Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-13 / 36. szám

1980. február 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 • Sikerekről szeretnék be­szélni, s kezdem rögtön egy színházi közvetítéssel. A szombat esti Shakespeare- előadás felvételről, a Lóvá tett lovagok ugyanis ismét és újra felveti annak a gon­dolatát1, hogy vajon nem túlságosan korán, elhamar­kodottan döntött úgy a te­levízió, hogy megritkítja a színházi közvetítések számát. Shakespeare végtelenül szellemes, kacagtató vígjá­tékának remek előadása, és hozzáteszem a közvetítés igen magas technikai és esz­tétikai színvonala egyaránt a siker okául szolgál. Mind­kettőben ott van Szirtes Ta­más rendező érdeme,- aki nemcsak színpadra állította a mulatságos lovagokat, de mert a produkciót belülről is látta, képekben is kitű­nően komponálta meg az előadás képernyő-változatát. A jó színháznak igenis a képernyőn is varázsa van, s az igazi értékeket vétek volna színházba zárva hagy­ni, majd csendben kihalási módszerrel kimúlatni őket. A televíziónak hivatás sze­rint való kötelessége, hogy országos élménnyé avassa a született színházi értékeket. A nézők jó része ugyanis alapjában színházszerető ember, de szubjektív vagy objektív okokból közülük so­kan nem juthatnak el Thá- Xia otthonába. Így azután egy színházi közvetítés olyan szerepet is betol thet, hogy az élmény házhoz szállítá­sával segít eltüntetni a mű­veltségbeli szélsőséges kü­lönbségeket. Egy kimunkált, alaposan beérett színházi előadás ih­letett közvetítése egyébként művészi minőségben sem alábbvaló, úgy gondolom, mint a hevenyészetten, seb­tiben összetákolt, eredetien televíziós mű. A Lóvá tett lovagok a képernyőn sem veszített, különösen színes­ben nem, varázsából, s más oldalról nézve bizony szí­vesebben merültem el e paj­kos játék hullámaiban, mint tibláboltam volna valame­lyik felügyelővel egy unal­mas bűnügy nyomába sze­gődve. Azt hiszem, a szom­bat esti tartalmasabb szó­rakozás érdekében a televí­ziónknak jobban számolnia kellene a képernyőre vihe­tő s’zínházi előadásokkal, már csak az értékekkel va­ló országos gazdálkodás je­gyében is. Tudósítás Pécsről Az elmúlt héten a ma­gyar film szemléjével Pécs a filmvilág központjává vált, s ami szerencsésnek mondható, a televízió is „fel­ütötte sátrát” a jeles ese­mény színhelyén. S ami en­nél is dicséretesebb, napon­ta számolt be frissiben-me- legiben a történtekről. így mondhatni a néző szinkron­ban élhetett a négy film­stúdió bemutatkozásának eseményeivel, s nemcsak Pécsett, a legtávolabbi he­lyeken is közügy lett ezek­ben a napokban a magyar film, amely bizony rászorul a néző érdeklődésére, s amely­nek feltétlenül csak jót te­hetett ez a televíziós hír­verés. Megértük valahára, hogy nemcsak a sportver­senyről tudósít folyamato­san a televízió, kulturális életünk eseményeiről is helyszíni tudósításban szá­molt be, — Szegvári Kata­lin odaadó riporteri közre­működésével. Szépséghibája csak annyi, hogy olyan idő­pontban jelentkezett napról napra Pécs. amikor több­nyire még a munkahelyről vagy a hivatalból tartott hazafelé a nézők java része, amikor még igencsak foghí­jas, sőt csaknem üres a te­levíziós nézőtér. Ha mond­juk az esti órákban, talán csak tíz percre jelentkezik és talán csupán egyetlen ér­dekes mozzanattal, akkor is többet ért