Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-27 / 22. szám

1980. január 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 SPORT © SPORT © SPORT labdarúgók fegyelmi büntetése Szendrei és Kábák egy évig nem játszhat A Szolnoki MÁV MTE NB Il-es labdarúgó-csapa­tának fegyelmi helyze­te beszédtémára adott okot az utóbbi időben a szurkolóknak. Ezek a „pletykák” nem voltak alaptalanok: a játéko­sok közül néhányan megsértették a sporter- kölcs normáit. Az egyesület és a szakosz- •tályvezetés jó „hozzáállását” dicséri, hogy idejekorán megpróbálták elejét venni a további kilengéseknek. Szendrei József a Szolnoki MÁV MTE kapusa és Ká­bák Sándor, a csapat hát­védje állt nemrég az egye­sület fegyelmi bizottsága előtt. Vétségük nem volt mindennapi: Szendrei pél­dául két ízben is — egy­szer a gyöngyösi, egyszer a Lehel SC elleni mérkőzés után — botrányosan viselke­dett a Szolnok Étteremben, amiért a kiszolgálást megta­gadták. Hogy a labdarúgó erre milyen trágár szavakkal reagált, ezt a nyomdafesték nem tűri el. A fegyelmezet­lenségek sorozatának a ka­puvédő ezzel nem ért a vé­gére. December 21—22-én a piros—kékek Szabadkán ven­dégeskedtek, ahol Szendrei és Kábák szóváltásba keve­redett, és a vitának Szend­rei egy hatalmas pofonnal tett pontot a végére. A Ma­gyar Labdarúgó Szövetség az ügyet nemzetközileg is számottevő incidensnek mi­nősítette, ezért a piros—ké­keket példás büntetés meg­hozatalára bátorította. Tette mindezt azért is, mert Kábák Sándor sem volt feddhetetlen a jugoszláviai túrán: a bankett alkalmával ellenvéleményének úgy adott kifejezést, hogy megbotrán­koztatta a jelenlévőket. A Szolnoki MÁV MTE el­nökségének fegyelmi bizott­ságát dicséri az a tény, hogy töviről-hegyire végére járt a fegyelemsértéseknek, és a tények teljes ismeretében hozta meg döntését. Ezek szerint Szendrei Józsefet és Kábák Sándort 1980. decem­ber 31-ig mindennemű sport- tevékenységtől eltiltotta, s a juttatásokból kizárta. A fegyelmi büntetés pél­dás, okulhatnak belőle azok is, akik gyakran vétenek a sport írott- és íratlan szabá­lyai ellen, ám a bizottság „ítélőszéke elé” nem kerül­nek. Hollóy Tamás, a Szolnoki MÁV MTE ügyvezető elnöke az ügy kapcsán a következő­ket mondta: — Minden bizonnyal sokan lesznek olyanok, akik szokat­lannak találják a fegyelmi bizottság keménykezűségét, és a játékosok pártjára áll­nának. Véleményünk az, hogy valójában azok cselek­szenek helyesen akik e bün­tetéssel jó útra kívánják té­ríteni fiataljainkat. Ha okul­nak belőle a játékosok, ők látják majd hasznát. Mi pedig mindehhez any- nyit tehetünk hozzá, hogy reméljük, a vétkesek nem találnak majd kiskaput az esetleges fellebbezésük al­kalmával sem az egyesület, sem pedig a Magyar Labda­rúgó Szövetség házatáján. — pb — Események Asztalitenisz. Megyei ifjú­sági fiú és leány bajnokság: Szolnok, Kilián Főiskola — 9.30. Jégkorong. Jászberény, hű­tőgépgyári műjégpálya. Út­törő-bajnokság : Lehel SC— Székesfehérvári Volán 9.30. Serdülő bajnokság: Lehel SC—Székesfehérvári Volán 11 óra. Kézilabda. Női felkészü­lési torna: Jászberény, hű­tőgépgyári sportcsarnok 8. Sportlövészet. Téli fedett­pályás légfegyveres egyéni és csapat országos bajnok­ság : Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 8. Tömegsport. A Tisza Ci­pőgyár tömegsport bizottsá­gának rendezésében a mun­kahelyi olimpia megnyitó­ja : Martfű, Cipőipari Szak- középiskola tornaterme 9. Vívás. Megyei felnőtt baj­nokság, férfi és női tőr Szol­nok, Véső úti tornacsarnok 8. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki MÁV MTE II—Kunhegyes, Véső út 9.30, Szolnoki Vegyiművek —Tisza Cipő SE, Vegyimű­vek pálya 10, Üjszász— Szászberek, Újszász 10. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV MTE kar- dozói Budapesten és Eszter­gomban, a megye asztalite­niszezői Egerben a vidék­bajnokságon, a Lehel SC if­júsági birkózói Monoron. Új NB-s csapatok Szolnok női, Mezőtúr férfi röplabdázókkal büszkélkedhet A megye új NB ll-es csapatai közül ezúttal a Szolnoki Vegyiművek női, illetve a Mezőtúri Főisko­lai férfi röplabdázóit mu­tatjuk be. Mindkét együt­tes a szegedi osztályozón vívta ki a feljutást. A Vegyimű­vek női gárdá­ját tulajdon­képpen a volt MTE- játékosok alkotják, akik egy éve cserél­tek sportegye­sületet, edző­jükkel együtt. — Hét éve edzősködöm Szolnokon, — kezdi a beszél­getést a 38 éves Vasicsek Já­nos, aki nemrég tette le a szakedzői vizsgát, — s min­dig utánpótlásgondok akadá­lyozták a folyamatos fejlő­dést. Hiába érett be évente néhány játékos, elsősorban a főiskola hiánya miatt el is ment a városból. A Vegyimű­veknél — magam is ott dol­gozom a kereskedelmi osz­tályon — komoly erőfeszíté­seket tesznek az utánpótlás biztosítására. Külön edzők foglalkoznak az ifjúsági, az úttörő- és a később megala­kítandó juniorcsapattal. A 12 tagú felnőtt együttes fiatal, 21 év az átlagéletkor, és 174 centiméter az átlag­magasság. — Nehéz volt a tavalyi év, mert alacsony a megyei baj­nokság színvonala, — foly­tatja az edző. — Hétről hét­re „tűzbe kellett tartani” a játékosokat, de végül szak­mailag is érett kollektíva ko- vácsolódott össze. Mindez el­sősorban a sok-sok edzőmér­kőzésnek köszönhető. Az NB II-ben az első hat között sze­retnénk végezni. Több ellen­felünkkel játszottunk már, s a téli teremkupára is azért nevezetünk be, hogy megis­merjük vetélytársainkat, to­vább formáljuk a csapatot, és rutint is szerezzünk. A csapat ka­pitánya a Tal­linn körzeti Ál­talános Iskola testnevelője, Furkó Kálmán­ná, aki hosszú j átékospály afu- tásának gazdag tapasztalatait igyekszik átadni az úttörők­nek — ily módon is segítve a szakosztályt. — Kitűnő a csapatszellem, és jó körülmények között dolgozhatunk, — mondja. — A játékosok fiatal életkora egyúttal a további fejlődés ígérete is. Azt hiszem, az utánpótlás nevelése is rend­ben lesz. Az együttes legjobb játéko­sa, a 26 éves Vargáné Ru­dolf Hajnalka — a Tiszapar- ti Gimnázium testnevelő ta­nára — tavaly az év elején érkezett a megyeszékhelyre Székesfehérvárról. — Hogy mit jelent a „leg­jobbnak” lenni? A jelző sú­lyát leginkább a pályán ér­zem. Tudom, hogy számíta­nak rám a többiek, s ez ben­nem olyan feszültséget te­remt, amely az utolsó percig tart. Az április 7-i bajnoki raj­tig a csapat alaposan