Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-23 / 18. szám

1980. január 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Televíziónk nem egyszer ■bizonyította már, hogy ko­molyan veszi kulturális ha­gyományaink ápolását, hogy múltbéli értékeink — lehet­nek azok drámák is —meg­becsülése lelkiismereti kér­dés számára. Sokat tesz azért, hogy jeles értékeink feledésbe ne menjenek, hogy emlékezetünkből ne moshas­sa ki őket az idő. I~ám, most is nemes vál­lalkozásba kezdett: 12 estén az utóbbi három évtized ma­gyar drámatermésének javát szándékozik felvonultatni a képernyőn. Almási Miklós válogatásában olyan műve­ket újít fel, amelyek egy­részt drámatörténeti jelentő­ségűek, másrészt újra meg­szólaltatva őket ma is igazi élményt jelenthetnek a né­zőnek. Szeptember Egy több évtizede szüle­tett dráma felújítása, mint Sarkadi Imre Szeptemberé­nek televíziós változata is, amelyet péntek este sugár­zott a televízió, ez volt a sorozat nyitánya, valójában próbatétel. Próbája a mű­nek, vajon tényleg képes volt-e dacolni az idővel. Kü­lönösen olyan művek ese­tében izgalmas ez a kérdés, amelyek születésükben vagy más vonatkozásaikban igen szorosan kapcsolódnak az adott kor társadalmi jelen­ségeihez, miképp a Szep­tember is, hisz benne Sar­kadi azt a történelmi pilla­natot „rögzíti”, amikor a magántulajdonosi és a kö­zösségi paraszti szemlélet kerül szembe egymással, vívja harcát — társadalmi méretekben. Az öreg Sipos, a dráma hőse becsületes munkában, tanyán megöre­gedett parasztember, fiai pe­dig, akik kiröppentek ebből a tanyasi világból, már más úton járnak, másképpen kép­zelik el életüket, mint ta­nyához kötött apjuk, elvál­nak tehát mindenképp út- • jaik. Ebben a családon be­lüli konfliktusban azonban nemcsak az jelenik meg, ami korhoz kötődően konk­rét, hogy tudniillik a kis­paraszti termelési módsze­rekkel szemben az eredmé­nyesebb kollektív gazdálko­dásé a jövő — bár ez a gon­dolat is korszakalkotó —, egy általánosabb igazság is kimondatik; egy életünkben állandóan jelentkező, legfel­jebb más-más formát öltő konfliktus ábrázoltatok: ré­ginek és újnak általánosab­ban vett küzdelme. Ez a mostani felújítás épp abban sikeresebb mint az elődei, (készült már tévéjáték más­kor is a Szeptemberből), hogy az ellentétek ábrázo­lásában nagyobb szerephez jut a történelmi perspektí­va, és egy általánosabb igaz­ság kimondásának igénye. A tévéjáték az öreg Sipos alak­jában igen szépen mutatja meg és emberileg hitelesen, hogy bár lehet szép az is, ami régi, mégis régi és új párharcából törvényszerűen az utóbbinak kell kijutnia győztesen. Hiába szeretné például magához kötni gyer­mekeit az öreg Sipos, akár­csak Shakespeare-nél az agg Lear király, a szeretet sza­vánál erősebb az élet tör­vénye, a fiatalok a maguk útját járják. És ez így he­lyes. így gondolja felülemel­kedve személyes fájdalmán az öreg Sipos is, amikor azt mondja végezetül: „majd csak csinálnak ők is vala­mit, mindenki a maga do- gát — ez a fontos. Én ezt a tanyát — ők majd valami nagyot. Csali sikerüljön ne­kik”. Horvai István igen jól választott, amikor az öreg Sipos szerepét Szirtes Adóm­ra bízta, aki nagyon egysze­rű eszközökkel, de igen el- mélyülten ábrázolta a törté­nelmileg „halálra ítélt” öreg Sipos belső drámáját. Szir­tes játéka egy fajta felfede­zés is, hisz ő, aki épp se­matikus, paraszti témájú filmekben és színpadi mű­vekben kopott meg egy kis­sé, most igazolhatta: ha méltó feladathoz jut, tehet­sége a régi, s eszközei még hatásosabbak, mint valaha. Horvai István egyébként dramaturgként is jól szol­gálta a dráma ügyét, az al­kalmazott húzásokkal az egyes helyzetek feszültebbé váltak, nőtt a játék drámai- sága. (Még szigorúbb is le­hetett volna!) Rendezésében a színészi játékra helyezi a hangsúlyt, megoldásait te­kintve érezhető, hogy szín­házban gondolkodik, jólle­het igen gondosan teremti meg a játék képi hangsú­lyait. A világ közepe Miként szerencsésnek tar­tom, hogy a televízió olyan témát választott tévéfilm tárgyául, mégha az ifjúság szórakoztatására választotta is, amely történelmünk már- már legendás idejébe viszi el a nézőt, a mese szárnyán repülve. Bárány Tamás tévé­filmjére gondolok. A világ kö­zepére, amelyben egy Mátyás király személyéhez kötődő népi mesét formáltak játék­ká, a hatalmasokat megfé­kező és megleckéztető ural­kodóról szóló mondák egyikét elevenítették fel. — Fejér Tamás rendezésében és neves színészek közremű­ködésével, még kisebb sze­repekben is. Hogy a jó szán­dék mégsem járt igazi si­kerrel, annak többek között az is oka lehet, hogy az al­kotók nem tudták eldönteni maguk sem, hogy igazán ko­molyan vegyék-e a mesébe illő történetet, vagy csak egyszerűen eljátszadozzanak vele. E szemléletbeli bizony­talanságból fakadón azután bizony egyes figurák, egyes jelenetek fajsúlytalanná vál­tak, s bizonyos részletek in­kább holmi bohókás komé­diába kívánkoztak volna, már-már parodisztikusan megfogalmazva, semmint tartalmát tekintve egy úgy­nevezett komolyan vett me­sedrámába. A kiskirályként zsarnokoskodó gyevi bíró históriája realisztikusabb megközelítést kívánt volna. A másik ok, amiért kissé unalmasnak tűnt, ritmusbeli: felesleges képsorok olykor lefogták a film lendületét. Szegény ember vízzel főz, kevés a képernyőre való új magyar dráma, — panasz­kodnak nemegyszer a televí­zió alkotóművészei. A világ végével — úgy gondolom , olyan forrásból merítettek — történelmünk regényes tár jain —, amelyből érdemes volna többször is meríteni. Feltűnt ebben a tévéfilmben egy erős molnárlegény, Ki­nizsi Pálnak hívják. Vajon nem támadhatna fel ő is, akár egy sorozat erejéig, akárcsak a Tenkes kapitá­nya, amelyiken ifjúnemze­dékek nőttek fel. Röviden A Fiatalok órája két vég­let között ingázik: hol a szórakoztatás heve ragadja el, hol meg a nevelés, vá­gya hajtja úgy, hogy azt hiszi az ember, mintha a fiatalok magazinja egy-egy osztályfőnöki óra lenne. — Legutóbb az említett végle­teket szerencsésen sikerült elkerülniük a magazin ké­szítőinek : úgy szórakoztunk, hogy közben neveltek is bennünket. S végre nem stúdiószagú beszélgetésekkel, hanem életszerűen. Olyan fiatalokkal készült jó ripor­tokkal, amelyek a gondolko­dás malmára hajtották a vizet. Méghozzá egy nagyon lényeges kérdésben, abban, hogy vajon minden-e a pénz egy fiatalember élétében, vagy pedig létezik valami más is, például a hivatás. Tiszta, világos beszéd volt ez a javából — szerkesztő­műsorvezető Déri János — s a riportokat jól egészítet­te ki, mint valami szellemi abroncs fogta át, a vendég­ként meghívott mérnökem­ber, Erdei Sándor néhány gondolata. V. M. „Frontátvonulás” Cselt Tamás Szolnokon Hét- nyolc évvel ezelőtt Jancsó Miklós „Még kér a nép” című filmjében megje­lent egy markáns profilú if­jú, s egy szomorú dalt, vala­mi tétova balladát énekelt Szántó Jánosról, a csillagok­ról — amelyek, mint ágyban a kisasszonyok, úgy dögle­nek — a megvasalt talpú, száz piros szekérről, a bi­zonytalan, billegő történelmi időről.. . Azóta három nagylemeze jelent meg Cseh Tamásnak, és számos színházi előadásá­nak, önálló estjének sikere is jelzi: „befutott”. Az idők, a történések azóta is billeg­nek dalaiban, valahogy úgy, mint ahogy a második lemez nyitódala is „megbillen kis­sé” a főhősökkel. Tegnapelőtt este először szerepelt Szolnokon Cseh Tamás legújabb, „Frontátvo­nulás” című estjével. — A művelődési központ nagyter­me zsúfolásig megtelt — s a közönség kirobbanó taps­sal köszönte meg az előadást. A „Frontátvonulás” Cseh Ta­más eddigi legkeményebb önálló műsora. Vizi Miklós és Ecsédi járja a dalokban a valóságos várost, keresik — no, mit is — talán önma­gukat. S a valóságból észre­vétlenül, valami különös gondolatcsavarintással ju­tunk egy immár szürreális világba, amelynek persze minden eleme — a vécés nénitől Sas, Sólyom és Kar­valy elvtársakig — megté­vesztésig hasonlít az igazi­hoz. Nosztalgia keveredik a történelmi idővel, a dalok nem is dalok már, („Kéne egy dal...” — énekli) mert ugyan kimondanak valamit, de rögtön ki is teszik a kérdőjelet, vagy gondolatjel közé szorítják a mondatokat. Mintegy — dalok, úgyszól­ván — időben szólnak vá­gyainkról, magunk keresé­sünkről. Elfojtott humor (akasztófahumor), _ elfojtott tépelődés — fájdalmas az előadás. Gombóc volt a széksorok­ban ülők torkán még akkor is, amikor tapsoltak. S aki a legutóbbi lemez anyagát ismeri, vigasztalhatta leg­följebb magát: „Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen .. — sz. j. — Fotó: Dcde Kevés a Szolnok megyei hallgató Beszélgetős dr. Kecskés Sándorral, a soproni ErdészetI ős Faipar! Egyetem rektorával Részlet az egyetem épületeit körülölelő botanikus kertből Erdőmérnök-hallgatók - egy jól sikerült vadászati gyakorlat * után A történelmi emlékekben, építészeti kincsekben gazdag Sopron — egyetemi város is. Itt működik az ország egyik „legpatinásabb” felsőoktatá­si intézménye, az Erdészeti és Faipari Egyetem. Magyar- országon egyedül itt képez­nek erdő-, valamint faipari mérnököket és üzemmérnö­köket. Szolnok megye az ország második legkevésbé „erdő­sült” megyéje, az összterület alig 5 százaléka erdő, s a megyében nincs sok bútor- és faipari vállalat sem. — Mindez igaz, ám az sem vi­tatható, hogy Szolnok me­gyéből aránytalanul kevesen tanulnak tovább a soproni egyetemen. A középiskolások „pályaválasztási kampánya” idején éppen ezért volt ak­tuális beszélgetni dr. Kecs­kés Sándorral, az idén 172. (!) tanévét kezdő egye­tem rektorával. Első kérdé­sünk — természetesen —ar­ra vonatkozott: valóban, ke­vés-e az egyetem Szolnok megyei hallgatója. — Az egyetem 800 hallga­tója között a három kar öt évfolyamán mindössze tíz Szolnok megyei diák van. Ez az arány még akkor is kicsi, ha a megye fagazdálkodásá­nak, faiparának szakember­szükségletét tekintjük viszo­nyítási alapként. A jövőbe­li szükségletekről nem is szólva — hiszen az erdőgaz­dálkodás, a faipar jelentő­sége, a fejlesztés dinamiz­musa a következő eszten­dőkben nőni fog — Szolnok megyében is. A szakember­utánpótlás biztosítása szem­pontjából természetesen az sem mellékes kérdés, hogy az ország egész területéről jönnek-e hozzánk a legrá­termettebb diákok, vagy e szakmák iránti érdeklődés csak néhány megyére jel­lemző. A hallgatók zöme egyébként a dunántúli kö­zépiskolákból kerül hozzánk. — Kérem, mondja el, mi­lyen karokon folyik a kép­zés, s milyen felkészültsé­get ad a fiataloknak? —• Az egyetemnek három kara van: az erdőmémöki, a faipari mérnöki és a föld­mérő-földrendezői kar. — Utóbbi Székesfehérvárott, fő­iskolai karként működik. A faipari karon kettős képzés folyik: itt öt évig tanulnak azok a fiatalok, akik faipari mérnökök lesznek, s három évig a leendő okleveles fa­ipari üzemmérnökök. — Az erdőmérnöki képzés alaptár­gyai azonosak az általános mérnökképzésével, speciális tárgyai pedig a geodéziától és fotogrammetriától, az er­dőműveléssel, vadgazdálko­dással, tájrendezéssel kap­csolatos tárgyakig terjednek. A faipari mérnökképzést meglehetősen mély termé­szettudományos és műszaki felkészítéssel alapozzuk meg. Az' üzemmérnökök képzése gyakorlatibb jellegű. A. szé­kesfehérvári karon földmé­rési, térképészeti, fotogram­metria, geodéziai képzést kapnak a fiatalok. — Igaz az — ami a köz­hiedelemben él, — hogy ezek a szakmák — férfiszakmák? — Ez természetesen nem igaz, különösképp nem a faipari és a földmérő-föld­rendezői kar esetében, ahol jelenleg 30—40 százalékos a lányhallgatók aránya. A ná­lunk végzett lányok a gya­korlatban kiválóan megáll­ják a helyüket, néhány terü­leten — például a bútorter­vezésben — kimagaslóan jól dolgoznak. Egyszóval: lá­nyoknak is bátran ajánlha­tó pályák ezek. — Milyenek a felvételi követelmények? — A jelentkezőknek mate­matikából és fizikából kell írásbeli, illetve szóbeli vizs­gát tenniök. Az erdőmérnö­ki karon fizikából nem kell szóbeli vizsgát tenni, ehe­lyett viszont biológiából „szó- beliznek”. Karonként illet­ve szakonként évente 35—45 jelentkezőt veszünk fel, a korábbi években az erdőmér­nöki karon mintegy 3—3,5 százalékos, a másik karon pedig 1,8—2,2 százalékos volt a „túljelentkezés”. — Mi várja a felvételt nyert fiatalokat Sopronban? —- Minden hallgatónak kollégiumi elhelyezést biz­tosítunk. Az egyetem épüle­te egy 17 hektáros botanikus kertben áll, rendkívül szép környezetben. Könyvtárunk — több egyedülálló könyv- ritkaság birtokosa — orszá­gos tudományági szakkönyv^ .tár. Az egyetem KlSZ-házá- ban stúdiók, klubok, előadó­terem, színpad van — szám­talan lehetőség kínálkozik a szabad idő hasznos eltölté­sére. Az oktató munka fel­tételei is magas szinten biz­tosítottak, s nemcsak a szo­rosan vett szakmai tárgyak esetében, hanem például a eynvltanuláshoz is. Az okta­tás rendszerébe illeszkedik számtalan — ha úgy tetszik — „izgalmas” esemény: er­dészeti-vadászati gyakorla­tok, országjáró kirándulások, tapasztalatcserék. — Kitűnő szakmai kapcsolataink van­nak faipari vállalatokkal, er­dőgazdaságokkal, külföldi oktatási intézményekkel is. Egyszóval adottak a feltéte­lek a képzéshez, és ahhoz, hogy a hallgatók jól érezzék magukat a soproni egyetemi éveik alatt. Szabó János Modern műszerek az oktatás szolgálatában Műegyetem Geodéziai Tan­székén számos új műszert, oktatási eszközt helyeztek üzembe. A legmodernebb technikán alapuló beren­dezésekkel a hallgatók könnyen elsajátíthatják a korszerű méréstechnika bo­nyolult menetét

Next

/
Oldalképek
Tartalom