Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-30 / 304. szám
1979. december 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Egymillió férfi inget állított elő ebben az évben a FÉKON kisújszállási üzeme. Termékeik a hazai kereskedelmen kívül a Szovjetunióba és a nyugati országokba is eljutottak Ülést tartott a tiszafüredi járási pártbizottság Az utolsó exportszállítmányok • Ütnak indították az idei utolsó exportszállítmányokat a Kőfaragó és Épületszobrászipari Vállalat süttőd üzeméből. Szépen faragott fehér mészkövet és vörös márványt küldtek Pozsonyba és Becsbe. Az osztrák fővárosban a műemlék jellegű épületek felújításánál, Pozsonyban egy új szálloda építésénél alkalmazzák a süttői díszítőelemeket. Ebben az évben többék között Svájcba, Lengyelországba, az NDK-ba és az NSZK-ba is exportált a süttői üzem. Tegnap ülést tartott az MSZMP tiszafüredi Járási Bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Szűcs János a megyei, pártbizottság titkára, A járási pártbizottság nyugállományba vonulására való tekintettel felmentette Mándi Sándort a járási pártbizottság első titkári funkciójából és végrehajtó bizottsági tagsága alól. A járási pártbizottság tagjai sorába kooptálta Tóth Lajost és megválasztotta a járási párt-végrehajtóbizottság tagjává, valamint a járási pártbizottság első titkárává. * * * Az Elnöki Tanács Mándi Sándort nyugállományba vonulása alkalmából több évtizedes eredményes pártmunkás tevékenységének elismeréséül a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést Andrikó Miklós, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára adta át. Vándorlegény, itthon Hatvankilencben kezdtem el a Műegyetem gépészmérnöki karát; és úgy harmadév végéig nagyjából tisztességesen tanultam is. Ez idő tájt mintha légüres térbe kerültem volna: nem látszott, mivé leszek az egyetem elvégzése után, és a nyári pincérmunkával keresett nagy pénzek is erősen megkérdőjelezték a tanulás célját, értelmét. Csak azért, hogy gépészmérnök legyek, nem érdemes tanulni, hiszen na is vallom: egy erős akai.'.tú. elhivatottságot érző em er végzettség nélkül is megs--erezhet egészen bunyóiul munkához szükséges tudást is. és elkallódhat az egyetem elvégzése ellenére is, ha nincs benne kitartás. Mindezek persze csak kavargó, bizonytalan érzések voltak akkor: de azt tudtam, hogy pillanatnyilag nem mozgat semmi a diploma felé. Becsülettel letettem hát minden vizsgámat, és környezetem legteljesebb megrökönyödésére egy év halasztást kértem az egyetemen. Ezt az egy esztendőt földalatti lakatosként dolgoztam végig az uránbányában. Meghatározó élményeket, és kemény leckét kaptam a nagybetűs életből. Láttam; tanulni kell, és az élettapasztalatok megtanítottak, hogy a célom irányába eső dolgokból többet szedjek össze másoknál. Megismertem magamat; tudom, nem nékem találták ki az irodában üldögélést. mozgékony vagyok, és nehéz helyzetből is ki tudom vágni magam. Ezek az adottságok persze csak bizonyos területeken jelentenek előnyt, vagy csupán jobb közérzetet: de adottságaimhoz kellett munkát keresnem, és nem a pénzért. Hetvenötben, a diplomavédés után rögtön a Hőtechnikai Vállalatnál kezdtem: négyezres nagyüzem, beruházásokon szétszórva, és külföldön is dplgozik; egyszóval sokféle lehetőséget kínál. Egy évvel azelőtt egy hónapot töltöttem az NSZK- ban, dolgoztam is — persze fű alatt — tíz napot. Úgy láttam, hogy a hő- és hang- szigetelés nálunk meglehetősen fejletlen, de nagy fellendülés előtt áll — ehhez a részleghez igyekeztem tehát. És az első napoktól kezdve nem rejtettem véka alá: a lakás árát külföldi munkával akarom megkeresni, miután másképp belátható időn belül nem tudom. Voltak „betartások” emiatt, de legfeljebb csak késleltették terveimet. Százhalombattán és Le- ninvárosban, az erőműépítések idején tanultam meg németül. Katonáskodtam, majd az első nagy lehetőség: Orenburg következett, tizenöt hónapig. Igaz, nehéz körülmények között, de magyar munkásokkal, magyar munkatempóval dolgoztunk, és meg is fizették. Jórészt ebből a pénzből építkezem most, egy szolnoki társasházban. Furcsa vállalkozás következett: „nyugatnémet” vendégmunkásként dolgoztam — Magyarországon. A Grünzweig—Hartmann cég a Hőtechnikai Vállalattal, mint alvállalkozóval végeztette el a kaposvári húskombinát hidegszigeteléseit. E munka sikere volt az ajánlólevél a Reinhold—Mahla cég számára, amely" az Aj- dabia melletti tengervíz só- talanító építését rendelte meg a vállalatunktól (innen kapják a líbiai város háztartásai a vizet). Most, három és fél hónapos munka után fejeztük be. Az itthoni fizetésemen felül havi 530 dollárt kaptam. Ez ugyan alig több, mint az analfabéta török vendég- munkások keresete, de vásárolni azért lehetett belőle. Elég kis helyen laktunk, dolgoztunk. így Líbiáról csak felületes benyomásaim lehetnek. De néhány megleoő dolgot ígv is láttam: a Korán tanításai teljesen áthatják a mindennapokat. A konyhán dolgozó palesztin vendégmunkás ugyanúgy naponta ötször kezd imához kisméretű imaszőnyegén, mint a szállodába érkező olajmilliomos. Az olajbevételekből hirtelen meggazdagodott kétmilliós állam nyolcszázezer vendégmunkást foglalkoztat az iparban, a beruházásokon. Az új létesítmények üzemben- tartását is külföldiekre bízzák. A hazaiak családi pótlékot, ingyen lakást kapnax, és mint katonák jutnak jövedelemhez. Így aztán nem túl nagy a tülekedés az európai értelemben vett munka után. Az alkohol, a disznóhús a határőröknél marad — szigorúak a tilalmak. Sör híjén volt közülünk, aki tizenöt kilót is fogyott a harmincnyolc fokos sivatagi melegben. Hogy meddig csinálom még? Amíg a vándorélet szeretetét le nem győzi a család iránti vágy. És amíg itthon meg nem bíznak egy * olyan jellegű feladattal, amely megéri az egy helyben maradást. Készülök rá: a gyors, szinte ösztönszerű döntés tudományát a „tőkésektől” lestem el. Az önállóságot is: a százegynéhány nap alatt egyetlen telexet váltottam Budapesttel, pedig a báksistól az alkatrész- gyártásig mindennel mi foglalkoztunk. És az sem volt felesleges, hogy a legkior- szerűbb technológiát alkalmaztuk. Az is feltűnt, hogy a nyugatnémet munkás semmivel sem dolgozik többet, és jobban, mint a magyar •— legfeljebb tudatosabban, szervezettebben, és sokkal önállóbban. Ennek biztosítása, az erre való nevelés pedig vezetői feladatt. A legkorszerűbb technológia mellett ezt szeretném majd honosítani, ha végleg hazatérek vándorlásaimból. Elmondta: Laffértőn István Lejegyezte: Kőhidi Imre OTP-részletre is! Gépkocsi» és motorkerékpárjavítás A jól végzett munkával járó elégedettséggel zárják az esztendőt Tiszaföldváron, az Építő-, Vasipari és Szolgáltató Szövetkezet Autószervizének dolgozói. Év elejétől új szolgáltatást vezettek be: az időszakos műszaki vizsgára felkészített gépkocsikat helyben vizsgáztatja Somodi László szervizvezető, aki egyben KPM műszaki vizsgabiztos is. A szövetkezetnél 18 típusú személy- és kistehergépkocsi -javítását és vizsgáztatását vállalják. December közepéig' 285 magán- és 50 közületi gépjármű kapott „friss” műszaki engedélyt. A szövetkezet árbevétele jelentősen nőtt az új szolgáltatás bevezetése óta. A tervezett 2 és félmillió forintot körülbelül 200 ezerrel még meg is haladják. Tevékenységüket az Autófelügyelet az első félévben igen jónak értékelte. Akkor átlagosan 4—5 napig tartott egy autó javítása és vizsgáztatása, igaz, kezdetben zömmel 3 éves. tehát első műszaki vizsgás kocsival. A javítási idő azonban régebbi kocsi esetében sem hosszabb egy hétnél. Az alkatrészek beszerzése főleg a Skodához. Wartburghoz és a kis Polskihoz nehézkes. Vállalnak nyugati típusú kocsit is, ha a szükséges anyagokat hozza a tulajdonos. A hibafelvételezés viszont ingyenes, ha a javítást náluk kívánja végeztetni a megrendelő. Az ügyfelek kiszolgálását még egy, jelentős kedvezmény javítja. Az 1000 forintot meghaladó javítási díjakat 20, illetve 30 százalék befizetése mellett egy-másfél év alatt részletekben fizethetik a megrendelők. Az OTP-vel kötött megállapodás értelmében az ilyen ügyeket helyben, az autószervizben intézik. Az igények tovább nőnek, így 1980. január 1-től a motorkerékpárokra is kiterjesztik a gyors, vizsgáztatással egybekötött javítást. Döntés helyett viták em lehet örökösein előliről kezdeni a vitát, egyszer már dönteni kell — fakadt ki a nagyvállalat fejlesztési osztály- vezetője, amikor a megszám- lállhátat Iámul sokadik megbeszélésen sem határoztak az új termék sorsáról, gyártásba vételének idejéről. Ezúttal az volt a halasztás oka, hogy a gyártóeszköz- gazdálkodási osztály feljegyzésben tudatta, nem látja biztosítottnak az új ciiklk készítéséhez szükséges szerszámok beszerzését, mert a kooperációs partner még nem nyilatkozott. Azt csak néhány beavatott tudta, hogy a másik cég azért nem nyilatkozott, mert bár hetedik hónapja van függőben az új árucikk termelésének megkezdése, a gyegó — ahogy a vállalati szóhasználat rövidíti a gyártóeszköz-gazdálkodási osztályt — csupán két hete küldte el a megrendelést a szerszámgyártók nalk. Akik ugyan régi partnerek, legtöbbször készségesek is, ám ennyi idő alatt tényleg nem nyilatkozhattak. Mindennapos eset. Szeretünk vitatkozni és még mindig kevés helyen tanulták meg, hogy az idő ma a legfontosabb termelési tényezők egy ike. Ha valakinek vitázni kerekedik kedve, biztos lehet 'benne: meghallgatják. S ha meghallgatták, akkor időt nyer — hiszen: „új szempontok merültek fel” — s említésre sem érdemes az az apróság, hogy az ilyesfajta időnyerés magának a döntésnek, s vele a cselekvésnek az elhalasztása. Ha most arra gondolunk, hogy ez csak néhány vállalatra jellemző, s megszüntetéséhez néhány határozott vezető kellene csupán, akkor tárgyilagosan leírjuk: a hazai ipar átlagosan két és félszer, háromszor annyi időt használ fél egy új termék megvalósításához — az ötlettől az üzemszerű gyártás kezdetéig —, mint aimeny- nyit a fejlett tőkés országok hasonló árukat készítő cégei. Amiben a vállalati nehézkességnek éppúgy része van, mint a különféle engedélyeztetések, egyeztetések, jóváhagyaitiások tékergps út- jaSnák, s nem kevésbé annak, hogy a termelőket körülvevő gazdasági környezet eddig túlzott védelmet nyújtott a lassúaknak, s alig javadalmazta a kezdeményezőket, a gyorsan cselekvőket, így azután összetalálkozott a vállalati bizonytalankodás, az újjal szembeni ellenállás, s a szabályozás közvetítette kényelem, érdekeltséghiány. Ezért látszott megoldásnak.: mondani kell valamit, észrevételeket tenni, hiszen ki tudja, mi lesz a tervezett lépés hatása, s akikor könnyen elhangzik a szemrehányás: szóltál, szóltatok?! Szóltak tehát. Persze, nagy szükség van az értelmes vitákra, akadályok, hatások, következmények okos fölmérésére, elemzésére, de tudni keli, mikor kerül ellentétbe a vita és a döntéshozatal, miikor szorítja háttérbe utóbbit az előbbi. Jó ideje csak ismétlődő és újrakezdett vitáik vannak fontos iparágak fejlesztési lépéseinek sorrendjéről — így például az alumíniumbányászat és a feldolgozás kívánatos összhang j álról, a növényvédőszer gyártás holnapjáról, az eddig ismert légibb kazántípus előállításáról, s bár minden, érintett elmondja a maga törekvéseit, a döntés mégis késik. Általános, megszokott gyakorlatról van szó. Elég itt utalni a háztartási fürdő- és fűtőberendezések késedelemmel kezdett korszerűsítésére. a kerékpórgyártás bővítésének időveszteségére, a hazai automata mosógép gyártás nehezen feledhető buktatóira. Találhatunk biztató eseteket is. így a fényforrások előállítását, közúti jármű részegységek nagysorozatú kibocsátását, ahol — nem könnyen! — az érintettek kérlelhetetlenül meghúzták a határvonalat, meddig lehet vitatkozni, mikor kell dönteni, s mikor cselekedni. ok a gond most a vállalatoknál, s éppen a terhek növekedése sürgeti a pontos megkülönböztetést : melyik vita hasznos s melyik nem, mi az, ami segít, s mi az. ami semmi másra nem alkalmas, mint a döntés késleltetésére. Ezért a januártól érvényes szabályozó, ösztönző rendszer azokat ismeri el, ákik pontosan elválasztják egymástól az előbbi mondatban fölisorakoztatottakat. A döntés helyett vitatkozókról pedig — a szigorúbb követelmények hatására — bebizonyosodik: nem képesek felelősen határozni, félreérthetetlen igenit vagy nemet mondani. S ha ez így van, akkor elkerülhetetlen a kérdés: szabad-e hagyni, hogy — beosztásuknál fogva — csupán vitapartnerek legyenek? L. GS A múlt hónapban műanyag kosaras ételhordók gyártását kezdte el az Alumíniumárugyár tiszafüredi gyáregysége. A kétezer darabos nullszériát a kereskedelem kedvezően fogadta, igy elkezdték az új termék sorozatgyártását. Még az idén 5 ezer darab készül az új termékből Tiszafüreden
