Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-30 / 24. szám
1980. január 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KÉPÍRnWÖ ___________előtt B izony nemcsak a televízió, már a tévénéző sem a régi. Egyre több jele van annak, hoigy a képernyő másképpen van jelen az életünkben, mint hajdanán, s úgy tűnik, a sorrend is megfordult, tudniillik volt idő, amikor kizárólag mi igazodtunk a televízióhoz, szemléletünkben, szokásainkban, rajongásainkkal, ma pedig a televíziónak kell a kedvünkben járnia, ha nem akar magára maradni. Alaposan megváltozott a képernyőhöz való érzelmi viszonyunk. Mindezt az is erősítette bennem, ámít az elmúlt héten induló zenei versenyben tapasztaltam. Ugyanis emlékezetünkben még ,. utánanézhetünk”, hogy régebben a buzgó néző egy-egy játékban hogyan törte kezét-lá- bát, csak hogy részt vehessen mondjuk egy városfeladat megoldásában, netán egy elhangzott felhívásra különféle, ravaszul elrejtett tárgyak nyomába induljon, majd pedig rájuk bukkanva hogy hozta diadalmasan be őket a stúdióba, vagy a különböző játékhelyszínekre. Most meg öt magnószalagot nem sikerült Antal Imrének begyűjtetnie a nézők közreműködésével, pedig jól látható Magyar Televízió felírással, egyáltalán nem eldugva álldogáltak kis csomagjaikkal a gépkocsik egy-egy utca sarkán, vagy épp egy jeles épület előtt. Ez a közömbösség — a fővárosban csupán egyetlen szalag került elő, és az se a nézők jóvoltából, az egyik versenyző játékos rohant ki érte a színhelyre, és vidéken is alig-alig csordogáltak be a Mazeppa egy-egy részletét rögzítő magnószalagok — kínos kudarc, mondhatnánk. Pedig ez az ötlet semmiképpen nem alávalóbb, mint hajdani társai egy-egy nagysikerű vetélkedőben. Inkább azt mondanám, olyan eszköz bukott meg benne, amely épp a televízióhoz való megváltozott viszonyunk idején már hatástalanná vált, egyszerűen eljánt felette az idő. Mások ma már a televízió népszerűségének a jellemzői, oldottabb és szabadabb a kapcsolat képernyő és néző között, ezért bármilyen játék is szülessék, bármilyen programra is kerüljön sor a televízióban, a régi bevált megoldások már nem üdvözíthetnek : újabb formák, eszközök kellenek. Triangulum Egyébként olyan új zenei ismeretterjesztő sorozat ez a Triangulum, amelyben a televízió a legszélesebb néző- közönségéhez igyekszik szólni. Talán ezért is törekszik mindenáron a látványosságra, a változatosságra, erre vall a három helyszín ját- szatása is, földrajzilag átfogja ez a zenei játék az ország nagy részét Budapesttől Pécsen át Szegedig: erre mutat a kifejezetten játékos forma, csakhogy az ember egy zenei vetélkedőtől még az ismeretterjesztés szintjén is nem azt várja elsősorban, hogy különféle mutatványokkal t raktál ják, hanem mindenekelőtt jó muzsikát szeretne hallani. Itt pedig alig kóstolhattunk bele — sajnos — Liszt Ferenc sodró erejű, mámoros és mámorító zenéjébe, csupán csak csipegettek belőle; oly módon, mintha Liszt Ferenc született volna a vetélkedőért, és nem pedig fordítva, a verseny állott volna a zeneszerző szolgálatában. A műsort Fellner Andrea szerkesztette, az ötletek tőle származnak. A műsorvezető, Antal Imre kisebb ritmuszavaraiból arra következtethettünk (tőle szokatlan ilyet látni), hogy a műsorvezetőnek nem vált igazán vérévé ez a játék, így azután bizonyos zökkenőket, nehezebb pillanatokat olyan szellemességigei igyekezett áthidalni és felejtetni, ami egyéniségének természetes tulajdonsága bár, de ha kényszerűségből fordul hozzá, akkor ami természetes, az ily módon mesterkéltté válik — még, Antal Imre esetében is. A Triangulum szándékait és célját tekintve hasznos zenei ismeretterjesztés lehet, de ehhez jobban tekintetbe kellene venni a mai néző lelki kondícióit és változtatnia illenék szó és zene műsoron belüli arányain is. Mert ebben, a zenés játékban a legszellemesebb csattanó sem ér any- nyit — szavakban —, mint egy szépen felcsendülő akkord a zongorán. Zenére csak zenével lehet igazán nevelni. Egy hónap falun Ha másért nem, már csak azért is érdemes volt bemutatni Turgenyev ritkán látható színpadi művét a képernyőn — Egy hónap falun —, hogy Ruttkai Évát ismét láthassuk teljes színészi fegyverzetében, élvezhessük lebilincselő játékát. Az orosz vidék elmaradottságát, szellemi ellustulását ábrázoló dráma értékei is elsősorban az árnyalt jellemekben és a remek dialógusokban mutatkoznak meg. így hát a dráma bemutatója nagyszerű alkalom a kiugró színészi leljesftményr«. Szirtes Tamás is a színészi játék pontos kidolgozására helyezte a hangsúlyt, és valóban az alakok ábrázolásában sikerült eljutnia a lélektani pontosságig. Milyen mesteri, ahogyan Natalja — alakítója Ruttkai Éva — egyrészt ravaszkodva hitegeti érte rajongó barátját, s ugyanakkor ravasz női taktikával szedi ki „vetély- társnője” titkát (a fiatal Vera ugyanabba a fiatalemberbe szerelmes, akire Natalja is kivetette a hálóját), és ahogyan a fiatalemberből is kicsalja a neki oly fontos és boldogító szerelmi vallomást. Ruttkai igazán elemében van: finoman elegáns, kacéran, játékos, és amikor érzelmeit már nem takarhatja el, szenvedélyes és heves, tehát nemcsak pontos a játékban, hanem színes is. Ugyanez az elmélyültség a tévéjátékká alakított dráma többi szerepét játszó színészek munkájában is. A Natalját szerelemmel szerető Rakityin Mensáros László megfogalmazásában oly összetett, mintha egy Csehov-drámá- ból lépne elő. (Nem véletlen, sok a rokonság Turgenyev és Cséhov világa között!) Hegedűs D. Géza „tanítója” m'aga a megtestesült tisztaság. Vajda László ugyancsak remekel a bumfordi kérő, Bolsincov szerepében. És sorolhatnám a tévéjáték valamennyi színészi teljesítményét. Turgenyev a szerelmesek egész hadát vonultatja fel színpadi művében, de nem a termékeny érzés, hanem a meddő vonzalom színeiben. A szerelem szövevényes útjait ábrázolja drámájában, melyek végül- is különbségeik ellenére egy pontban találkoznak, valamennyien, akik szerelmesek, lelkűk mélyén mindannyian szebbre, jobbra, izgalmasabbra vágynak, mint amit mindennapi életük kínál nekik. Vagy ahogyan Natalja egyszerű férje ki is mondja az igazságot : szeretnének kiemelkedni a vidéki élet sarából. A szerelem konfliktusaiban épp ez a vágyuk, a valósághoz való viszonyuk jelenik meg áttételesen. A dráma televíziós bemutatója épp a már említett színészi játékkal ezt a felszín álatti lélefc- mozgást, ezt a változásra ugyan szomjas, de a változtatáshoz elegendő erőt nem érző társadalmi magatartást is meg tudta éreztetni velünk — hűségesen tolmácsolva Turgenyevet. V. M. Muzsikusok fóruma A műemlékvédelem idei terveiből Muzsikusfórumot rendez január 31-én és február T én a Fészek klubban a Magyar Zeneművészek Szövetsége. A Zeneművészek Szak- szervezetével és az Országos Filharmóniával közösen szervezett hangversenysorozat a vidéken élő és dolgozó előadóművészek munkájának jobb megismertetését szolgálja: pécsi, kaposvári, balassagyarmati, debreceni, kecskeméti, valamint szombathelyi szólisták és kamaraegyüttesek lépnek majd fel a koncerteken. A fórum keretében az ország zenepedagógusainak részvételével továbbképző tanfolyamot is rendeznek, amelynek két előadója Ojfalussy József akadémikus és Balázs István, a Kulturális Minisztérium főosztályvezetője lesz. Idén mintegy száz munkahelyen dolgoznak a műemléki felügyelőség kivitelezési részlegei. Történelmi emlékekben gazdag északi hegyvidékünk számos pontján folynak most is a munkálatok. Hollókő népi lakóházegyüttesét eredeti szépségében őrzi meg az évtizede tartó rekonstrukció, s már elkezdődött a XIII. századi gótikus várrom helyre- állítása is. Miskolcon az év végére befejeződik a fél évezredes avasi református templom felújítása. Két koraközépkori műemlékünk a feldebrői és a tamaszentmá- riai templom restaurálásához pedig most kezdtek hozzá a szakemberek. A főváros környékén is több műemlék rekonstrukció készül el, így Ráckevén a Szavoyai kastélyé — ahol egyébként építész-alkotóház lesz — Szentendrén pedig a görögkeleti püspöki templom rekonstrukciója. Űjabb népi épületekkel gazdagodik a szentendrei Skanzen is. Vi- segrádon a legkorábbi középkori freskóanyagunkat őrző prépostsági templom helyreállítása van soron. Emellett országszerte számos kastélyépület, illetve templom belső terének megóvásán — freskók, oltárok, szobrok restaurálásán — dolgoznak majd a szakemberek. Mintegy 80—100 épület felújításához pedig anyagi támogatással járul hozzá a műemléki felügyelőség. Hárman a huszonöt szólista közül: ifj. Szentirmai Zsolt (klarinét), Bóta Ferenc (trombita), Jakus Melinda (fuvola) Zeneiskolások hangversenye Hétfőn este Jászberényben nagy sikerű növendékhangversenyt rendezett a Palo- tássy János Zeneiskola. A szép számú közönség előtt nagy sikerrel léptek fel a szólisták, de a legnagyobb sikert az iskola fúvós- és vonószenekara aratta. A fúvószenekart Hernádi András és Lövei János (képünkön) vezényelték A vonószenekart Czeglédi Zoltán dirigálta, szólót játszott Szentirmai Katalin (csellón) NZS Emlékezés Nagy Lászlóra Két éve halt meg Nagy László, századunk magyar lírájának egyik kiemelkedő egyénisége. Rá emlékezni, verseit olvasni, hallani szívszorító érzés. Élő emléket állítani a költőnek — hiszen költészete ma is él — egyszerre könnyű és nehéz is. Könnyű, mert . költészete ezernyi gyöngyszeméből bármelyiket emeljük magunkhoz, fényesen ragyog, s nehéz, mert a sok gyöngyszem ragyogása könnyen káprá- zattá válhat. Fehér Ildikó — a Szigligeti Színház művésze — és Bodó Györgyi — előadóművész — tiszteletre méltó és ihletett Nagy László emlékestjén hétfőn este Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban sokat, túl sokat akart adni, s ez kissé megnehezítette a nézők dolgát. A versek oly feszes ritmusban és annyira sűrítve záporoztak a hallgatóra, hogy alig maradt idejük eljutni a szívhez, az értelemhez. Pedig a szándék nemes — bevezetni a közönséget Nagy László saját törvényű világába —, s az előadásmód is többet adott a szokványosnál. Egyesítette a költészetet, a zenét, a táncot, mintegy visszanyúlva az ősi rítushoz, amelyben még e három művészet szorosan együtt élt. Tulajdonképpen színpadi előadást láttunk, a megjelenített versek egységes művet alkottak. A kiemelkedő pillanatok — például az elején a Csodafiú-szarvas című költemény megszólaltatása „eljátszása”, talán itt éreztük leginkább a két egymástól különböző, más tónusú, hang, a mozdulatok, gesztusok kifejező erejét és a halványabb részletek szinte kiegészítették egymást — egységes benyomás hatását keltve. Az előadóesten Nagy László, a politikus költő jelent meg. Szerelmi lírájából nem hallhattunk. A műsor összeállítói — az előadóművészek — tudatosan szerkesztettek így. Nagy László gondolatait kívánták átadni, hogy továbbgondoljuk, vagy egyszerűen csak megértsük őket. T. E. Homoródi József: Pheidippidész halála Két nyugdíjas találkozik. — Jó színben vagy. — Festem magam. — Kocogsz még? — Ma is lehúztam nyolc kilométert. — Ügy ne járj, mint Carter! — Az hogy járt? — Nem olvastad? összecsuklott kocogás közben. — Hja, nem lekvároknak való. — Egyes orvosok szerint senkinek se való. — Ezt is olvastad, mi? r — Igen. Elég komoly embertől. Egy harvardi prof nyilatkozta a Carter ki- nyiffanása után, hogy a kocogás a legbiztosabb út az infarktushoz. — Hát ez valóban komoly. Mondd, ez a prof tavaly nem azt szajkózta még: fuss az életedért? — Nem tudom. De mondott egy nagyon hiteles történelmi példát a futás ártalmasságára. Szerinte a maratoni hírvivő a legjobb bizonyíték arra, hogy a futás életveszélyes. Hiszen köztudott: miután Athénbe loholt Miltiadész győzelmének hírével, összeesett és meghalt. — Te ezt elhiszed? — Benne van minden tankönyvben, lexikonban. — Még a mi lexikonunkban is csak az van benne: állítólag meghalt. Aki azonban inem elégszik meg a történelmi közhelyekkel, lexikonbölcsességekkel, hanem egy kicsit belegondol, hogyan is volt az az első maratoni futás, az tudja, hogy Pheidippidész nem a futástól kapott infarktust. — Ki az a Pheidippidész? — Még azt sem tudod? Hát Miltiadész hírvivője, ö rohant Athénbe a hírrel, hogy legyőzték a sokszoros túlerőben volt perzsa hadakat. — Aztán összeesett és meghalt. Hiába, negyven kilométer futás — élet- veszélyes. Jó lesz, ha te is vigyázol a kocogással. — Én nem maratonizok. — Egy hét alatt te is futsz annyit. — De nem úgy, mint Pheidippidész. — Na igen. Szegény, biztosan túl- eröltette magát, hogy mielőbb Athénbe érjen. — Gondolod? — Csak ügy lehetett. — Gondolkozz egy kicsit. Elindul a maratoni síkról az a derék ifjú harcos, a Pheidippidész, hogy megvigye Miltiadész győzelmi jelentését Athénbe. Rohan, mint akit puskából lőttek ki. — Két óra múlva betámolyog Athénbe, eldadogja az örömhírt, s holtan rogy össze. — Ügy volt, ahogy mondod: tántorgott és dadogott. — Hát csoda? Negyven kilométeres loholás után? — No, menjünk csak sorba. Szóval, fut Pheidippidész. Nem lakatlan, holdbéli tájon, hanem a kicsiny, sűrűn lakott Görögországban. Már pár kilométer után találkozik egy nyáját terelő pásztorral. Odakiáltja neki: Győztünk! — Valószínű, hogy odakiáltja. — Fut tovább. Majorhoz ér. Ott is elmondja az örömhírt. Vizet is k' mert eltikkadt jnár. A legjobb borukr- kal kínálják örömükben. — Az áldóját! Ne is folytasd! — De folytatom. Sok találkozása lesz még Athénig, ölelik, csókolják. És itatják. '.Tökrészegen érkezik Athénba. Alig tudja eldadogni a győzelmi jelentést. A vének is borral kínálják. Vedel. összeesik és meghal. Alkoholmérgezésben. .— Lehet, hogy így volt. — Tuti. — De azért te csak hallgass arra a harvardosra. Hátha ő is tisztában volt Pheidippidész halálának körülményeivel. Azért hozta föl példának, mert nyilván a Carter is egy sajtókoktélról, vagy pezsgés diplomáciai fogadásról indult kocogni. — Én nem járok fogadásokra. — De iszol. — Kocogás előtt soha. Csak utána. Mert én tudom a történelmet, nem úgy, mint a Carter.
