Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-20 / 16. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. január 20. SZOLNOK MEGYE multiabol Kilián György védője 75 éve született Dr. Szana Antal Szolnokon született és élete végéig szolnokinak vallotta magát. „Szolnok nekem a haza, a család, a Nagy Iskola” — mondogatta barátainak még akkor is, amikor már az éhségtől le- gyengülten a halállal birkózott. Szülővárosában járt elemi iskolába és gimnáziumba. A Verseghy gimnáziumban érettségizett. Apja a szolnoki Kereskedelmi Bank pénztárosa volt. A fiatal Szana tőle kapta az első mozgalmi útravalót. Édesapja 1919 márciusában halt meg. A Szociáldemokrata Párt szolnoki szervezetének 1919. március 9-én tartott párt- gyűlésén Pálfy János titkár érdemeit méltatva a párt lelkes, fáradhatatlan tagjaként jellemezte. Szana Antal az érettségi után Budapesten folytatta tanulmányait. Kereskedelmi Akadémiát végzett, majd a Stra&ser és König gabona nagykereskedelmi vállalatnál helyezkedett el. 1926-tól 1929-ig Jászberényben a Hitelbankban dolgozott és közben jogot tanult. 1929-ben tért haza Szolnokra. Mandel Sándor ügyvédi irodájában volt ügyvéd- jelölt. Gimnáziumi iskolatársa — akivel egy életre szóló barátságot kötött — mártírhalált halt Kardos Jenő révén lett tagja a magánal- kalmazották szakszervezetének és rendszeres látogatója a Munkásotthonnak. Hazatérése után hamarosan kapcsolatba került a Kommunistáik Magyarországi Pártjával. Jó barátja, korábban szintén osztálytársa, Blchwiimmer Ferenc ismertette meg a kommunista eszmékkel. Schwimmer 1930. október 29-i letartóztatása után, november 1-én őt is kihallgatták a rendőrségen, de miután bizonyítékot nem találtak ellene, szabadom engedték. Szana Antal társaival nagy szerepet vállalt a munkások műveltségének a fejlesztésében. Rendszeres kapcsolatban állott a fővárosban élő haladó szellemű írókkal, művészekkel, újságírókkal, többek között Bálint Györggyel is, akit többször meghívtak Szolnokra előadást tartani. Későbbi féleségével, Gura Irénnel, aki a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja volt, is egy ilyen Bálint György által vezetett vitaesten ismerkedett meg. A Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjává éppen Gura Irén szervezte be. Párttevékenysége eleinte a 100%. a Társadalmi Szemle és más kommunista sajtótermékek, illegális röolamok terjesztéséből, s ezek tartalmának szemináriumszerű megvitatásából állt. Az illegális sejtgyűléseket a szolnoki Munkás Testedző Egyesület Torna Szakosztály fedőnéven a Szolnoki Verseghy gimnázium tornatermében tartották. Szana Antal ezeken az Szana Antal összejöveteleken már csak a konspiráció szigorú szabályainak betartásával jelenhetett meg. 1930-ban házasságot 'kívánt kötni Gura Irénnel, de a házasságkötést a felsőbb pártszervek tanácsára konspiráoiós okokból későbbre halasztották. 1931. február 23-án több társával együtt Gura Irént, aki a KMP Szolnoki Kerületi Bizottságának tagja volt, letartóztatták. majd elítélték. Szana Antalt, mint jogot végzett kommunistát, a KMP Központi Bizottsága a Magyarországi Szociáldemokrata Párt jogvédő irodájában helyezte el. Dr. Tímár Miklósnak — az illegális mozgalomban lebukott elvtársak egyik közismert védőjének — lett a joggyaikornoka. A szolnokiak számára ekkor vált érthetővé, hogy miért rendeltek el korábban Szama számára a szokásosnál is szigorúbb konspirációs fegyelmet és miért kérték házasságkötésének elhalasztására. Szana Antal 1933-tól dr. Domokos József mellett dolgozott. 