kihasz­nálja az időt, a téli teremtor­nán kívül a Felszabadulási Kupán is elindul. A tudatos felkészülés, az utánpótlás biztosítására helyezett hang­súly biztosítékát adhatja an­nak, hogy az együttes való­ban előkelő helyet foglaljon el az NB Il-es mezőnyben. Annál is inkább, mert a Ve­gyiművek Iröplabda-szakosz- tálya — amely NB I-es férfi csapattal is rendelkezik — hasznos tapasztalatokkal se­gítheti női játékosait. * * * Mezőtúron a DATE főis­kolai karán régi hagyomá­nyai vannak a sportágnak. — A hároméves tanulmányi idő miatt minden eszten­dőben cserélődtek a spor­tolók, s így nem csoda, ha a főiskolai csapat vál­takozó sikerrel szerepelt a megyei bajnokságban. Csikós Sándor, a Téglaipari Válla­lat tervstatisztikai osztályve­zetője először kedvtelésből, majd az edzői képesítés meg­szerzése után, 1975-től hiva­tásosan is egyengeti a főis- jtolások útját. — Tavaly a második hely elérését tűztük ki célul, — meséli. — Hogy végül is baj­nokságot nyertünk, az közös érdem. Az elmúlt évben dr. Pusztai Ede főiskolai docens lett a szakosztályvezető, aki tíz jó és közepes tudású játé­kost verbuvált össze a hall­gatók közül. A magasabb osz­tályba szorgalmas és lelkiis­meretes munkán keresztül vezetett az út. Január elején harminc röplabdázó kezdte meg az alapozást, heti három edzés­sel, készülve az országos fő­iskolai bajnokságra is. A megfelelő tapasztalatok meg­szerzésére törekedve erősebb csapatokkal kívánnak edző­mérkőzéseket játszani. — Nagyon örültünk a fel­jutásnak, — mondja Ko- zsuch János csapatkapitány, másodéves hallgató, — s feltétlenül bent akarunk ma­LABDARÚGÁS Edzések teremben és szabadban A hideg sem akadályozza a felkészülést Besenyszögön január 4-én kezdték az alapozást, a he­ti négy edzésből kettő torna­termi. Előkészületi mérkő­zést Jászból dogházával és Kengyellel játszik a csapat. A 19 fős keret szorgalma­san készül, öröm, hogy For­gács és Pomázi felgyógyult. Zaja és Héja bevonult, Kiss Imre operáció előtt áll, és Danyi is kisebb sérüléssel bajlódik. Fazekas Sándor edzőnek Gerendó István se­gít a serdülők felkészítésé­ben. Abádszalókon az utolsó levezető jellegű edzőmérkő­zés december 16-án volt, amely a tévé nyilvánossága előtt zajlott le, ugyanis ri­portot készítettek a labda­rúgó szakosztályról. Az ala­pozás január 13-án kezdő­dött. A heti három foglal­kozás egyrésze a szükség­tornateremben zajlik, az öt kilométer hosszú futás út­vonala a körgát. A csapat felkészítését Pál Antal edző irányítja, akinek közben egyetemi vizsgáin is helyt kell állnia. Segítőtársai Ré- pánszky Miklós és Kovrik Árpád, az ifjúságiak edzé­sét Karikó József vezeti. A szakosztályvezetésben vál­tozás nincs, a csapat 18 tagú kerettel készül. Somogyi ka­tonai szolgálatra vonult be, Kovrik viszont leszerelt, Csonka András pedig letett visszavonulási szándékáról. Az ifjúságiak közül az első csapat< keretében készül Szabó * Lajos, Mérten és Báthori. Újság még, hogy a veterán Barcsik rendszere­sen edz. Eddig hat előkészü­leti mérkőzést kötöttek le Szolnok- és Heves megyei csapatokkal. A szakosztály terve a tizedik hely meg­szerzése. Gyenge szereplés okai Túrkevén a szakosztályve­zetés elemezte az őszí gyen­radni az osztályban. Egész­séges légkörben dolgozunk, problémáinkat együtt igyek­szünk megoldani, hiszen nemcsak az eredményeket, de a gondokat is közösnek érez­zük. Az együttes motorja a 19 éves szolnoki Bakos Gábor, aki már a TI- TÁSZ NB Il-es csapatában, és a Vegyiművek­nél NB Les ke­rettag is volt. Tavaly már Mezőtúron ed­zett, szeptemberben elkezdte a tanulmányait is. — A bentmaradás döntő feltétele a tervszerű munka és a jó hozzáállás, — véli. — A siker záloga mindenkép­pen a kezünkben van. — így igaz, — bólint rá a 49 éves edző, — de sürgősen megnyugtató választ kell kapnunk az utánpótlás ége­tő kérdésére. Mi is igyek­szünk fiatalokat nevelni, de lehetőségein;k korlátozottak. A város iskoláiban már in­dítványoztuk, hogy foglal­kozzanak röplabdázókkal, sajnos eredménytelenül. Egyedül a szakmunkásképző intézetben van „mozgolódás”, — pályát is építettek. Kétségtelen, a főiskola ön­magában keveset tehet, a vá­ros más tanintézeteinek is se­gíteniük kell. A bajnoki helytállásból — beleértve a mérkőzéseknek az új sport- csarnokban való rendezését is —, a város, s ezen keresz­tül a megye röplabdaéleté­nek fellendítéséből, az után­pótlás-nevelésből mindenki­nek képessége szerint ki kell vennie a részét. Mezőtúrnak illik megbecsülnie az új NB-s csapatot, már csak azért is, mert így is mindössze két NB Il-es gárdát mondhat magá­énak. Ez a tény önmagában is elég indok az összefogásra. Constantin Lajos ge szereplés okait. Arra a megállapításra jutott, hogy a személyi változásokon túl elsősorban az őszi alapozás és formába hozás elmaradá­sa okozta a várakozáson aluli teljesítményt. A hibá­kat figyelembe véve kezdték el a tavaszi idényre való fel­készülést. Az őszi szezon be­fejezése után nem állt le tel­jesen a csapat, és január 2-án tornateremben, valamint szabadban látott munkához. Január 27-től február 17-ig hét edzőmérkőzést iktattak a programba. Az edzőpartne­rek között szerepel Gyoma, Endrőd, a Szalvai SE és a Mezőtúri Főiskola. A csapat­ból Patkós bevonult, Iglódi és Deák visszavonult, Fó- rizs pedig sérüléssel bajló­dik s ez tovább növeli a gondokat. Új játékos nem került Túrkevére. Középhátvédet keresnek Jászjákóhalmán január 6- án játékosértekezlettel kez­dődött a felkészülés a ta­vaszi szezonra. Heti négy al­kalommal tartanak foglalko­zást a szabadban, azonban azok a játékosok, akik Jász­berényben két műszakban dolgoznak, csak minden má­sodik héten tudnak részt venni az edzéseken. Az első előkészületi mérkőzés ideje január 27. A keretben annyi a változás, hogy Palcsó László munkahelyi elfog­laltsága miatt abbahagyta a játékot, egyébként az ősszel szerepelt játékosok láttak munkához az ifjúságiakkal együtt. A szakosztályvezetés­ben változás nem történt, a foglalkozásokat Páncsics Jó­zsef edző vezeti. Szerény le­hetőségeik mellett szorgal­masan készülnek, bízva ab­ban, hogy a csapat az őszi helyezésén tavasszal javíta­ni fog. Kunszentmártonban heti négy edzéssel kezdődött meg a felkészülés. A szabadban B. Tóth András edző, a tor­nateremben pedig Szelindi Károly testnevelő