Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-17 / 40. szám
1980. február 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ■ ■ Örökbefogadottak Rugkapáló parányi ember- palánták a fehér kis rácsos ágyakban. Újszülöttek. Még nem látnak, nem hallanak semmit az őket körülvevő idegen világból. Élnek. Nem ők kérték, nem ők akarták az életet Adták nekik az anyák, akik a kórtermek ágyaiban megfeledkeznek nyilalló derekukról, méh- görcsükről, ha megpillantják a pólyákból kikandikáló pelyhes kis kobakokat, és türélmetlenül várják, hogy anyatejtől duzzadó mellükért repdessen aprócska csecsemőjük. Csak Katát nem teszik pólyába bugyo- lálva a kórtermek felé gu-r ruló kocsira. Katát, aki három hete ordítva és egészségesen köszönt rá a világra. Öt senki sem várja. Csak addig élt együtt az anyjával, míg csírázó magzat volt az asszony méhében. — ö már az ötödik gyereke. A testvérei se kellettek az anyjának. Némi habozás után kijelentette, hogy nincs hová vinnie. Albérlet, élettárs.'..! Minek szül az ilyen gyereket?! — A szolnoki szülőotthon védőnője,, Völgyi Jánosné százszor, ezerszer kérdezte már meg ezektől az anyáktól, miért hordták kilenc hónapon át a méhükben a magzatot, ha ez a vége? Ha cserbenhagyják a magatehetetlen emberfiókáikat? — Későn jött rá, hogy terhes .;.. Nem is vette észre, mert a szülés előtt egy hónappal még normális volt a vérzése... Remélte, hogy a fiú, ha már így alakult, anyakönyvvezető elé viszi... Akkor még jól éltek a férjével, de az a büdös ribanc ... Változatok a felelőtlenségre, a vétkes ostobaságra. a bűnös könnyelműségre. Van, aki az igazat mondja egykedvű őszinteséggel. Van, aki hazudik. Van, aki szó nélkül megszökik. S van, aki hisztériázva fenyegetőzik, mert a gyámhatóság nem engedi, hogy a piszokba, a bűnbe, a létbizonytalanságba magával cipelje a gyereket. B.-né középkorú, betegesen elhízott asszony. Nyolc gyereket hozott a világra, amíg egy udvarvégi kamrában élte zilált, viharos életét. Míg a férj alkoholelvonó kúrán volt, az élettársak jöttek-mentek. De ő pontosan tudja, hogy a nyolc gyerek közül melyik kitől van. Nyolc gyerek! — Egyik intézetbe került, négyet pedig örökbe adott az állam. Nem tudom, kinél és hol élnek. De nem is szabad firtatnom. Tilos! — Igen, tilos. Az örökbefogadás szigorúan titkos. A gyámhatóság az örökbefogadást, engedélyező határozatban közli a vérszerinti szülőkkel, hogy gyerekükhöz nincs többé joguk, és persze a kötelezettségeik is megszűntek. Kötelesség! Ugyan, addig sem tudták, mi az — legyint lemondóan a szolnoki Városi Tanács gyámügyi csoportvezetője, dr. ifj. Lánczi Ferencné. — Csak azok a gyerekek adhatók örökbe, akikről lemondanak a vérszerinti szülők, vagy állami gondozottak lesznek és egy évig rájuk sem néznek. Lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de néha ez a gyerekek szerencséje. így örökbe fogadhatják őket olyan emberek. akiknek nem adatott meg, hogy saját gyerekük legyen. Sorban állnak. Vannak, akik évekig. várnak, hogy szülők lehessenek, hogy legyen, aki anyának, apának szólítsa őket. Minden szobában kilenc ágy, kilenc polc. kilenc név — kilenc gverek, egv csoport. Hamarosan közéjük kerül a háromhetes Kata is. Egy lesz a szapárfalui csecsemőotthon több mint százhúsz lakója között ö is maid kedvence lesz valamelyik türelmes, kedves gondozónőnek. ugyanis az otthonban ..kedvencrendszer” van. — Lehet, hogy egy kívülállónak kissé groteszkül hangzik, de azt szeretnénk, ha ezek a kis apróságok legalább hároméves korukig, míg itt vannak, vonzódnának, kötődnének valakihez — magyarázza dr. Kovács Hu báné, az intézet- vezető gondozónő. '— Minden csoportnak három gondozónője van. Mindegyik választhat három kedvencet, akikhez megpróbál közelebb kerülni. Egyszerűen lázban van az intézet, ha valamelyik gyerekért jönnek. Ha vadidegen ember hozza a megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézettől a borítékba zárt levelet, amelyben az áll, hogy átadójának mutassák meg ezt és ezt a kisfiút vagy kislányt. — Nem voltak különleges kikötéseink. Kislány vagy kisfiú lesz, mindegy, csak szellemileg ép legyen. Most már tudjuk, hogy nemcsak az örökbe fogadható gyerekek esnek át szigorú orvosi vizsgálatokon, hanem az örökbefogadók is. A gyámhatóság nem hatódik meg a gyerek utáni sóvárgástól. Kíváncsi a lakásra, a jövedelemre, a vagyoni helyzetre, a munkahely véleményére. Akárki nem kaphat gyereket. Büszke, boldog asszony. Míg mondja, mondja a magáét, hevesen magyaráz, csitítgatja, rendre inti selypítve pöntyögő, ölébe, nyakába mászó Zsolti fiát. Ősz hajú, sovány, középkorú férje mosolyogva nézi hancúrozásukat. — Még két hónapig éjjelnappal együtt lehetnek. Aztán Zsolt hároméves lesz, és vége a gyesnek, a feleségemnek dolgozni kell. Nem tudom, hogy lesznek meg egymás nélkül. Egy éve van fiunk. Sokszor mondogatjuk egymásnak, nem is értjük, hogy tudtunk eddig élni nélküle. — Mindenki azt mondja, nagyon hasonlítunk egymásra. Csodálatos véletlen. Az asszonynak igaza van. Valóban csodálatos véletlen. — Minden éjszaka felkelek hozzá, akkor is, ha nem forgolódik, nem sír. Szeretem betakargatni. Szeretem látni, mikor mosolyog álmában. Az első hetekben nem hallottuk sírni, de nem láttuk nevetni sem. Csak furcsán fürkészett bennünket a kék szemével. Reszkettem érte. Féltem, hogy ellopják. Nagyon hosszadalmas volt az örökbefogadás adminisztrációja, mert az anya a börtönből megfellebbezte a határozatot. Persze elutasították. Soha senkitől nem tudhatja meg, hogy mi kik vagyunk. Majd ha a fiunk felnő, neki megmondjuk. Elfelejti vagy talán már el is felejtette Zsolt, hogy miként kezdődött az élete, mint ahogy Tünde, a zöld szemű szőkeség sem az intézeti sorstársainak, gondozónőinek képét őrzi majd gyermekkori emlékei között, hanem az első játékát. Pepit, a rongybabát, anyja esti meséit, apja becéző szavait. Bizonyára nagylányként is elégedetten elgyönyörködik majd megszámlálhatatlan színes dián megörökített kétéves énjében. Amikor még nem tudta, hogy anyja lidérces álmaiban idegen asszonyt látott, aki a lányát követelte, mert nem egy képtelen történetet hallott olyan emberekről, akikben tizenkilenc-húsz év után lángolt fel a szülői szeretet, és kezdték el kutatni egykoron elhagyott gyereküket. „Értse meg, és ne kérdezzen többet családunk, kislányunk titkáról. Kicsi ez a hely. Féltem őt a pletykáktól, attól, hogy szájára veszi a város.” — Mi nyíltan vállaljuk, hogy a szandaszőlősi Rigó Ferencék fia lett Norbert, akit egy bölcsészhallgató lány hozott a világra. Tudjuk. hogy a fiúnak van égy testvére is. Ha felnő, segítünk neki. hogy találkozzanak. Megtörténhet, hogy elhagy bennünket. Ha így lesz. akkor valamit rosszul csináltunk. Vállaltuk a kockázatot már a kezdet kezdetén. amikor ragaszkodtunk az újszülötthöz. Őva intettek, várjunk, míg nagyobb lesz, míg bizonyossággal megállapítható, hogy szellemileg is egészséges. Nem vártunk. Együtt akartunk átélni vele mindent. Nem egy idegen által vezetett füzetből megtudni, hogy mikor bújt ki az első foga, mikor kezdett eflili kiskanállal, mikor volt hirnlos vagy kanyarós. Tizenkét évig vártam erre. Addig