volna, a néző szempontjából is hasznosab­ban térült volna meg a film érdekében kifejtett televí­ziós propaganda haszna. Gsakhát nálunk valahogy a tíz perceknek még nem nagy a becsük a képernyőn. Sikerről sikerre Pedig épp Vitray Tamás Siker című műsora bizonyít­ja, hogy akár egy világsi­ker ds beleférhet tízpercnyi televíziós időbe. Egyébként az ő riportjai az idővel tör­ténő gazdálkodás példaképei is lehetnek. Meg arra is, hogy van ereje és bátorsága, hogy felülbírálja önmagát, kialakított módszerát. Lám a második Sikerben már nem szerepelt ama stúdió­beli zsűri, felesleges volt, hát elhagyták. Lett azonban helyette országos vélemény- nyilvánítás, a látottakról a nézők közül bárki személye­sen dönthet: melyik sikert érzi legközelebb a szívéhez. Nem tudom ugyan, hogy ez a telefonos szavazás mennyi energiájába kerül az államnak, ezen belül a televíziónak mibe van. s hogy ezzel arányban áll-e majd a most bevezetett de­mokratikusabb módszer si­kere? Mindenesetre a kitün­tető szobor odaítélésének ez á módja rokonszenvesebb, mint az előző. Ami pedig a bemutátott sikereket illeti — a gyomorrák megelőzé­sére szenvedélyesen harcot folytató jászberényi főorvos, az igen praktikus falazó­anyagot előállító szombathe­lyi gyár, a Kőszeg műemlé­ki helyreállításán fáradozó építész, a debreceni felta­láló — ezek az eddig meg­ismert általános jellemzőkön túl azt is bizonyították — új oldala ez a sikernek — hogy „a dicsőség” bizony senkinek nem hull az ölébe. Egy sikerről a felsorolás^ ban szándékosan nem szól­tam. A két mozgássérültről készült riportról, amelyben például egy vastüdőbe zárt férfiú ecsetét szájába fogva kiállításra méltó képeket al­kot — a szemünk láttára. Valahogy a sikerek sorában disszonánsnak éreztem ezt a riportot. Oly különleges, mondhatni extrém esetnek, ami érzelmi tartalmával in­kább illett volna Vitray haj­dani meséjének sorába, semmint ebbe az inkább ra­cionális hangvételű műsor­ba. De talán még egy ki­csit hatásvadászat is az ilyen téma képernyőre vonszolása. Jellemző, hogy a jelenség megmutatásán túl igazán nem is tudott vele mit kez­deni még a tehetséges mű­sorvezető sem, így azután valójában megmaradt ku­riózumnak, sőt egy könyvsi­ker (László Anna könyve) margójára szorult a moz­gássérültek „sikere”. Min­denesetre ez a második adás a műsor jó irányú fejlődé­sét mutatja. Végül egy még mindig új­donságnak számító kísérlet­ről a szombat esti versek­ről. Kosztolányi írta egyhe- lyütt a szavalásról, hogy a vers néma, hogy megszólal­hasson, hangot kell neki ad­ni. Nos, a televízió rúég ké­pet is mellékel a hanghoz, de az eddigiek alapján mon­dom, ez okozza talán a leg­több gondot nézőnek, alko­tónak egyaránt. Mert egy vers tartalma például attól még nem mélyül el ben­nünk, hogy a kamerák szin­te belemélyednek a vers- mondó színész arcába, oly­annyira, hogy két óriás szem és néhány felnagyított ránc marad a verssel azo­nosuló művészből — vizuá­lisan. Mi lehetne a kellő távol­ság a képernyőn vers és szí­nész között, illetve színész és néző között, hogy végül egy olyan viszony szülessék, amelyben a vers képei na­gyítódnak fel, a vers tar­talmai fénylenek fel, nem pedig a közvetítő kerül pre­mier planba? Ezt kitapogat­ni (versenként is más le­het ez a távolság) az életre­való, költészetnépszerűsítő sorozat feladata a még