irányítá­sával dolgoznak a játékosok hetenként két-két alkalom­mal. A keretet huszonkét labdarúgó alkotja. Gondot okoz az ősszel elhunyt Far­kas János középhátvéd pót­lása, helyére keresik a meg­felelő játékost. A csapat elé a bentmaradást tűzték ki célul. Szászberek csapata tizen­hat játékossal január 5-én látott munkához. Miután tor­natermük nincs, a futball- pályán gyakorolnak heten­ként háromszor. Laki Imre edző a tavasszal szerepelt játékosokkal készül fel a tavaszra. Öröm, hogy Laki hosszú ideje tartó sérülése rendbejött. Az ifjúsági csa­pat szerdán kezdte el az ed­zéseket a felnőttekkel, közü­lük néhányan már az első csapat keretéhez tartoznak. A bentma'radásra ötven szá­zalék esélyt adnak maguk­nak. Az első edzőpartner Újszász csapata. A Kunhegyesi ESE felnőtt labdarúgói január 7-én szak­osztályi értekezlettel kezd­ték meg a felkészülést. Az értekezleten megjelentek a nagyközség társadalmi és bázisszerveinek vezetői is. A múlt évi szereplést önkriti­kusan érték el és megálla­pították, hogy az objektív okok ellenére — jelenleg nyolc kerettagnak számító játékos katona — jobb sze­replést vártak. A felkészü­lést 16 játékos kezdte meg. Öröm, hogy hamarosan le­szerel Kiss és Kovács, sérü­léséből felépült Nánási és rendszeresen edz Herbály I. is. A vezetés bízik abban, hogy a csapat a személyi változásokkal és a megvál­tozott szemlélettel az osz­tályban maradáshoz szüksé­ges bajnoki pontokat meg tudja szerezni. A bajnoki rajtig a heti négyszeri ed­zésen felül nyolc előkészületi mérkőzést játszik a csapat. Tiszaburán az őszi keret január 3-án heti három ed­zéssel kezdte meg az alapo­zást. Kisebb zavart okozott az edző rövid ideig tartó be­tegsége, abban az időszak­ban az egyik játékos vezet­te a foglalkozást. Célkitűzés változatlanul a bentmaradás. Tisztában vannak azzal, hogy néhány csapatnak ki kell esni, hiszen ez törvényszerű, de arra törekednek, hogy ők ne legyenek a távozók kö­zött. Az edzőmérkőzések va­sárnap kezdődnek, az első ellenfél Abádszalók lesz. Mi­után jó a viszony a két egye­sület között, a legtöbb elő­készületi mérkőzést — vál­tozó színhellyel — a szaló- kiak ellen játszák. Erősödik Újszász Üjszász labdarúgó-csapata január 6-án heti három ed­zéssel kezdte meg a felké­szülést a tavaszi szezonra. A három edzésből kettőt tornateremben, egyet pedig a szabadban végeznek a já­tékosok. Az előző szezon keretéhez néhány játékos csatlakozott azok közül, akik az elmúlt években abba­hagyták a labdarúgást mun­kahelyi elfoglaltság, illetve továbbtanulás miatt. Közé­jük tartozik Molnár. Tóth, Kollár. Lukács, és Kasza is. Az előkészületi mérkőzések Szászberek ellen kezdődnek, majd Jászboldogháza ellen folytatódnak, mindkét csá- pat ellen oda-visszavágó alapon. A szakosztályban az őszinél lényegesen jobb sze­replést várnak a csapattól. (pi) Tizenöt táncospár mutatta be szabadkorcsolyázását Gö­teborgban pénteken este: a várakozásnak megfelelően a szovjet Linnicsuk, Karponoszov kettős szerezte meg az arany­érmet. Regőczy Krisztina és Sallay András alaposan kitett magáért, ezüstérmesek lettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom