Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-28 / 278. szám
1979. november 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 / A HÉT SPORTOLÓJA: Lakatos Győző SPORT O SPORT O SPORT Mérlegen a forduló A Szolnokon rendezett magyar serdülő szabadfogású birkózó bajnokság egyik kiemelkedő egyénisége Lakatos Győző, a Ványai Ambrus Gimnázium és Közlekedésgépészeti Szakközép- iskola Il/b osztályos, tizenhat éves tanulója, a Túrke- vei AFIT versenyzője volt. Rendkívül robbanékonyán, ellenállhatatlan lendülettel birkózott, főleg a lábfogást alkalmazta, és olyan erővel fektette szőnyegre ellenfeleit, hogy többségüknek nem volt miért felállnia. Vasárnap egy kivétellel valameny- nyi ellenfelét tussal verte, és a 67 kilogrammos súlycsoportban teljesen megérdemelten nyerte meg a magyar bajnokságot. — Hányadik verseny volt ez az iáéit, amelyen győztél? — Ha jól emlékszem, a tizenharmadik. Egy kivételével, amikor második voltam, valamennyit megnyertem, általában tussal. — Minek 'tulajdonítható a sorozatos tusgyőzelem? — Van egy jó fogásom, az úgynevezett malom. Ezt mintegy három éve tanultam édesapámtól, aki szintén birkózott. Lefogom az ellenfél egyik kezét, megfogom a lefogott kéz felé eső lábát és félhídszerűen, ' magamon keresztül ledöntöm. Ez jól megy és a legtöbbször bejön. A lábramenést Kiss. Kálmán edzőm tanította, de szükséges még hozzá a jó erőnlét, a küzdenitudás. •— A jó erőnlét megszerzéséért sokat dolgozik. Az edzéseken kötelezik, súlyzót emel, és minden egyes alkalommal megcsinál kétszáz fekvőtámaszt. A malomból ügyesen tud tusolni, rend,- kivül szorgalmas, csak még bővíteni és csiszolni kell a fogásnemeket, — egészítette ki Kiss Kálmán. Lakatos Győző társai szerint csendes, szerény fiatalember, osztályukban kitűnő a közösségi szellem. Született túrkevei, tíz éve birkózik, minden a városhoz köti. Mint általában a tehetséges sportolókat, őt is megkereste számtalan egyesület, csábító, olykor szédítő ajánlatokkal, ő azonban Túrkevén akar maradni. Egyesületében szeretne még sok szép eredményt elérni, hiszen ezzel tartozik Kiss Kálmán edzőnek Is, aki idáig mindig csak nevelt, aztán rendre elmentek a felszínre került tehetségek. Távolabbi terve, hogyha elvégezte a szakközépiskolát és a bevonulás után leszerel, függetlenített edzőként dolgozik Túrkevén — talán egy új, a birkózóknak épített csarnokban. S akkor Túrkeve a magyar birkózás eddiginél is nagyobb bázisa, igazi fellegvára lehet. Kosárlabda Második az Olajbányász NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Békési Afész SE 114:69 (49:27). Békés, 150 n., v.: Dari- da. Olajbányász: Kása (26). Mi- koia (7). Molnár II. (22). Tóth I. (29), Farkas (2). Pál Szabó (8). Molnár I (10). Zádori (4), Tóth II. (6). A szolnokiak különösebb megerőltetés nélkül érték el három számjegyű győzelmüket a kiesés ellen küzdő és helyenként kíméletlenül játszó hazaiakkal szemben. Az Olajbányász ezzel bebiztosította második helyét a bajnokságban, függetlenül a hátralevő mérkőzések eredményeitől. Befejeződött a budapesti Mini kosárlabda-bajnokság mérkőzéssorozata. Az utolsó fordulóban a szolnoki Városi Sportiskola együttese a BSE II. ellen 30:23 arányú győzelmet aratott. Mivel a szolnoki lányok a 11 mérkőzésből nyolcat megnyertek, így a bajnokság .,B” csoportiában a Központi Sportiskola és a BSE I. mögött az előkelő harmadik helyen végeztek. Súlyemelés Tizenhét olimpiai pontot gyűjtöttek a serdülők Három napon át zajlott Budapesten a Magyar Súlyemelő Szövetség rendezésében a serdülő és úttörő magyar bajnokság. A két korcsoportban - a Szolnoki MÁV MTE-t tizenkét fiatal képviselte, aki az igen erős mezőnyben több arany-, ezüst- és bronzjelvényes minősítést szerzett. Főleg az úttörők javították meg jelentősen eddigi legjobb eredményeiket. A serdülőkaiél kiemelkedett Aszódi Tibor, aki 10 kg-mal teljesítette