1935-ben ügyvédi diplomát szerzett, s ettől kezdve saját nevén, mint Domokos mellett bejegyzett ügyvéd folytatta jogvédő munkáját. Feladata mindvégig a kommunista ügyekben letartóztatott elvtársak védelmének ellátása, a börtönben levő kommunista vezetőkkel és azok hozzátartozóival, valamint illegális kapcsolataikkal az állandó összeköttetés fenntartása és a lebukások körülményeinek azonnali felderítése volt. 1931-től úgyszólván minden kommunista perben részt vett. többek között Sallai és Fürst perében. Kilián György védőiéként, majd 1935-ben a Rá- kosi-perben. 1931-ben dr. Tímár Miklós mellett Tisza Antal, 1932-ben Tóth Ferenc védője volt. 1936-ban pártutasításra visszaköltözött Szolnokra, de továbbra is folytatta a jogvédő munkát. Szolnokon dr. Halász Sándorral közös ügyvédi irodát nyitott. Ügyvédi irodája a legszigorúbb megfigyelés ellenére is illegális találkahely volt egészen 1940-ig, amikor is árulás révén. „névtelen feljelentés” alapján letartóztatták. Eljárást indítottak ellene, de elítéléséhez nem találtak bili. osztály. Osztályfő: SzŐlS ftltháty. Berger Sándor 3, Ferenczy Imre (mennyis.). Grósz József 3, Gutfreund Gyula (mennyiségi.) Hasitz Henrik 3, Halasy Tibor (német), Kalmár György 2, Kálmán István ism., 4, Kenyeres Ernő 2, László Pál 3, Normann György (lat). Péli Lajos (magy. menny) Pintér Balázs (lat. néni.), Pogány Béla I, Polgár István 3. Rónay Béla 4, Thoroczkay János 2. Vigh Pál ism. 4, Vizi János (lat. ném), Zsebik József ism. 4 — Kilépett: Bordos Ernő, Császár Ferenc, Fekete Imre, Kiss Gábor, Körpel Andorr Osztályozatían: Szóts László, összesen: 27. VI. osztály. Osztályfő: Uolent István. Balázs Bé'a 3, Gellért Ernő I, Kerekes Károly 3, Liszonyi Vince 2, Mandel Pál 2, Mercz András (lat), Pechán Gyula (menny.), Sághi István (menny.), Schwimmer Ferenc 2, Sebestyén Sándor (lat. ném.), Szana Antal 2, Végh László 3. — Kilépett: Berzseny László, Sós József, Vágó Jenő. Összesen: 15. Olt. osztály. Osztályfő: ItUCSBtU Hezsö. Bacsó Nándor 1, Bagi Kálmán 3, Balog István 3, Füredi András 2, Goszlhony Tamás (magy., term.) Hasitz Sándor (magy), Herz István (term.), Kemény Imre 3, Kozma Pál 3, Kövesdi Gyula 3, Krausz György 2, Lázár József ism. (term ), Markscheíd Gyula (term.), Révész Pál 3, Tóbiás Dénes 3, Vatai István 3, Wollek Géza 3 — Kilépett: Vágó György. Osztályozatían: Sztipics Albert. Összesen: 19. zonyítékot. Ettől kezdve rendőri felügyelet alatt állott. A II. világháború folyamán a kormányzat a kommunista mozgalommal minden áron le akart számolni. A több ezer megbízhatatlan személy nyílt letartóztatását nem merték elrendelni, a katonai hatóságok segítségével igyekeztek tőlük megszabadulni. Szana Antal 1942-ben több szolnoki kommunistával együtt SAS-behívót kapott. Debrecenbe rendelték. Megérkezése után fogolynak nyilvánították. 