Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-21 / 43. szám
1980. február 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Négy perc zuhanás a „bödönnel” és az olvasó is megérkezik a föld alatti gyárba, ahol a rézbányászok dolgoznak RECSK romantika nélkül — Láthatod, a fővágat ném egyenes, mert körülötte egy réteget nem szabad megbolygatnunk, az tehát elveszne a kitermelés számára. Így viszont az andezit megáll, a helyenkénti ácsolat is csak a hulló kövek ellen véd. A többi helyen fehér műanyagréteget, vagy cementet fröcsköltünk a falakra. — Ott, ahol úgy szörcsög a fal, hévforrás van, széndioxid, kénhidrogén bugyMint egy őskori szörnyeteg, úgy mozdul László István irányításával a Tamrock kőzetfúrógcp Űrrakétára és szószékre egyformán emlékeztet a „bődön” — a lift ohasem álltam még egy kilométeres kút S fölött. Most is csak pillanatokig: a leginkább szószékre emlékeztető „bődön” előbb négy méterre félemelkedik, mintha lendületet. venne, aztán megkezdődik a négyperces zuhanás: A recski új rézércbánya 1200 méter mélységű egyes aknájában, a 8 méter átmérőjű betoncsőben szinte elvész a friss levegő méternyi vastag vezetéke. A, fülem folyamatosanpattog a nyomás- különbségtől, sötét van. csak a szomszédos lift drótkötele lengedez mellettünk. Naiv a kérdés, de felteszem: mi van, ha a bődön leszakad? Fónad János aknász, aki az imént az oxigénes mentőkészülék használatára oktatott, foghegyről válaszol: — Akkor meghalunk. Végignézek leendő halottas öltözékemen, összemo- solygunk: a fehér gumicsizma, világoskék munkaruha, a piros „kobak”, a lifegő lámpa és a légzőkészülék, no meg a fotófelszerelés tarka összessége messziről elárulja civil mivoltomat. Valóban. életemben kétszer voltam szénbányában, annyi emlékem maradt róla. hogy a kocsmában nem volt fél- decis pohár. Elmondom, bólintanak : — Az ércbányász pontosan annyit iszik, mint az országos átlag. borékol belőle. Alatta, az a cseppkőszerű képződmény, kalcid kirakodás. — Kőzetet gyűjtök; most, hogy a régi bánya bezárt, az ottani enargit értéke felszökött. Végképp nincs becsületem a feleségem előtt, amióta a szerinte értéktelen kövemet háromezer-ötszáz forintért sem adtam el egy nyugatnémetnek. összeszedünk vagy három kilányit az út során a bánya kincseiből: arany ugyan nincs, de a tojássárga színű kalkopiritből, amiért tulajdonképpen az egész bánya épül, a cinktartalmú szfale- ritből, amely az érctelepet burkolja, a hússzínű para- gonitból, a piros színű cove- 1 inból minden zsebünk feszesre duzzad. Pedig még csak most értünk az első helyszínre, a svéd fúröbri- gádhoz. Otthon már nincs mit kutatniuk; eljöttek ide. Az arasznál vastagabb fúróorsót széken ülve, manipulátorral cserélgetik. A gyémántfejű fúró vízben porít- ja a kőzetet, maga isV gyorsan __ elporladva közben. Akkumulátortöltő, robbanóanyagtároló, vagonjavftó fülkék mélyednek a falba. Aztán egy hosszú vágat; a víz összegyűjtésére készült. A víz erősen savas, a szivattyúk miatt ídelent kell elvégezni a vízkezelést. rézérc művek igazgatójának, Szigeti Károlynak magyarázó szavai: * * * — A 65Ö éves Recsken felszíni rézkibúvások nyomán Mária Terézia korától folyik bányászat. A Lahócai bánya dúsércét 1850-től 1979-ig termelték ki. Török Kálmán geológus és Gagyi Pálffy András voltak az elsők, akik a kőzettalálkozásokból további, mélyen fekvő rézelőfordulásra következtettek. — Kettejük megszállottsága kellett ahhoz, hogy engedélyt kapjanak három, egyenként hétmillió forintos kutatófúrásra. Mint a mesében: a harmadik fúrás utolsó méterein, 1965-ben rezet találtak. — Tulajdonképpen még akkor is csak ketten hittek ebben a komoly ásványi kincsben. Százharmincnyolc, egyenként 1200 méteres kutatófúrást mélyítettünk le. Az elemzések adatait 16 különböző matematikai modell alapján azonos eredménnyel dolgozta fel a számítógép. Csak ekkor, 1969-ben határozott úgy a kormány Gazdasági Bizottsága, hogy — az idén befejeződő kiemelt állami nagyberuházás keretében — bányászati módszerekkel is fel kell tárni a valószínűsített rézva- gyont, és meg kell vizsgálni a hazai bázisú színesfém-kohászat lehetőségeit. — Ügy kell elképzelni a telepet, mint egy óriási mazsolás kalácsot, amelynek minden morzsája kitermelhető. a mazsolák pedig különösen gazdagok. A kalács héja, a polimetallikus érc, ólmot, cinket, és mesés értékű ritkafémeket. tartalmaz. A kalács két végén aknát mélyítettünk, keresztben, a tergerszint alatt mínusz 500, mínusz 700 és mínusz 900 méteren három fővágat, készül. azokból pedig... — ... mi fúrjuk a kutatófúrásokat — folytatja egyszerre az Országos Érc- és Ásványibányák két fúrómes- tere, Kovács Márton és Topolyai Tamás. A kutatófülkéből minden irányban 200 méteres luika'kat fúrunk, a 400 ezer magminta elemzéséből végül a „mazsolás kalács” minden mazsolája meghatározható. A 'kitermelés gazdaságos módszere ezen alapul majd, így bármilyen drága, hasznos a mi munkánk. A Tamrock 250 hidromotoros hajtással, csendesen mélyed a kőbe, csak a fül jelzi, ha nem jól fúr. Ezzel a tízforintosnyi kerékkel lehet a terhelést szabályozni, hogy el ne törjön a fúró. A fúrás métere tízezer forint, észnél kell lenni; no meg a kereset is ettől függ. Amíg az aknász a vezetőcső irányát ellenőrzi, narancsot rágicsálnak: védőétei. A következő munkahely a Bányászati Aknamélyítő Vállalaté: a 22-es vágatban a vágathajtók dolgoznak. — Azt a szakállas fiatalurat fényképezze, hátha megakad a képén egy kislány szeme! Ám László István megrögzött agglegény: — A Tamrock fúrókocsi komoly embert kíván, ezek meg mind nős emberek, — bök maga mögé. A fúrókocsi után a robbantok következnek, az egyszerre keletkező 15 köbméter törmeléket ügyes kis dömper rakja a kaparóláncos vagonba. A vágat, mint egy körút, átöleli az érctelepet. A kitermelés után, csakúgy mint 'a régi bányáNem megyünk az ország legmélyebb pontjáig, a tengerszint alatti 700 méteres szinten kísérem el Szikói Ernő aknászt, ellenőrző kőrútjára. • A fővágat, húsz négyzet- méteres szelvényben, a tavalyi Bányásznapra készült el. Jó huzatos; amíg nem volt az, 35 fokos melegben, 98 százalékos páratartalomban dolgoztak a bányászok. Az északi mező 1001-es kutató fülkéjéhez érünk. A legfontosabb tevékenység színhelye ez; felidéződnek a A bányászlámpa fényénél ban, katedrális méretű üregek maradnak a föld alatt. Belőlük most baktériumok vonják ki a maradék-rezet: ez is új. Bár csak egy méterre távolodok a levegőtömlőtől, hátamon csorog a víz. A friss kőzet ötven-hatvan Celsius fokos, csak lassan hűti le a levegő. „Mindent” láttam: öt órás, tízkilométeres sétánk visszaútja kezdődik. Szikói Ernő: — Csalódtál? A .bányász ma gyári munkás; csak éppen a gyára a föld alatt van. Gépeket kezel, nem közvetlenül birkózik az anyaggal. Régen tállal, kapával hozták ki az ércet; kézzel ma senki nem ér hozzá. Most az embereink szögeket számolnak, lézert, hidraulikát kezelnek, a csákányra csak akkor van szükségük, ha a csorgát (vízfolyót) kell tisztítani. De ha költözködni, sínt fektetni láttad volna őket, megértenéd, miért ritka a nyolcvan kilósnál kisebb bányász. Pedig a fizikai terhelés még a legutóbbi évekhez képest is jelentősen csökkent, és a bányászok jó része még továbbtanulni is képes műszak után. — Ne keresd az ötvenes évek munkatempóját, „romantikáját” ; másutt sincs. Halálos .baleset is utoljára hetvenkettőben történt itt. Százhúsz évig bányásztak úgy, hogy soha senki nem tapasztalt metánt, akkor meg egyszerre felrobbant egy ember. Ki számíthatott rá? Azóta egyébként még csonkulásos balesetünk sem volt. Hogy mégis megfizetik a bányászmunkát? Harminc százalék jár a föld alatti munkáért, 40 a műszakpótlék. Biztosan mondták neked, hogy az igazgató ötvenedik a fizetési ranglistán, és az első három bányász évi jövedelme, a hűségpénzzel együtt, elérte a 150 ezer forintot. De azt is tudd, hogy én 31 évesen csak a vízszintesig tudom felemelni a jobb kezem, pedig „csak” 17 éve vagyok bányász. Az új bányába már nem jöttek át a nyugdíj előtt állók: ötvenegynéhány évesen, egy-két évi nyugdíj után most sorban temetjük őket. » * * * Csak sétáltam, és csak öt órát, mégis hullafáradtan állok a rózsátlan zuhany alatt. Mi lesz tovább? A szinttartáshoz évi 200 millió forint kell. A teljes vertikum — bánya, dúsító, kohó, kénsavgyár, elektrolizáló üzem végösszege csillagászati számok körül lenne. A réz a világpiacon tonnánként 1288 fontos rekordáron kelt el januárban, az európai telepek kimerülőben vannak. Nekünk van; nagyon sok. És bányászaink is vannak, akik tavaly úgy dolgoztak, hogy most a kiváló üzem címet várhatják. A világ tíz vezető tőkés országéiból szinte egy sincs, amelynek delegációja, ne érdeklődött! volna üzleti szándékkal ~ a. recski lelet iránt. Nézik a kiemelt nagyberuházást, amelyet egyetlen kézi kapcsolású telefonvonal köt a külvilághoz, és amely a felszínen összesen két új öltözőt mutat az eddigi milliárdokból. És ahogy Simon Pál nehézipari miniszter a televízióban mondotta: tárgyalnak, mert ilyen rengeteg pénze a mi országunknak még erre a célra sincs. Pedig az egyre finomodó módszerekkel elvégzett készletbecslések eddig mindig az előző számítást meghaladó réztelepet jeleztek. Nan irigylem azokat, akik dönteni kénytelenek Recsk további sorsáról. Mit mondhatunk? Jó szerencsét! Kép és szöveg: Kőhidi Imre Újra a felszínen A fővágatban villany-mozdony vontatja a kaparóláncos szállítóvagonokat