kanosszát jártam. Injekciók, sugárzások, vizsgálatok. Tizenkét év után közölték velem a Meddőség Kutató Intézetben. hogy ne is reménykedjek. De arra is felhívták a figyelmemet, hogy a meddőség válóok. Vívódtam hazáig a vonaton. Megmondjam a férjemnek, vagy hagyjam, hogy tovább ringassa magát abban a reményben, hogy egyszer még nekünk is születhet gyerekünk. Az ajtón belépve kabátban hadartam el: Dönts! Elválsz-e tőlem? — Nem vagy normális! — közölte. Az együttérzését ügyetlenül leplező nyersessége megnyugtatott. — Mi lenne, ha örökbe fogadnánk egy csecsemőt? — kockáztattam meg bátortalanul hetekkel később. — Na végre! Évek óta vártam, reméltem, hogy rászánod magad. — Csak ennyit mondott. Ennek már több mint hét éve. Nézze meg ezt a kisfiút. Csak egy szerelemgyerek tud ilyen gyönyörű lenni. >■— Meg szó mi szó. okos és ügyes is. Jól olvas. de ^az írása az pocsék. Akár az anyjáé. Le sem tagadhatnád. ebben teljesen rádütött — kacsint a feleségére a férj. — Rosszmájú ismerősök ostoba megjegyzései épp elégszer rádöbbentenek arra. hogy tőlünk nem örökölhetett semmit. Mondták már, hogy idegen toliakkal ékeskedünk. De a legjobban az bántott meg, aki eljött részvétet nyilvánítani. — A jólértesült ismerősökben, irigy szomszédokban, kapzsi rokonokban nincs kímélet. Célozgatnak, rosszindulatú megjegyzéseket tesznek, vagy saját gyereküket felhasználva gondoskodnak róla, hogy békétlenséget szítsanak, de legalábbis kellemetlen perceket szerezzenek az örökbefogadók családjában. Ezért, kell előbb vagy utóbb őszintén mindent elmondani a gyereknek. Ne mástól tudja meg. — Patkós Gyulának, a megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet igazgatójának a szerződés-teremtette családok megszállott segítőjének, három évtizedes tapasztalata az, hogy megfogadják a tanácsát. — Az elmúlt tíz évben egyetlen örökbefogadási szerződést bontott fel a bíróság. Meghalt az apa, s a tizenhét éves lány úgy érezte, hogy terhére van annak az asszonynak, akiről addig azt hitte, hogy az anyja. Rendhagyó eset volt, mert az a tapasztalatom, hogy az örökbefogadók roppant ragaszkodnak a gyerekhez. Mindent, amit csak lehet, néha még erőn felül is próbálnak megadni nekik. Ez is a baj. Az elkényeztetett gyerekek a leghálátlanabbak. — Tudom, mi rontottuk el — sírdogál az ágyban fekvő ősz asszony. — Mindent megadtunk neki. Az a sok haver sém volt jó hatással rá. Durva, arrogáns lett. Egyszer azt mondtam neki, hogy köszönetét érdemelnénk tőled, amiért felneveltünk. Mire ő rávágta, hogy nem volt kötelező. Már ott tartottam, visszacsinálom az egészet, ne legyen még papíron sem a fiunk. De most már mindegy. Megnősült, mintha kicsit megszelídült volna, öregek vagyunk már. Én ötvenkilenc múltam, az uram hetvenegy. Itt maradt nekünk a másik örökbe fogadott gyerekünk, Ica lányunk. Ö a mi támaszunk. Kiházasítjuk, és ebben a faluvégi kisházban neki is lesz külön szoba-konyhás lakása. Kovács Katalin Felszállás előtti ellenőrzés Indulásra készen éli Őrségben Délelőtt még sűrű köd gátolja a repülést. Délben, jó időt ígérve — pillanatra előbújt a nap. A pilóták fellélegeztek, a műszakiak előkészítették a gépeket, s megkezdődött a repülés. Most már az esti homály egyre jobban birtokba veszi a tájat. Kigyulladnak a jelzőlámpák, de a gépek zúgása nem csillapodik. Egymás után emelkednek a magasba, indulnak felada- * taik teljesítésére. A sötét nem zavarja őket. A jól képzett pilótáknak köszönhetően légterünk nyugodt, biztonságos alatta az élet. Minden rendben üzemanyagtöltés Munkában a műszakiak Fotó: T. Katona László