1942. május elsejére virradóra láncra verten szállították társaival együtt Miskolcra és a VII. miskolci különleges büntető- századba osztották be. Polgári ruhájukra fekete pontos sárga szalagot varrtak és földmunkára osztották be őket. 1942 nyarán Gomelbe, később a voronyezsi frontra vitték. Több mint 1500 km menetelés után a büntetőszázad 1942. november 6-án érte el a Don melletti Lisz- kovó falucskát. Beköszöntött a tél. Meleg ruházat nem volt. Az élelmezés csak az éhenhalásra volt elég. A foglyok eső- és pocsolyavizet ittak. A keretlegénység kímélte a lovakat, a foglyokkal húzatta a felszereléssel megrakott kocsikat. A szolnoki elvtársak igyekeztek enyhíteni egymás szenvedéseit, s elhatározták, hogy első adandó alkalommal átszöknék a Vörös Hadsereghez. Szana Antalnak ezt a tervet már nem sikerült végrehajtani. Előbb idegei mentek tönkre, s ez meggyorsította fizikai leromlását. 1943 januárjára már a végelgyengülés utolsó stádiumába jutott. Amikor társai elmondták neki, hogy a Vörös Hadsereg áttörte a frontot. a keretlegények elmenekültek, közel a szabadulás órája, a történteket még megértette, de még azon a napon meghalt. Haláláig kommunista maradt. Az embertelen megpróbáltatásokat túlélt elvtársai mondták el, hogy utolsó szavaival is a fasizmus elleni harcra buzdította őket. S. L. Madarász bácsi Apró történet felszabadulásunk eseményeiből Mindig nagyember volt az öreg Madarász bácsi. Néprajzi adatgyűjtő útjaimon sokszor felkerestem kinn a határban, féltenyérnyi „osztott földjén”. Ilyenkor tanyába ültünk a rozoga, nádból és sárból eszkábált vi- tyillója eresze alatt és hosz- szan elbeszélgettünk. Elme- sélgette élete kemény 80 esztendejének élményeit, de még az apjától, nagyapjától hallott történetekre is hiba nélkül emlékezett. Így tehát mintegy két évszázad népi hagyománya szólt az ajkáról, csodálatos szépséggel. Az igazság kedvéért azonban be kell vallanom, hogy ezek a beszélgetések teljesen egyoldalúak voltak. Én csak jegyezgettem, de közbe nem szólhattam, kérdéseket nem vethettem fel, mégpedig azért nem, mert szegény Madarász bácsi tökéletesen süket volt, még az ágyúszót se hallotta meg. Valamelyik háborúban vesztette el hallását. Ezzel a fogyatkozásával kapcsolatos az a történet is, amit most elmondandó vagyak. A felszabadító szovjet csapatok a mi vidékünkön 1944 októberében járatták a táncot a sarokba szorított fasiszta milíciával. Egyre közelebbről-közelebbről dörögtek az ágyúk. Madarász bácsi azonban minderről semmit se tudott. Annyit látott csak, hogy a ház népe, az alsó-felső szomszédok, meg az egész utca téb-láb, áruul, a napost lopja. Hol behúzódnak az emberek a házaikba, hol pediglen állnak a kapu elébe, mintha kedves vendéget várnának. Sehogy sem tetszett ez ékeimének, olyasmit morgott, hogy „nagyon elfajult már az emberiség, a fiatalság kardalészába hagyja a munkát!” Mikor aztán már nem győzte tűrömfűvel, a színből elővonta a csutkavágót, kenyeret, szalonnát szelt a szeredásba, vállára vette ócska nagyujjasát és már indult is. A ház népe a kapuban érte utol. — Hát mit akar kend? Bozontos szemöldöke alól mogorván mérte végig a családot. s azután rájuk för- rnedt: — Mit akarhatnék!... Töretlen a kukorica, lábon áll a csutka, felőletek akároda- kinn emészthetné meg a tél, a nagy sikóci közepén!... Váltig magyarázták volna neki, hogy nem ilyesminek van most a sora, hiszen háború dúl, halál, pusztulás leselkedik emberre, állatra, mindenre. Hiába! Azok az integetések, mutogatások — ahogyan az öreggel beszélni lehetett —, nem voltak alkalmasak világtörténelmi események feltárására! Meg aztán őkéimét amúgy sem lehetett soha eltéríteni feltett szándékától. Nagyakara- tú ember volt világéletében! Berántotta maga után a kaput, s ment nagy mérgesen, valamit dohogva fir- hangos bajusza alatt. Ügy tekintettek utána, mint aki saját lábán megy ki a temetőbe, hogy sírjába feküdjön. Egész nap siránkoztak a házbeliek: mit mond a falu, hogy ezt az öregembert neki eresztettük a látható veszedelemnek?! — Porig ítélnek bennünket, porig ítélnek!... — rivácskolt az asszonynép kéztördelve. Ámde annál nagyobb lett aztán az öröm, mikor al- konyattájban az öreg be- koporcolf s nyilván látszott rajta, hogy kutyabaja sincs. Sőt. derű ragyogott az arcán! De szólni azért nem szólt egy kukkot se. Szépen megvacsorázott, azután szokása szerint letelepedett a kemencepadkára, rágyújtott és füstölt. Csak majd idő teltén szólt ki a pipa mellől. De lerítt róla, hogy erősen gondolkozik. — Nem tudom, halljátok, miféle sok fattyú szaladgált ott le-fel a kukoricásban!.. Néhány hosszú szippantás után folytatta a szót, de elébfo még belepiszkált a szurkaiéval a fekete cseréppipába : — Magyaráztak volna azok valamit, de a fene meg nem értette!... Én bizony nem! Nem is törődtem velük. Volt nekem dolgom elég. — Nem haragudtak meg? — kérdezte valaki. Szana Antal a Verseghy gimnázium' diákjainak névsorában 1773,1816,1829,1849 Kegyetlen, viharos telek Vidám, jóleső érzés nézni a csendben hulló havat. A kavargó hópelyhek fehér lepellel borítják be a földet, házakat. Öröm ez fiatalnak — öregnek egyaránt. Az őszi vetés biztos védelmet nyer a hótakaró alatt. A fiataloknak pedig számtalan örömet kínál a tél. De az öregek emlékezetében élnek kegyetlen, viharos telek is. Régi feljegyzések is tanúskodnak olyan téli fergetegekről, viharokról, melyek kíméletlenül pusztítottak embert, állatot egyaránt. Az 1773-as pusztító télről ezt olvashatjuk: „A legelő marhák a fagyos hóval lepett mezőkön nem találtak semmi élelmet. Halomra pusztultak el az éhségtől. A pásztorok is sűrűn megfagytak mellettük. Még márciusban is tartott ez a pusztító tél.” De az 1816-os téli vihar mindent felülmúlt A ványai határban 253 birka fagyott meg a juhásszal és a bojtárral együtt. Öcsöd környékén a Körösbe űzött a vihar mintegy 3000 juhot. Bele is fagyott a jég közé. Híre járt, hogy a nádudvari postamester is megfagyott. Törökszentmiklós környékén is nagy volt a pusztulás. Ahogy az egykori feljegyzések bizonyítják: „1816. január 29. és 30. napjában a rettenetes zivatarban elveszett Hellybéü és Közel lévő pusztákon megfagyott min- dennémű jószágoknak” felsorolása leírja, hogy megfagyott Bagdi István lakos. Török Péter és Fegyveres István fia, egy asszony _ és az akkorában által masírozott ErdéUyi Jáger Batailon Transportfoul 4 közlegény. Tehát összesen 8 ember, 509 szarvasmarha, 3809 birka, 37 ló és 68 sertés. Egy további kimutatás még 766 juhot és 1828 bárányt számlál elő. Nincs helyünk, hogy a megye valamennyi községéből vagy városából elsoroljuk a pusztulást, hiszen az elmondottak alapján elképzelhetjük úgy is. 1829-ben hasonió kegyetlen hideg tél következett. Egy kisújszállási számadó feljegyzése szerint: „A kunyhóval edgyezik a hó. Szénán él a jószág, kiljebb nem kívánkozik, bádjadt lévén az erős hideg miatt. Egy bojtár Ke- viről is a hóban alig tuda hozzánk jönni a jószág után. Sokat találánk fa- gyottan marhákat s lovakat is.” Pedig a régi szilaj pásztorkodás idejében az állatok szokva