Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-05 / 284. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 5. Kommentárunk A „kész tények” politikája Különös hírek érkeznek egyszerre három fővárosból is: Londonból, Salisburyből és Pretoriából. A legfontosabb közülük az a jelentés, amely szerint a brit kormány, mint ezt Lord, Carrington külügyminiszter hivatalosan bejelentette, különmegállapodást kötött a rhodesiai bábrezsimmel. Tizenkét héten át hármas — és ez a kulcs-szó: hármas! — tárgyalások folytak Zimbabwe jövőjéről a brit kormány és a Muzodewa püspök nevével fémjelr zett jelenlegi salisbury-i vezetés, továbbá a Hazafias Front vezetői, mindenekelőtt Joshua Nkomo és Robert Mugiabe között. Több mint három hónapon keresztül megfigyelhető volt, hogy az egykori gyarmatosító. Anglia, aki a nemzetközi jog szerint ma is felei-s a rhodesiai fejleményekért, minden eszközzel megpróbálta erősíteni Muzorewáék pozícióit és gyengíteni a Hazafias Front helyzetét. Ennek ellenére, nem utolsósorban Nkomoék sok tekintetben rugalmas magatartása miatt, nem tűnt lehetetlennek a megegyezés, az álláspontok sok fontos kérdésben közeledtek. Volt azonban egy — nem is akármilyen jelentőségű — pont, amelyben a szakadék nem bizonyult át- hidalhatónak: az a kulcskérdés, hogy milyen katonai feltételek mellett történjék a tűzszünet megkötése, a választásokig tartó átmeneti állapot biztosítása. A Hazafias Frontot annak elfogadására akarták kényszeríteni, hogy a gerillák önkéntes mozdulatlanságot vállalva vonuljanak vissza bázisaikra, miközben semmi biztosítékot nem adtak arra, hogy a másik fél, a bábrezsim hadserege (és nem utolsósorban légiereje!) ugyanezt cselekszi majd. És ez még nem minden. Maguk a Rhodesiába látogató brit tisztek is kénytelenek voltak beismerni, hogy „nagy meglepetésükre” dél-afrikai egyenruhát viselő, tehát nem is álcázott katonák csak „a vasúti összeköttetés biztosítására” vannak jelen Zimbabwében. Nyugati szemleírók cáfolat nélkül idézik Alek- szandr Salnvevet. a TASZSZ kommentátorát, aki szerint „az önkéntesekként jelenlevő dél-afrikai katonák kulcsszerepet játszanak a bábkormány katonai akcióinak előkészítésében és Végrehajtásában”. A londoni -hártmas konferencián két fél a harmadik kirekesztésével kötött külön-rnegállapodést. A harmadik résztvevő, a Hazafias Front azonban nemcsak Londonban létezik és nemcsak politikailag — hanem a „helyszínen” — és katonailag is. H. E. Honecker— Gromiko találkozó A Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság azonos álláspontot vall az ismert NATO-tervekkel, vagyis új középhatótávolságú nukleáris rakéták telepítésével kapcsolatban: mindkét ország eltökélt szándéka, hogy a Varsói Szerződés szervezetének többi államával együtt megtesz minden szükségeset a szocialista országok biztonságának fenntartása érdekében — hangsúlyozták azon a szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen, amelyet Erich Honecker, a Német Szoci alista Egység - párt Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke kedden folytatott Berlinben Andrej Gromikóval, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. Az Erich Honecker és Andrej Gromiko között időszerű nemzetközi kérdésekről lefolyt eszmecsere — amint a találkozóról kiadott közlemény aláhúzta — újból megerősítette az NDK és a Szovjetunió álláspontjának teljes azonosságát az enyhülési politikát, a fegyverkezési verseny megállítását és a béke megszilárdítását illetően. A két államférfi leszögezte, hogy ezt az elvi irányvonalat fejezik ki a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskózótestületének döntései és a testvérpártok kongresszusi határozatai. A Német Szociáldemokrata Párt nyugat-berlini kongresszusán kedden felszólalt Helmut Schmidt kancellár és pártelnök-helyettes (Telefotó - KS) Meghalt Friedrich Ebert Magyar felszólalás az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának a közel-keleti kérdéssel foglalkozó plenáris ülésén hétfőn Hollai Imre nagykövet, Magyarország állandó ENSZ-képviselője is felszólalt. Emlékeztetett arra, hogy alig több mint két esztendővel ezelőtt a Szovjetunió és az Egyesült Államok közös nyilatkozatot tett közzé, amelyben elkötelezte magát a közel-keleti válság átfogó rendezése mellett. Nem sokkal később következett egy látogatás, amikor is a térség közvetlenül érintett két országa az átfogó egyezmény keresése helyett a különalku útjára lépett. Így jött létre a harmadik fél, az Egyesült Államok közreműködésével a különbéke-megállapodás, amely ahelyett, hogy közelebb vitte volna a feleket az átfogó rendezéshez, még jobban eltávolította őket egymástól. A magyar ENSZ-képvise- lő a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a különbéke- megállapodás ellentétben áll a palesztin nép érdekeivel. Az okmányban szereplő „autonómia” szót nem egy területre, hanem a lakosságra vonatkoztatják, és valójában arról van szó, hogy Izrael a Jordán nyugati partján létesített településeivel meg akarja változtatni a terület demográfiai összetételét. Ez az „integrációs politika” a magyar küldöttség számára elfogadhatatlan és az ENSZ tagállamainak többsége hasonló nézetet vall — hangoztatta a nagykövet. Hollai Imre végezetül kifejtette, hogy az igazságos közel-keleti békének a következő tényezőkön kell alapulnia: az izraeli agresszió megszüntetése — (Libanon ellen is), az izraeliek megszállta arab területek visz- szaadása, a palesztin nép törvényes jogainak — köztük az államalapításhoz való jogának — elismerése és érvényesítése, továbbá a térség valamennyi állama békéjének és biztonságának és népe — köztük Izrael — szavatolása. Rövid súlyos betegség után, 85 éves korában, kedden Berlinben elhunyt Friedrich Ebert, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökhelyettese. A német és a nemzetközi munkásmozgaBiztonsági Tanács Az ENSZ Biztonsági Tanács hétfőn közép-európai idő szerint éjfélkor kedd estére napolta el az amerikai—iráni válságról folytatott vitáját. Diplomáciai források szerint a BT el nem kötelezett tagjai határozati javaslatot szándékoznak a tanács elé terjeszteni. A tervezet magában foglalja, hogy a BT követelje a Teheránban fogva tartott amerikai túszok szabadonbocsátását, támogassa Kurt Waldheim főtitkár diplomáciai erőfeszítéseit és végül hozzon létre nemzetközi bizottságot a volt uralkodó ellen Irán részéről hangoztatott vádak kivizsgálására. Teheránban a külügyminisztérium szóvivője megislom kiváló harcosa, a világszerte nagy tekintélyű NDK politikus halálát az NSZEP Központi Bizottsága, az NDK Államtanácsa s a Nemzeti Front Országos Tanácsa közleményben jelentette be. Friedrich Ebert szívinfarktust követő szívelégtelenségben hunyt el. mételte: „mint Khomeini ajatollah már a múlt héten mondotta, Irán nem ismeri el a Biztonsági Tanács illetékességét arra, hogy a válság ügyében döntést hozzon. Teheránból érkezett jelentések szerint az amerikai nagykövetséget megszálló diákok megkezdték nyolc amerikai túsz kihallgatását. Az új iráni alkotmány jóváhagyására hivatott kétnapos referendumon leadott szavazatok összeszámlálása jelenleg folyik szerte az országban. Sajtójelentések szerint az előzetes adatok arra utalnak, hogy a szavazók túlnyomó többsége igent mondott az ország új alaptörvényére. Elnapolták az amerikai—iráni válságról folytatott vitát Franciaország embertávlatból (2.) Fémtábla a kapu alatt 88, Avenaue Kiéber. Kiéber sugárút 88. Párizs szíve és egyik legforgalmasabb körútja. A kapu falán fémtábla: CITH; Centre d’Information sur les Techniques Hongroises. A magyar műszaki ismeretek tájékoztatási központja Párizsban. Annak idején kiküldtek 800 meghívót, eljött 15 ember, kimentette magát —tehát tudott az „ügyről” — még harminc. Nem éppen vidító adatok ezek. — Hangyaszorgalom és hangya kitartás. Erre van szükség ebben a murikában — nyugtatja kétkedésem Paul-André Leremboure, a központ igazgatója, aki körbevezet a mindössze néhány helyiségből, közte egy előadóteremből és egy könyvtárból álló „bázison”, amelyen megvetette lábát, hogy megismertesse és megmutassa magát a magyar ipari technika. Armelle Aileaume, a dokumentációs részleg csinos vezetője, aki önszorgalomból tanult meg magyarul és nem is rosszul, miközben a kiad,'ványokat mutatja — magyarokat. franciákat, az utóbbi sajnos a kevesebb — hozzáfűzi még: — ... de csak ez év áprilisában nyitottuk meg ezt a központot... A nyári hónapok Párizsban elveszett hónapokat jelentenek, már ami a propagandát illeti. Így hát voltaképpen alig több, mint három hónap áll csak mögöttünk... És már azért ismernek bennünket... Mindig és mindig többen... — A helyzet ugyanis az — veszi át a szót Paul- André Leremboure, immáron a legkorszerűbben felszerelt, hatalmas vetítővászonnal is ellátott előadóteremben —, hogy a magyar bort, meg a szalámit itt is ismeri mindenki... De nekünk alumínium kell, mangán kell, gépek kellenek, magyar és korszerű technika kell. mind amelynek itt Párizsban nincs meg a hagyománya még. Hogy legyen, hát ez a mi dolgunk... Kávé, s egy pohár magyar HÁGA A hágai külügyminisztérium szóvivője kedden nyilvánosságra hozta annak a levélnek a tartalmát, amelyet Van Agt holland miniszterelnök intézett Leonyid Brezs- nyevhez, válaszul a szovjet államfő korábbi levelére. A szóvivő szerint a holland válaszlevelet pénteken adták át Moszkvában a holland nagykövet útján. Á holland kormány — hangzik a levélben — elsőbbséget kíván adni a nukleáris fegyverek korlátozásának. Ezzel kapcsolatban elfogadja azt a szovjet álláspontot, hogy biztosítani kell minden áilám biztonságát, de a fegyverzet legalacsonyabb szintjén. NYUGAT-BERLIN Az új amerikai tömegpusztító fegyverek gyártása és nyugat-európai rendszerbe állítása mellett foglalt állást Helmut Schmidt, nyugatnémet kancellár, az SPD alelnöke a szociáldemokraták nyugat-berlini párt- kongresszusán. Csalódást keltő kétórás beszédében Schmidt körvonalazta pártja belpolitikai törekvéseit, elemezte az NSZK gazdasági helyzetét, majd részletesen kifejtette kormánya külpolitikai céljait és „biztonságpolitikai” elképzeléseit. RÍJAD „Teljes egészében felszámolták a mekkai nagymecset megszállóinak utolsó csoportját is. Tagjait — akik az épülettömb alatti katakombákban sáncolták el bor mellett folyik tovább a beszélgetés, ott ül körülöttem az egész „személyzet”, mind a négyen és a kérdésekre precízen érkeznek a válaszok. Franciák, akik a magyar ipar és technika itteni propagálói, akik bíznak benne, hogy nem is oly sok idő múltán a kevesebb meghívó szétküldése is lényegesen több érdeklődőt vonz egy-egy magyarországi iparágról szóló tudományos előadás. Q A központ nemcsak egyszerűen információkat ad az érdeklődőknek, hanem érdeklődést is akar felkelteni a rendszeres, számos esetben magyarországi előadók segítségévei. Az a tény ugyanis, hogy ha a francia- országi szállításokat tíznek vesszük, akkor a viszontszál- lítások ipari, technikai téren csupán két elemet jelentenek, egyötödét hát a franciáknak, önmagában még csak figyelemfelkeltő tény, De hogy ez az arány a magyar fél javára megfelelően változzon, ahhoz arra is szükség van, högy felkeltsék a francia piac figyelmét a hazai, a magyar piacra, a kooperációs irányokra, az együttműködés számos lehetőségére. — A baj az — veszi át a szót Armelle Aileaume kisasszony —, hogy kevés a francia nyelvű kiadvány. Itt Párizsban viszonylag csak kevesen akadnak, akik magyar szakszöveget fordítanának franciára, önöknél pedig Magyarországon úgy látszik, kevesen beszélnek franciául, s nyilván ezért is oly csekély a francia nyelvű könyv, folyóirat, vagy egyszerűen csak szaknyomtatvány ... És hát — tette hozzá udvariasan, de lemondóan széttárva karjait — Franciaországban ugyebár még kevesebben beszélnek, olvasnak magyarul... A nyelvi gondokon kellene valamiképpen segíteni... — Ha már a gondokról van