Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-06 / 4. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. január 6. HÍD AZ ÉLETHEZ Felfelé a pokol tornácáról A közeljövőben a tervek szerint a szovjet atomerőmüvelr összteljesítményét 100 millió kilowattig kell fokozni. Idén például üzembe helyezték a leningrádi és örmény atomerő­mű újabb áramfejlesztő berendezéseit. Megkezdte a terme­lést a novovoronyezsi és belojarszki (képünkön) erőmű egy- egy újabb energiatermelő egysége. Kambodzsa újjászületésé­nek első évfordulóját ün­nepli. Egy esztendővel ezelőtt, 1979. január 7-én vonultak be a felszabadí­tó csapatok az ország fővárosába, Phnom Penh- be, január 11-én pedig kikiáltották a Kambodzsai Népköztársaságot A monológ félmondatokból állt össze, ahogy Kong Keo Kamine, a bársonyos tekin­tetű. 25 éves khmer nő el­mondta az elképzelhetetlent. — A katonák megállítot­tak. A férjemet pár lépéssel előbbre vitték, aztán szem­befordították velem. Egyikük hozzá lépett, kivette a kését és elvágta férjem nyakán az ereket. Aztán levágta a fejét és odatette a lábam elé. Két hónapja voltunk házasok. Az apámat is megölték. Engem elvittek Phnom Penh- ből Svay Yengbe. Négy évig dolgoztam egy rizsföldön. A munkaidő éjjel háromkor kezdődött és hol 16. hol 18 órát kellett dolgozni. Az öregek nem bírták sokáig, de az elhaltak helyébe fia­talokat hoztak. A megter­melt rizsből nem kaptunk: négy évig krumplin éltünk, körülbelül húsz dekát kap­tunk naponta. Egyik nap — április 29-e volt — összekö­tözték a kezünket és az őrök az erdő felé tereltek ben­nünket. Tudtam, hogy meg fogok halni. Az erdőtől már csak pár méterre lehettünk, amikor lövéseket hallottam. Valamiben megbotlottam és elestem. Amikor magamhoz tértem, a kezemen már nem volt rajta a kötél. Akkor láttam először viet­nami katonát. A téboly stációit nehéz lo­gikai rendbe rakni. Pol Pót négy éves rémuralmának 3 millió áldozata közül először az értelmiségieket nyelte el a tömegsír. Az árvaházakban megpróbálnak valamiféle statisztikát összeállítani a meghalt szülők foglalkozá­sáról, hogy a világnak leg­alább elképzelése legyen az elszabadult őrületről. Az el­tűnt szülők 47 százaléka pa­raszt, 25 százaléka értelmi­ségi. A kambodzsai gyere­keknek 40 százaléka árva. Pol Pót számára nem volt elég csak az ember: össze- hordatta és felgyújtatta az autókat. A Phnom Penh-i tv-to.rony körül ma is lát­ható a kiégett gépkocsik garmada. Az autókat a köny­vek követték: amikor el­hamvadt a betűkbe zárt ér­telem, bezárták az iskolákat. A hírhedtté vált Tóul Sleng börtönt egy egyetemen ren­dezte be a kambodzsai nép hóhérja. A Buddha-szentélyeket fel­dúlták. az időtlen-bölcs mo­solyé istenségek szobrait fel­darabolták. Amikor Po] Pót már látta vereségét, a rizs­földeken is felrobbantották a szivattyúházakat. Végül a fák következtek. A karcsú pálmák eleven felkiáltójel­ként állnak az egyes számú út mentén, a háncs körbe­vágva, az életet szállító szö­vetrendszer szétzúzva. A fák állva halnak meg. Phnom Penh-ben ma már újra laknak. Üzletek ugyan még nincsenek, de piac már van. Mivel pénz még nincs az országban, rizs, vagy hal szolgál csere-alapul. A kettős pálmasorokkal szegélyezett sugárutak újra kerékpárosokát hordanak a hátukon. Utcanév vagy ház­szám még nincs a főváros­ban. de az érdeklődőkét sze­retettel és bizalommal ka­lauzolják el a most szerve­ződő állami hivatalokhoz, in­tézményekhez. A középüle­tek többsége persze még üres: az ajtók végtelen sora egymásba nyitva tátong. A kitört ablakokon beszökő légáramlat papírcetliket le­begtet a padló felett. Az egyik szobában halkan, lassú surrogással járja vég­telen útját egy bekapcsolva felejtett ventillátor. — Hogy hívnak? — Nem tudom. Csak az új nevemet. Phnom Penh két árvahá­za közül a nagyóbbikban va­gyunk. Sok gyerek nem hogy szüleire nem emlékszik, de a nevére sem. Hvot So- mana gondozónő az állan­dóan karján csüngő egyéves kislánynak a Ban Deth ne­vet adta. Anyja holtteste mellett találtak rá: ült a porban és két napja fogta az élettelen szülői kezet, ő még nem vesz részt a na­gyok ebédjén. Ma ugyanis nagy nap van — a Vöröske­reszt első élelmiszerszállít­mánya érkezett meg az ár­vaházba. A hatalmas barakképület­ben 540 gyerek eszik egy­szerre. Állok és az első perc­ben nem tudom, mi érthe­tetlen számomra. Aztán be- lémhasít a felismerés: nincs zaj. nincs zsongás, nincs be­széd. A gyerekek némáin, egyetlen hang nélkül esz­nek. Csak a szemek villog­nak a ferdén beeső napsü­tésben. Legtöbbjük szájába most kerül az életben először em­berhez méltó meleg étel. Pen Sovan, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács al- elnöke tart sajtóértekezletet. Csendesen, szabatosan be­szél : „az utóbbi három hó­nap alatt senki nem halt éhen Kambodzsában”. De a nehézségeket sem titkolja: az életben maradt lakosság — Pol Pot a khmer népnek csaknem felét kiirtotta — 70 százaléka munkaképtelen volt az éhezés és a betegsé­gek miatt. Ráadásul az or­szágban mindössze 54 or­vos maradt. Ma már a né­pi hatalom hihetetlen erő­feszítései, a szocialista or­szágok és a- Vöröskereszt se­gítségével a lakosság döntő többsége visszanyerte fizikai erejét. Karácsonyi Zoltán, a deb­receni Agrártudományi Egye­tem adjunktusa 1979. de­cember 16-a óta a FAO- program végrehajtója Kam­bodzsában. — A jelenlegi száraz év­szakban mintegy tízezer hek­táron akarjuk elvégezni a vetést. Napokon belül meg­érkezik 650 tonna kiváló mi­nőségű rizs, úton van 2300 tonna műtrágya és 450 szi­vattyú. Az esős évszakra szóló program 50 ezer hek­tár rizsvetést irányoz elő. 1980-ra már halászati és nö­vényvédelmi programot is kidolgozott a FAO. A má­jusi aratás 200 ezer ember számára biztosítana élelmet két hónapra. Hogy a hely­zet nehézségét érzékeltes­sem : 26 ezer kapa szállítá­sát is várjuk, hiszen most sokszor egyszerűen nincs mi­vel dolgozni. A mezőgazdasági minisz­térium jelenleg hat főből áll. Itt ismeretlen a bürok­rácia: együtt járjuk a tar­tományokat, a rizsföldeket. Ha kell. tíz órát, ha kell, tizennégyet dolgozunk. Je­lenleg legfontosabb felada­tunk megfelelő mennyiségű vetőmag termelése. Kicsi kőfalu a Mékong mentén. A 200 lakos liánból, bádoglemezből, háncsból, pál­ma- és bambuszlevélből épí­tett új épületeket. A házak körül 3—4 lépés hosszú zöld­séges kert. Kézi malmokban őrlik a rizst péppé, és agyag­edényekben érlelik. A fér­fiak halásznak — a Mekong a világ egyik halban leg­gazdagabb folyója. Mielőtt elindulok. egy pillantásra részesülök abból az élményből, amikor elin­dul az új élet. Cheng Sok Kim-nek gyermeke születik. A bambuszkunyhó mélyéről felhangzik a sírás: az éles, bántóan gyönyörű hang re­meg a pálmálevelek között. Ö már a jövő századra szü­letett. Becsüld meg magad job­ban XXI. század. Szigethy András Szovjet gazdaság NÉGY ÉV MÉRLEGE A tizedik ötéves terv el­ső négy esztendejében a szovjet gazdaságot sikerek fémjelezték. Az 1979. évi előzetes adatok szerint 585 millió tonna kőolajat hoz­tak a felszínre; 94 millió tonnával többet, mint az elő­ző években. A földgázter­melés 40 százalékkal volt nagyobb: meghaladta a 400 milliárd köbmétert (1 mil­liárd köbméter földgáz kö­rülbelül 1 millió tonna kő­olajjal egyenértékű). A vil- lamosenergia-termelés 20 százalékkal nőtt és eléri az 1.245 milliárd kilowattórát — ez több, mint amennyit az NSZK, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszor­szág együttesen termel. Az eltelt négy évben a Szovjetunió nemzeti jöve­delme 58 milliárd rubellel, vagyis 16,2 százalékkal nö­vekedett. Az ipari termelés 103 milliárd rubellel, azaz 20,3 százalékkal emelkedett. Sikeres volt az ötéves terv szociális programjának vég­rehajtása is: az egy főre ju­tó reáljövedelem négy év alatt 13,3 százalékkal nőtt. Következetesen töreksze­nek a lakáshelyzet javítá­sára: 1979-ben 10 millióan költöztek új otthonba, a négy év alatt pedig több, mint 40 millióan. A Szov­jetunióban a lakások alap­vetően állami költségvetés­ből épülnek, a családok a lakásokat ingyen kapják. 1979-ben erre a célra az ál­lam 17,5 milliárd rubelt for­dított, többet, mint ameny- nyit védelmi célokra (17,2 milliárd rubel) költ. A tár­sadalmi fogyasztási alapok 1979-ben elérték a 110 mil­liárd rubelt, a négy év alatt pedig a 410 millárd rubelt. A tizedik ötéves terv első négy esztendeje közül a leg­Az osztrák fővárosban fo­lyó megbeszéléseiket termé­szetesen nem lehet kiragad­ni a kelet—nyugati kapcso­latok általános rendszeréből, s különösen érvényes ez a katonai enyhülésre, a lesze­relésre. A bécsi tárgyalások közel hat éve folynak, még­sem sikerült ez alatt az idő alatt csökkenteni a közép­európai térségben állomáso­zó csapatok létszámát és az ott lévő fegyverzetek meny- nyiségét. Sőt, az Egyesült Államok további alakulato­kat vezényelt kontinensünk­re, s nagymértékben korsze­rűsítette az atomfegyverek szállítására alkalmas légi­erejét is. Régóta világos: a NATO nem kívánja a valódi lesze­relést a közép-európai tér­ségben. Ezt bizonyítja, hogy eddig minden olyan szocia­lista javaslatot visszautasí­tott, amely lehetővé tette volna a csökkentés megkez­dését. A tényleges leszerelési megbeszélések helyett az Észak-atlanti Szövetség mind­untalan létszámadatok egyez­tetését” szorgalmazta. Mit is jelent ez? Egyszerűen arról van szó, hogy az atlanti or­szágok nem hajlandók elfo­gadni a Varsói Szerződés ál­tal beterjesztett adatokat, ha­nem azzal a megalapozatlan követeléssel állnak elő, hogy a szocialista katonai-politikai integráció ismerje el: csapa­tainak létszáma 150, sőt 180 ezer fővel magasabb, mint a valóságban. Ez a '„számháború” vég­eredményben megtorpedózta azt a szocialista kompromisz­nehezebb az 1979-es volt a szovjet gazdaság számára. A kemény tél jelentősen megnövelte a tüzelőanyag­felhasználást, tönkretette az őszi vetések nagy részét, a gyümölcsöskerteket, s akadályozta a szállítás munkáját. A nyár pedig igen forró, aszályos volt: ennek következtében 179 millió tonna gabonát gyűj­töttek be, mintegy 60 mil­lió tonnával kevesebbet, mint 1978-ban. (Igaz ez utóbbi esztendő rekordév­nek számított.) A szovjet gazdaság ne­hézségei azonban nemcsak ezzel magyarázhatók. A ter­szumos indítványt is, ame­lyet a múlt évben terjesztett elő a Szovjetunió, s amely messzemenően figyelembe vette a nyugati fél korábbi indítványait. A szocalista or­szágok elfogadták a 700—700 ezer fős „közös plafont”, a szárazföldi csapatoknál, s a Szovjetunió felajánlotta, hogy az amerikai harcászati atom­fegyverek már korábban ígért hazaszállításáért cseré­be három harckocsi hadosz­tálynak megfelelő erőt kivon a térségből. A szocialista nagyhatalom jószándékát bi­zonyította az a legutóbbi egyoldalú lépés, hogy egy év leforgása alatt 20 ezer kato­nával és ezer harckocsival csökkenti az NDK területén állomásozó csapatait. Ezt Leonyid Brezsnyev 1979. ok­tóber 6-án jelentette be Ber­linben, s a csapatok haza- szállítása már meg is kezdő­dött. o A jóakaratú kezdeménye­zésre adott válasz a decem­beri NATO-döntés volt a közép-hatótávolságú ameri­kai rakéták kifejlesztéséről és nyugat-európai elhelyezé­séről. Ez az elhatározás — ma már látjuk — igen nagy mértékben rontotta a továb­bi leszerelési tárgyalások esélyeit, s így a bécsi meg­egyezés lehetőségét is. Hi­szen a Varsói Szerződés szá­mára nyilvánvalóvá lett: az Egyesült Államok és NATO- szövetségesei katonai erőfö­lényre törekszenek, fel akar­ják borítani a kialakult erő- egyensúlyt. A szovjet állás­foglalásokból kitűnik: Moszk­va számára elfogadhatatlan melés hatékonyságának to­vábbi növelése és a minő­ség javítása terén 1979-ben a Szovjetunióban sem sike­rült a kitűzött célokat tel­jesen elérni. Erről a meg­szokott nyíltsággal beszélt az SZKP Központi Bizott­ságának ülésén Leonyid Brezsnyev. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági élet min­den ágában, minden mun­katerületen hatalmas tarta­lékok vannak, de ezek ki­aknázásához elengedhetet­len a vezetés színvonalá­nak emelése, a hiányossá­gok felszámolása. az „erő pozíciójából való tár­gyalás” nyugati koncepciója. Ez nemcsak a rakétakérdésre vonatkozik, hanem a hagyo­mányos fegyverzetekre is. A NATO-ban jelenleg nagyará­nyú fegyverkezési program végrehajtását tervezik: kor­szerűsítik a harckocsikat, új harckocsi-elhárító rakátékat rendszeresítenek, s hamaro­san szolgálatba állnak a 80- as évek harci repülőgépei is. Nem túlzás tehát az a megállapítás, hogy az atlanti vezérkar szándékosan halo­gatja az érdemi megegyezést Bécsben, s arra törekszik, hogy a megbeszélések ideje alatt katonai fölényre tegyen szert. Pedig a katonai enyhü­lés alapvető fontosságú a vi­lág számára — ezért törek­szenek a szocialista országok a fegyverkezési verseny meg­akadályozására. A nyugati fél így nyilvánvalóan nem vállalkozhat a tárgyalások nyílt félbeszakítására, a leg­utóbbi javaslatát ezért is kí­sérte olyan „reklámkam­pánnyal”. A Szovjetunióban azonban rámutatnak; sokkal inkább diplomáciai manőver­ről van szó, mint tényleges csapatcsökkentési szándék­ról. A moszkvai televízió kommentátora szerint a NATO globális propaganda­hadjáratával azt a benyo­mást akarja kelteni, hogy va­lamiféle atlanti békekezde­ményezés történt. o A szovjet politikai szakér­tő joggal állapította meg: nehezen lehet bízni az olyan ajánlatokban, amelyek az új közép-hatótávolságú ameri­kai rakéták telepítéséről ho­zott NATO-döntés után szü­lettek, a „bizalom ugyanis csak az erőegyensúlyon ala­pulhat, az amerikai rakéták telepítéséről hozott döntés pedig megbontja ezt az egyensúlyt.” Miklós Gábor Vietnam mezőgazdasága A vietnami népgazdaság célkitűzései közt alapvető fontosságú az állattenyésztés fejlesz­tése. Képünkön: Phu Khanh tartomány Tay Son járásában az állatállomány meghaladja a 18 ezret *— ez négyszerese az 1975. előtti meny- nyiségnek. Az északi határvidéknél levő Cao Bang tar­tományban a kínai támadók rombolásai elle­nére a parasztok mindent megtesznek a gabo­natermés biztosítására. Képünkön: jónak ígér­kezik a ciroktermés Phong Cham faluban. (Jobbra) G. Piszarevszkij Harierőcsökkentési tárgyalások — Becs Valódi és áljavaslatok Nagy jelentőségűnek ítéli a nyugati sajtó azt a legutóbbi csomagtervet, amelyet a NATO-országok képviselői a bécsi közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások 19. ülésszaká­nak záróakkordjaként terjesztettek elő. Ebben 30 ezer szov­jet katona távozásáért cserébe 13 ezer amerikai Gl haza- • utazását ajánlják fel a szocialista országoknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom