Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
1980. január 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 SZILVESZTER A TÉVÉBEN ÉS A RÁDIÓBAN Paródia minden mennyiségben V olt idő, amikor a televízió szilveszteri műsora egyfajta politikai barométer szerepét is játszotta; a műsor tartalmaiból. hangvételéből szinte leolvashattuk közéletünk hangulatának váltásait, ingadozásait, alakulásának kedvező vagy éppen kedvezőtlen irányait. A televíziós szilveszter „elvesztette” már efféle jelentőségét, készítőit, szellemi szervezőit, szerkesztőit láthatóan nem is nyomja már súlyos felelősség, felszabadultabban komponálnak, s kifejezetten a szórakoztatásira összpontosítják energiájukat. Szilveszter tehát nem holmi össznépi társadalmi lelkiismeretvizsgálat alkalma, hanem egyszerűen a mögöttünk maradó esztendőtől való derűs búcsúzás órái. Persze, ez a „módosult” szerep sem zárja ki. hogy a szórakoztatás tárgya, tartalma ne kapcsolódjék életünkhöz, hogy ily módon is ne azon mulassunk, ami megtörtént velünk. Épp ezért jól tette Komlós János, hogy szatirikus magazinjában a közelmúlt néhány olyan jelenségét peliengérezte ki — lásd a váratlanul kitört, komikusba hajló vásárlási láz —, amelyben közgondolkozásunk betegségének szimp- tómáit is megmutathatta. A Hónap szilveszteri adásának egyébként azok a részei hatottak a legmeggyőzőbben, amelyekben akár egy-egy riport erejéig maga az élet szólalt meg közvetlenül, melyekben társadalmunk egy-egy ellentmondása tárult fel mulatságosan. De megkapta fricskáját a hovatovább lehetetlenné váló fővárosi közlekedés — Sass József énekelt róla a tőle megszokott magabiztossággal és a reá jellemző könnyed humorral; előkerült slágerszavunk, a takarékosság is egy okos ötlet felvillantásával — a dombóvári szövetkezet példája — és egy agyrém alakjában, egy nem túlságosan eredeti és szellemes tréfában. amelyben Komlós János segítőtársaival a jövő „takarékos” színházának képét idézte meg. (Lear király.) És sorolhatnám az időszerű témákat. Kétségtelen, hogy ezen az 1979-es televíziós szilveszterén a legtöbb élet az ő műsorában volt. 4z est további részében ugyanis az élet már csak igen áttételesen. művészi formákban jelent meg, sőt a művészet művészetéként jutott szóhoz, például egyes művészeti jelenségek, tréfák utánzataképpen, azaz paro- disztikus módon. Gálvölgyi János egy modem zenemű televíziós megszületésének körülményeire fűzte paródiáit igen ügyesen, ismert tévészemélyiségeket is parodizálva. Megjegyzem azonban, hogy vizuálisan, azaz láthatóan korántsem olyan elevenek ezek az „utánzatok”, mint például a rádióban. Paródiát mutatott be Alfonzé is. Világszínházában a görög dráma (Lélektra). egy moralista játék és egy Cse- hov-mű, a-Ványa bácsi jellegzetességeit karikírozta a rá jellemző vaskos humorral. amely ugyanakkor sok finom stiláris megfigyelést is tartalmaz. Alfonzé, ha visz- sza-visszatér a képernyőre — ma már sajnos egyre ritkábban láthatjuk — mindig esemény. Az volt most is. Bár mostani produkciójának élvezetéhez — ha nemcsak .marháskodásait” akarta valaki végigröhögni —, a parodizált művek előismerete is szülkségéltetett — magyarán; láttunk már tőle a mostaninál népszerűbb mutatványt is. Parodisztikus elemekből építette föl Szuperboláját Árkus József is. s legfőbb vonzerejét ezúttal is a kitűnő komikus. Szuhai Balázs közreműködése adta — Szentágothai professzorként. Egyébként nemcsak itt, más műsorokban, például a már említett Zenés Kínházban is előszeretettel mintáztattak meg olyan ismerőseink, tévészemélyiségek, akiket a képernyőn szerettünk meg. Ebből a paródiafajtából mégis a legeredetibbet a Szuperbola nyújtotta; Vitray ravaszul összevágott hangjához pikáns képeket illesztve, megalkotva egyben a Kapcsoltam című telefonos játék szellemes paródiáját is. Közfoevetve: a bemondók asztalára kirakott és általuk elénktárt „fogyasztanivaló” viszont rendkívül sótlannak bizonyult. Érdekes, külön- kiilön milyen kellemesek tudnak lenni, s lám együtt, egv asztalnál, mennyire érdektelenné váltak. Szinte kényelmetlen volt látni igazi szerep híján, miként esetlen- kednek buzgalmasan. Annál inkább üdített az a néhány artista világszám, amelyet jó érzékkel iktattak be a műsor szerkesztői egy-egy hosszabb lélegzetű , műsor után: gondolok a zseniális árnyjátékosra. vagy a még zseniálisabb zsonglőrre, aki labdáival; kalapjaival és dobozkáival az est egyik legemlékezetesebb élményét jelentette. A paródiákat említve, ne feledkezzünk el egv zenei esemény, a Nyugat-Berlinből sugárzott DisZkó, diszkó tréfás utánzatáról sem, amely néhány valóban remek pillanatot hozott — például Harsányi Gábor Amanda Learja — és érdekesnek tűnt, ahogyan a mi Keve- házi Gáborunk, a kitűnő balett-táncos eljárta a Boney M. férfitagjának bűvös táncát, talán még jobban is, mint az eredeti; de mégis hiányzott ebből a rokonszenves ötletre épülő show- paródiából valami, ami igazán szellemi csemegévé avathatta volna. A diszkó természetének, a stílus manírjai- nak leleplező kritikája. És láttunk még ezen az estén öt dudást is egy csárdában, kik nem úgy, mint ama szólásbeli legények, akik nem fértek meg együtt se- hogysem, ők jól elvoltak az egymást követő jelenetekben. Külön-külön. De hogy miért kellett egy csárdába terelni őket, ez nem igen tűnt ki a bizony hosszúra nyúló, sok-sok jelenetből felépített „tréfálkozásból”. Egy műsor próbája; az emlékezet. Különösen pedig egy olyan összetett, sokfélét tartalmazó műsoré, mint a televíziós szilveszter. Hogy mi marad meg belőle bennünk, s mi az, amire már másnap reggel sem emlékezünk, ez értékmérő is lehet. Nos, bennem legjobban két arc, két tekintet maradt meg, pedig alig láttam őket néhány percig. Egy állítólagos sakkjátszma esélyeit latolgatta két gondolkodóba esett játékos. A legeredményesebbnek vélt megoldást keresték a továbblépésben. Két gondba merült ember, aki tudja, lépni kell, de aki átérzi a pillanat sorsszerűségét, s igyekszik végiggondolni lépéseinek várható következményét. Két győzelemre állító játékos, aki nem egészen biztos a következő lépés várhaltó sikerében. Két elgondolkodó tévés: Vitray Tamás és Antal Imre. aki mindannyiunkat testesítette meg ezen az estén, mondhatni az óesztendő utolsó pillanataiban, amikor már szinte ráléptünk a most következő úiabb esztendő küszöbére. ök ketten. még most is látom őket. ahogy a sokféle mulatság után, az önfeledt szórakozás mondhatni csúcspontjául puritánul feltűnnek a képernyőn és mérlegelnek, latolgatnak, tanakodnak, gondolkodnak — mindebből egyszeriben megcsapott a jövő. Milyen volt tehát a múlt évi szilveszter? Ez volt az utolsó, amit még ötven forintért kaptunk, Komlós szavaival, amihez még „olcsón” jutottunk hozzá. Ahhoz képest... V. M. A „kiütés” elmaradt M ár a késő délutáni órákiban levett a lábamról az óévet búcsúztató rádió. A Petőfin remek népzenei, majd popműsor ment. a Kossuthon pedig Kolozsvári Grantí- pierre Emil bolondos meséje után a nagyszerű s .Hegedű virtuózai” sorozat szilveszteri különkiadása szerzett kellemes perceket. Vissza a Petőfire, s máris a „Szerelem a palackiban...” című pikáns, pajzán — s irodalmi- lag is értékes — összeállítást élvezhettük. Egyszóval, az éterből órákon át ömlő, megúnhatatlan derű kellőképp feltöltött, úgyhogy afé- le „üvegállú” bokszolóként vártam a monstre, négyórás rádiókabarét. felkészülve, hogy az első lcét-három poén után — üsse kő! — a földre kerülök, akár rám lehet számolni. Valószínűleg ilyen köny- nyen kiüthető, mosolyra, kacajra, hahotára fakasztható közönségre számítottak a kabaré szerkesztői is. S ez hiba volt. Maradjunk az ökölvívó hasonlatnál: a kabarénak rohamozni kellett volna, nem erőltetve semmit, de megmutatva mindent a fegyvertárból, a cseles-csalogató villámgyors poén-horgoktól, a rövid, szellemes konferansz — sorozásig. Rohamozás helyett valamiféle maszatolás következett kiszámítható és nem különösebben jó poénokkal (használhattuk volna az „olcsó” jelzőt is), hosz- szúra nyúlt jelenetekkel, párbeszédekkel, frissítésnek szánt, ötlettelen betétekkel. Ennyit az összhatásról. Ha a rendkívül hosszú — s emiatt a szerkesztésben szinte összefoghatatlan — műsor részleteit visszaidézem, korántsem ennyire kedvezőtlen a kép. Voltak ugyanis a szilveszteri műsornak jó pillanatai, kitűnő darabjai. Abody Béla és Ta- bi László jegyzeteire, a „Zenés szendvics” című összeállításra. Komlós János és Marton Frigyes bölcsen szellemes és közéleti töltésű „Hogy vagy?” című beszélgetésére, Bodrogi Gyula ..Mindenki lehet első” című „magánszámára” gondolunk elsősorban. Ötletes volt — s üde színfolt a kabaréban — a Kaposy Miklós irányításával, több riporter által készített „Mit tenne, ha megyéje önálló köztársaság lenne?” című összeállítás, amelynek két Szolnok megyei „főszereplője” is volt, s a képtelen játékban emlékezetesen jó poénokkal válaszoltak a kérdésekre. Hosszú volna felsorolni, mi volt unalmas, gyengécske, a négyórás műsorban. Petendi Pál és dr. Csapó Gábor „Magyar arany” című jelenete egy mellékmondatban jól robbanó ötletet duzzasztott kínosan hosszúvá. Mikes György és Somogyi Pál „Kapcsoltam”-ja ugyancsak méltatlan volt a népszerű szerzőpárhoz. Az ismert — pop-muzsikus Bródy János dala is elsősorban azt a célt szolgálta, hogy közelebb lopja az óra mutatóját a tizenketteshez. Ami végül sikerült, a szilveszteri műsor kibírta éjfélig. — eszjé — Együtt van a család A ház előtt tréfálkozva tessékelték előre egymást, mégis egyszerre léptek be az üvegajtón. Jókedvük volt, sikerült megegyezni a mamával,'ezt újságolták volna az ajtóban toporgó házmesteméninek, de az zavartan megszólalt — Zsuzsika vendége érkezett itt van az... anyja... az édesanyja. A fiatalasszony értetlenül nézett rá, majd a férjére, és amikor tekintete visszatévedt a házmesterék ajtajára, megpillantotta a kockáskabátos, svájcisapkás asszonyt. Sokáig szótlan kétségbeeséssel kémlelte egymást anya és lánya. A meghatározatlan korú, barázdáktól ráncos arcú nő tekintete lázas sietséggel keresett valamit. Egy biztatást, az arcnak egy rezdülését, a felismerésnek egy parányi szikráját, amelyik bátorítaná, hogy felkiáltson: megjöttem lányom, itt vagyok. A fiatalasszony se tudott ismerős vonást felfedezni anyja arcán. Próbálta visszaidézni gyerekkori emlékeit, de csak egy, a legkönyörtelenebb jutott eszébe. A nap amikor anyja állami gondozásba adta. Arca is felvillant egy pillanatra. Aztán a semmibe foszlott olyan hirtelen, hogy nem tudta összehasonlítani az ajtóban álló idegen arcával. Hétéves volt, amikor eltemették édesapját. Sokáig suttogták, hogy a jóravaló embert felesége botrányos viselkedése kergette a halálba. Akkor még nem fogta fel a szavak értelmét, egy évvel később — amikor anyja állami gondozásba adta — már igen. Akkor egy kopott bőröndbe gyömöszölt néhány ruhadarabot, kézen fogta a lányát és vonszolta a vasútállomásra. A vonaton elmondta, hogy a gyermeknevelő intézetbe utaznak, állami gondozásba adja, mindent elintézett. Azért van így. mert élettársa hallani sem akar a volt férj köly- kéről. Választani kellett ő vagy az élettárs. Anyja választott, és elhatározásán nem változtatott Zsuzsi keserves zokogása. Amikor az intézet udvarán belekapaszkodott anyja kezébe, és könyörgött, hogy ne hagyja itt, az gyűlölködve ordította: joga van a boldogsághoz, nem tűri, hogy egy kis dög tönkretegye az életét. o Tizenhat év telt el azóta, mégse tudta elfelejteni azt a szörnyű napot. Égy másik nap emléke is megmaradt, erre azonban mindig örömmel gondol vissza. Keserves „fogsága” egy évig tartott. Születésnapjára készülődött — életében először —. amikor későbbi nevelőanyja az intézetbe érkezett, hogy örökbe fogadjon egy 9 év körüli gyereket. Kislánya 9 éves volt, amikor meghalt. Másfél évvel korábban pedig eltemette a férjét, öt választotta. és másnap már együtt, egymás kezébe kapaszkodva távoztak. Azt a napot se felejti el soha, számolta a lépteket, tíz. húsz, már száz méterre van mögöttük a ház. ahol emberséggel bántak vele, megse tudta egyetlen pillanatra se otthonának érezni. Hazaérkeztek, mamikája — oly jó volt kimondani a szót — egy özvegyasszonynál lakott, a házinénit is megszerette, és hamar megtanulta, hogy a kezek simo-' gatni, a szavak dédelgetni, biztatni, gyógyítani is tudnak. e A folytatás: szomorú emlékeket feledtető. bold cg gyermekévek, a még boldogabb felnőtté válás. Zsuzsika útját az iskolai évek alatt kitartó szorgalma és a mama határtalan szeretető egyengette. Érettségi után felvétel a tanítóképzőbe, diplomakiosztás, kedvére való pedagógusi állás és találkozás vele, a „dörmögős” agronómussal... a férjével. A boldogság, amikor megkapták a kétszoba összkomfortos lakást, öröm. amire csak az vetett árnyékot, hogy az édes mamika nem jött velük, mondván, járják a maguk útját a fiatalok, mit lábatlankodjon ott egy öregasszony. Váratlanul érte őket a szomorú hír, hogy a házinéni Dunántúlon élő veje meghalt. A házinéni lánya és három kis unokája támasz nélkül maradit, így aztán hazaköltöznek. Mamika azzal a néma alázattal, amely egész életében jellemezte, átköltözött a kert végén álló. ki tudja mikor épült földes helyiségbe, a szerszámos kamrába. Egy ismerős vasutas hozta a hírt. és Zsuzsikáék még aznap este a mamához siettek. Elszorult a szívük, amikor látták, mit vállalt a mindenkin segíteni akaró, mindig másokért égő, magával alig törődő asszony. Egy tenyérnyi szoba, a szőnyeggel betakarva is nyirkos hideget lehelő „földes padló” és egyetlen ablak, akkora, hogy az ember feje se férne ki rajta. Kijelentették, hogy nincs mese, nem vitatkoznak, döntse el a. mama, mi az a cucc, amitől nem tud megválni, aztán a hót végén költözik haza ... hozzájuk. Megegyeztek, és boldogan indultak hazafelé. A lakótelep előtt tréfálkozva tessékelték előre egymást,. , a házmesternéni zavartan közölte velük ... vendégük érkezett. e Szótlan kétségbeeséssel kémlelte egymást anya és lánya, a kínos csendet végül az anya törte meg. — Megjöttem lányom, itt vagyok ... menjünk fel, ne itt az utcán, arra gondoltam, hogy az új esztendőben és azután örökre... legyen együtt a család. Zsuzsika némán nézte az asszonyt, érezte, hogy tekintete űrt ölel és nem érzett lelkiismeret- furdalást, amikor tagad,ólag intett a fejével. Megkönnyebbült, hogy az idegen asszony megértette a változtathatatlant, fogta a kopott bőröndöt, és kilépett az üvegajtón. Illés Antal Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban a különböző szakmai és közművelődési tanfolyamokon a gyár mintegy hétszáz dolgozója vesz részt fl TIT rendezésében Mezőgazdasági tanfolyamok Változatos témakörökben szerezhetnek újabb ismereteket a városokban, falvakban januártól márciusig megrendezésre kerülő téli mezőgazdasági tanfolyamok hallgatói. Megyénként több száz alkalommal a TIT felkérésére tanárok, a mező- gazdasági nagyüzemek valamint az élelmiszeripari vállalatok szakemberei taria- nak előadásokat. A Hazafias Népfront keretében működő kertbarát társaságok szintén gazdag programot állítottak össze tagjaiknak és az érdeklődőknek. A téli tanfolyamok egyik témája az adott táj -termelési szakosítása. A rendezők igyekeznek a tájegységhez illő növénytermesztési és állattenyésztési specializáció szakmaii! tennivalóiit minél szélesebb körben megismertetni a kistermelőkkel. Nemcsak az előadások szolgálják ezt a célt. A Gabona Tröszt például takarmányozási szaktanácsadó füzetet ad közre, az adatforgalmi és húsipari vállalatok pedig közzéteszik a háztáji termelés szerződéses feltételeit. Üj vonása a tanfolyamoknak. hogy gyakorlati bemutatókra is sor kerül hullámhosszán
