Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-12 / 290. szám
1979. december 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Vívás Szolnokiak az ifjúsági válogatottban Budapesten, a Vasas Pasaréti úti vívótermében rendezték meg a Magyarország —NDK ifjúsági vívó válogatott találkozót valameny- nyi fegyvernemben. A női tőrcsapatban szerepelt a Szolnoki MÁV MTE versenyzője, Pusztai Ildikó is. Kissé megilletődötten, de szép, formás vívással mutatkozott be a 9:7 arányú magyar győzelemmel végződött mérkőzésen. Párbajtőrben is volt szolnoki tagja a magyar csapatnak Ban- czik Zoltán személyében. A MÁV MTE vívója két értékes győzelmével járult hozzá a fölényes ll:5-ö$ magyar sikerhez. A Szolnok megyei Vívó Szakszövetség vasárnap rendezte meg a MÁV MTE Véső utcai csarnokában a haladó korú vívók képesítő vizsgáját. Tizenhárom szolnoki fiatal lépett pástra, hogy számot adjon felkészültségéről. Tizenketten szerepeltek eredményesen, s ezzel IV. osztályú, illetve ifjúsági bronzjelvényes minősítést szereztek. A verseny- bizottság csupán egy fiatalt utasított pótképesítőre. Öröm volt látni a résztvevők nagy lelkesedését, magasszintű tudását. Mindez a fiatalokat felkészítő szakemberek lelkiismeretes munkáját dicséri. Súlyemelés Dobogós helyezések a Bem Kupán Cegléden rendezték meg a Bem Kupa ifjúsági, serdülő és úttörő országos minősítő versenyt. A Szolnoki MÁV MTE azokkal a versenyzőkkel képviseltette magát, akik nem jutottak a magyar bajnokságra. A szolnokiak jól szerepeltek, számos dobogós helyezést, valamint ezüst- és bronzjelvényes szintet szereztek. Eredmények, ifjúságiak, 56 kg: 1. Vallyon 145 (60, 85), 67,5 kg: 2. Palóczai 180 (80, 100), 75 kg: 5. Sándor 170 (80, 90). Serdülők, 52 kg: 1. Horváth 130 (60, 70), 64 kg: 2. Csabai 160 (70, 90), 67,5 kg: 1. Sánta 150 (65, 85), 71 kg: 2. Nagy 147.5 (65, 82,5). Űttörők, 48 kg: 2. Pászti 70 (30, 40), 52 kg: 3. Czakó 100 (45, 55) kg. A Kisújszállási ' MÁV Egyetértés SE versenyzői a következő eredményeket érték el, úttörők, 48 kg: 1. Lipcsei J. 95 (40, 55), 52 kg: 1. Tóth 110 (50, 60), 60 kg: 1. Lipcsei Z. 127,5 (57,5, 70). Serdülők, 56 kg: 1. Gyurmái 152,5 (6715, 85), 64 kg: 2. Bulgovics 150 (65, 85). Ifjúságiak, II. korcsoport, 67.5 kg: 1. Posztós 205 (90, 115), 75 kg: 1. Kovács 205 (90, 115), 75 kg: 2. Márta 202.5 (90, 112,5). A kupa egyéni és csapatverseny formában zajlott le. A csapat- versenyben Kisújszállás végzett az első helyen és így elnyerte a Bem Kupáért járó serleget. Egy héttel korábban az Országos Úttörő Bajnokságon. 40 kg: 6. Márta 92,5 (42,5, 50). Kosárlabda "Fölényes győzelem NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola 105:73 (64:27). Nyíregyháza, Mg. főiskolai tornacsarnok, 150 n. Olajbányász: Kása (14), Pál Szabó (15), Mikola (26). Molnár I. (2), Kékesi (6), Tóth I, (30), Tóth II. (2).“— Mb. edző: Acsay. Attila. Nagy iramban és jól kezdett a szolnoki csapat. Perceken belül „padlón” voltak a hazai főiskolások. A második játékrészben kiengedett a bányász és ekkor a nyíregyháziaknak sikerült a vefeség mértékét csökkenteni. * * * A döntőkhöz érkeztek az idei tanév megyei középiskolás kosárlabda kupaküzdelmei. Az eddigi mérkőzések máris sok meglepetést hoztak: a lányoknál a sokszoros győztes kisújszállási gimnázium már az elődöntőben elbúcsúzott a tiszafüredi lányokkal szemben, s az eddig látottak alapján a szintén sokszoros győztes szolnoki Vegyipari Szakközépiskola fiú csapatának nehéz dolga lesz az igen jó képességű tiszafürediek ellen. Eredmények a döntőbe jutásért, leányok: Törökszentmiklósi Gimn.—Szolnoki Ti- szaparti G. 96:86, Tiszafüredi Gimn.—Kisújszállási G. 113:91. Fiúk: Szolnoki Vegyipari—Szolnoki Verseghy F. Gimn. 251:118,. Tiszafüredi Gimnázium—Mezőtúri Dózsa 103:59. Sporthírek — Budapesten, a Testvériség tornacsarnokában rendezték meg az ifjúsági II. korcsoportba tartozó súlyemelők. idei magyar bajnokságát. Ignácz Mihály (SZMÁV MTE) az 56 kg súlycsoportban 185 kg (85, 100) teljesítménnyel hatodik lett. Sarkadi György (Törökszentmiklósi SE) a kilencedik helyen végzett. • — Befejeződtek az úttörőolimpia szolnoki körzeti atlétikai versenyei. Fiúk: I. körzet: Újvárosi 2259. Rákóczi 2219, Beloiannisz 1838 pont. II. k.: Kassai 2004, Ságvári 2054. III. k.: Tallinn 1765, Achim 1661. IV. k.: Abonyi 1807, dr. Csanádi 1780. Koítói 1744. V. k.: Rá- kóczifalva 1818, Szanda- szőlős 1682. Kertvárosi 1635. VI. k.: Szajol 1749, Tószeg 1630. Tiszavárkony 1597 pont. — A Torony sakk-klub Fegyverneken a művelődési házban vasárnap délelőtt 9 órakor iskolák közötti sakkversenyt rendez. A csapatban felnőtt nők és férfiak, úttörő, valamint kisdobos lányok és fiúk szerepelhetnek. Az MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén megvitatta dr. Lakat Károly szövetségi kapitány jelentését az olimpiai selejtező mérkőzések eddigi tapasztalatairól és a további tennivalókról. Krizsán József főtitkár előterjesztése alapján az elnökség elfogadta a labdarúgás 1980. évi hazai és nemzetközi versenynaptár tervezetét, valamint az MLSZ testületéinek jövő esztendei, első félévi üléstervét. Az MLSZ fegyelmi bizottsága foglalkozott a múlt szombaton lejátszott Diósgyőr—Ü. Dózsa bajnoki találkozó után történtekkel és a fegyelmi bizottság egy bajnoki mérkőzésre betiltotta a diósgyőri pályát. Felhívás Ismételten felhívjuk mindazon működő és jelenleg nem működő játékvezetők és versenybírók figyelmét, akik még nem kérték igazolványuk cseréjét, hogy legkésőbb 1979. december 20-ig juttassák, el igénylőlapjukat az illetékes sport- felügyelőséghez, vagy sportági szakszövetséghez, mert 1980. január 1. után csak az új igazolványok lesznek érvényesek. Szolnok megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala SPORT O SPORT O SPORT Hogy mitől kúszik jóval a forrpont fölé a mérkő- ■ zés hőfoka egy rangadón? Legelőbbis az alábbi képlettől: ha László hatalmas helyzetéből nem a kiszolgáltatottan fekvő Buus kezébe emeli a labdát, alighanem Szolnok nyer, és a két csapat között a különbség mindössze három pont. A ziccer semmivé vált, a másik oldalon viszont a peches Farkas éppen egy, ‘lapos labdánál hibázott - melynek hárítása egyébként erőssége — így Nyíregyháza győzött, és a három helyett hét (!) pont lett a két együttes közötti különbség a bajnoki tabellán. No, de ne játsszunk tovább a számokkal, mert ezzel a lényegről terelnénk el a figyelmet, márpedig a vasárnapi 90 perc is hozott olyan konzekvenciákat, amelyek miatt kell, hogy fájjon a szakvezetés feje. Először is itt van mindjárt a nevelő munka hiányossága. Szinte valamennyi szolnoki védő beszerezte a maga sárga lapját, arról nem is szólva, hogy Szendrei éppen erre a sorsdöntő összecsapásra gyűjtött be egy pirosat, így a hátvédek minden „kétértelmű’’ belemené- se a kiállítás, illetve az eltiltás veszélyével járt. Márpedig ezt a „sárgaság járványt” igen könnyen elkerülhették volna, ha a rengeteg szöveg helyett a lábdával törődnek az elmúlt hetek során. Áz igazsághoz tartozik, hogy a sárgalap ellenére is a védelem a legütőképesebb egysége a csapatnak, elsősorban Sebők és ha jó formában van, Kolláth jóvoltából. A középpálya immár régen kiadó. Egyenrangú ellenféllel szemben talán Kazincbarcikán sikerült utoljára meggyőző mezőnyfölényt kivívni, így a győzelem sem maradt el, ámbár tegyük hozzá, a gólok ekkor sem kifejezetten szellemes összjátékból estek. A mai labdarúgásban kulcsszerepe van a középpályás játékosnak: ő az, aki egyszerűen nem játszhat rosz- szul. No persze nem a kirobbanó formára gondolunk most, amely nem mindig tervezhető, hanem arra a megalkuvást nem ismerő, bátor ütközést, irányítókészséget feltételező felfogásra, amely hetek óta hiányzik a MÁV MTE-ből. Hogy a csatársor öt mérkőzésen egyetlen gólt szerzett — azt is szerencsésen bepattanó büntetőből — ez a középpályások gyengeségével is magyarázható. De nemcsak azzal. A piros-kékek támadó formációját nehéz kiismerni. Ez üdvös lenne, ha az ellenfél megtévesztése lenne vele a cél. Csakhogy az esetleges csatárjáték a szakvezetés bizonytalanságát tükrözi. Ugyanis olykor még maguk a játékosok sem tudják, mi a teendőjük a pályán. Az edző éppen ebben az első vonalban képtelen hosszú távon bizalmat szavazni bárkinek is. Talán Szatmári a kivétel, de őt is sokszor csak a neve tartja a pályán. Nász kezdő ember olykor, de minden táblaemelésre összerezzen, joggal, mert általában őt hívják legkorábban az öltözőbe. Az egyébként jó adottságú László rendre a cserepadot koptatja, aztán kiderül mérkőzés közben, hogy mégis szükség van rá, de ekkor általában már késő. A fiatal Kántor is ritkán mondhatja el magáról, hogy maradéktalanul bízik benne az edző. Pedig hát az összeszokottság nagy erő. Főleg egy csatársorban, ahol a másodperc tört része alatt kell a társ gondolatát kisakkozni. Miért hát itt a legtettenérhetőbb a kapkodás, és miért ambiciózus fiatalok mennek zuhanyozni legelőbb, amikor idősebbek öregurasan végiglö- työlhetik a 90 percet? Vasárnap sor kerül az első tavaszi fordulóra — melyet egyetlen mérkőzésként előre hoztak — aztán tavasszal a fenti kérdésekre szeretnénk megnyugtató választ kapni a csapat szakvezetésétől. — pb — Akik ünnepelnek, természetesen nem szolnokiak Fotó: Dede Események OB í-ben a Honvéd Kilián FSE cselgáncsozói A hétvégi, Szekszárdon rendezett II. osztályú cselgáncs csapatversenven rajthoz álltak a Honvéd Kilián FSE versenyzői is. Óriási küzdelemben harcolták ki a döntőbe jutást, ahol a Győri Dózsa együttesével kerültek szembe és 3,5:3,5 arányú döntetlent értek el. A bírói segédpontok alapján a 2. helyet szerezték meg, így feljutottak az OB I-be. Kosárlabda. Országos Ifjúsági Bajnokság, elődöntő, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok: Szolnoki MÁV MTE— Monor SC leány 9, Alföldi Olajbányász—Hernádi Tsz fiú 10.3Ö, Monor—BSE leány 13, Baja—Hernád fiú 14.30, SZMÁV MTE—BSE leány 16, Alföldi Olajbányász—Baja fiú 17.30 óra. mai műsor Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 18—20 óráig: Előtérprogram. Diavetítés, rádió és műsorismertetés, diaflexen programok. — 18 órakor a II. sz. klubteremben: Dr. Guth Antal orvos- égészségügyi dolgozók klubja. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színházban este 7 órakor: a minszki Állami Orosz Színház vendégjátéka: Az ember tragédiája. ki SI I Szolnok Vörös Csillag: A szabadság fantomja (II. helyáron), ‘Tisza: A hét mesterlövész (II. helyáron). Tallinn: A burzsoázia diszkrét bája (16, II. helyáron), Vegyiművek: szünnap, Reptér: Csendes otthon. Szan- daszőlős Terv: szünnap. Abád- szalók Petőfi: szünnap. Jászapáti Táncsics: szünnap. Jászberény Lehel: Zöldövezet (14). Karcag Déryné: szünnap. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunmadras Petőfi: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Agyő haver (16). Szabadság: Indiánkaland Ontarió- ban (14, II. helyáron). Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: szünnap. Törökszentmiklós Dózsa: Egy szöszi szerelme (16, filmbarátok műsora). Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — Pár perc dzsessz. A szegedi Ifjúsági Ház ..Hot” quartettje játszik. — 17.15: Évvégi számvetés. I. Riporter: Merza Jenő. — 17.20: Táncházi muzsika. — 17.30: Zenés autóstop. Szerk.: Vágási Kálmán. (A tart.: Évvége a közlekedésben. — Kerekasztal- beszélgetés Szolnok megye közlekedésének fejlődéséről, a hiányosságokról és a következő év feladatairól.) — 18.00: Alföldi krónika. — Ritmuskoktél. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. — 8.58: Olvasólámpa. — 9.08: Bécsi klasszikus muzsika. — 9.45: Kis magyar néprajz. — 9.50: Tarka mese, kis mese. — 10.05: Csiribiri. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Üj lemezeinkből. — 12.35: Megszólal a Duna— Tisza köze. — 12.55: Operaslágerek. — 13.25: örökzöld dzsesszmelódiák. — 13.57: 4’50 éve született Károli Gáspár. — 11.17: A Tátrai vonósnégyes játszik. — 15.10: Dalok a békéről. — 15.28: MR 10—14. — 16.10: Kritikusok fóruma. — 16.20: ,,Bogár Imre nótája.” — 17.07: Elsők az egyenlőtlenek között. — 17.32: Gésák. Részletek Jo_ nes-Monkton operettjéből. — 18.15: Hol volt, -hol nem volt . . . — 19.15: Könyvpárbaj. — 20.25: Gyurkovics Mária nótafelvételeiből. — 20.40: Hallgassunk együtt operát. Offenbach: Hoffmann meséi. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo- madrigálokat énekel. — 22.45: A gondolat hatalma. — 23.00: Angol szerzők művei. — 0.10: Operettdalok. PETŐFI: 8.05: Kovács Lajos nótákat énekel. — 8.20: Világtörténelem dióhéjban. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A 04, 05, 07 jelenti. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Énekszóval, ’muzsikával. — 12.33: Tánczenei koktél. — i3.20: Máriássy Judit jegyzete. — 13.30: Labirintus. — 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót, Hankiss Ilona énekel. — 14.15: Bundschuh István stá- jerciterán játszik. — 14.25: Néhány perc tudomány. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.30: A Szovjet Hadsereg déli hadseregcsoport fúvószenekarának hangversenye a 6-os stúdióban. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Egészségünkért. — 16.40: Fiataloknak. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — Telefonszám az adás ideje alatt: 130-020. — 18.33: Madarász Katalin és Bojtor Imre népdalokat énekel. — 18.55: Hapci. Játékos hazugságok meglepő igazságokkal. — 19.20: Nem zavarok? — 19.45: A beat kedvelőinek. — 20.33: Kíváncsiak klubja. — 21.23: Barátság slá- gerexpressz. — 21.55: Urbán Katalin és Horváth István cigánydalokat énekel. Zsákai Piros László klarinétozik. — 22.20: Könnyűzene Gyulai Gaál János szerzeményeiből. — 23.15: A dzsessz a 70-es években. — I. rész. 3. MŰSOR: 8.08: A zeneirodalom remekműveiből. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Kenyai népzene. — 9.45: Hangszerszólók. — 10.11: Perl: Euridike. Kéftfielvonásos opera. — ll.05: A Dunánál. — II. 25: Az operaközvetítés folytatása. — 12.12: Zenekari muzsika. — 14.00: Szovjet művé-, szék operafelvételeiből. — 14.30: A víz és villany. — 15.00: Századunk kamarazenéjéből. — 15.55: Mi újság a magyarországi operaszínpadokon. — i6.52: öt földrész zenéje. — 17.00: Beszélgetések a Pedagógiai hőskölteményről. — 17.30: Meditáció. — 17.40: A King’s Singers együttes madrigál-felvételeiből. — 18.02: Oleg Kogan és Szvjatoszlav Richter Hindemith-hang- versenye a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium kamaratermében. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Zenekari muzsika. — 20.43: A dzsessz történetéből. 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 10.25: Delta. Tudományos híradó. 10.45: Csutak és a szürke ló. Magyar film. 11.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 14.20: Iskolatévé. 16.30: Hírek. 16.35: Maria Dolores Praders műsora. Spanyol zenés film. (sz.) 17.50: Reklám. 18.00: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.10: Tél küszöbén a zöldségellátásról. Riportműsor. 18.40: Téli könyvvásár. II. Irodalom. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám.- 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kék fény . . . Riportműsor. 21.00: Reklámújság. 21.10: Nyitott könyv. Gyurkó László: Faustus doktor boldogságos pokoljárása. 22.10: Tv-híradó. 3. — 21.28: Szerelem és furfang. Boccaccio novellája rádióra alkalmazva. — 21.58: A kamarazene kedvelőinek. — 23.05: Csen- gery Adrienne és Kováts Kolos operaáriákat énekel. 2. MŰSOR: 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Ember és Föld. Spanyol ismeretterjesztő rövidfilmsorozat. A barna medve. 20.25: Don Sheldon, a gleccserrepülő. NSZK rövidfilm. 20.50: Emberek és istenek Ázsiában. NSZK dokumentumfilm. 21.20: Tv-híradó. 2. 21.40: Reklám. 21.50: Világszínpad. Tallózás a nemzetközi színházi élet eseményeiben. BUKAREST: 12.00: Universitatea Craiova— Meenchen Gladbac labdarúgó-mérkőzés. 13.50: Tornász világbajnokság. Férfi szerenkénti döntő. 15.05: Forradalmi szellem az iskolában. 15.30: Orosz nyelvoktatás. 16.15: Megyei tudósítók jelentik. 16.30: A stúdió vendégei. 16.55: Beszéljünk turisztikáról. 17.30: Jogi esetek. 17.50: A legkisebbeknek. 18.00: Tv-híradó. 18.20: Energiáról. 18.40: Lányok — asszonyok. 19.10: Elbeszélések. Szovjet film. 20.35: Tv-híradó. V PROGRflm Mérlegen a forduló