tel­jesebb siker érdekében. V. M. Nyári egyetemek KARCAGI GALÉRIA ■ WW Orsi Imre emlékkiállítása Húsz nyári egyetemre vár­ják 1980 nyarán a tanulni vágyó, ismereteiket bővíteni kívánó külföldi és magyar érdeklődőket. Újdonságot ígér a győri üzemszociológiai nyári egye­tem. A július 14. és július 26. között — ezúttal első ízben — megrendezendő kurzuson előadások hangza­nak el az üzemről, mint tár­sadalmi képződményről, a munkaerő hatékony alkal­mazásáról, a vállalati ma­gatartás különböző típusai­ról. Elsősorban külföldi hall­gatókat invitál a nagy ha­gyományú debreceni nyári egyetem, amelynek prog­ramja több mint fél évszá­zada a magyar nyelv okta­tása és a mai magyar kul­túra ápolása, terjesztése. A július 23. és augusztus 19. között elhangzó előadások tájékoztatnak a magyar iro­dalom jellemző vonulatai­ról. Az elsősorban hazai ér­deklődők jelentkezésére szá­mító rendezvénysorozatok közül a kecskeméti óvoda- pedagógiai nyári egyetem az óvodai nevelő-oktató mun­ka feladataival foglalkozik. A nyári egyetemekről részletes ismertetést egyéb­ként a TIT-nek a napokban, négy nyelven megjelent programfüzete ad. Bot (részlet) Dicséretes igyekezettel rendezte meg a Karcagi Ga­léria az elmúlt év őszén tra­gikus körülmények között elhunyt örsi Imre naív mű­vész emlékkiállítását. Első alkalom, hogy örsi életművét csaknem teljes­ségben láthatjuk. S meghök­kenünk: ki is volt ez az em­ber, aki annyira egyéni mó­don látta az életet, kinek karcagi magányába mitikus világ tört be, kinek képze­lete és ezermesterkeze révén időtlen totemfigurák marad­tak az utókorra? Csak félig tudjuk a választ: a kunszik termette legszerencsétleneb­bek egyike volt, akinek élet­művén kívül semmi sem si­került, mert vele a boldog­ság mindig délibábot ját­szott. Rosszul élte világét, s ezért kereste kerülő utakon a szépséget? A magány ret­teneté mégsem a konvencio­nális harmóniák kifejezés­módozataira sarkallta, ha­nem annak örökidejű meg­mutatására, hogy milyen torzak, mennyire szánalma­sak, sőt ijesztőek lehetünk mi, — önmagunk tökéletessé­gében olykor elvakultságig hivő emberek. Ha úgy tet­szik, szemnyitogatás örsi Imre művészete: vigyázza­tok, rossz sorsotok lehet, melyben külső és belső szépségetek eltűnik. Naív művész volt-e való­jában örsi Imre? Egyálta­lán: hol a határvonal, azon Tanár úr, én készültem... A professzor fia fölvéte­lizik történelemből: — Mikor ért véget a má­sodik világháború? — Eeezer ... kilenc ... — Felvételt nyert. A protekciós. — Mikor ért véget a má­sodik világháború? — Ezerkilencszáznegy- ven ... öt? — Köszönöm, felvételt nyert. Akinek nincs protekciója. — Mikor ért véget a má­sodik világháború? — Ezerkilencszáznegyvenöt .május 8-án, 23 óra 12 perc­kor. — Helyes. Hány millió ember pusztult el? — ötvenmillió. — Ügy van. Hány milliót vesztett a Szovjetunió? — Húszmilliót. — Valóban! Név szerint? Elsőéves volt, a főiskolán. Élete első vizsgája kémia. Vizsga?! Mit vizsga. Kollok­vium! Mennyire más ez a szó. Elegáns, fennkölt. A tételasztalhoz rogyado­zó inakkal ment. Bal kézzel, balról, a hetediket húzta. Szisztéma! Pufféról dat, a pH fogalma, dipólusmomen­tum. Hát csak ez hiányzott! Halkan, csendben, ahogy egy vizsgázóhoz illik, de azért mégis határozottan bemondta: — A 13. tétel... Leült. Módszeresen elő­vette a tollat. No, nézzük