Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-05 / 284. szám
1979. december 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 HEKRTNÖ előtt Hetente egy alkalommal próbál a felnőtt női énekkar Martfűn a művelődési házban. A kórus 1975-ben alakult, eddig főleg ünnepségeken szerepelt. A jövőben már egyéb fellépéseket is terveznek A VÁROS PEREMÉN Klubok a szolnoki „kertvárosban” Egy ind,uló új programról jót vagy semmit — általában ez a legcélravezetőbb kritikusi bölcsesség; de mert olyan próbálkozásról van szó, amely a televízió szórakoztató tevékenységét szélesítendő született meg, amely kifejezetten a néző kegyeibe akar férkőzni (talán maga az intézmény is észrevette, hogy a közte és a néző között lanyhulóban levő kapcsolat erősítésének, megújításának erre felé vezet az útja), ezért érzem szükségesnek. hogy frissen, szinte melegében reagáljak a felnőtteknek szánt, szórakoztató műsorra. Terefere A Tereiére — könnyed kis beszélgetés a képernyőn, méghozzá fő műsoridőben, péntek este, amikor általában jeles alkotás mutatkozik be — nem merőben új műsarfajita. Nem áll társta- lamul, gondoljuk csak a nemrég bemutatkozó s ugyancsak oldottságával, magazin jellegével kitűnő vasárnap délelőttre. A jól ismert. Terefere polka ritmusára induló magazin valóban könnyed, hangulatos szórakozásnak indult, a tartalom azonban a későbbiekben már korántsem tette azt, amit a cím ígért, mert csak afféle egyveleg kerekedett ki belőle, amelyben irodalmi értékek keveredtek a legköznapibb zsurnalisztikával. Érezhetően a szerkesztés még nem tudta eldönteni, hogy végiül is milyen profilt kapjon, tartalmában, ez a formáját tekintve kétségtelenül csábító műsor. Mindennapi életünk apró-cseprő, de ugyanakkor a lényeget tükröző ügyes-bajos dolgaival foglalkozzék-e — erre volt jó példa a Kunszabó Ferenc készítette beszélgetés az új magyar „szokásról”, a kalá- kázásról, mely ez esetben a kéz kezet mos elvre épülő magánépítési gyakorlat erkölcstelenségét fedi — vagy pedig a rádióból is jól ismert irodalmi magazin módjára tereferéljen errői-arról, színesen. A szerencsésebb az lenne, ha az előbbi mellett döntenének a műsor felelős gazdái. Mindenesetre dicséretes, hogy televíziónk nemcsak új műsorfajtákon töri a fejét, hanem új egyéniségeket is igyekszik felfedezni, új arcokat a képernyőre. így „talált” rá Papp Endrére, akinek hangját, kellemes, édes beszédét eddig is ismertük már a rádióból, de először most láthattuk őt a képernyőn. És láthatóan e szokatlan szerepkörben még nem eléggé mozgott otthonosan. A Teréfe- rében neki is fel kell szabadulnia, uram bocsá’. fel is állhat arról a székről, amelyre nálunk általában a műsorvezetőket ráültetik (így talán kényelmesebb a rendezőnők), ,de mindenképp meg kell szabadulnia iskolásnak mondható kimértségétől. A Terefere ötlete jó dolog, ez a műsor,' ha úgy tetszik, a képernyő testére van szabva; igazi érdeklődésre azonban csak akkor számíthat, ismétlem, ha olyasmikről tereferélnek benne, amiről mi is szívesen elbeszélgetünk, ha például a folyosó szögletében ketten-hárman ösz- szefutunk, vagy összehoz bennünket a véletlen szerencse egy presszósaroktoan, vagy netán munkahelyünkön egy cigarettaszünetben nyílik alkalmunk rá. Miért pont én 7 Mert van miről tereferélnünk, sőt. vitatkoznunk is! Hortobágyi Éva riportfilmje is ezt igazolja, amelyben egy manapság rendkívül izgalmas kérdés nyomába szegődött egy lelkes kis stáb — alkalmazottak létszámának szükség szerinti csökkentése az üzemekben és a vállalatoknál, tehát átszervezés, sőt elbocsátás — s igazán érdekfeszítő gondolatokig jutott el. Sikerült elérniük, amit közgazdasági témájú, gazdasági kérdéseket boncolgató riportokban nem mindig találunk meg: az emberi lélek rezdüléseiben érték tetten egy alapjában gazdasági természetű intézkedés hatásait. Nemcsak azokat bírta szóra, akik az intézkedéseket hozták a Lenfonóban, hanem azok is megszólaltak, s ez a riporter dicsérete, akik a meghozott rendelkezés szenvedő alanyai. Okosan világított rá a riportfilm a folyamatos önvizsgálat fontosságára is, arra tudniillik. hogy állandóan ellenőrizni kell magunkat, hol is tartunk, milyen súllyal vagyunk jelen a közösség életében. mert akkor kisebb a lehetősége annak, hogy váratlanul érjen bennünket a miért pont én nem kellek kellemetlen kérdése. Hortobágyi Éva darázsfészekbe nyúlt riportjával. Az emberi megméretés, a munkatársak közötti — jóllehet értékeken alapuló — különbségtevés, mely riportfilmjének középpontjában állt, „veszélyes” téma, aller - gifcus pontja közéletünknek. Bátor vállalkozásával olyan kérdések sűrűjébe vágott, melyeket az eredményesebb gazdálkodásra törő vállalatok, üzemek aligha kerülhetnek meg, előbb-utóbb mindenütt szembe kell nézni velük. A kétrészes riportfilm ezért is 'különösen hasznos. Röviden Izgalmas kérdéseket feszegetett a művészetek magazinja. a Nézőpont is; ezúttal a magyar film válságos helyzetével foglalkozott, több szem többet lát alapon. Rokonszenvesnek minősíthető, ahogyan a megkérdezett filmrendezők feltárták művészi válságuk, nyugtalanságuk vélt ökait, ahogyan saját feszültségeikről szóltak. És mégsem volt igazán szimpatikus ez a közös gondolkodás, mert csak arra volt képes, hogy ismét meggyőzze a tévénézőt, arról, hogy a jelenlegi áldatlan helyzetből egyelőre nem látszik kiút. Ezt ugyanis eddig is tudtuk. S ezúttal Érdi Sándor szerkesztő-műsorvezető kezéből is hiányzott az iránytű; bizonyos véleményekkel keményebben és következetesebben kellett volna a maga nézőpontjából szemibe- szállnia. A luxusvilla titka: emberi titok. A Buzatti novelláiból született András Ferenc- film ezt az emberi titkot igyezett feltárni hat különböző történet megfilmesítésével. Az emberi gyengeségek rajza keredekett ki belőlük megdöbbentő felkiáltójellel a végén — Hajitó- vadászat öregekre —, az oktalan agresszivitás képével, sőt jelképével. Imponáló elegancia a rendezésben, néhány kiugró színészi teljesítmény az egyes szerepekben — Benkő Gyuláé például (rabszolga férj), a Szabó Sándoré és a Bárdi Györgyé a címadó novellában, valamint a Benedek Miklósé a szenvtelen szélhámos szerepében. Persze, ezzel egyetemben Bozzati — olvasva azért több és élménynek is mélyebb. Ahogyan egyre jobban be- járódik a Kapcsoltam, Vit- ray logikára nevelő játéka, úgy járódik be agyunk is a feladványokra. Egészen beletanul már az ember a különböző számsorokba (matematika még soha nem kapott ilyen publicitást, azt hiszem). Abba azonban nehezen tudok belenyugodni, hogy többnyire elvéreznek Vitray ügyes, okos játékostársai (legfeljebb egy-egy könyvvel vigasztalódhatnak). Persze játék ez. tudom, amelyben veszíteni js tudni kell, csakhát, a sok „kudarc” kissé elrontja a „szám ízét”. V. M. Szép példája ez az összefogásnak, s egyben az intézményhez való ragaszkodást is jelzi. A társadalmi munkát az ifjúsági klub tagsága és a nyolcadikosok klubjának tagjai végezték, akik nemcsak a környezetükre, de úgy tűnik, a klub munkájára is igényesek. Az ifjúsági klub foglalkozásait 30,—40 fiatal látogatja rendszeresen. Idén programjukat egy újszerű — de mint az eredmények mutatják —, jól bevált tematika alapján állították össze. Minden hónap más téma jegyében telt. így rendezték meg például az egészségnevelés, az edzett ifjúság, a művészetek, az irodalom, az NDK és a Szovjetunió hónapját. A legkülönbözőbb módszerekkel — előadások, filmvetítések, vetélkedők, kiállítások — ismerkedtek az adott témával. Az NDK-hó- napot például azért rendezték meg. mert a fiatalok a jövő nyáron ebben az országban kívánnak néhány A zt ajánlom, hogy naponta sétáljon egy keveset — mondta az orvos. — Sétáljak? — kérdezte a beteg. — Igen. — Hová sétáljak? — Sehova. Csak úgy járkáljon. Az utcán. — Melyik utcán? Ne haragudjon, nem értem. — Bármelyik utcán? Amelyiken kedve tartja. — Szóval, mondjuk naponta menjek el a piacig és vissza? — Ne határozzon el semmit. Egyszerűen kószáljon. — Nem lehet egyszerűen kószálni. Tegyük föl, hogy nem a piac felé megyek, hanem például a Duna felé, akkor ugye odaérek, és mit csináljak azután? Visz- szaforduljak, vagy menjek tovább a parton? De jobbra vagy balra? Egyébként bármerre megyek, megint elérek valahová és akkor újra ott a kérdés, hogy visszaforduljak, vagy továbbmenjek jobbra vagy balra? — Tudja, mit nevezünk sétálásnak? :— Nem tudom. — A szót magát, azt, hogy sétálás, ismeri? — Persze. — Ismeri, és mégsem tudja, hogy mit jelent. — Igen. — Magának anyanyelve a magyar? — Az. — Beszél valamilyen idegen nyelven? napot eltölteni, meglátogatják az NDK-ban dolgozó klubtársaikat. Az 1967 óta működő ifjúsági klub egy alkalommal már elnyerte az aranykoszorús minősítést. Az idén ismét erre törekednek, s eddigi munkájuk jó fedezet arra, hogy el is nyerjék. A Szolnok ’79 címmel indított városi és járási klubvetélkedő eddigi fordulóiból, még mindig elsőként kerültek ki, de a klubmunka más területein is jeleskedtek. Házigazdái voltak a városi klubtalálkozónak, s ők adták otthont a városi és járási klubok „Ki tud többet a Szovjetunióról” vetélkedőjének is. A kertvárosi klubkönyvtárban. mintegy „utánpótlásként” idén szeptemberben alakult meg a nyolcadikosok klubja. Tagjai ezidőtáit leginkább a pályaválasztás gondjaival vannak elfoglalva. A klubban választ kapnak kérdéseikre, pedagógusok és szakemberek segítségével megismerkednek a kü— Németül és angolul. — Mit jelent az. hogy spazieren, vagy az, hogy to walk? — Ezek a sétálni szó megfelelői. Sétál, céltalanul kószál. Értem én, mire akar kilyukadni, doktor úr. — Akkor nem kell idegeskednie. Naponta kószálSÉTA jón egy keveset céltalanul. Szóval sétáljon. — Vagyis naponta menjek az utcára azzal a céllal, hogy céltalanul kószáljak. — Ne legyen ideges, mondtam már! Maga még soha életében nem sétált? Ezt állítja? — Mindig mentem valahová. Ha sehová sem kell mennem, mit keresnék az utcán? Nem vagyok bolond. — Gondoljon a gyerekkorára. A szüleivel biztosan sétált. — Persze-Azt mondták, elmegyünk sétálni... — És olyankor mit csinált? — Mentem a szüleimmel. Vittek magukkal. — És a szülei mit csináltak olyankor? — Engem vittek sétálni. — Hát vigye maga is a gyerekét vagy a feleségét. — Ne tréfáljon, doktor úr. A fiam negyvenkét éves gépészmérnök. A feleségem a lönböző szakmákkal, a továbbtanulás lehetőségeivel. Emellett azonban már ügyesen makraméznak, batikot készítenek és hamarosan teljesül régi vágyuk is; megszervezik a táncházat. A kertvárosi felubkönyvtárban a kisebb gyerekek is találnak elfoglaltságot. Évek óta működik a gyermekklub, ahol játékra, sportra éppúgy lehetőség van, mint kirándulásokra, tárlatlátogatások- ra. A felinőttek a nőklub és a kertészszakkör foglalkozásait látogatják. A „Tisza” nőklub négyéves múltra tekint vissza. Az ide járó idősebb asszonyok egy kis tere- fere kedvéért is szívesen összejönnek, de foglalkozásaikon az irodalom, a zene, a különböző témájú TIT-efő- adások is otthonosak. A kertvárosi klubkönyv- támak ebben az évben lényegesen javultak tárgyi feltételei. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ magnetofonokat. hangfalakat, játékokat. ping-pong asztalt, fotófelszerelést és az eddigieknél jóval korszerűbb berendezést biztosított az intézménynek. nyugdíjazásom után három évvel meghalt. — Értse meg, ha állandóan otthon ül, idő előtt tönkremegy maga is. Naponta sétálni kell! — Nem tudok sétálni. — Dehogynem tud! Maga nem akar. Egyszerűen csökönyös. Ha nincs szüksége a tanácsomra, minek jött hozzám? — Szükségem van a tanácsára, doktor úr. — Akkor menjen le mindennap az utcára. — Hány órakor? — Mindegy. Menjen délután. — Négykor jó lesz? — Jó lesz. Ballagjon le a Duna-partig, vagy ameddig akar. — A Duna-part megfelel. — Helyes. A víz megnyugtatja az embert. Nézelődjön egy kicsit. — Meddig? — Ameddig jólesik. Tíz percet vagy egy negyedórát. — Negyedórát. — Utána menjen szépen haza. — Lassan vagy gyorsan? — Ahogy szokott. — Ha sietek valahová, gyorsan szoktam menni. Jól bírom a járást. — Lassan menjen, nyugodtan, kényelmesen. — Meg fogom csinálni. — Ennyi az egész. — Ha mégegyszer elmondaná doktor úr, én felírnám magamnak. És pontosan így fogom csinálni minaennap. Császár István Vivát mama Donizetti vígoperája Szolnokon HÉTFŐN ESTE a debreceni Csokonai Színház operatársulata és balettegyütte- se, valamint a MÁV Filharmonikus Zenekar előadásában Donizetti igen szellemes, kétrészes vígoperája került színre a szolnoki Szigligeti Színházban. A darab már eddig is sok szép előadást ért meg Debrecenben. Ennek ellenére nem volt fáradt a szolnoki bemutató. Valljuk meg, jólesett a három órányi kikapcsolódás, az igényes szórakozás, a valamennyi szereplőt egyaránt hatalmába kerítő bohém, ’ őszintén játékos komédiázás. Jól választott a rendező Kertész Gyula, amikor a darab vezérmotívumát, ötletét, vagyis kulcsfigurájának szerepét Tréfás Györgyre bízta. Ugyanis a szerep jó vagy rossz megoldása szinte minden tekintetben az opera sikerét vagy netán bukását jelentheti, hiszen a figura mindig és mindenütt az előadás tengelyében van. Akarva, akaratlanul is körülötte mozog a cselekmény. Igaz hálás a szerep, mert már önmagában is kacagtató, lehengerlőén robosztus, vehemens dámának öltözve játszani a színpadon. Ez esetben a címszereplő Tréfás György kiemelkedően, nagyszerűen játszotta végig Lui- gia édesanyjának, a „mamának” szerepét. Kihasználta mindazokat a játékot kínáló lehetőségeket, poeneket, melyek e speciális helyzetből adódtak. Szerencsés találkozás ez a szereppel. Mind hangilag, mind a szöveg érthetőségét tekintve is kiemelkedő volt. Színészileg is az énekkel egyenrangúan oldotta meg feladatát. Természetesen minden előadás, minden sikeres bemutató nagyon igényes, körültekintő, intenzív, közös munka eredménye, amit a szolnoki előadás is bizonyított. Tréfás György mellett elsősorban a muzikálisan tisztán, érthetően éneklő Kecskés Sándor — Gugliel- mo, első tenor. Börcsök István impresszárió, valamint Martin János, Stefano, — a férj nevét említem. A további szerepekben sikerrel mutatkozott be még Kré- mer József — Biscroma, a zeneszerző, — Tibay Krisztina — Dorotea Hegyes Gabriella— Luigia— és Tóth József, mint — Prospero, a szövegíró. Pelle Erzsébet Corilla szerepében szép és vonzó jelenség. Színészi játékkal jól ellensúlyozza hangi adottságainak gyengéit, mely úgy érzem, az olykor kívánatosán szükséges hangerőnek hiányából fakad többé-kevésbé az alsóbb regiszterekben. Talán ennek tudható szövegmondásának! gyenge érthetősége. Hangja, muzikalitása a kétvonalas oktáv magasabb fekvéseiben teljesedik ki, ahol kiegyenlítetten, fényesen, átütően érvényesül. Az operában ricitatívok, énekbeszédek váltják egymást a zenekari részekkel, áriákkal, duettekkel, kórussal és a méltán vastapsot érdemlő táncbetéttel, melyet a társulat balettegyüttese adott elő. A balettkar tánca egyébként az est egyik legszínesebben kidolgozott és megvalósított jelenete volt. Mindvégig érzékenyen, jól kísért a zenekar, bár kisebb pontatlanság, némi döccenő előfordult az énekesek kíséreténél. Persze nem kis feladat ilyen mozgalmas játékban az egyensúlyt mindig fenntartani. Tarnay György igen összefogottan, jól kezében tartotta az előadást. A SIKERHEZ hozzájárult még a koreográfus Pethő László és nem utolsó sorban a rendező, ruhatervező kertész Gyula. Egyed Ferenc T. E. I Szolnokon a kertvárosi klubkönyvtár látogatói a nyár folyamán 30 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek az intézményben. Kifestették a klubszobákat, parkettát csiszoltak, rendbehozták és részben kicserélték a berendezést.