voltak a hideghez. Az emberek is jobban tűrték az időt. Igaz ugyan, hogy az utasoknak sem volt kellemes a sora. Aki ma Pestről Debrecen felé száguld a gyorsvonaton, nehezen érti meg azt a kegyetlen, csípős, dermesztő hideget, amit 1849 január első napjaiban kellett a honvédeknek elszenvedniük. Szolnokig Kossuth is vasúton jött a kíséretével, de innen fuvarral kellett to- vábbmenniöik Törökszent- miklós, Karcag felé. Jókai mesteri tolla kell ahhoz, hogy azt a sok szenvedést, s a tél kegyetlenségét a valóságnak megfelelően leírja. A Csataképek című elbeszéléskötetében hosszú oldalakat találunk erről az időről. De talán elég is ennyi a télből! Nézzük inkább a mát. Figyeljük a szánkózó, hólabdázó, hóembert építő fiatalokat. S örüljünk a felbukkanó napsugárnak, mely egyre inkább a tavasz közeledtét jelzi. Kaposvári Gyula' — Hát miért haragudtak volna! Még ugyan körülfogtak, szorongatták a kezemet, a tenyerembe csapkodtak, mint áldomáskor, veregették a vállamat váltig. Miért . haragudtak volna!.' I. furcsa beszéd ... Nem tilosban voltam én! Űjabfo füstfélhőket eregetve, tovább nyilatkozott: — Na csak osztán halljátok, az lett ennek a kimenetele, hogy mire széjjel tekintettem, már le is törték a kukoricát az utolsó csöb- bökig, a föld közepére össze is hányták a csöveket garmadára! Az isten se látott annyi fattyút egyrakáson!... — Ne mondja már kend! — Mondom bizony én, mert nem hazugság! Még meg osztán, halljátok, ez nem volt elég! Egy nagy hosszú fattyú felkapta a vágót, a másik elkapta tőle, attól a fene tudná, hányadik, osztán, Ríjátok, maradt is ott csutka vágatlan, nem is! — Osztán kik lehettek vajon? — Tündérek! — szólt közbe egy huncut siheder. de senki se hederített rá, mert akármilyen furcsa eset volt az öregé, nagyon komolyan eltűnődtek rajta. Ez mégse gyerekjáték! — Biztosan valamiféle katonák lehettek — vélte az egyik jelenlevő, de az öreg bosszankodva leintette: — A fenét voltak katonák! Nem voltak azok bizony, hiszen én láttam, én voltam ott, nem te!... Tudnunk kel] azonban, hogy őkelme szerint a katona rezes csákóval a fején, paszománnyal kihányt dolmányban, veres nadrágban meg sarkantyús csizmában jár. mint ő valamikor, huszárkorában. — Puskájuk volt? — firtatta tovább egy régecskén kiszolgált katona, arra gondolván, hogy mindjárt rájön ő a rejtély nyitjára. Ámde az öreg az ő feje fölött is elnézett. — A fenét volt! Nem volt annak puskájuk, békás, egynek se!... No, de azért lehetett, tudván, hogy Madarász bácsi fogalma szerint a puska olyan hosszú, mint a régi bakáké, a végén félméternyi villogó szuronnyal. Éppen ezért a hallgatóság továbbra is a katonák irányában folytatta a faggatást. — Milyen sapkájuk volt, látta-é kend? — Hiszen nem vagyok vak, mért ne láttam volna! Takaros kis csárdás sapkájuk volt, így ni, félrevágva, mint az öreg kakas taraja. Osztán mint ez a gomb itt a nagyujjasomon. eny- nyicska piros csillag volt az elejére pászítva. — Alhá!... Helyben vagyunk már... Hosszasan, melegen ösz- szenézett a publikum. Mert jó volt arról értesülni, hogy azok a katonák, akik ágyúdörgés mellett egyre közelebb, közelebb jönnek, nemcsak harcban hősök, hanem emberségben is! Ez az emlékezetes történet az utolsó feljegyzés, amit a jó öreg Madarász bácsi viselt dolgairól papírra vethetek — nyugodjék. összeálította: Selmeczi László Szűcs Sándor
