Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-19 / 296. szám
1979. december 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Gyors ütemben épül a Paksi Atomerőmű. Mellette régi nagyközség szélén új lakótelep nőtt ki a földből. A település olyan gyors fejlődésnek indult, hogy idén január elsején várossá nyilvánították. Az épülő erőmű egyik mérnökéről, az új város lakójáról, Tóth Andrásról szól riportunk, amely megjelent a Szovjetunió decemberi számában. Most még mutogatja belsejét az atomerőmű. Órákig bolyonghat hatalmas testén a kíváncsiskodó, vasbordák tízezrei állják útját mindenfelé. Magas sziklaként púposodik a paksi síkságon, messze tájira ellátni róla. s ha nem akadékoskodnának a vastüskék, futballozni lehetne a hátán, akkora. De e terebélyes „háton” emberek nyüzsögnek, s hegesztőpisztollyal tűzijátékot varázsolnak. Ahol lehet, előre gyártják lenn a földön a betonvas szerkezeteket, hogy a magasban a daru csak a helyére tegye, s az ember a többi közé illessze, hegessze őket. Sok előny származik ebből, gyorsabb az építkezés, kevesebb a keserves, szűk helyen végzendő fizikai munka. Nagy építkezés folyik itt szovjet—magyar közös tervek alapján, korszerű munkamódszerékel igényel. Lengyel és csehszltó vák szakemberek is részt vállalnak belőle. Senki nem gondolta valamikor Tiszakürtön, hogy Tó- thék kisebbik fia, András atomerőművet fog építeni. Mint a többi parasztgyerek, a nyurga fiúcska is mezítláb szaladgált nyaranta az utcán, segített a szüleinek a jószág körül, el-eljárt a tsz-be. S köziben persze tanult az iskolában, mint a többi gyerek. Azaz, hogy nem éppen úgy, hanem valamivel jobban, könnyebben, mégis nagy szorgalommal. Szülei, ha olykor a tanároknál érdeklődtek, megnyugodva hallották, hogy jól halad a fiú. így aztán, ha lehetett, még többet dolgoztak, hogy rajtuk ne múljon András boldogulása. De Andráson sem múlt. Az általános iskolából a kunszentmártoni gimnáziumba került, buszozott mindennap oda- vissza. s ha tehette, még a zötykös úton is tanult. Izgatta annak a titka, amit még nem tudott. Elemző és töprengő természet lett, ugyanakkor ugrált örömében, mint a csikó, ha rájött a dolgok nyitjára. Különösen a fizika ragadta meg a képzeletét. Ott ugyancsak az elmélet, legalább is gimnáziumi szinten, könnyebben ellenőrizhető a gyakorlatban, mint más tudományok esetében. Sokat köszönhet András Paulovics Illésnek, fizikatanárának, aki hamar felismerte a fiúban az ösztönös tehetséget, s megszerettette vele ezt a tantárgyat. Viszonyuk inkább egy tapasztaltabb és egy fiatalabb kutató kapcsolatára emlékeztetett. akik a laboratóriumban hangosan tűnődnek, vitatkoznak, és főleg önzetlenül tudnak örülni egymás sikerének. Amikor lehetőség nyílt arra, hogy továbbtanulásra jelentkezzen, Tóth András nem habozott. Szerencsére könnyen tanulta és szerette az orosz nyelvet is, így amikor fölmerült a szovjet ösztöndíj lehetősége, a nagy esélytől elszorult a torka, öt év távol a szülőfalutól, a rokonoktól és az öregedő szülőktől ... nehéz volt a döntés, de szerencsére 6zülei biztatták, hogy vágjon neki a dolognak. így került Harkovba öthetes intenzív nyelvtanfolyamra. Most örült csak, hogy odafigyelt az otthoni oroszórákon. Amikor megkezdte tanulmányait a Moszkvai Energetikai Egyetemen, csakhamar megértette az előadások lényegét, A szokásos egyetemi évek következték, de Andrásnak arra is jutott ideje, hogy az első tanévtől kezdve részt vegyen többfajta társadalmi tevékenységben. Amikor újjáalakult a nemzetközi diák vitaklulb, két évig vezette. 1970-ben érettségizett, 1975- ben vörös diplomával végzett a moszkvai egyetem atomerőművek tanszékének berendezésszakán. Hazakerülése után néhány hónappal leköltözött a Paksi Atomerőmű építkezésére. Műszaki ellenőrzés lett a feladata. Sorsa attól kezdve a növekvő, bővülő létesítményéhez kötődött. A Paks közelében fekvő Madocsáról nősült. Az ismeretséget tulajdonképpen Ju- rij Zsukovnak, a tervező művezetők főmérnökének köszönheti. A szovjet szakember egyszer megbetegedett és a tolnai kórházban ápolták. A beteget látogató Erzsiké mellé, aki ma is az Erőtervnél titkárnő. Andrást adták kísérőnek és tolmácsnak ... Természetesen Juriji Zsu- kov idejében felgyógyult ahhoz, hogy ott legyen az esküvőn, és az is természetes, hogy gyakori vendég a Tóth családnál. A többi már szókványos történet, lakást vettek Pakson, a kis Attila pedig már egyéves. Mire megépül az egész erőműrendszer, ő is iskolás lesz, gimnáziumba kerül, talán ott folytatja, ahol az apja, aki addigra már az első magyar atomerőmű törzsgárdatagja lesz. * * * Az országgyűlés ipari bizottságának üléséről: „1985- ben az ország zavartalan energiaellátáshoz az 1980. évihez képest mintegy ötpiil- lió tonna kőolajnak megfelelő tüzelőanyag-forrással többre lesz szükség, s ennék a többletnek az ötven százalékát már a Paksi Atomerőműnek kell szolgáltatnia”. Alexa Ferenc Fotó: Bállá Demeter Jó együttműködés a falvakban Bevált az ÚB és a takarékszövetkezetek közös szolgáltatása Tegnap munkaértekezleten értékelték az ÁB és a takarékszövetkezetek egyéves együttműködésének tapasztalatait. Minit ismeretes, egy 1979-ben kötött szerződés alapján a takarékszövetkezetek biztosítási ügyekkel, díj- és helyenként kárfizetésekkel is foglalkoznak. A megállapodást mindkét fél teljesítette, s az első év tapasztalatainak felhasználása a következő években folytatandó együttműködés egyik feltétele lesz. A biztosító pénzügyi szolgáltatásai napjainkban a kis településeken is rugalmasságot és gyorsaságot igényelnék. A takarékszövetkezetek hivatásuk mellett, ennek az igénynek pontosan megfelelnek, s a népgazdaság szempontjából is racionális megoldást nyújtanak. A biztosító ennek előnyeit elismerve hívta össze az érdekéit pénzügyi szakembereket, hogy megállapodjanak az 1980. évi együttműködési szerződésről. Az előzetes megbeszélések szerint jövőre a két szervezet — 13 'takarékszövetkezet és 41 kirendeltség — közös feladatai bővülnek, s a szolgáltatás minősége javul, korszerűsödik. 1979-ben a takarék- szövetkezetek 14,2 millió forint biztosítási díjat szedtek be, 1980-ban, várhatóan, mintegy 35 millió forintot gyűjtenek össze és 12 ezerrel topd biztos kort ügyét kezelik. Az Állami Biztosítónak az együttműködés, a korrekt partneri kapcsolat sokat segít szolgáltatási ügyeinek intézésében. A takarékszövetkezeteknek nemcsak több felelősséget ad. de üzleti előnyöket is nyújt a közös tevékenység. A biztosító ugyanis téríti a költségekét és jutalékot fizet az érvényben levő szabályok szerint. Gondoskodik a szövetkezeti ügyintézők oktatásáról is, hogy a növekvő szafcfeladatok ellátásában ne legyen nehézségük. A takarékszövetkezetek és az Állami Biztosító szerződésben meghatározott együttműködésének különösen a jászsági területen vannak jó példái. — S.T — fl megyei tanács vb-ülése Napirenden: a GELKfl lakossági szolgáltatásai Tegnap ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A testület megtárgyalta a mezőtúri Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának jelentését tevékenységéről, a GELKA megyei kirendeltség vezetőjének beszámolóját a lakossági szolgáltatások helyzetéről. A végrehajtó bizottság megvitatta a közeli tanácsülésre kerülő javaslatát Szolnok megye 1980. évi összevont és központi költségvetésére, valamint fejlesztési tervére. Több cement Lábatlanból A lábatlani Cementgyár dolgozói teljesítették kongresszusi vállalásukat: az év eleje óta 15 000 tonna cementet gyártottak terven felül. Egész évben nagy volt az igény a cement iránt, s a lábatlaniak a jelentős túlteljesítéssel az élénk kereslethez alkalmazkodtak. Elsősorban a ktinkerégetők és a cementörlő molnárok dolgoztak átlagon félülii teljesítménnyel, de a karbantartó csoportok is sokat tettek azért, hogy a lőhető legkisebb üzemzavarral, teljes kapacitással működjenek a berendezések. A Délalföldi Pincegazdaság szolnoki palackozó üzemében naponta 15-17 ezer üveg Márka üdítőitalt palackoznak TERVEK ÉS TÉNYEK Pályát választani sem könnyű Akik megtalálták számításukat Mihez kezd majd az általános iskola elvégzése után? Tanul tovább, szakmát választ, vagy elmegy dolgozni? Korai „számonkérés”, mert nem biztos, hogy 14 évesen lehet átgondolt választ adni a jövőt körvonalazó kérdésre. Erről árulkodnak a néhány évvel később adott válaszok, az újabb kérdésekre, hol vannak azok, akik továbbtanultak, mit csinálnak a szakmunkásokká lett fiatalok, mi valósult meg a saját, a szülők vagy a pedagógusok elképzeléseiből? Lajkó Sándorné, a Lehel vezér Gimnáziumban érettségizett, a Tanítóképző Főiskolán akarta folytatni tanulmányait. Nem vették fel, azután férjhez ment, kellett a pénz, a Hűtőgépgyárban vállalt munkát. Most a Bosch üzem ajtószerelő „részlegénél dolgozik, betanítottmunkás, háromezret keres... és már elégedett— Az érettségi utáni kudarc nem tartozik életem nagy csalódásai közé, nem dőlt volna össze a világ akkor sem, ha nem sikerül a gimnázium. Általános iskolás 'koromban dédelgettem az álmot, hogy fodrász leszek, de másképp alakult. Tagja voltam az iskola kézilabdacsapatának, jó gárda volt, aztán, mert a nyolc általános után a kézilabdás lányok, mind gimnáziumba mentek, velük tartottam. A többit már tudja, hűtőszekrényajtókat „dauerotok”, jól keresek, megvagyok. Kalocsa József „kezdő” betanított munkás, november elején került a Bosch- üzernbe, szerelőszalagon dolgozik, a sikeres vizsgák után megkapta az autószerelői szakmunkásbizonyítványt, de szakmájában nem tudott elhelyezkedni. — Nem azért jelentkeztem autószerelőnek, hogy valamilyen szakmát tanul, jak, hanem mert autószerelő akartam lenni. Rábeszélni tehát nem kellett, lebeszélni meg... senki sem próbált. Szüleim azért nem, mert látták, szeretek bíbelődni a gépekkel. Az iskola, meg az autószerviz? Náluk belefértem a beiskolázási tervbe. Nem panaszkodom, és nemcsak a magam nevében beszélek. Jászberényben az idén tizenöt fiatal kapott autószerelői szak- munkásfaizonyítványt, munkahelyet az autószervizben viszont csak egy. Nem tudom, hol tvannak a többiek, biztosan elhelyezkedtek valahol, úgy, mint én itt a Bosch-üzemben. A munkatársak kedvesek, segítenek, a pénzem is meglesz, csak nem tudom, hogyan számolok majd el magamnak az elmúlt három évvel. Kacskaringós úton jutott el mostani munkahelyére Simon Erzsébet. Az általános iskola után gimnáziumba került, szerette a nyelveket, angol—magyar szakos tanár akart lenni. A főiskolai felvétel nem sikerült, kitanulta a kozmetikus szakmát, és most... a Hűtőgépgyár devizagazdálkodási osztályán dolgozik. — Nem sikerült, pedig kétszer vágtam neki a felvételinek, bántott a dolog, de nem vagyok az a típus, aki egy lapra tesz fel mindent. Jelentkeztem kozmetikus tanulónak, két évem ment rá. A szolnoki fodrász szövetkezet alkalmazott, létszámba a jászberényi szolgáltatóházhoz tartoztam és vándoroltam hetenként többször Jászfényszaruba, Jász- boldogházára vagy Jászla- dányba. Alapfizetésem nem volt, csak a százalék, az pedig a legjobb hónapokban 800 forintot hozott. Megváltás volt, hogy akkor jelentkeztem a Hűtőgépgyárba, amikor a devizagazdálkodási osztályon előadót kerestek. Angol nyelvvizsgát tettem, járok a külkereskedelmi tanfolyamra, örömöm telik a munkába. Néha azért szörnyülködve gondotok arra, mi lett volna akkor, ha ez a munkahely — ahová véletlenül kerültem — nem tud fogadni. Mi lett volna, ha véletlenül nem sikerül? Mit tehetnek a szülők, az iskolák, a munkahelyek azért, hogy a fiatalok képességüknek, érdeklődésüknek és a nép- gazdasági követelményeknek megfelelő szakmát válasszanak? Azért, hogy kevesebb legyen az olyan csalódott fiatal, aki kozmetikus, autószerelő vagy rriás divatos szakmai képesítéssel segédmunkásként dolgozik valahol. Ez volt a témája annak a pályaválasztási ankétnak, amit a városi tanács vb művelődési osztályának szervezésében az általános iskolák igazgatóinak, osztályfőnökeinek, pályaválasztási felelőseinek és végzős tanulóinak részvételével az Aprítógép- gyárban tartottak. Erről szólt Rácz István, az Erősáramú Szakközépiskola igazgatója az ankéton. — A jól átgondolt, a jövőt alapító pályaválasztási munkában egyformán nagy felelősség hárul a szülőkre, iskolákra és munkahelyekre. A szülőknek tudomásul kell venniük, hogy nem minden gyerek — az ő gyerekük sem — kiváló mindenben, de minden gyerekben van valami — több, vagy kevés — amit szeret, amit jól tud majd csinálni. A szülő a legjobban ismerheti, legkönnyebben „felfedezheti” a gyereknek ezt a képességét. Tudomásul kell venni, hogy például minden gyerek szeret utazni, kedveli a zenét, nem képes viszont nyelveket tanulni, vagy órákig egyfolytában gyakorolni. Vagyis, nem minden gyerek „született” külkereskedelmi vagy zenei pályára. Legalább ilyen fontos szerepük van a munkahelyeknek. Nem egyetlen megoldás, hogy a vállalat bejelenti ipari tanulói igényét a szakmunkásképző intézetnek, az iskola egyedül úgy sem tudja kielégíteni ezt az igényt. Változtatni kellene az üzemlátogatások mostani formáján Is, mert ha néhány óra alatt „keresztülszalad” 40—50 tanuló az üzemeken nem lát semmit. Biztos, ha egy gyerek több órát vagy délelőttöt töltene el az .„aranykezű” öreg szaki, vagy az újításokban jeleskedő, fiatal esztergályos mellett, 14 évesen is köny- nyebben meg tudná mondani, hogy ezt vagy azt a szakmát választja. Illés Antal