csak. Lehetett volna jobb is. A pufferoldat? Erről majd linkelek valamit — gondolta: A pH? A hidro­génionkoncentráció negatív logaritmusa. Ez bizonyára menni fog. A dipólusmo­mentum? Hát ez meg mi lehet ? A felelet is valahogy így zajlott. Mondott valamit a pufferoldatról, a pH fogal­mát. precízen vágta és a di­pólusmomentumról egy ár­va szót sem tudott. A prof ránéz. Rá, a világ legjámborabb diákjára. — Ez kevés a ketteshez, kolléga... — Tanár úr kérem, én ... Üres tekintet, valahol a szemcsücsökben könnyek, ez itt a vég. Pedig készült. De itt az ítélőszék előtt ki­vel, mivel bizonyítsa. Le­hajtotta a fejét, várta az in­dexet. — Jöjjön vissza, ha fel­készült rendesen — hallja az égi hangot a diák. Van isten! Most megúsz­tam. Majd komótosan zseb­re gyűrte jegyzeteit. Az előbb izzadt, mint a ló. Most meg a hideg leli. A huzatos folyosón kibontja a zsebből előkotort gyűrött lapokat. Közte a 13-as té­tel. Csodálatos szikra. Az- annyát! Mi lenne, ha négy nap múlva újra megyek, húzok egy tételt, legyen az bármi, zsebre teszem és azt mondom: — A 13-as! Felkészülök rendesen, és ha az ég és a föld összesza­kad, akkor is megtanulom azt a dipólus-micsodát. És jó vagyok kémiából... So­káig rágódott, hogy a kicsi­nek éppen nem mondható Icsallást elkövesse-e. ! Aztán a kényszer úgy hozta, hogy más választása nem volt. Nyakán a következő vizs­ga. s még előtte ez is ... — Jó napot kívánok, ta­nár úr! — köszönt végte­len udvariassággal a vizs­gán. Közben fürkészte a tanár tekintetét, vajon em­lékszik-e rá, hogy ő volt az, akit megsajnált néhány napja, és nem vágta ki úgy, mint a vemhes macskát, hanem lehetőséget adott az újrázásra... — Húzzon tételt! — szólt a tanár. — A 13-as! — mondta a diák, igazított egyet hatá­rozott mozdulattal a nyak­kendőjén. felhőtlen mosoly- lyal leült, hogy felkészülj jön ... 3. Második év. Ügy tartják, legyen az or­vostanhallgató, bölcsész vagy mérnökjelölt. ha a harmadik féléven sikerrel túljut, akkor diplomás em­ber válik belőle, akár akar­ja. akár nem — Január vége. Az utolsó vizsga a félévben: enzimo- lógia. A diáknak négy nap­ja maradt, hogy felkészül­jön. Nevetségesen kevés. Hat és fél — hét kiló könyv. Az egyikbe belelapoz. ..Szubsztrátum”. Szép szó. Dallamos. Sőt, vidám. Ize, zamata van. De mit jelent­het? — Három nap alatt élő ember ezt az anyagot be­venni nem tudja, srácok! Ifjúságunk hajnalán eltolni ennyi időt feleslegesen ilyen hülyeséggel — mondta egyi­kőjük. — Van egy oltári ötletem — ezt Kálmán mondta, mert neki mindig volt kéz­nél oltári ötlete. — Ultizzunk! Hagyjuk a fenébe a vizsgát. Kirúgnak? Na és. Lesz egy utóvizs­gánk. Befizetjük az érte já­ró húszast, s február köze­péig vidáman felkészülünk. A tervet tett követte. Fel­húzódtak a harmadik eme­leti koszos albérleti szo­bácskába. felbontottak né­hány üveg olcsó lengyel gyümölcsbort, aztán a zsu­gát kitették a kis kerékasz­tal közepére... — Kezdjük hát! Kenték a kártyát. Ha fá­radtak voltak, kávét ittak. A diák a negyedik nap haj­nalán már unta a játékot. Valahogy eszébe jutott, hogy ő ma hivatalos enzimológiá- ból. Egyre többet foglalko­zott a vizsgával. Ha tanult volna az elmúlt három nap. talán sikerül. De így...? Semmi remény. Pedig vár­ja otthon a kislány, meg az öregek is. A faterja meg­ígérte, hogy ötéves vörös­borral ünnepük a névna­pot. — Ezt elszúrtam —mond­ta majd félhangosan. — Mindegy, felöltözöm, felöl­tözöm szép ruhába, azért, hogy kirúghassanak... A négynapos szakállt har­madszorra takarította le tö­kéletesen a majd hónapos zsilettpenge. Elővette leg­szebb fehér ingjét, módsze­res mozdulatokkal tisztí­totta cipőjét, bár rezignál- tan arra gondolt, ezek a külsőségek úgysem segíte­nek. A vizsgára utolsónak ér­kezett. Negyed egy múlt. néhány perccel. A kopott krocnibikabátot sem vetette le, csak úgy. kigombolva. le- huopant a hatalmas bőrfo­telbe. Alsó fertálya még nem érte a kényelmes ülő­alkalmatosságot. amikor mély álomba zuhant... A teremből föl ötkor jött élő a professzor. Finoman, lágyan megérintette a hall­gató vállát. Az egy Pilla­nat alatt felébredt. Űristen, hol vagyok!? — Mondja, kolléga úr! Hánv órát aludt az utóbbi néhány napban? — Amennyit itt a fotel­ban. professzor úr kérem! — Tudja mit ne fárasz- szuk eavmást. így látatlan­ba egyezzünk meg egv kő- zenesben. — Parancsoljon, itt az indexem ... Szabó Pál Miklós Boszorkányszék (fa) részlet innen van, vagy túl? Eldön­tik a műítészek, életművé­nek tisztelője és csodálója csak a karcagi puszták leve­gőjét és az egyetemlegessé­get érzi teljes bizonysággal alkotásaiban. S úgy véli, csak képzetlen volt, de ahol a tudatos kifejezések hiá­nyát keresné szobrain, mindenütt az őstehetség ere­jét találja. Müveinek jó része a Ma­gyar Naív Művészek Múzeu­mában van Kecskeméten, a karcagi tárlat magántulaj­donban lévő művekkel egé­szül ki. Szerencsés lenne, ha a remek válogatást mielőbb láthatná a megyeszékhely közönsége is. Ideje volna — sajnos már halála után — hogy örsi Imre művészete minél szélesebb körben köz­kinccsé váljon. Tiszai Lajos fl februári Kincskeresü Farsang van, s ezt humo­ros írások jelzik a februári Kincskeresőben. Örkény Ist­vántól egyperces novellákat, Kovács Ágnes válogatásában pedig afféle „népi egyperce­seket”, másszóval rátótiádá- kat vagy falucsúfolókat so­rakoztat föl ez az irodalmi farsang. Hasonló vidámságot kínál Kádár Péter: „Nincs többé reménytelen eset” című írá­sa. Azzal kezdődik: „Béla bukásra állt matematikából” majd vérbő humorral rész­letezi: kik, hogyan, mikép­pen próbálnak segíteni ezen a bizonyos Bélán, míg csak egy szép napon meg nem történik a ... csoda. De hogy mi is az a csoda, ezt már igazán nem árulhatjuk el. A török időkre vezeti visz- sza az olvasót Gáldonyi Bé­la: A kapitány futára című elbeszélése. Rónaszegi Miklós ismét megjelent könyvének, Az in­dián hercegnő-nek egy iz­galmas részletét közli a Via­dalok, csaták, kalandok so­rozat. Történelmi pillanatot érhetünk tetten a könyvben: az angolok és indiánok első találkozásait, összecsapásait eleveníti meg. Veress Miklós Cirkusz cí­mű versciklusának vidám darabjait külön is említe­nünk kell a gazdag vers­anyagból. Annál inkább, mert a költővel interjút is készített Zalán Tibor, a Kincskereső munkatársa. A régi dudásokról olvashatunk Móser Zoltán: Levelek An­nának című sorozatában, s ezúttal sem marad el a rejt­vény, melyben Zeusz lányai­ról tudakozódik a szerző, Regős Helga. Hagyomány már, hogy a Kincskereső februári számait kitűnő karikaturistáink egyi­ke illusztrálja; ezúttal Dal- los Jenő rajzai teszik még vidámabbá az irodalmi far­sangot. 1. 2.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom