Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
10 SZOt NOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 9. Bezeród/korsó, bezeródlfazók, bazerédttái SZOLNOK MEGYE múltjából Nevét viseli a karcagi múzeum „A magyar nép tudósa volt. Szeretném így is mondani: a magyar nép lett tudóssá benne.” — Ilfyés Gyula ezekkel a szavakkal méltatta meleghangú megemlékezésében Györffy Istvánt. A magyar néprajztudomány egyik legnagyobb egyénisége Karcagon született 1884-ben. Nagyapja a még virágzó szűrezabó mesterséget űzte, s e szakma jelesei közé tartozott. Ebben az időben az Alföld, a Nagykunság az eszmélés, a meghatározó élmények gyűjtésének időszakában nagy változáson ment át. A XIX. század második felében megtörtént az egész Alföldet alapjaiban megváltoztató nagy munka, a folyószabályozás és a rétek mocsarak kiszárítása, a lecsapolás. De az emberek emlékezetében még elevenen élt a csak néhány éve. évtizede megszűnt rét világa, a szilaj gulyák, ménesek, juhnyájak, a rétes emberek élete. Szívesen és színesen emlékeztek erre a múltra, amelyik félig még a maguk élete is volt. Emlékeztek a forró nyarakra, a csontrepesztő fagyokra, nevezetes emberekre és tettekre — az alföldi és kunsági élet apró rezdüléseire. Györffy István beleszületett ebbe a világba. A nagyapa foglalkozása egy gazdag mesterség tapasztalatát hagyta rá, az anyai ház a jelent is meghatározó élő múlt emlékeivel volt teli. Gyermekként egy telet töltött el a porosállási tanyájukon, gondozván a reá bízott állatokat. Az esti órák, az éjszakák félelmét a szomszéd tanyákból összeverődő öregek elbeszélései feledtettéK. A gyermek megérzett, megtudott valamit abból a szellemi gazdagságból, amelynek kutatására később az egész életét feltette. „Amit a néptől kapott, adni is akart valamit” — írta Illyés Gyula. Szándéka megvalósulásának legszebb bizonyítéka a „Nagykunsági Krónika” c. könyve. A késmárki diákévek újabb tájakra nyitották ki figyelmét. Szorgalmasan és keményen tanult. Egykori diáktársai emlékezetében úgy élt, mint aki már az évzáró ünnepségre kis batyuval ment, s annak végeztével gyalog elindult vándorútra az országba. Ütjának az volt a célja, hogy adományokat gyűjtsön az iskolának, és a maga jövő évi fenntartását is biztosítsa. Közben azonban megismerkedett a tájakkal, az emberekkel — az út porában gyalogló embernek ez nem is olyan nehéz! A paraszti életforma ezernyi megnyilvánulását gyűjtötte magába, jegyezgette fel. A kolozsvári egyetemi évek, találkozása a néprajz- tudománnyal és annak korabeli legjelesebb képviselőjével Bátky Zsigmonddal, meghatározták életútját. Hivatásává választotta a néprajztudomány művelését. A Néprajzi Múzeum és a budapesti egyetemi tanári katedra életének két nagy állomása, amelyek kitűzött célja megvalósításában segítették. Igazi pedagógus alkat volt. A közelébe kerülő emberek nem tudták kivonni magukat a hatása alól. Emberségével, nyíltságával, nagy tudásával és anyagismeretével, a dolgok belső összefüggéseinek meglátásával és meglát- tatásával maga mellé állított egy egész fiatal kutató nemzedéket. Olyan tudós egyéniség volt, aki a tudományt nem tekintette csak pusztán egzakt stúdiumnak, hanem azt vallotta, hogy a néprajztudománynak nagyon sok köze van a valósághoz, és csak a valóság próbáját kiállva szolgálhatja a kitűzött célját. Tiszta tudósi lelkiismerettel szolgálta a felismert és vállalt ügyet. Györffy István (1884-1939) Györffy István tudósi elkötelezettségét csak a korával együtt szemlélve érthetjük meg. A német fasizmus ideológiája egyre nyomasztóbban hatott a magyarságra is. A belőle sarjadó nacionalista szenvedélyek a Duna völgyében lakó