Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-01 / 281. szám

1979. december 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FIÚI JEGYZET Magyar Pedagógiai Társaság Magára talált a megyei tagozat Kísérletek, bibliográfiák, szakmai tanácskozások Őszi szonáta vői értékelték az eredménye­ket, felvetették a hiányossá­gokat, s újjá választották nemcsak a szakosztályok, ha­nem a tagozatok vezetőségét is. A Szolnok megyei tagozat elnökének dr. Kopácsy Bé­lát, a jászberényi Tanítókép­ző Főiskola főigazgatöhelyet- tesét választották meg, a a tagozat munkájának bázi­sa a főiskola lett. A küldöttközgyűlés óta el­telt három évben a tartalmi munka került előtérbe, meg­nőtt a Szolnok megyei tago­zat tekintélye. A társaság ve­zetősége hasznosnak, ered­ményesnek minősítette a Szolnok megyei pedagógusok tevékenységét, nem egy or­szágos kiadványban, kísér­letben bízták meg feladatok­kal nevelőinket. De számos új kezdeményezés indult el Szolnok megyéből is. Vala­mennyi közül a legjelentő­sebb talán a komplex anya­nyelvi nevelés kikísérletezé­se. A csoport munkáját, amelyben Szolnok és Heves megyei pedagógusok vettek részt, dr. Nagy József tan­székvezető, főigazgató-helyet­tes, a térpa országos szakte­kintélye, irányította. A pe­dagógus-továbbképzés ilyen formája igen eredményes, hi­szen a csoportban dolgozó nevelők azóta már megis­mertették társaikkal az anyanyelvi nevelés leghaté­konyabb módszereit. A kí­sérletbe bekapcsolódott a megye tizenöt általános is­kolája is, a tanítók legsike­rültebb dolgozatait rövidesen megjelentetik egy tanul­mánykötetben. A Magyar Tudományos Akadémia anyanyelvi kuta­tócsoportja igen elismerően nyilatkozott a Szolnok me­gyei tagozat kísérletéről. Nem kevésbé dicséretesnek minősítette az Akadémia Pe­dagógiai Kutatócsoportja a Fábiánná dr. Kocsis Lenke irányításával végzett, az er­kölcsi neveléssel kapcsolatos kísérletet is. A tagozat vezetősége fon­tos feladatának tekinti a pe­dagógusok'felkészítését az új oktatási-nevelési tervek be­vezetésére. A már említett kísérleteken kívül a tagozat pedagógusai előadásokat tar­tanak, szemináriumokat ve­zetnek a különböző tanfolya­mokon, továbbképzéseken, pedagógiai rendezvényeken. Továbbra is nehezíti azonban munkájukat a területi szét­szórtság. Ennek megszünte­tésére alakult meg a közel­múltban a tagozat szolnoki csoportja, amelyben 32, a megyeszékhelyen dolgozó pe­dagógus tevékenykedik. így már két bázishelye — Jász­berény és Szolnok — van a tagozatnak. A jövő tervei kö­zött szerepel hasonló köz­ponti helyek létrehozása a megyében Karcagon vagy Kisújszálláson és Kunszent- mártonban. A tagozat ezzel is a megyei Pedagógusto­vábbképző Intézet munkáját segíti. A közelmúltban két jelen­tősebb rendezvényt tartottak a tagozat támogatásával a főiskolán. Október végén a rajztanításról, a képzőművé­szeti nevelésről tartottak ta­nácskozást és rendeztek ki­állítást, novemberben pedig a „Kunszentmártoni hét” ke­retében a hallgatók találkoz­tak a járás vezetőivel, peda­gógusaival, ízelítőt kaptak a gyakorló nevelők munkájá­ból. Ugyancsak tervezik, hogy a jövőben a megye többi já­rása is bemutatkozik a fő­iskolán, hogy ezzel is köny- nyítsék a hallgatók elhelyez­kedését, munkába állását. Ezek a rendezvények is részei annak a munkának, amelyre a társaság elnöksé­ge kérte fel a Szolnok me­gyei tagozatot. Nevelőink részt vesznek annak a tanul­mánykötetnek az összeállítá­sában, amelyet a társaság je­lentet meg „a pedagógushi­vatás és pedagógusképzés elemző vizsgálatáról”. S ugyancsak szerepelnek Szol­nok megyei szerzők abban az országos kiadványban is, amely olyan már nem élő pedagógusoknak a hagyaté­kát adja tovább, akiknek nevét ugyan nem őrzik írá­sos emlékek, de akik mint kiváló tanítók, tanárok élnek egy közösség emlékezetében. A megtisztelő feladatok mellett megyénk nevelőinek jó hírét öregbítik azok a cikkek, tanulmányok is, ame- ■ lyek a pedagógiai folyóira­tokban, szaklapokban jelen­nek meg. A tagozat rövide­sen bibliográfiát állít össze megyénk pedagógusainak kö­teteiből, cikkeiből. Feladatokban nincs hiány, s vannak olyan nevelők is, akik szívesen vállalkoznak a megoldásukra. A tagozat­ban jelenleg több mint száz pedagógus dolgozik. Munká­jukra számíthat a megyei ta­gozat vezetősége, s a társaság is. A kezdeti nehézségek, gondok után — biztosan ál­líthatjuk — a Szolnok megyei tagozat magára talált, kez­deményező, kísérletező, fel­készült pedagógusokat fog össze, akik mindennapi mun­kájuk mellett a tágabb ér­telemben vett oktatásügy ak­tivistáivá váltak. Tál Gizella Tíz évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Pedagógiai Társaság Szolnok megyei Ta­gozata. A megalakuláskor negyvennégyen — többnyire gyakorló pedagógusok — áll­tak „csatasorba”, hogy mun­kájukkal segítsék „a szocia­lista nevelés ügyét, a nevelés- tudomány fejlődését, az ered­ményeket közkinccsé tegyék; fokozzák az iskola és a tár- _ sadalom nevelőtevékenységé­nek tudatosságát, hatékony­ságát.” — ahogy ezt a tár­saság céljaként megfogal­mazták. A tagozat feladata, hogy összefogja a megye kutató pedagógusait, irányítsa, se­gítse munkájukat. A kezdeti időszakban ez különböző okok miatt csak részben va­lósult meg, a tagozat munká­ja jobbára abban merült ki, hogy részt vállalt a pedagó­giai rendezvények megszer­vezésében, a pályamunkák értékelésében, s természete­sen, akiknek szenvedélyük a kutatás, kísérletezés, tanul­mányokat készítettek — többnyire elszigetelten. édesítését adhatja. Ez a lát­szat életünk végéig megőriz­hető, hacsak nem kerülünk olyan helyzetbe, ahol végig kell járnunk a szembenézés kálváriáját. Charlotte ezért száll ki derűsen és magabiztosan a kocsijából. Védettnek érzi magát. Aztán elég egyetlen éjsza­ka — a szembesítés éjszaká­ja — és szertefoszlik a mű­vésznő mítosza. Be kell val­lania, hogy múló sikerei ké­tes tisztaságú oltárán áldoz­ta fel férjét és gyermekeit. Most találkoznia kell Helé­náival, nyomorék lányával, akinek szavát sem érti, Évá­val, aki a szembenézésre kényszeríti. De Charlotte gyenge, csak a nemlétező bocsánatra vár. Húsz évvel ezelőtt Berg­man meg tudta menteni hő­sét. Halála előtt még vissza­talált az emberekhez az öreg professzor. Charlotte már csak elmenekül. Vissza a csillogó hazugságok közé, Éva pedig a temetőben kó­borol és halott kisfiával be­szélget. Ez minden kapcso­lata. Élnek mindketten, de menthetetlenek. Talán keserűbb a kép, mint valaha. De nemcsak ez a különbség: a kényelmes kritikus sorsa is egyre nehe­zebb. Bergman történeteit ugyanis mind nehezebb el­mesélni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egyre kevésbé beszélhetünk történetről. Sok év után találkozik anya és lánya. Beszélgetnek, majd elválrftk. Mindössze ennyi az Őszi szonáta. De egy zseniá­lis alkotó (gondolkodó, filo­zófus, művész?) csak így tud emberi mélységekről beszél­ni: egyszerűen. minél mé­lyebbre hatol a lé­lek ismeretlen területein Bergman, annál szikárabbak, egyszerűbbek filmjei. Ugyan­ez vonatkozik az állandó al­kotótárs, Sven Nykvist mél­tóságteljes fényképezésére. Szépen és kíméletlenül pon­tosan fogalmaznak. Ingrid Bergman nevét il­lendőségből említem (Char- lotte-t alakítja). Liv Ull- manról viszont képtelenség írni. Méltatásához oldalakra lenne Szükség. Es új szavak­ra. Mert a dicséret fényes közhelyei csak értékteleníte- nék mindazt, ami egy nagy színésznő őszinteségéből és tehetségéből születik. Bérezés László A társaság történetében az 1976-ban megtartott küldött- közgyűlés új fejezetet nyi­tott. A tanácskozás résztve­Fény-képek Véletlen, — de pezs- dülő fotóéletünk bizonyí­téka is. — hogy 24 óra alatt láthattam Szolno­kon Eifert János képeit, a VIII. országos színes­dia pályázat anyagát, és Karcagon Dede Géza — Gál András — Kolozsi Sándor kiállítását. A fo­tó lehetőségeit szemlél­teti, hogy Eifert gondo­lathoz választott szituá­ciók megörökítésével, a diák készítői színek- formák hatásaival, míg a három fiatal alkotó a fotó technikai eljárásai­nak középpontba állítá­sával kísérli meg mon­danivalójának közlését. Kísérletek e művek; a látvárínyal való gondo­latközlés elméleti törvény- szerűségeinek ismeretén, tudatos alkalmazásán ala­pulnak. Kolozsi Sándor — 31 évével korelnök a trióban — a kiállítás legerősebb darabjának alkotója. Képsorozatán Nagy László portréja lassan fatörzsbe „úszik át”, hogy azután „Li- bánusfa” című képver­sében absztrahálódva térjen vissza. Gál And­rás analizáló alkat: nagy technikai felké­szültsége és „Cím nél­kül” című sorozatának arcot- gesztust vizsgáló képei azt sejtetik, hogy az ember felé fordulva szép dolgokat mondhat még. A legtöbbre az alig 20 éves Dede Géza vál­lalkozott: „Felülnézet” képei a Moholy-Nagy felfedezte rálátás, a „Szerkezet”, a „Variá­ciók”, a valóságot csak képalkotó elemként te­kintő alkalmazás, a „Szemüveg-történet”. a „Fotogram”, és a félel­metes szépségű „Maszk” című fényképeket már a természetes fény teljes mellőzése jellemzi. Bár anyaga kissé még eklek­tikus, a fotó teljes esz­köztárának birtoklá­sát. mutatja. Külön dicséretes a ki­állítás minden képére jellemző jó technikai kivitel. A szépen meg­rendezett, sok száz lá­togatót vonzó kiállítás a „Karcagi Műhely” újabb sikeres produk­tuma. Kőhidi Imre Egyfelvonásos balett az operában A Magyar Állami Operaház november 30-án mulatta be Mahler Gyermekgyászdalok című müvére készített egyfelvonásos balettet, amelynek koreográfusa Fodor Antal Közel 19 ezer kötetből válogathatnak a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészség- ügyi Szakközépiskola tanulói az iskolai könyvtárban. Ebből 5-6 ezer kötet muzeális érté­kű. De nemcsak a tanulok kereshetik fel a könyvtárat, akit érdekelnek a régi könyvek, kutatás céljából azoknak is szívesen adnak segítséget Márpedig írónk, II- Kiváló lés Endre fejezi be így kritikáját Ingmar Berg­man legújabb filmjéről: „Egy szembesítés, s nem egy konf­liktus tanúja volt, ezt érzi a hálátlan néző.” Lényeglátó és pontos a fogalmazás: szem­besítés, nem pedig konflik­tus. így igaz. De kevesebbet lehet-e elmondani magunk­ról, embertársainkról, a vi­lágról, ha .„csak” szembesí­tünk? Kétségtelen, hogy az aktív, cselekvő összeütközést, a változás ígéretét hordozó összecsapást — „konfliktust” — hiába keressük. Bergman hősei már régen megfosztot­tak ettől. Akkor mutat rájuk a rendező, amikor már túl- i vannak a döntő ütközeteken. Lélekben sebesülten, de ma­guk mögött tudják már a történéseket, és ezzel együtt a reményt. Valamikor még próbálkoztak: a Hetedik pe­csétben még az értelmes, te­vékeny emberi élet megtalá­lása, a halál legyőzése moz­dította őket, a Trilógiában a hit, a kapcsolat, a szeretet keresése, később már csak a magányba bicsaklott har­mónia és nyugalom látszata éltette őket. Ezt az utat vé­gigjárva Évának, az Őszi szo­náta egyik hősnőjének nem marad más, mint a rejtőz­ködő némaság, a mozdulat­lan, álmokba menekülő cse­lekvés. Anyja, Charlotte is "csak látszólag elégedett: övé az önmaga elől menekülő „si­keres élet”, a tündöklő üres­ség. Éva magányos, szeretetre éhes gyerek volt. Gyermek­korát anyja szobájának kü­szöbén töltötte. Visszafogott, félénk reménykedéssel leste az ajtót, mikor nyílik, mikor settenkedhet remegő lábak­kal a nagy zongoraművésznő közelébe. Máskor anyja prog­ramozott szeretetrohamait tűrte megadással, de fagyos érzéketlenséggel, ösztönösen sejtette, hogy ezek az érzel­mi kitörések valójában nem rá irányultak, hanem anyja pislákoló lelkiismeretét ol­tották. (Jól ismert motívum ez, Bergman nem tud szaba­dulni a kegyetlenül rideg gyermekkor élményétől.) Éva felnő. Elveszti szerel­mét, nővére a szeme láttára megnyomorodik, kisfia meg­hal. Éva él, önkéntes meg­békélése önfoglyaként tűri az életet. Célt nem ad, de élet­ben tartja a múltból és ál­mokból maga köré szőtt vé­dőburok és a szerelemtelen, de emberséges kompromisz- szumból született házas­ság. Érzékenysége kiszolgáltat­ja a világnak. Ugyanakkor védtelenül előbukkanó „lelki érzékszerveivel” azonnal és kíméletlenül jelez, mozdula­tai, arca, szeme, bőre tükör­képet kínálnak és felmutat­ják kínosan őrzött titkainkat. Ezekkel nem számol Char­lotte — nem is számolhat, hiszen alig ismeri lányát — aki sok év után, szeretője halálát és karrierje hanyat­lását felejtendő, megérkezik a kis vidéki házba. Ez a szituáció nagyon ha­sonlatos egy húsz évvel ez­előtti bergmani utazáshoz. Isak Borg készül átvenni díszdoktori kitüntetését. És miközben megkapja a hiva­talos, külső elismerést, szá­mot vet múltjával és lelep­leződik egy sikertelen, elhi­bázott élet. (A nap vége.) Charlotte is hasonló helyzet­be kényszerül (kényszerül, mert önmagától nem tudja ezt vállalni, nincs hozzá ere­je.) Ő is idős, sikeres ember. Saját értékeit kívülről vette, és pakolta magára. De a szer­zett értékek csak ideiglenes érvényűek, mert a változó emberi viszonyok áttetszőén bizonytalan rendje határoz­za meg őket. Ez a külső csil­logás befelé öncsalásként mutatkozik meg és hazug elégedettséggel ajándékoz meg bennünket. Márpedig lelkiismeretünk elaltatása Csekélyke nyugalmat, ké­nyelmet, a múlandóság meg-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom