Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-20 / 16. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. január 20. Még nem tudom, hogy mire használjuk, de olcsóbb lett. Remélem, most már megveszed I Ogy tudom, a rövidáruk olcsóbbak lettek Rugalmas árváltozás Összenőnek? Berki Imre rajzai Virbli Rámszólt a barátom. Szemráncolva, rosszalló hangsúly- lyal mondta: ne csináld a virblit! — Micsodát? — A virblit! Azt ne csináld. — Jó, nem csinálom. Azt nem. De miért? — Cilki. Oké? — Oké. Ha ciki, akkor nem csinálom. Én törvénytisztelő ember vagyok, s miután semmiféle engedélyem, képesítésem nincs, ezennel megfogadom, nem csinálom a virblit. Igaz, eddig még egyet sem sikerült összehoznom, sőt a tervrajzát sem ismerem, de 'ha így óvnak tőle, ám legyen, lemondok a virblikészítés — bizonyára kétes — dicsőségéről. Mert kérdem én, mit érnék vele, ha piacra dobnék néhány jólsikerült — mondjuk, nikkelezett, oldalfunatos, elől hatszor négy és félcolos halländerrel, középen negyvenegyes tapadókorongokkal felerősíthető — házi készítésűt. Lehet, hogy feltalálóként megdicsőülnék, de iparigazolvány híján kontárként feljelenthetnének (s akkor csak ülnék), így hát maradok tisztelettel. Pedig alighanem lenne mit keresnem a hazai piacokon. Akkora sikerre persze alig számíthatnék, mint az autóbusz-rajzolattal nyomtatott dobozban forgalomba hozott édesipari termék gazdája, aki a természettudományokban, és az édesipari (vagy milyen?) technológiában rendkívül kiképzett hároméves Benőikének eme szakszerű leírással ajánlja termékét: „Cuki. Extrudált kukorica, karamellaporos rávezetéssel”. Persze elöltöltős. És rághatat- lanságmentesített. Akárcsak a virbli. Amit most már feltett szándékom, hogy nem csinálok. Mert ki tudja ... Hátha balesetveszélyes. Akárcsak rokona, a ikurbli. Az még vissza is üthet, ha nem jól fogják. A ferbliről nem is beszélve, amely csakúgy, mint társai, igen sok bajt okozott már őseinknék, legalábbis a kártyásoknak. Egyáltalán meg nem erősített forrásokból származó értesülések szerint a játék feltalálója: Ferb Lipót belvárosi kisiparos, aki korántsem azonos Serb Lipót bádogossal, aki viszont a róla elnevezett, egykor praktikus ibriket lopta be a hazai piacokra. Na jó, de nekik volt iparigazolványuk, nem úgy, mint nekem. Istenkém, pedig lehetne, mert megkérdeztem a KlOSZ-tól, s tudom, hogy ^képesítéshez nemi kötött” tevékenység címén kiválthatnám az iparengedélyt. „Virb- ligyártó”. Hát erről sajnos le kell mondanom, hisz felszólított P. barátom, ne csináljam. És én úgy tudom, nem is csináltam! Legjobb tudomásom szerinti Csak ültem az íróasztalomnál, valamit firkáltam a toliammal. Valami krikszkrakszot. Olyan ol- dalfuratos, elől hatszor négy és félcolos halländerrel... azaz nem is biztos, hogy négy és feles... De hát ő honnan tudta, hogy ez épp az lenne. Vagy tán nem is tudta. Egyáltalán, mit tudott. Mit tudott ez rólam? Na, ennek utánajárok, előkaparom P. barátomat a föld alól is, mert nekem becsületbeli kérdés, mit gondol rólam. Még hogy én. A virblit! És, kérem tisztelettel, úgy utasított rendre, mintha máris meg lenne róla győződve, mintha netán rajtakapott volna, hogy én ... és éppen én! Aki fel volt mentve kézimunka órán ... — Hé, ide figyelj. Vedd tudomásul. — Ne csináld a virblit! — Micsoda? — Ne csináld. Oké? — Oké... de mondd már... mi a fene az a virbli. — Mit tudom én. De ne csináld! Oké? — Oké. Na, nézzük csak végre. Idegen szavak szótára: virbli (Wirbel ném.) zűrzavar. Je jó ég, mit csinálja itt nekem ez a P. barátom a virblit ?J Igriczi Zsigmond zt még megértette a berber delegáció, hogy a Ferihegyi repülőté-----------1 ren nem várta ő ket díszszázad. Elvégre betakarítás van. Kissé furcsállták, hogy a csókokat- csokrokat osztogató úttörők is hiányoztak. Azon viszont már fönnakadtak, hogy nem várta őket senki. Azt azért nem mondhatták, hogy a kutya se, mert a vámőrség kábítószerkutató kutyája körülszaglászta őket. Végül a peronról előkerült egy illetékes: a kül- ügyminisztériumi óvoda anyagbeszerzője, aki ezúttal a vendég-eligazító is. — Tisztelt vendégeink — mondta meghajolva —, az utóbbi évek legnagyobb diplomáciai csúcsszezonjának örülhetünk. Hazánk diplomáciai kapcsolatai növekvő volumenét illetően meg kell mondanom a tisztelt vendégek felé ... Szóval, hogy itt van öt jegy, üljenek buszra, és a Parlamentben találkozunk. — Hogyan? — kérdezte a küldöttség vezetője, aki már járt Grönlandban, s így kissé értette azt az eszkimó nyelvjárást, amelyen — tévedésből — aa anyagbeszerző köszöntötte őket. — Ügy, hogy sajnos nem mehetek önökkel, mert engem a vend delegáció fogadására küldtek, és sietek vissza hozzájuk. Szegény vendek már fél órája ott ülnek a teherautón, és engem várnak. — De hát... És az osztályvezetője? — Az óvodai? ö a sze- csua nőszövetség delegációjának mutatja éppen most a Halászbástyát. —• A diplomáciai csoportvezető? Diplomáciai csúcsszezon — Az irokézek polgárjogi küldöttségével tárgyal. A miniszterhelyettesek egyike hivatalos barátin van Atlantiszon, a másik ökörsütésen vesz részt az ugorokkal, a harmadik most írja alá a zuárdokkal a záróközleményt, a miniszter a Bosnyák téri piacot mutatja meg a Közös Piac küldöttségének. A berberek ősz vezetője csóválta a fejét: — És följebb? — Följebb? A kormány részint El Doradóban, részint a Marson tárgyal... Még följebb? A testvéri trák delegációt fogadják. — Még följebb! — nyögte az ősz vendég. — Még följebb? Hát épp Berberiában vannak, maguknál. Ezzel az anyagbeszerző elrohant, de még visszakiabált, szabadkozva, hogy sajnos kocsi nincs, de már az ugoroknak is csak talicska jutott. Persze a busz már elment, mire a berberek odaértek, így autóstoppal jutottak be Budapestre. A zuárdok küldöttsége érkezett meg épp a szolnoki barátsági gyűlésről, s a Trabantban még sikerült kényelmes helyet szorítani az öt berbernek. A tágas ablakon kinézve bámulhatták a kísérő Panni robogókat és Moped bervákat. Csak a Kossuth Lajos utcáig hozták be őket, innen ugyanis minden le volt zárva az irokéz delegáció miatt. Mikor már két órája várakoztak a sarkon, a berberek vezetője olyan kacskaringósat káromkodott berberül, hogy még a magyarok is megértették. — Na látja! — mondta egy magyar —, maga még csak eljut a Parlamentbe, és holnap hazamegy. De hogyan jutok én haza minden áldott nap, ha egyszer a Kossuth Lajos utca túloldalán lakom? A berber küldöttség másnap hazautazott. — Szép szép ez a diplomáciai nyüzsgés — mondta a berberek agg vezetője, de legalább annyival segítsünk a budapesti közlekedésen, hogy mi nem utazunk oda többet. Ezzel elindult a reptérre az irokéz, a Parlamentbe a vend, és vidékre a szecsua küldöttség fogadására. Mert ők is... Szántó Péter Üjítás (Izsáki Jenő rajza) Ez nem Kissné és Nagy a mi penziónkból? Ahogy bevágtad az ajtót, ne*- kém úgy tűnik, hogy még mindig haragban vagy a papával ... Emlékiratok az emlékezet kihagyásairól Közismert dolog, hogy aki tudja, maga csinálja, aki pedig nem, az másokat tanít rá. Éppen ezért egy szép napon reggel lakásom ajtajára elegáns réztáblácskát erősítettem, amelyen ez állt: „Irodalmi tanácsadás”. Egyik első ügyfelem északi típusú, elbűvölő szenyorita volt. Rám mosolygott, és kecsesen helyet foglalt a pamlagon. — Kedves Mester — szólt, — örülnék, ha segítségemre volna. Rendkívül intenzív szellemi életet élek, és nem szeretném, ha lelkem kincsei veszendőbe mennének a jövő nemzedékek számára. Más szóval: szeretném megírni az emlékirataimat.. 1 — Szíves örömest segítek, szenyorita — mondtam. — Köszönöm — biccentett az ügyfél. — De figyelembe kell vennie egy körülményt. Én roppantul szórakozott vagyok, és pocsék a memóriám. Szörnyű kiesések fordulnak elő nálam ... — Ne essék kétségbe, szenyorita, örömmel segítek. Mindig is úgy véltem, hogy egy nőnél a legfontosabb: az intenzív szellemi élet. — Örülök, hogy olyan emberre találtam, aki az én eszményeimet vallja. Amióta magamat tudom, mindig csak a fennköltre, a szépre gondoltam! Szívem-lelkem csordultig tele volt a legfinomabb érzésekkel... Például, amikor 18 éves voltam... vagy talán 17 ... emlékszem, hogy feledhetetlen utazást tettem ... hogy is hívják ezt a helyet... Nos, egzotikus ország, olyan, mint valami óriási sziget... van ott még egy hegy is ... csodálatosan szép, és valami olyasféle neve van. hogy ... Pizsi-járna ... Igen, igen, Pizsi-já- ma. Emlékszem, lelkem mélységes gondolatokkal telt meg, hogy micsoda furcsaságok is vannak a világon. Egy hegy, a neve pedig ... Pizsi-jáma..., — vagyis pizsama... — Talán Japánban járt? — érdeklődtem. •— Japánban? Igen. igen, legvalószínűbb az, hogy Japánban. Éppen ott ért mélységes lelki megrázkódtatás, amikor megismerkedtem sze- nyor ... hogy is hívták? Azt hiszem, tavaly meghalt... Vagy összezavarom? Csupán arra emlékszem, hogy a magas politikával foglalkozott. Igen, igen, a magas politikával. Ámbár nem, talán inkább kábítószert árult... Bocsánat, bocsánat, még sincs így! Filmszínész volt. Nem. később lett filmszínész. Nem fontos. A lényeg az. hogy bámulatos ember volt, a lelke kifinomult és fogékony minden széljárás iránt... Igen, igen, minden széljárás iránt. Annyira szeretett engem! Engem? Igen, engem ... Most már emlékszem: író volt. Űristen, hogy nem jutott mindjárt eszembe! Francia író. Éppenséggel francia. De talán angol. Vagy francia vagy angol, vagy portugál... Arra mindenesetre határozottan emlékszem, hogy az utolsó betű „1”: Szenegál, tamil... — Köszönöm. Ne aggódjék szenyorita, egy jelentéktelen pontatlansággal több vagy kevesebb jóformán semmilyen szerepet nem játszik egy jó emlékirat megírásánál. — Köszönöm. Nagyon számítok arra, hogy valamilyen irodalmi díjat kapok. — Magam is remélem. Teljesen új stílusú memoárt írunk. Valami ilyesféle lesz: „Emlékezetem kihagyásai”. Bízzon az intuícióimban, valóságos bestseller lesz! Nem, nem, ne mondjon köszönetét, még_ lesz időnk errre. Inkább azt mondja meg:ráér ma este, mondjuk, úgy kilenckor? — Ó, hát persze! — Nagyszerű! Itt a névjegyem, jöjjön el, kérem, várni fogom. Az elbűvölő szenyorita bűvös mosolyt villantott rám, s elment... De micsoda ostobaság volt, hogy engedtem csak így elmenni! Mintha nem láttam volna előre, hogy ez a szép hölgy nem jön el, és még csak nem is telefonál! Egyszerűen elfelejtette, hogy könyvet akart írni! Vardakszi Fordította: Gellért György