népeket, nemzeteket szembeállították egymással. A hazai tudomány egyes képviselői azt bizonyították, hogy kultúránk milyen szálakkal kötődik nyugathoz, ugyanakkor elhallgatták a keleti örökséget. Györffy István azon kevesek közül való volt, aki éppen arra törekedett, hogy kimutassa miben különbözik a magyarság népi kultúrája a nyugati civilizációtól. Kereste kultúránkban a keleti párhuzamokat, a keleti örökséget. Vallotta, hogy önmagunkat csak úgy őrizhetjük meg az emberiség számára, ha azt adjuk, ami sajátosan a mienk. Európa csak így, ezzel a tudatos magunk vállalásával számít ránk. Szellemi végrendeletében, A néphagyomány és a nemzeti művelődés c. munkájában így summázta álláspontját: „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést.” Azok közé tartozott, akik nem zárkóztak be tudományukkal a négy fal közé. Mindig az emberek — tanítványok és munkatársak között — cselekvő munkában érezte jól magát. Vallotta, hogy csak azt tudjuk igazán jól kutatni, amit magunk is megértünk, elsajátítunk. A paraszti életet, a munkafogásokat meg kell annak tanulnia, aki a lényegét meg akarja érteni. A valóság ilyen mélységű ismerete megóv mindenkit attól, hogy téves úton járjon. Többre tartotta a tapasztalatból leszűrt ismereteket, mint a spekulatív úton előállított, bármilyen tetszetősnek is tűnő teóriákat. Ezért is érezte mindig jól magát a múzeumi tárgyak között. Ezeknek a tárgyaknak a valósága igazította el a kultúrában, a paraszti élet jelenségeinek az értelmezésében. Figyelme mindenre kiterjedt. Tudományterületének minden lényeges rezdülését, minden eredményét hasznosította. Komplex módon közeledett tárgyához, a rokontudományok eredményeinek az ismeretével vette vizsgálódás alá. A földrajz, a település- történet, a társadalom- és gazdaságtörténet egyaránt beleépült munkásságába. A tudományon kívül kora társadalmi problémai is sokat foglalkoztatták. A maga eszközeivel segített a társadalmi igazságtalanságok orvoslásában. Sokat tett azért, hogy a tanulni vágyó, jó képességű parasztfiatalok előbbre jussanak. Nem véletlen, hogy a haladó szellemű ifjúság az ő nevét választotta ; példaként, amikor megszervezte kollégiumát. A Györffy kollégium azt a nemes hivatást vállalta, amelyik a névadót is jellemezte, hogy népben, nemzetben gondolkodjon — ahogyan ezt a magatartást Veres Péter megfogalmazta. Dr. Bellon Tibor Népi kerámia Tiszafüreden A tiszafüredi fazekasságot a múlt század első harmadától tudjuk nyomon kísérni. Virágkora a XIX. század második felétől a századfordulóig tartott, amikor az itteni fazekasmesterek a díszí- tetlen vagy alig díszített használati edények mellett egyre több különböző alkalomra szolgáló díszedényt készítettek. A mázas edényt készítők legkeresettebb termékei a tányérok, tálak, az italtartásra szolgáló különböző edények: a kancsók — köztük a híres miskakancsó — a bütykösök és butellák voltak. A füredi fazekasok vásárlókörzete 40—50 km-re övezte a falut, legfőbb vevőik a pompakedvelő matyók voltak. A tiszafüredi fazekasság a közép-tiszai stíluscsoporthoz sorolható, melynek területén a céhes és kontás (céhen'kívüli) fazekasok egyaránt dolgoztak, Tiszafüred — Sárospatak. Mezőcsát. Gyöngyös és Pásztó mellett, a közepes nagyságú fazekasműhelyek közé sorolható. A füredi fazekaskészítmények változatos színösszeállí- tásúak. A fehér, barna, zöld, vörös, okker mellett — 1870 után — a kék színt is használták. Az edények alapszíne általában fehér vagy vörös . ritkábban barna, zöld és okker volt. A díszítményekben az erősen stilizált virágok domináltak. de emellett nem ritkán a madárábrázolást is alkalmazták. Kedvelték a vonalakból és pontokból összetevődő díszítményeket is az .italtartó edényeket pedig, főleg a bu- tellákon és miskakancsókon, a körzővel szerkesztett három-, négy-, vagy hatkaré- jos rozettákat alkalmazták. Az anyakönyvek szerint már 1791-ben is élt fazekas a faluban. 1830-tól pedig több kevesebb következetességgel nyerhetünk adatokat a Tiszafüreden dolgozó fazekasokról. Pl. Nemes Otro- kócsy Károly cserepesről a következőket jegyezték föl: 1849. október 26-án, 49 éves korában „görcs”-ben hunyt el. 1838. november 12-i házasságkötésekor a következőket rögzítették: „Miskolczi születés, de most Füreden lakó Ns. Otrokótsy Végh Károly T. Füredi köz birtokosa”, aki nemes Kiss László Anna lányát vette feleségül. Feltehetően rokona, esetleg fia a miskolci fazekas céh irataiban kétszer is említett Otrokotsy Istvánnak, aki 1789. február 8-án „választott maganak virág nevet Fejir Liliom”, s akit 1797. május 3-án fogadtak mesterré. Tiszafüreden a múlt század folyamán néhány olyan fazekascsalád is dolgozott, akik több generáción keresztül cserépedény-készítéssel foglalkoztak. A hagyományos fazekasdinasztiák közül stílusban és minőségben egyaránt kiemelkedőt alkottak a Katona Nagyok és a Beze- rédi Vargák. A Katona Nagy család a mázas díszedények területén alkotott jelentős munkákat, a Bezerédi Vargák pedig olyan jó minőségű és szép díszítésű fekete- kerámiát készítettek, hogy készítményeikhez a család vezetékneve jelzőként tapadva állandósult: „bezerédi- korsó. bezerédifazék, bezeré- ditál”. A két család közül a Katona Nagyok tősgyökeres tiszafürediek voltak, míg a Bezerédi Vargák feltehetően 1815 táján költöztek Mezőtúrról Tiszafüredre. Kutatásaink szerint a XI3f. században 55 tiszafüredi fazekas működött, s egyhar- maduk a Katona Nagy család tagjai, leszármazottai közül került ki. A század második felében az említett Katona Nagy család mellett több tehetséges fazekas működését követhettük nyomon, akik általában az 1830-as évek végén, a 40-es évek elején születtek. Közéjük tartozik Bo- dó Mihály, Kiss Mihály, Nyúzó Gáspár. László Mihály, Molnár Péter, a kéSzolnok megye régi térképei Szolnok megye régi térképei között külön értéket képeznek azok a kéziratos térképek, amelyeket Miikoviny Sámuel készített. Mikoviny kéziratos térképei a közelmúltban váltak a nagyközönség számára hozzáférhetővé, és ma már nélkülözhetetlen kincsestárát képezik a helytörténetírás tudományának. Mint ismeretes, Mikoviny Sámuel megyei térképei a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kiadványai sorában láttak napvilágot, Bendefy László szakavatott, hozzáértő ismertetésével. Az olvasóban joggal vetődhet fel a kérdés, ki is volt hát Mikoviny Sámuel. Feljegyezték róla, hogy 1700-ban született Ábelfal- ván, tanulmányait Besztercebányán kezdte, majd 1723-ban a jénai egyetemen kapott oklevelet. 1725-től Pozsony megye mérnöke lett. Életpályája változatos volt. Komoly szerepet játszott az udvari kamaránál, a selmeci bányatisztképző intézet szervezésében. Életútjának jelentős állomása volt a császári hadsereg őrnagyaként végzett hadmérnöki tevékenysége. Mikoviny 1728-ban' kapott megbízást, hogy készítse el az ország megyéinek térképeit. Hatalmas munka kezdődött ezzel a megbízatással. Az akkori Magyarország 58 megyéjéből 52 térképét készítette el vállalkozása során. Várostérképei közül Szolnok város térképét a bécsi térképtárban őrzik. A térkép 1742-ben készült. Rajta a Tisza és a Zagyva ékszerű találkozása látható. A Zagyva tonkolatban két nagy szigetzátony alakult ki. A folyók találkozásának szögében épült Szolnok vára, amelyet nemcsak a folyók védtek a külső támadástól, hanem a térképen jól látható, szinte áthághatatlan mocsaras terület is. A Mikoviny-féle szolnoki térkép értelmezésében sokat segítenek azok az iratok, amelyek a régi Szolnokról vallanak. Egy 1714. évi jelentés Szolnok város állapotáról a következőkben számolt be: A várat a Tisza s a két részre osztott Zagyva veszi körül, amely folyó a Tiszába ömlik. Sánccal és árokkal, továbbá, fenyő-palánkkal van megerősítve. Itt van egy elhagyott templom kövekből és téglákból, egykor a törökök által építve. A továbbiakban arról olvashatunk, hogy a szolnoki várban sok katona lakott, akik kanócos puskával voltak felszerelve. Három házban pedig katonatisztek helyezkedtek el családjaikkal. A. várparancsnok a maga részére egy elég kényelmes házat építtetett. Mikoviny amikor alig három évtizeddel később elkészítette a város térképét, látta és bemérte ezeket az épületeket, s a térképen fel is tüntette azokat. Mikoviny térképének jelmagyarázata „a”-tól „g”-ig terjed és tartalmaz egy „o” jelet is. A- val jelölte a sáncokat, b-vel a katona várost, c-vel a paraszt várost, d-vel a hidakat, e-vel az élelmiszer raktárai, f-fel az építés alatt álló sóhivatali városrészt, g-vel az elkészült sóházakat és o-val a határárok részt. Mikoviny elkészítette Külső Szolnok vármegye és a Nagykunság topográfiai térképét is, mely az Országos Széchényi Könyvtárban található. A térkép külön jelentősége, hogy Mikoviny feltüntette rajta a Tisza szabályozására tett korai kísérleteket, a többi folyó azonban még teljesen szabályozatlan volt. így a Mikoviny- féle térképek Szolnok megye egykori vízrajzi helyzete vizsgálatának is fontos dokumentumai. Szilvágyi Irén Miskakancsó 1854-ből (Katona Mihály (1826-1888) munkája) Részlet Mikoviny Sámuel Szolnok várost ábrázoló térképéről Butykoskorsó (Katona Nagy Mihály <1821-1855) munkája) sőbbiekben pedig Simon István. Ungvári ~ János. Tóth Imre, Papp Sándor, Márki István, Bodó Zsigmond. A tiszafüredi fazekasok számának növekedése a 70- es évek elejétől volt megfigyelhető. A századfordulóig 18—23 fazekas dolgozott egyidejűleg a faluban. Tiszafüreden éppen arra az időszakra lett irreálisan magas a fazekasok száma, amikor a cserépedények iránti kereslet már országosan is csökkent. A múlt század utolsó negyedére a hagyományos tiszafüredi fazekasdinasztiák felbomlottak, melyet egy olyan folyamat tükrözött, hogy az utánpótlást nem a fazekas családok nyújtották, hanem a kellő gyökérrel, hagyományhoz kötődéssel nem rendelkezők, pl. kovácsok, csizmadiák. A század utolsó évtizedében már csupán hat olyan fazekas dolgozott, aki a korábbi hagyományos fazekascsaládok leszármazottjá volt. Ebben az időszakiban felbomlott a hagyományos, stílus és díszítésmód is, a fazekasok Gyöngyös, Pásztó és Mezőtúr stílusában is dolgoztak. Az edények formája, alakjának kimunkáltsága és a zománc minősége is romlott, a díszítés elnagyolt lett, kö-' vétkezésképpen kevésbé tetszetős, ízléses darabokat állítottak elő. Az újítás, kísérletezés nem tudott gyökeret ereszteni, hagyománnyá válni. A múlt század végére a cserépedények értékesítése is megváltozott, a fazekas és a vásárló közé a viszonteladó (kereskedő) iktatódott be. Míg korábban a fazekasok a vásározás, piacozás révén vevőikkel személyes kapcsolatban álltak, ízlésváltozásukat ismerhették, addig a felvásárlási rendszer elterjedésével elvesztették ezt a kapcsolatot, s szinte személytelen bedolgozókká váltak. Üj, polgárosuló ízlést kielégítő darabokat már nem tudtak készíteni, és így mind anyagban, mind díszítményben. így formában és minőségben egyaránt alacsonyabb színvonalú munkáikkal fokozatosan versenyképtelenné váltak. Füvessy Anikó összeállította: dr. Selmeczi Lászl*
