Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-12 / 290. szám
1979. december 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 iKÉPÍRfiyÖ ■■■■■■■■■■ előtt Egy tévéíilmről és a hétvége filmjeiről. Az utóbbi időben mintha „elszaporodtak” volna az öregasszonyok a képernyőn; pontosabban valahogy előtérbe kerültek azok a művek, amelyeknek témája egy-egy idős asz- szony. Legutóbb ebből a fajtából a Használt koporsót láthattuk, melynek főszereplője ugyancsak egy hetvenen túli magányos asszony. Sietek megjegyezni, s erre épp a szóban forgó tévéfilm késztet, hogy az öregasszonytéma feldolgozásában számtalan árnyalatbeli, hangvételbeli küiönbség lehetséges, a skála széles, a tragikustól egészen a szélsőségesen komikusig. Igaz, tapasztalataim szerint, ha a képernyőn egy magára maradt idős asszony szerepel, akár egy valóságos történetben (riport, dokumentumfilm), akár .egy kitalált mesében (tévéjáték, tévéfilm), akkor a téma többnyire a szomorúság fennhangjaival szólal meg, a részvét, a megértő szánalom sóhajai kapcsolódnak hozzá. És ez bizonyos mértékig érthető is. Hiszen az öregeken például nevetni, pláne kinevetni mulatságosnak tűnő tulajdonságaikat, botladozá- saikat. bizony nem illik, embertelen dolog. Használt koporsó A Galgóczi Erzsébet írta tévéfilm ebből a szempontból kivételt képez, mert ő igenis humoros oldaláról igyekezett megközelíteni és ábrázolni az öregséget, pontosabban az egy öregasszony magatartásában megtestesülő zsugoriságot. A filmbeli Berta néni ugyanis nem azért válik mulatságossá. mert öreg, hanem azért. mert olyan gondolkodásmódot, „elöregedett” életszemléletet képvisel, az embernyomorító fukarságot és fösvénységet, amelytől óvjon bennünket a magasságos. fiatalokat, kö- zépkorúakat és öregeket egyaránt. A tévéfilm nem hagyott kétséget ebbéli szándéka felől. Már a prológként szereplő kis történet is, amelyből megtudjuk, hogy Berta néni miként alkudozott a koporsóssal. amikor elhunyt férjének kívánt végső fekhelyet vásárolni, eljutva egészen odáig, hogy végülis a használt koporsó is megtenné, az lenne a legolcsóbb. Ez az anekdoti- kus törénetecske szinte magába sűrítve bocsátotta előre a játék tartalmának ironikus. humorát, s kifejezvén egyben az ábrázolás szatirikus szándékait is. Mihályfy Sándor — ő rendezte a filmet — következetes is e szándék megvalósításában. Berta néni egy pillanatra sem válik rokonszenvessé filmjében, még legel- hagyatottabb pillanataiban sem. Ez nem a rokonszenv, hanem az ellenszenv, az elutasítás játéka. Ez az asz- szony-Harpagon, magyar rokona a Moliére teremtményének, féktelen pénzimádatával. határtalan zsugoriságával. mindenkiben csak a megrablóit szimatoló gyanakvásával (nem hisz abban, hogy bárki is jó szándékkal, önzetlenül közelednék hozzája, amikor gondozót állítanak melléje, akkor is azt hiszi, hogy házát akarják „elkaparintani” tőle), megszállottságában persze nemcsak humoros, hanem egyben félelmetes is. No, nem a magatehetetlen öregasszony, hanem az az erő, amelyik munkálkodik benne, s amely — már tudniillik a zsugoriság — ma is potenciális veszély az emberre. A tévéfilm talán legfőbb erénye, hogy túl az ábrázolás pontosságán, — itt minden részlet hiteles — (talán csak a tanácsházán zajló jelenetekben érezhető némi sematizmus, egyfajta szürkeség). a film főszereplője, az öregasszony a maga mániájában szinte jelképessé nő. Az alkotók tehát nem ragadtak bele a hétköznapi valóság „sarába”, a Használt koporsó, miként Galgóczi Erzsébet riportnyerseségű szépprózájában olykor megesik, nem rekedtek meg a csupán életborzoló naturalizmusnál. S hogy ez így történhetett, abban a Berta nénit játszó Gobbi Hildának oroszlánrésze van. S ha elöljáróban az öregasszony-téma feldolgozásának gazdag lehetőségére utaltam, akkor itt is helyénvaló megemlíteni, hogy Gobbi milyen sokféle öregasszonyt ábrázolt már eddig is, s mégis ez a falusi „Harpagonné” új szín a palettáján. Csodálatos, mennyire jól ismeri és milyen erőteljesen tudja ábrázolni az idős parasztasszonyok vonásait, mintha mindig közöttük élt volna falun. S ugyanakkor egy-egy jelenetben, például amikor eltűnt betétkönyve után kutat szalmazsákjában, mondhatni moliére-i mélységekig jut el a típusteremtésben. (Egyébként nem nehéz felfedezni az említett szívszorító jelenet és A fösvény ama nagy jelenete közötti hasonlóságot, amelyben elrablóit pénze után kiáltozva szinte az őrület határáig jut el Moliére Harpagonja.) De a film többi szerepében is színészi remekléseknek lehettünk tanúi. Patkós Irmának például alig van néhány szava, mégis teljes figurát teremt és hasonlóképpen erőteljes Máté Erzsi is. Jól kamatoztatja sajátos tehetségét Schütz Ha az öregasszony mellé rendelt Rozinka szerepében. Tiszta, szép munka ez a tévéfilm, Mihályfy Sándor rendezői pályafutásának egyik jelentős állomása. „Hétvégi” filmek Ami a hétvége filmjeit illeti, ténylegesen két mozifilmről van szó, azt mondhatom, általuk és bennük a televízió a legszélesebb közönségigénynek kívánt eleget tenni, de ugyanakkor szem előtt tartva az igényesség követelményeit is. Ez az a tipikus eset, amikor a kecske is jól lakhat és a káposzta is megmaradhat. Szombat estére egy -igazán nevettető, burleszk hatású angol vígjátékot tálalt fel a nézőknek — Én és a tábornok —, vasárnap esti főéteknek pedig egy érzelmes, romantikus szellemi történet, egy romantikus francia (s nem spanyol, ahogy a műsorvezető közölte) színpadi mű amerikai filmváltozatával rukkolt elő, a Cyrano de Ber- gerac-kal. Régi filmsikerekhez nyúlt tehát vissza, hogy kedvébe járhasson a nézőnek. És ez egyáltalán nem baj, hisz a televíziónak nemcsak értékteremtő szerepe, hanem értékmegőrző, sőt ér- tékfelújító funkciója is van. Egy régen született filmalkotás például ismét elővéve több szempontból is érdekes lehet. Szembesíthetjük egykori élményeinket mai felfogásunkkal — változnak az idők. változhat az ízlésünk is, másrészt ily módon új nemzedékek juthatnak hozzá apáik idejének művészi alkotásaihoz, melyek egyébként talán halálra ítélve porosodhatnának a filmarchívum polcain. Az Én és a tábornok egyébként ismét bebizonyította, hogy bár húsz éve született, de a humora ma is friss, és a Pitkint alakító komikus, Norman Wisdom valóban klasszikus ebben a műfajban. A Cyrano viszont ellenkező tanulsággal szolgált, ma még jobban kiütköztek szentimentalizmusá- nak vonásai, mint születése idején, 1950-ben, s elviselhetővé az avatta, hogy a címszerepben -egy valóban kiváló művészt, Jósé Ferrert láthattuk viszont. A hétvégi szórakoztatás televíziós képlete sokféleképpen felállítható, a legegyszerűbben: humor plusz érzelmes történet, most ez történt. Ez is járható útja a néző szórakozási vágyainak kielégítésére. De gondolom, nem ez az egyetlen üdvözítő. Szerencsére, a televízió sem gondolja, ezt. V. M. Siker Párizsban Nagydijas magyar operalemez Párizsban nagydíjat nyert a „Tisztességtudó utcalány” című új magyar operalemez. A jelentős nemzetközi elismerést aratott Hungaro- ton-kiadvány Lendvay Ka- milló egyfelvonásos dalművét tartalmazza. Az operát a Magyar Televízió zenés színházának felkérésére komponálta a szerző, szövegkönyvét is — Jean Paul Sartre világsikerű drámája nyomán — ő készítette. A felvételen Pászthy Júlia, Gulyás Dénes, Gáti István, Polgár László, Csányi János és Kertész Tamás énekel, s a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának kamaraegyüttesét Bre- itner Tamás vezényli. A kitüntetés — amellyel a legkiválóbb vokális műveket jutalmazzák — a Hun- garoton-lemezek 49. nemzetközi nagydíja. Évente 40—50 Hl karmester pálcája a mauasba leidül „Hétköznap” a szolnoki szimfonikusoknál A karmester intésére hegedűk, oboák, csellók, fuvolák válaszolnak. Zene tölti be a termet, lágy dallamok, elringató valcer. Csupán, egy fokkal hangosabb a koncerteken hallottaknál, hisz a szobányi helyiségben ötven zenész ül a kották mögött, ötven hangszer hangja csendül fel. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ zenetermében. a Szolnoki Szimfonikus Zenekar próbáján vagyunk. Hetente két alkalommal készül itt fellépéseire a zenekar. Tagjai; zenetanárok, színházi zenészek, akiket 15 évvel ezelőtt a közös muzsikálás vágya, a zene szeretete vezetett el a zenekar alapítás gondolatáig. Ám nemcsak a zenészek találták meg a művészi önkifejezés lehetőségét, hanem a megye zenei életére is pezsdjtően hatott a szimfonikus zenekar meg-- alakuilása. Sőt azt is mondhatnánk, hogy szűkébb hazánk zenei kultúrájának fejlődése elképzelhetetlen lett volna a zenekar nélkül, mint ahogy ma is az. — Ne tűnjön szerénytelenségnek, de a Szolnoki szimfonikusok valóban kulcs- fontosságú helyet foglalnak el a megye zenei életében — mondja Báli József karnagy. — Évente negyven— ötven koncertet adunk, s ezek nagyobb hányadát fiatalok, általános- és közép- iskolások, szakmunkástanur lók hallgatják meg. Azt hiszem, ennek jelentőségét nem kell különösebben ecsetelnem. Annak is örülünk, hogy elfogadott vagy mondhatnám úgy is. befogadott bennünket Szolnok és a megye zeneszerető közönsége. Minden koncertünket „telt ház” előtt adjuk. Nem volt könnyű idáig eljutni. — Nekünk 15 éve nincs szombatunk és vasárnapunk — jegyzi meg Kőműves Miklós, a zenekar titkára. — Ezt örömmel mondom, mert amíg kezdetben évente kétszer—háromszor léptünk közönség elé, addig manapság előfordul, hogy minden meghívásnak eleget sem tudunk tenni. S ez azt is jelenti, hogy megnőttek az igények, növekedett a komolyzene kedvelőinek tábora. — Egy-egy hangverseny nekünk is élmény. Az önálló alkotómunka eredményét mérhetjük le. Megtisztelő, amikor neves szólistákkal, karmesterekkel dolgozhatunk együtt. — vélekedik Somosné Sűrű Erzsébet koncertmester. — Emlékezetes például a Lux Erikával, Tusa Erzsébettel, Zempléni Kornéllal, Borbély Gyulával, Kórodi Antallal végzett közös munka, vagy az elmúlt évben Hans Rainer Förster német karmester vezényletével adott koncertek. A zenekar repertoárjában ősbemutatók is szerepeltek. Legutóbb Petrovics Emil komponált számunkra zenekari művet. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar hírneve már rég túllépte a megyehatárokat. A veszprémi kamarazenekari fesztivál állandó részvevői, legutóbb Nívó-díjjal tértek haza a dunántúli városból. de Gyulától Egerig számos helyen tapsolták meg koncertjeiket. Házigazdái a Szolnokon két évenként megrendezendő szimfonikus zenekari fesztiválnak, amelyen az ország valamennyi hasonló zenekara fellép. Képet alkothatnak egymás munkájáról, tapasztalatokat cserélhetnek s nyilván hasznosíthatják ezeket saját munkájukban. Nehéz lenne számba venni, hogy a zenekar repertoárjában hány mű szerepel, de a művek igen széles időhatárt ölelnek fel. — A barokk muzsikától a XX. század zenéjéig sok szerző, sok művét megszólaltattuk már — mondja Egyed József. — A romantikusokat mi is, és a közönség is nagyon szereti. A filharmónia koncertjeinek műsortervét általában készen kapjuk, egyébként pedig műsoraink összeállításánál első szempont a közönség, az, hogy kiknek játszunk. — Hallhatnánk-a legközelebbi tervekről? — Mindenekelőtt készülünk a veszprémi kamara- zenekari fesztiválra. Műsorunkban egy mai magyar szerző új művének bemutatója is szerepel. Ezt megelőzően, még ebben a hónapban koncertet adunk a mezőtúri főiskolán, ifjúsági hangversenyünk lesz Karcagon és Tiszafüreden — sorolja Báli József. — Februárban pedig Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központba várjuk közönségünket, főleg azokat, akik szeretik a romantikus zenét, Csajkovszkij muzsikáját. T. E. Könyv egy világnyelvről Rendhagyó nyelvkönyv készült hazánkban az orosz nyelvről. Nem tankönyv, helyenként jóval többről szól szerzője, Papp Ferenc „Könyv az orosz nyelvről” című tanulmányában. A kötetből megtudhatjuk egyebek között, hogy két és fél —háromezer nyelvet különböztetnek meg egymástól ma a világon. Ebből mindössze 225-nek van írásbelisége, 250 olyan, amelyen rádióadások folynak és csupán 13-at használ anyanyelvként 50 millió, vagy annál több ember. Az orosz ezeknek a nyelveknek az egyike. Az orosz nyelv a Szovjetunión belül is a nemzetek közötti érintkezést szolgálja. A két világrésznyi ország 15 szövetségi és 20 autonóm köztársaságában, nyolc autonóm területén és tíz nemzetiségi körzetében 52 különféle nyelven tanulnak az iskoláikban, 65 nyelven közvetít a rádió, 75 nyelven írnak szépirodalmi műveket, 122 nyelven jelennek meg könyvék, újságok. A statisztikák tanúsága szerint a Szovjetunió lakóinak 68—70 százaléka úgyszólván tökéletesen tud oroszul. A legutóbbi népszámlálás alkalmával 13 millió nem orosz nemzetiségű szovjet állampolgár vallotta az oroszt anyanyelvének, egy korábbi népszámlálás űrlapjain pedig 42 millióan tekintették az oroszt második anyanyelvűknek. Ugyancsak figyelemreméltó adtat: az 1960-as években a világ tudományos termésének 28 százaléka orosz kutatóktól jelent meg, míg az UNESCO egyik statisztikája szerint a külön kiadványként megjelent fordítások 10 százaléka jut a Szovjetunióra. Ezért is állítja bátran a könyv szerzője: „aki tehát oroszul olvas, az sok mindent olvas abból is, ami eredetileg angolul, németül, franciául, spanyolul, magyarul stb. jelent meg.” A hetvenes évek derekán a Szovjetunión kívül mintegy 90 országban 20 milliónyi ember tanult oroszul — iskolákban, főiskolán, tanfolyamokon. Hazánkban is évről évre növekszik az érdeklődés Puskin, Tolsztoj, Gorkij nyelve iránt. Rendszeres orosz nyelvoktatás folyik az általános- és középiskolákban, valamint a felsőfokú oktatási intézményekben, A Gorkij Nyelviskola fővárosi és vidéki tagozatain évente mintegy 4500-an tanulják az orosz nyelvet. Mind többen kérik a felvételüket a különféle intézmények alapközép- és társalgó tanfolyamaira. Népszerűek a speciális intenzív, audio-vizuális tanfolyamok is. K. M. Esténként benépesül a klubkönyvtár Tiszaugon. Közel 6 ezer kötet, tíz fajta folyóirat és újság várja a község lakóit. A beiratkozottak száma 200, főleg fiatalok. Hetente filmvetítés, vetélkedő teszi szinessé a programot