túl az aranyjelvényes szintet, valamint Gulyás Márton. aki csupán öt kilóval maradt el ettől a szinttől. Az úttörőknél Tóth Róbert 10 kg-ra javította meg eddigi legjobbját, s ezzé] serdülő ezüstjelvényes minősítést ért el, Borbély Miklós pedig 15 kg-mal szárnyalta túl eddigi' legkiemelkedőbb teljesítményét. A serdülők a tervezett 16 helvett 17 olimpiai pontot gyűjtöttek, és a nem hivatalos összesített pontversenyben a hatodik helyet szerezték meg. olyan jelentős szakosztálvokat megelőzve, mint például a Csepel SC. a Testvériség, a PMSC. a BKV Előre, az MTK VM és a Tatabányai Bányász. Eredményeik, serdülők. 44 kg: 3. Bogány 107,5 (45, 62.5). 4. Mészáros 102,5 (45. 57.5) kg, mindkettő bronzjelvényes szint. 43 kg: 3. Gulyás 135 (60. 75) kg, 5. Németh 122.5 (55. 67.5) kg. mindkettő ezüstjelvényes szint. Üttörők. 48 kg: 3. Tóth 125 (57,5. 67.5) kg. 60 kg: 5. Molnár 150 (70. 80) kg. mindkettő serdülő ezüstjelvénves szint. 67,5 kg: 4. Vígh 140 (65. 75) kg. 75 kg: 6. Szabó i35 (60. 75) ke 4-75 kg: 5. Borbély 165 (75. 90) kg. A versenyzők edzője: Szabó Pál. Esemény Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Törökszentmiklósi SE—Mezőtúri Honvéd, Tö- rökszentmiklós 13. Sorrendben harmadik bajnoki mérkőzését zárta úgy vasárnap a Szolnoki MÁV MTE NB Il-es labdarúgócsapata, hogy egyetlen gólt S|m bírt elérni. A vészes goliszony eddig öt pontjába került az együttesnek, a nagy vetély- társ nyíregyháziak viszont három ponttal elhúztak, alaposan megjavították gólarányukat, ráadásul a szolnokiak sarkában most már ketten is tülekednek. Egyetlen csapat sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy 270 percig ne vegye be ellenfele kapuját, de különösen nem az a gárda, amely bajnokságra tör. A szolnoki csatárok csak akkor eredményesek, ha az ellenfél védői mögé tudnak kerülni, — legalábbis az eddig szerzett tapasztalatok ezt bizonyítják. A tömör, és gyorsan helyét változtató védőfalat nem képesek áttörni, de a középpályások is tehetetlenek. Ugyanakkor a piros-kékek mindig ugyanazokra a kulcsjátékosokra építenek, s ha ezek közül kiválik valaki. — mint legutóbb Kolláth . — annak a csapatjáték látja kárát. Sajnos, nincs olyan tartalék, aki bármelyik kulcsembert azonos szinten helyettesíthetné. Persze, a vasárnapi kiábrándító játékra ez sem lehet mentség. Akármelyik éllovas kifoghat rossz naoot, de még akkor sem nyújthat olyan gyenge teljesítményt, mint a MÁV MTE a békéscsabaiak ellen. Az ilyen futball visszaélés a szurkolók bizalmával is, akik joggal bosszankodtak. Jászberényben nagy küzdelmet hozott a Hódmezővásárhelyi MSE és a Lehel SC összecsapása. A vendégek hamar kétgólos előnyt szereztek, ezt azonban nem tudták megtartani, s ha Hegedűs nem véd, olyan parádésan, minden bizonnyal vereséget szenvednek. A hazaiak megfelelő gondot fordítottak a hódmezővásárhelyi karmesterek, így például Bálint dr. semlegesítésére, s elsősorban ennek köszönhetik, hogy a kitűnő vendégegyüttes fölé kerekedhettek a mezőnyben. Mindenképpen dicséretes a jászberényiek küzdeni tudása; az, hogy mindent megtettek az egyenlítésért, amit végül is siker koronázott. Ha ilyen szellemben játszanak ezután is, olyan rangot vívhatnak ki maguknak az NB II. Keleti csoportjában, mint a diósgyőri legénység az NB I-ben. Egyetlen csapat — még a jobb képességű sem — léphet úgy pályára Jászberényben, hogy ne lenne félnivalója. A mezőtúri mérkőzés után a hazaiak vezetőedzője, Ben- csik Gyula igy kommentálta a látottakat: „— Két egyenlő erejű csapat találkozott egymással. Csatáraink nem bírtak a jól záró debreceni védőkkel, így meg kellett elégednünk az egyik ponttal.” Azaz itt is arról van szó, hogy gólt vagy. gólokat kellett volna • lőni, mert anélkül nem lehet előbbre lépni a tabellán. A mezőtúriak javára szól viszont, hogy most valamennyi VIonvéd együttes visszaesett, hiszen egyesek leszereltek, mások pedig bevonultak. Amíg az új, játékosok végleg megtalálják helyüket, beépülnek a csapatba, addig nem is lehet kiemelkedő eredményt várni egyik katonacsapattól sem. így van ez Mezőtúron is. A város labdarúgósportjának sorsa, hogy mire igazán örülhetnének csapatuk játékának és fényesebb sikereket várhatnának, addigra már kezdhetik is elölről az egészet. — cl — (Pi) TEKE Kilencedik helyen végzett a MÁV MTE NB I. Férfi: BKV Előre—Szolnoki MÁV MTE 7:1 <5230— 4646 fa). Budapest. A harmadik helyezett fővárosiak magabiztos, fölényes győzelmet arattak. Ezzel véget értek az NB I-es bajnokság küzdelmei. A 12 csapatos mezőnyben a szolnokiak a 9. helyen végeztek, és így jövőre is a legmagasabb osztályban szerepelhetnek. Ld.: Rákos 947, Deáki 933, ill. Mátyás 835, Dobos 824 fával. A Lehel SC egyik gólhelyzete a sok közül. Az első képen három jászberényi (fehér mezben) várja a beadást, a másodikon már a nagy tömörülés látható a labda körül, a harmadikon pedig a kapus végül is megszerzi a labdát Fotó: Nagy Zsolt mai műsor Megyei Művelődési és Ifjúsági Kizpont 10 órakor Mesemozi: Michaela a hóviharban. — 18 órakor az első emeleti előadóteremben: Első kézből. Külpolitikai előadássorozat. Vendégünk: Hável József. — 18 órakor a II. sz. klubteremben: Orvosegészségügyi dolgozók klubja. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti színház-, ban délután három órakor La Mancha lovagja (Jászai bérlet). MCZI Szolnok Vörös Csillag: Márványember I—n. (14), Severino, Tisza: A dunai hajós, Tallinn: Gyilkos a tetőn (16). Vegyiművek: szünnap. Reptér: Bíró és a gyilkos (16). MÁV: szünnap, Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádsealók Petőfi: szünnap. Jászapáti Táncsics: szünnap. Jászberény Lehel: Egy erkölcsös éjszaka (14). Karcag Déryné: szünnap. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunmadaras Petőfi: szünnap. Kunszentmár- ton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Párharc (14), Szabadság: Ulzana. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: szünnap. Törökszentmik- lós Hunyadi: szünnap, Dózsa: Őszi szonáta (14). Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — 17.05: Két dal, egy előadó. Blondie énekel. — Noteszlap. — A kecskeméti Kodály Általános Iskola és gimnázium kórusa énekel. — 17.30: Zenés autóstop. Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: Só vagy homok? — Fűtés és szellőzés. — A fagyállóról. — A téli gumik használata. — Aszfaltmozaikok.) — 18.00: Alföldi krónika. — Ritmuskoktél. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Zenekari muzsika. — 9.42: Kis magyar néprajz. — 9.47: Tarka mese. kis mese. — 10.05: Csiribiri. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Kamarazene gitárral. — 11.30: Európán át... — 12.35: Üj falusi krónika. — 12.55: Opera- slágerek. 13.25: örökzöld dzsesszmelódiúk. — 14.08: Az éjszaka csodái. Weöres Sándor verse. — 14.14: Munkásőrdalok. — 14.29: Nem tudom a leckét. A Gyermekrádió műsora. — 15.10: Népzene Jugoszláviából. — 15.28: MR 10—14. — 16.10: Kritikusok fóruma. — 16.20: Robert Casadesus két Fauré-pre- lüdöt zongorázik. — 16.28: A Jugoszláv Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 17.07: Grieg: Peer Gynt. I. szvit. — 17.25: Győri zenei hét. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 19.15: Kilátó. A Rádió világ- irodalmi folyóirata. — 20.00: Wagner: A bolygó hollandi. Há- romfelvonásos opera. — Közben: 20.52: Ismeretterjesztő előadás. — 21.07: Az operaközvetítés folytatása. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Az operaközvetítés folytatása. — 22.56: Bágva András: Könnyűzene hegedűre és zenekarra. — 23.19: Pablo Casals gordonkázik, Rudolf Serkin zongorázik. — 0.10: Szicíliai tarantella. Részletek Koli operettjéből. PETŐFI: 8.05: Dzsesszfelvételekből. — 8.20: Világtörténelem dióhéjban. — 8.33: Idősebbek hullámhoszszán. — 9.28: Orosz Júlia és Udvardy Tibor operettfelvételeiből. — 9.49: Albán népdalok. *— 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Énekszóval. muzsikával. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Könvv és parizer. Szálé László jegyzete. — 13 30: Labirintus. — 14.00: Közvetítés a Diósgyőri VTK—1. Fc Kaiserslautern UEFA-kuoa labdarúgó-mérkőzés ¥ PROBRflm II. félidejéről. — 14.55: Tudományos könyvespolc. — 15.00: Hírek. Körzeti időjárás. — 15.05: Slágermúzeum. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.30: Hírek. — 16.33: Ütközben. — 16.35: Egészségünkért! — 16.40: Fiataloknak ! — 17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság, politika, kultúra. Telefon: 130-020. — 18.33: Az év legjobb tánczenei felvételei. — 19.13: Molnár Júlia és Mozsár Imre nótákat énekel, ifj. Balogh László cimbalmozik. — 19.45: A beat kedvelőinek. — 20.33: Híres alma materek. — 21.25: A csavargók. Részletek Ziehrer operettjéből. — 22.15: Nóták. — 23.15: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 8.08: Don Pasquale. Részletek Donizetti operájából. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: A kamarazene kedvelőinek. — 10.46: Reneszánsz kórusmuzsika. — 11.05: Könnyűzene — az orgonamuzsika kedvelőinek. — 11.30: Zenekari muzsika. — 13.07: Kamaramuzsika. — 14.25: Sarolta. Részletek Erkel operájából. — 15.20: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 16.45: öt földrész zenéje. — 17.00: Történelmi arcképcsarnok. — 17.30: Meditáció. — 17.40: Francia operaáriák. — 18.18: Üj lemezeinkből. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35:. Győri zenei hét. Kapcsoljuk a Városi Tanács dísztermét. Stefan Ruha hegedűestje. — Közben: kb. 20.25: Külföldi tudósoké a szó. — kb. 20.40: Járjatok fényben. Verseit elmondja: Szécsi Margit. — kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. — kb. 21.25: Nének között — kb. 22.00: Dzsesszfelvételekből. — 22 25: Üj lemezeinkből. 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 10.20: Stop. Közlekedj okosan! Forgalomirányító lámpák. (Színes.) 10.25: Delta. Tudományos híradó, (ism.) 10.45: Éjszakák és nappalok. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. XII/12. rész. Eljön az éjszaka. (Ism., színes.) 11.45: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. (Ism.) 13.40: iskolatévé. 14.55: Shakespeare: III. Richard. Tévéjáték. (Ism.) A tévéjáték megtekintését középiskolásoknak ajánljuk a december 5—8-i Kamera adásokhoz.) 16.30: Hírek. 16.35: Kisfilmek. Párizs. Cseh- * szlovák ismeretterjesztő film. (Színes.) A szent szkarabeuszbogár. Bolgár ismeretterjesztő film. 16.55: Diósgyőri VTK— 1. FC Kaiserslautern. UEFA- kupa labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Diósgyőrből felvételről. (Színes.) A szünetben: Reklám. 18.50: Staféta. Tíz perc ifjúság. 19.00: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. ^Színes.) 19.30: Tv-híradó. (Színes.) 20.00: A' luxusvilla titka. Tévéjáték Dino Buzzati novelláiból. (Színes.) 21.10: A kettészakadt sziget. Ciprus. Riportfilm a földközi-tengeri szigetországról. (Színes.) 21.50: Sok van mi csodálatos ... Vitray Tamás műsora. 22.25: Tv-híradó. 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 20.00: A Cote D’Azur, a művészet otthona. Norvég képzőművészeti dokumentumfilm. (Színes.) 20.50: Tv-híradó. 2. (Színes.) 21.10: Reklám. 21.20: Gyalog-galopp. Magyarul beszélő angol filmparódia.' (Színes.) BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. 15.40: Orosz nyelvoktatás. 16.00: Fontos tudnivalók. 16.20: Operettekből. 17.00: Vidéki tudósítóink jelentik. 17.30: Fórum. 17.50: a legkisebbeknek. 18.00: Tv-híradó. 18.20: Lányok — asszonyok. 18.50: Népzene. 19.10: Filmmúzeum. ,,Egy nap története”. 20.35: Tv-híradó. Képünkön egy jel/egzetes Lakatos-akció. - A levegőben Oláh (Pásztó)