Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

a„ ,«Ln,SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXX; évf. 301; szám, 1979. december 24. hétfő A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA DCellemes kcwáesLamjl iimtejfL&kei kiimeumk kedves olmiséinkiiak ! MINDENNAPI BOLDOGULÁSUNKÉRT a most feltesszük a kérdést, kedves olvasó: hogy érzi, ele­get tett-e kötelességének, jó munkása volt-e az országépí- tásnek, mit válaszol önmagá­nak? Mit felelne a fiának, ha az erről kíváncsiskodna? Szerény emiber lévén, bizonyára nem kérkednék a saját tetteivel, inkább elgondolkodva mondaná: úgy hiszem. S ha így hangzanék a folyta­tás: képes-e többre? Határozottan mon­daná ki az igent? Erre a mindennapi munkában testet öl­tő igenre van szüksége a hazának, mindig, most pedig különösképpen, amikor a ne­hezebb gazdasági körülmények terhei kö­zött kell becsülettel helytállnunk. A mun­ka társadalmának belső rendjéből fakad a képesség teljes latba vetésének követel­ménye, noha tudjuk, évről évre nehezebb teljesíteni feladatainkat. A munkáról szól­ni nem lehet ünneprontás, hiszen az em­berről szólni éppenhogy méltó a kará­csonyhoz — ezért merem nyugodtan kö­zös dolgainkat is „oda tenni” mindenki fenyőfája alá. „Édes hazám, fogadj szívedbe, hadd, le­gyek hűséges fiad” — íme a József Attila-i vágyakozás, mely a karácsony előtti na­pokban mindíUn tálán fel-felbukkant a gondo­lataim között. Ha másképp is csengenek ma ezek a szavak, mint akkor, amikor pa­pírra vetette őket a költő, hiszem, hogy most, 1979 utolsó óráiban (az egész esz­tendőhöz képest egy hét már így is mér­hető) a béke, a barátság, a gyermeki öröm ünnepén felemelő a hétköznapok sodrában élő ember számára, ha fenyőil­latú otthonában, terített asztalt körülülve — arra is gondol, hogy boldogulását s bol­dogságát a hazájának is köszönheti, nem­csak önmagának. Mi is lehetne emberhez méltóbb, mint a hűség az édes hazához, tisztább, közösségibb fogantatásű remény: hogy tudtunk, s akarunk úgy élni, hogy a haza szívébe fogad bennünket. A haza mi vagyunk, tízmillió néhány százezren, s maga a haza is a mi alkotá­sunk, a szabadság szülte rend. A hűség tehát nem megfoghatatlan, puszta érzelem, hanem az alkotás kötelessége, a folytatás, az utunkhoz való ragaszkodás felelőssége, a tettek harmóniája a kimondott szavak­kal. A haza általunk gyarapodik, s mi má- sabbak, emberibbek leszünk általa, mert a hazát építve önmagunkat is formáljuk. Az „építők” hadától zsúfolt vonatok az ünnepen összehozzák a rokonokat, testvé­reket a családi fészekbe. Az ajándékok mellé ki-ki viszi a mesélnivalót, a híre­ket, a gondokat, a válaszra váró kérdése­ket. Ebéd után, borozgatás közben szóba kerül a jövő, hogy lesz, mint lesz ezután. A nagy nemzeti kérdésekre választ ka­pott az ország a párt XII. kongresszusi irányelveiben: „Az előttünk álló időszak fő feladata az, hogy támaszkodva eddigi nagy vívmányainkra, tovább erősítsük tár­sadalmunk szocialista vonásait, megszilár­dítsuk a termelés, az életszínvonal és az életkörülmények területén elért eredmé­nyeinket és biztosítsuk népgazdaságunk fejlődését, szocialista építőmunkánk sike­reit.” A becsületes, a szocializmust a maguk ügyének valló milliók általános törekvé­seivel egybeeső politikai fundamentumra építheti minden egyes ember családja, gyermeke; jövőjét, egyéni boldogulását. * Természetes, hogy a kongresszusi irányel­veket továbbgondolják, megvitatják a párt szervezeteiben, a közélet fórumain, s egy­más között az emberek. S a vita nem ön­célú, a jobbítás szándéka vezérli, az, hogy a párttagok és párton kívüliek a sajátjuk­nak érezzék, és segítsék megvalósítani a politikát, hogy a mindennap; életben ki-ki a maga posztján váljon cselekvő részesévé a társadalom összefogásának. A párt a jobb helytállásra szólítja és készíti fel a társadalmat, az egyes embert, magát a munkásosztályt, szövetségeseit. Megtalál­hatja, miként eddig is megtalálta, ki-ki a saját érdekeit, céljait a következő évekre tervezett országos és megyei feladatokban. A helyi tennivalókról a beszámoló taggyű­léseken döntöttek, a vállalati, munkahelyi elképzeléseket a közeljövőben megtárgyal­ják a kollektívák, személy szerint is min­denki részt vehet a nárt irányvonalának érvényesítésében — javaslatával, főképp _ álhatatos jó munkájával. Erre ösztönöz bennünket a megyei pártbizottság tegnap közzétett határozata is. Ha mindezek tudatában tesszük fel újra a kérdést, mit hoz a jövő? A válasz: a még' boldogabb esztendőkért fogunk dol­gozni továbbra is — igaz, nehezebb körül­mények között, a megszokottnál kisebb léptékkel haladva utunkon, kikerülhetet­lenül többet követelve önmagunktól és egymástól, A mai világgazdasági helyzet­ben megvédeni és megszilárdítani elért vívmányainkat, életszínvonalunkat, a to­vábbi fejlődést biztosítani — csak óriási erőfeszítések árán lehet, és csak akkor, ha mindenki teljesíti a kötelességeit. A szo­cialista hazafiságnak most ez az alapvető tartalma, követelménye valamennyiünkkel szemben — s ez jövőnk záloga. Az igaz hazaszeretet — Kölcseyé, Pető­fié, Leniné, József Attiláé, Váci Mihályé — mindig a „jelenkor” nemzeti és nemzet­közi feladataihoz, a haladáshoz kötődött, a jövőformálás szándékával és céltudatos­ságával, annak vállalásával, hogy a hűség, . a hazafiság nem szavakban, hanem a cse­lekedetekben méretik meg. A mi nemzeti ügyünk, a szocialista haza felvirágoztatása a nemzetközi haladást, a béke, a biztonság megszilárdítását is szol­gálja. A karácsony a béke, a barátság ün­nepe is. A béke, az enyhülés, az alkotó munkának elengedhetetlen feltétele. Vé­delméért, a szocialista közösség tagjaiként, az emberiség jövőjét szolgálva harcolunk a nemzetközi küzdőtéren. Az utóbbi hetek' eseményei újfent aktuálissá teszik a jel­szót: „Európa, vigyázz!” Miközben a Szov­jetunió, a szocialista közösség országai konkrét lépéseket tesznek a biztonságért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, Európa nyugati felén újabb támadó fegy­vereket akarnak ránk szegezni, a nemzet­közi tiltakozás, felháborodás ellenére. A burzsoá propaganda kifinomult, ravasz gépezete sem képes azonban elhitetni sa­ját országában sem, hogy kormánya, amely a fegyverkezési hajsza fokozását szorgal­mazza cselekedetéiben, igazán felelősséget érez az emberiségért, a jövőért, s benne a gyermekekért. Nálunk is lezajlottak a gyermekév ese­ményei — az országban és a megyében egyaránt megnyilvánult a felelősségtudat: aki értük cselekszik, az a jövőért cselek­szik. Ennek a lapszámnak két oldalán csak töredékeit tudtuk megmutatni, mi minden történt megyénkben a gyermekékért. De joggal fogalmazhatunk úgy is, hogy nálunk minden év gyermekév, mert a hűtőgép- gyári munkás, a Tisza cipőgyári tűzőnő, a tanítók és tanárok, orvosok, mérnökök, te­henészek és traktorosok, párttagok és pár- tonkívüliek mindennapi munkájukkal egy szép országot építenek a gyermekek szá­mára, egész életük munkáját örökségül ne­kik ajándékozzák. Igen, alkalmasint egyik ismerősöm mondta: hagyjunk már egy kis munkát a fiatalokra is. Igaza van. de az rajtunk múlik, hogy ők honnan s mit foly­tathatnak. Bár nemcsak a jövőért, hanem a mindennapi boldogulásunkért is fárado­zunk: szeretnénk még jobban élni, de ez nem mond ellent annak a célnak s felelős­ségnek, hogy ha mi jobban igyekszünk, a gyerekeink is jobban járnak. Megszívlelendő, fel-felbukkanó tanács: úgy neveljük a gyermekeinket, hogy az életet ne tévesszék össze az ünnepekkel, a karácsonyfa alatt összegyűlt gazdag aján­dékokkal, hogy ne csak örüljenek annak, amit kapnak, hanem becsüljék is meg, s váljanak gyarapításra képes felnőttekké. Nem egyforma a ma gyerekeinek a ka­rácsonya sem, az öröm sem minden család otthonába köszönt be. Hiszen vannak, akiknek nincs lakásuk, másokat talán az adósság terhe nyom, megint mások hozzá­tartozói kórházban fekszenek, vannak ma­gukra maradt öregek, nehézsorsú csalá­dok, melyekben ajándékra nem telik, s el­hagyott, anyátlan-apátlan gyermekek is. Együttérzünk velük, gondolunk rájuk; re­méljük a sorsuk jobbra fordulását, melyért összefogással tehetünk is. ám, az ország dolgaitól a nem­L zetközi politikáig, családi ter­vekig, gondokig, mennyi min­den közös megbeszélni valónk lesz a karácsonyi ünnepekben. ------------- Sok a közös ügyünk tehát, me­lyek összefűznek bennünket, melyek ve­zérlik tettre vágyó szándékainkat a békés, boldogabb esztendőkért. József Attila szép sorait idéztem írásom­ban egy helyen: „Édes hazám, fogadj szí­vedbe, hadd legyek hűséges fiad” —mond­ja a költő. Hiszem és vallom e költői hit­vallás máig érvényes igazságát — tettekre serkentő erejét. Fábián Péter Szenti Agnes 13 éves kisújszállási tanuló munkája

Next

/
Oldalképek
Tartalom