Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
1979. december 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP IS II nap külpolitikai hirei Carter ígérete a túszok hozzátartozóinak Nem alkalmaz fegyveres erőszakot a teheráni amerikai nagykövetség túszainak kiszabadítására — ígérte meg Carter elnök a túszok hozzátartozóinak. Röviddel rögtönzött beszéde után a Fehér Ház szóvivői sietve közölték a sajtóval: ne értsék szó szerint az elnök szavait, továbbra sem zárják ki a katonai lépéseket... Az ü|y a legújabb epizód volt Washingtonnak az iráni—amerikai konfliktussal kapcsolatos politikai játszmájában. Vance külügyminiszter találkozóra hívta ösz- sze a külügyminisztériumba az amerikai túszok hozzátartozóit. Az összejövetelen — váratlanul megjelent az elnök is. A sajtót ugyan kizárták a találkozóról, de a szemtanúk beszámolóiból kiderült. hoav voltak hozzátartozók. akik bírálták a kormányt: miért engedték be az országba a volt sahot. amikor tudták, hogy súlvos veszélybe sodorhatják a teheráni nagykövetség személyzetét? Carter a találkozó nyilvános részén utasította el a fegyveres fellépést, a „vérontást”. Az elnök egyúttal arról is beszélt, hogy most nem időszerű a volt ibáni uralkodó személyét, megítélni. A megjegyzés válasz volt Edward Kennedy szenátornak, aki egy hét óta Carter elleni választási kampánya szolgálatába állítja az iráni ügyet. Kennedy továbbra is kitartott amellett, hogy indítsanak országos vitát arról, vajon adjanak-e menedékjogot a sahnak, vagy sem. A Carter-kormány álláspontja szerint Kennedy fellépése a sah elleni éleshangú támadásai ártottak a túszok ügyének és gyengítették a nemzeti egységet, amelyre pedig az iráni—amerikai konfliktusban oly nagy szükség van. Párizsban megölték a megbuktatott .iráni .sah ikertestvérének fiát. A jképen a holttest ,a francia főváros egyik utcáján, * röviddel a 'merénylet után Dánia Hollandia nemet mond Folytatódik az eurorakéta-vita Az amerikai kormány immár csak Dánia részéről számol nagyobb ellenállással az „Eurorakéta”-tervekkel szemben és általában arra az álláspontra helyezkedik: egykét kisebb NATO-ország kifogásai ide vagy oda, Brüsz- szelben szerdán mindenképpen elfogadtatják a terveket. David Aaron. Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó helyettese pénteken délután egy tájékoztatón, amelyre csak nyugati újságírókat hívtak meg, azt állította: Norvégia nem fogja ellenezni a tervet, bár biztosítékokat igényel, hogy két év fnúlva (a remélhetőleg meginduló fegyverzetkorlátozási tárgyalások tükrében) felülvizsgálják majd a döntést. A dán (és feltehetően a holland)' nemleges álláspont változatlan maradhat, de ez — Aaron véleménye szerint — nem jelent különösebb gondot: Dánia területén amúgysem helyeztek volna el az új nukleáris fegyverekből, a Hollandiára jutó, viszonylag kisszámú fegyvert pedig elosztják majd Belgium és az NSZK között, amelyek amúgyis kapnak a Pershing—2, illetve a cirkáló szárnyasrakétákból. TELEXEN VIENTIANE Kína a legutóbbi időkben 7 hadosztályt vont össze a laoszi-kínai határ közelében, és több ízben provokációt hajtott végre a Laoszi Népi Demokratikus köztársaság ellen. A kínai katonák Laoszi területeket vettek tűz alá, s a provokációnak laoszi katonák estek áldozatul — jelentette ki Sisana Sisane laoszi tájékoztatási, propaganda és idegenforgalmi miniszter Vien- tiane-ban az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban. BERLIN Berlinben tenap mély részvét mellett eltemették Freid- rich Ebertet, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagját, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnök- helyettesét, aki kedden hunyt el rövid, súlyos betegség után, 85 éves korában. PHENJAN Amerikai katonák egy csoportja december 7-én behatolt a Koreai NDK és Dél- Korea határa mentén lévő fegyvermentes övezetbe — jelentette a KCNA, a Koreai NDK hírügynöksége. Ugyancsak december 7-én egy amerikai katonai helikopter megsértette a demili- tarizált övezet légiterét, majd a figyelmeztető lövések leadása után elhagyta azt. A fegyverszüneti egyezmény megszegése — mutat ró a hírügynökség — fokozza a feszültséget a Koreai félszigeten. Kézilabda Terembajnokság Igény hiányában nincs fejlődés Mezőtúron Mezőtúron a városi sport- felügyelőség kézilabda szak- szövetsége teremtornát rendez az új sportcsarnokban. Az első játéknap ma, december 9-én lesz, a mérkőzések 9 órakor kezdődnek. A továbbiakban december 15-én 16-án és 23-án lesznek a játéknapok. A terembajnokságra 23 csapat nevezett. Események Furcsa kép állt össze, amikor a megyei labdarúgó-bajnokság őszi rajtja előtt alkalmi közvéleménykutatást tartottunk néhány csapat vezetői között arról, hogy vajon ki lesz a bajnok az idén? Az elhangzott vélemények alapján senki nem tudta megnevezni azt a csapatot, amelyik bajnokságra tör. Mégpedig azért, mert az előző évi bajnok Jászberényi Vasas nem indult az osztá- lyozón, aztán a második helyen végzett Törökszentmiklós, sőt a Tisza Cipő SE sem élt az osztályozón való indulás lehetőségével. A Jászárokszállás—Szolnoki Vegyiművek mérkőzés egyik jelenete Asztalitenisz. Megyei serdülő fiú csapatbajnokság: Szolnok, 605. DSK tornaterme 9. Megyei serdülő leány csapatbajnokság: Szolnok, Kilián Főiskola 9.30. Kézilabda. Téli terembajnokság : Törökszentmiklós, Bercsényi Gimnázium. 8. Kosárlabda. NB I. Rájátszás, férfiak a 9—16 helyért, Szolnok, tiszaligeti sport- csarnok : Csepel—Egri Finommechanika 10, Kecskeméti SC—Oroszlányi Bányász 11.30. Megyei bajnokság, férfi: Alföldi Olajbányász—Mezőtúri Főiskola, Szolnok, közgazdasági SZKI 10, Jászberényi Spartacus— Lehel SC, Tanítóképző 9. Vívás. Megyei képesítőverseny: Szolnok, Véső úti sportcsarnok 9.30. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV MTE NB I- es női kosárlabda-csapata a rájátszásban Szegeden a MAFC ellen, a Szolnoki Vízügy SE vízilabdázói Budapesten a Komjádi Kupában az Újpesti Dózsa ellen. Főleg Karcag és Törökszentmiklós Végül úgy tűnik, akadt két csapat — Karcag és Törökszentmiklós — amelyik határozott célul tűzte-ki a bajnokság megnyerését, így nem kell attól tartani, hogy „senki sem akar első lenni.” Nos, ilyen előzmények után vágott neki a tizennyolcas mezőny az őszi fordulónak, amely végül is rendben, zökkenők nélkül, szenzációktól mentesen, csendben lezajlott, és november végével pihenőre térhettek a csapatok. Ha most az őszi fordulóról átfogó képet készítünk, a szakemberek véleményére támaszkodva és a látottak alapján megállapíthatjuk, hogy a mérkőzéseken elsősorban a küzdőjelleg, a harcosság, olykor az igyekezet domborodott ki. Technikailag általában képzetlenek a játékosok, és elvétve található kiemelkedő tudású, összeforrott, jó csapat. Reális ai a megállapítás, hogy a megyei bajnokságban is visszatükröződik a magasabb osztályokban uralkodó légkör: „hiánycikk” a játékosoknál a lab- dorúgás szeretete, mintha kényszerűségből csinálnák. Hol van már a megyei bajnokságban hajdan megcsodált és legendás szív, akarat, lelkesedés? Harmadik vonal? A táblázatból kitűnik, hogy a mezőny az ősszel Károm részre szakadt. Két csapat elkeseredett harcot vív a bajnoki címért, kilenc a középmezőnyhöz tartozik, míg hét a kiesés ellen küzd. A két éllovas közül a karcagiakat illeti elsősorban maradéktalan dicséret. Színesen, gólra- törően, taktikailag éretten játszanak, a korábbi évekIfPIZÖ előtt a Rangadó Szolnokon Győzelmet vár a Lehel Szomszédvárak csatája Mezőtúron A labdarúgó NB II Keleti csoportjának rangadóját játsz- szák ma Szolnokon. Az erőviszonyok alapján a Szolnoki MÁV MTE és a Nyíregyháza a bajnokaspiráns, a közvélemény a két csapatot tartja esélyesnek az NB I- be jutásra. Hetekkel ezelőtt legalábbis reális volt ez a latolgatás, hiszen a két együttes élénk érdeklődéssel kísért, élvezetes, nemes versenyt futott az első helyért, váltott vezetéssel, a szolnoki szurkolók legnagyobb megelégedésére és örömére. Sajnálatos azonban, hogy ez már csak a múltté, a szolnoki csapatot ért vereségsorozat csökkentette a rangadó jelentőségét, hiszen a nyíregyháziak ötpontos előnye tekintélyesnek számít és nagy erkölcsi erőt, önbizalmat adhat nekik a továbbiakban. A MÁV MTE játékosainak pedig nagy erőfeszítésre lenne szükség ahhoz, hogy az előnyt csökkentsék. esetleg befogják ellenfelüket. Nem lehetetlen, de az utóbbi hetek játékából következtetve erre nem sok lehetőséget adhatunk. Ráadásul tetézi a bajt, hogy az Egerben kiállított Szend- reit három mérkőzéstől eltiltották. Mi várható ezek Után a rangadón? A szolnokiak presztízsmérkőzésnek tekintik a mai összecsapást s bizonyítani akarják versenyfutásuk jogosságát. Felteszik a kérdést: 3, 5 vagy 7? Tehát: szolnoki győzelem esetén három, döntetlennél 5, vendégsikernél pedig 7 pont különbség lesz a két csapat között. Nehéz mérkőzés várható, mert Nyíregyházáról különvonat indul, ezer jegyet elvittek Szolnokról, az ellenfél biztatásában nem lesz hiány. A szolnokiak változatlan kerettel készültek, a kapuban Farkas vagy Bartos kap helyet. Az egyesületnél felkészültek a várható nagy tömegre, megerősítették a rendezői gárdát. Megjelenik a MÁV MTE színes híradó, amelyben képekkel illuszb rált írások mutatják be az egyesület szakosztályait. Ezt ingyen adják a szurkolóknak. A mérkőzés szünetében tombolasorsolást rendeznek, a többezer forint értékű nyereménytárgy mellett egyhetes belföldi társas- utazás jelenti a fődíjat. A Lehel vasárnapi ellenfelével, a BTASK-kal eddig nyolc alkalommal találkozott, és három győzelmet aratott. A vendégek két győzelmet arattak, három találkozó pedig döntetlenül végződött. Utoljára 1979. május 27-én a Jászberényben játszott mérkőzésen" a Lehel Szabó és Váczi góljaival 2:1 arányban győzött. A békéscsabai csapat legutóbbi mérkőzésein sorozatos győzelmeket aratott, a Papp J. SE és a Sz. MÁV MTE ellen egyaránt 2:0 arányban, a múlt héten pedig a Hódmezővásárhelyt győzte le l:0-ra— A vendégek így nem is esélytelenül érkeztek Jászberénybe, ám a Lehel Czigány és Sebestyén sérülése ellenére is győzelemre számít — fejtette ki véleményét Józsa László, az egykori kiváló játékos. Czigány térdsérülése sokat javult, de minden bizonnyal Ma: Szolnoki MÁV MTE -Nyíregyházi Vasutas Spartacus, Szolnok, Véső út 13, Bártfai; Lehel SC- Békéscsabai TASK, Jászberény 13, Bognár; Mezőtúri Honvéd-Szarvasi Főiskola Spartacus, Mezőtúr 13, Tóth L. nem lehet ott társai között vasárnap, míg Sebestyén ebben az évben már hiányozni fog a csapatból. Takács László, a közelmúltban lemondott szakosztály- vezető szerint csak mindkét pont megszerzésével maradhat versenyben a harmadik helyért a csapat, hiszen a most következő két hazai mérkőzésen szerzett pontokkal erre esélye van a hűtő- gépgyáriaknak. Kóczián Antal, csapatát, ugyancsak győzelmi reményekkel, az alábbi keretből jelöli ki: László, Gergely, Kirchner, Lakatos, Török, Lukácsi, Szívós, Fejes, Bacher, Váczi, Szabó, őszi, Pecha, Postás. A Lehel keretében szerepel Kirchner Dezső i£ aki a múltheti kiállítása miatt 3 mérkőzésre szóló, de hathónapi próbaidőre felfüggesztett eltiltást kapott. A Lehel mindkét soronkövetkező hazai mérkőzéséjt a füves pálya felújítása miatt salakon rendezi. Mezőtúron nagy csatának ígérkezik a Honvéd- Szarvas találkozó. A két szomszéd város csapatainak az összecsapása az utóbbi években jó iramú, színvonalas, izgalmakban bővelkedő, szoros eredményeket hozó találkozó volt. A jelekből ítélve ma is ez várható, mert a szarvasiak szeretnének visszavágni a mezőtúriaktól elszenvedett hazai vereségükért. A hírek szerint több száz szurkoló elkíséri a vendégeket, így a nézőtéren nagy hangpárbajra van kilátás. A Honvéd- nál Czikora két sárgalap miatt nem játszhat, Boros kisebb sérüléssel halódik, de Bencsik Gyula vezetőedző számít a játékára. A találkozóra a vezetőedző az alábbi keretet jelölte. Boros, Beigelbech, Pribék, Papp I., Dávid, Mohácsi, Szilágyi. Cserháti. Dabasi, Homonnai, Czanka, Fodor, Papp II-, Herédi. hez viszonyítva előre léptek, s megtörték a törökszentmik- lósiak várt hegemóniáját. Igaz, jelentősen erősítettek, a városban széles körű összefogás tapasztalható a labdarúgás fellendítése érdekében. A törökszentmiklósiak nem tudtak túl sok újjal előállni; lehet, hogy az idén is csak a „másodhegedűs” szerepét töltik be? Az őszi forduló meglepetéscsapata Jászkisér. Osztályozó után maradtak visz- sza a bajnokságban, aztán hirtelenjében dobogóra esélyessé léptek elő. Rákóczifalva, a Szolnoki Cukorgyár és Jászárokszállás azt nyújtotta, amit elvártak tőlük. Dicséret illeti a Jászberényi Vasast, mert a nagy vérveszteségek ellenére is derekasan helyt áll. A többieknél, sajnos, főleg a negatív tényezők dominálnak. A Szolnoki Vegyiművek vereségsorozattal kezdte, a Tisza Cipő lemondott felújítási szándékáról, Túrkevén a rajt előtt két héttel még nem volt tizenegy játékos. Kunhegyes összeroppant, Kunszentmár- tonban és Űjszászon belső bajok őrölnek. Abádszalók kielégítően szerepel, az újoncok közül pedig Besenyszög üde színt hozott a bajnokságba. Áramlás — visszafelé A magyar labdarúgás jej lenlegi szervezeti felépítése folytán a megyei bajnokság a sportág harmadik vonalába tartozik. Ha azonban a tartalmát és a külsőségeket mélyrehatóbban vizsgáljuk, Szolnok megyében felemás képet kapunk. Az aktívaértekezleten elhangzott, hogy az edzők nem járnak továbbképzésre. Márpedig ha valaki nem tanul, nem igyekszik lépést tartani a fejlődéssel, nem tud teljes értékű munkát végezni. S hogy ez megtörténhet, abban ludasak az egyesületi és a szakosztályvezetők is. Évek óta hangoztatott gond, hogy baj van az utánpótlás nevelésével. Az edzők csak annyit foglalkoznak a fiatalokkal, amennyit az idejük enged. A tehetséges játékosokat nem küldik el a megyei válogatottba, mert attól féltik őket, hogy a nagy egyesületek elcsábítják. De hallottunk ennél súlyosabb esetet is. Az egyik felnőtt csapat edzője ifjúsági játékost akart szerepeltetni, de mikor annak szakvezetője ezt megtudta, a fiatalembert elzavarta, mondván, hogy csak az ifi mérkőzés kezdetére menjen vissza. A harmadik vonalból áramlani kellene a tehetségeknek felfelé, a magasabb osztályba, ehelyett azonban inkább visszaáramlásról beszélhetünk. Lásd Karcag, Törökszentmiklós, Rákóczifalva, a Sz. Cukorgyár, Jászkisér, a Jb. Vasas, a Sz. Vegyiművek és Kunszentmárton csapatait, ahol magasabb osztályt is megjárt játékosok szerepelnek. A sporttelepek és a játékterek állapota is csak a mezőny felének éri el a harmadik vonal követelményeit, sok helyen elég siralmas állapotok uralkodnak. összességében megállapíthatjuk, hogy az idei bajnokság elvész a szürkeségben, egy lesz a sok közül, maradandóbb sportérték nélkül. Kár, hogy a szakemberek és a sportvezetők nem törekednek magasabb célok elérésére, megelégednek a fákul» megyei ranggal, hiszen igénjr nélkül nincs előrelépés. Pataki István