szó,, hát folytassuk — a szó ismét az igazgatóé... —, folytassuk azzal, hogy nem tudunk mivel folytatni... Világosabban fogalmazva, ha magukat — tűzharcban megölték, illetve elfogták” — jelentette kedden reggel hivatalos közleményben a szaúdi belügyminiszter. Az akciót kedden a hajnali órákban hajtották végre a szaúdi karhatalmi erők, részleteiről később adnak ki közleményt — tájékoztatott a szaúdi hírügynökség. SZÖUL A Dél-Koreában csütörtökön megtartandó elnökválasztás furcsa előjátékaként kedden hét társával együtt katonai bíróság elé állították Kim Dze Kjut, a Dél- Koreai Központi Hírszerző Hivatal (KCIA) volt főnökét, aki mindmáig homályos indítékból, de a hivatalos verzió szerint hatalomvágyból, október 26-án több lövéssel meggyilkolta Pák Csöng Hi diktátort, társai pedig a néhai elnök testőrgárdájának néhány/ tagjával végeztek. Amennyiben a vádpontokban (gyilkosság és lázadás) a vádlottakat bűnösnek találják, akasztófa vár rájuk. PHNOM PENH Zsambin Batmönhnek, a Mongo] Népköztársaság miniszterelnökének, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB PB tagjának vezetésével kedden mongol párt- és kormányküldöttség érkezett Kambodzsába. A küldöttség a Kambodzsai Nemzeti Egységfront és a Kambodzsai mi itt megjelenünk valamivel a francia piacon, az a valami még nem termel, ez még csak ötlet, prototípus, amelyből majd lesz termék. Márpedig a francia gyáros, kereskedő munka közben óhajtja látni a gépet, működ,ni a technikát, hogy rendeljen is belőle. Az ötlet szép dolog, de csak ha megvalósítják, akkor jó dolog is... Kevesebb ötlet és több megvalósult gép, technológia ... A találmány halála, ha egy helyben marad. A magyaroknak is érdeke, hogy az ötletekből, találmányokból mielőbb gyártott és gyártható eszköz legyen ... Udvariasan, de határozottan hozzáteszi még, hogy a kereskedelmi kapcsolatok nem kielégítő-voltának csak egy része vezethető vissza financiális okokra: — ... egyszerűen arról van szó, hogy a magyar termékek egy része nem veszi fel a versenyt a hasonló franciával... És akkor miért venne a francia kereskedő vagy gyáros magyar terméket? Valóban: miért? o Nos. nem volt túlságosan szívderítő mindaz, amit hallottam e Kiéber sugárúti központban. A vigasztaló, sőt talán az örvendetes mégis az, hogy mind világosabbak, megfoghaitóbbak a kereskedelem gondjai immár, mind szélesebbre nyílnak e központ kapui a francia piacokra, s hogy rövid negyedév múltán, ha meghívót küldenek szét egy-egy itteni előadásra, ha zsúfolásig nem is. de már megtelik a CITH előadóterme. A kapun kilépve első pillantásom a sugárutat lezáró diadalívre esett. Minden bizonnyal naivság lenne diadalnak betudni, hogy az 1977-ben ötletként megfogant irod,a, 1979-ben megkezdte munkáját. Dehát a diadalívig még a Kiéber sugárúton is jó darabig eltart az út. Ha egyenesen arra halad az ember. Gyurkó Géza (Folytatjuk) Népi Forradalmi Tanács meghívásának tesz eleget. Ezt megelőzően a mongol küldötsség a Vietnami Szocialista Köztársaságban járt. A két küldöttség kedden megkezdte tárgyalásait. MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke üdvözlő táviratban fejezte ki jókívánságait Jósé Eduardo Dos Santos-- nak, az Angolai Népi Köztársaság elnökének a köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. WASHINGTON A kormány és a törvény- hozás nem döntött még, hogy mikor tűzze napirendre a szenátus a SALT-szerződést. A külügyminisztérium szóvivője kedden azt mondotta. hogy „a megváltozott körülmények” állnak a késedelem mögött: a kormány, a kongresszus, a közvélemény az iráni válságra „összpontosít”. Nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben nehéz volna megfelelő figyelmet szentelni olyan fontos kérdésnek, mint a SALT-egyezmény. A törvényhozás december 21- én kezdi meg karácsonyi szünetét. Washingtonban mind valószínűbbnek tartják, hogy a SALT vitája csak januárban kezdődik, s így legjobb esetben is február közepéig eltart majd.