Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-01 / 256. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 1. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1979. NOVEMBER 1. CSÜTÖRTÖK MARIANNA NAPJA A Nap kél: 6.27 —, nyugszik: 16.28 órakor. A Hold kél: 15.21 —, nyugszik: 2.31 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: északnyuga­ton változatlanul fel­hős, délkeleten túlnyo­móan borult idő, első­sorban az utóbbi he­lyeken további esővel. Napközben időnként erős, átmenetileg viha­ros lökésekkel kísért északi, északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet nia általá­ban 7, 12 fok között. ötven évvel ezelőtt, i929. no­vember l-én — a KMP kezde­ményezésére és irányításával — több ezer bányász lépett sztrájkba a salgótarjáni szén­medencében, hogy tiltakozzék a nagyarányú elbocsátások, s a minimális bérek ellen. A salgótarjáni bánvászok küz­delme a bérletörések ellen irá­nyult; 15 százalékos béremelést, évenkénti fizetett szabadságot és különféle sérelmeik orvoslá­sát követelték. Ezt a harcot a KMP helyi szervezete vezette, miközben Peyer Károly és jobb­oldali szociáldemokrata társai Készséggel közreműködtek a bánvaigazgatóságsral a megmoz­dulás elbuktatásában, attól sem riadva vissza, hosrv a sztrájk­vezető kommunistákat beárul­ják a hatóságoknak, A világgazdasági válság hul­lámai hamar elréték Magyar- országot is. A válság rendkívül súlyosan érintette a dolgozó osztályokat: nőtt a nvomor. s ezzel párhuzamosan szanorodtak a munkanélküliek fellépései a munifáért. a kenyérért, a mun­kanélküli segélvért. \ küzdel­mek irányítására a Kommunis­ták Magvarország; Pártia és a szakszervezeti ellenzék már 1929 novemberében szakmaközi szervei létesített Munkanélkü­liek Országos F>vségbiznttsága néven. E testületben különböző szakmák miir*,r''»,«lkini eavség- bÍTnttságai küldték el képvise­lőiket. Utazik a Szivárvány A mezőtúri művelődési központ Szivárvány citera- együttese pénteken a me­gyeszékhelyen lép fel, a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központ „Művészeti kaval- kád” című műsorában. Szom­baton pedig Tiszaroffra utaz­nak Csider István vezetésé­vel az amatőr együttes tag­jai, ahol a Compack csoma­goló üzem Petőfi Sándor Szocialista Brigádja délután rendezi meg az öregek talál­kozóját. Kitüntetés életmentőnek Tegnap délelőtt a Szol­nok megyei Tanács székhá­zában Életmentő emlékér­met adományoztak Varga József mezőtúri lakosnak. Varga József szeptember 13-án arra lett figyelmes, hogy a Berettyó parton egy kisgyerek kiabál: „Egy bá­csi a vízbe fúllad!” Azon­nal oda sietett, és ruhástól a vízbe ugrott. Az iszapos, örvénylő folyóból élete koc­káztatásával kimentett egy férfit, majd elsősegély-nyúj­tásban részesítette. Tettéért megkapta a Ma­gyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának Életmentő emlékérem kitüntetését, amelyet Barta László me­gyei tanácselnök nyújtott át. Új technológiával Autószerviz, étterem A jászberényi Építőipari Szövetkezet három hete kezdte meg a helyi Műszer­ipari Szövetkezet autószervi­zének alapozását. A két szö­vetkezet szocialista brigád­jainak összefogása eredmé­nyeképpen hazánk felszaba­dulásának 35. évfordulója tiszteletére április negyedi­kén átadják a kész műhely- csarnokot. Jászapátiban hatszáz négy­zetméteres étterem alapozá­sát kezdték meg. Az UNIVÁZ szerkezetű épületet az áfész üzemelteti majd. A szövetkezet szeretné mi­nél hamarabb bevezetni a PEVA technológiát, mely beruházásigényest, de mint­egy húszmillió forint értékű élőmunkát tudnának segítsé­gével megtakarítani. Jászberényben Kiállítás a tanítóképző főiskolán A Jászberényi Tanítókép­ző Főiskola közművelődési bizottsága a felsőfokú taní­tóképzés 20. évfordulója al­kalmából képzőművészeti ki­állítást rendez, amelyen a főiskola volt tanárai és hall­gatói, illetve- jelenlegi okta­tói — Dobos István, Korkos Jenő, Litkei József, Marton László, Máté György, Telek Béla, Sáros Andrási, Szabó Béla és Vuics István — ál­lítják ki műveiket. A november 8-ig nyitva- tartó tárlatot ma délelőtt 10 órakor nyitja meg dr. Fábi­án Zoltán főigazgató. November 1-től Téli menetrend a MOLÉV-nél A kisebb utazási igények­nek megfelelően télen a lé­gitársaságok csökkentik jára­taik számát. A nemzetközi gyakorlathoz igazodva no­vember l-én vezeti be téli menetrendjét a MALÉV is, amely a következő hónapok­ban ugyancsak kevesebb já­ratot közlekedtet. Az idény befejeztével például már megszüntették az üdülőhelyi — a barcelonai, a spliti, a fiumei, a dubrovniki, a Con­stantái és a várnai — jára­tokat. Ezentúl — áprilisig — például hetenként mintegy 50 járattal kevesebb közle­kedik. Heti egy-kettővel csökkent például a moszk­vai, a drezdai, a lipcsei, a prágai, a varsói járatszám. Több fény a gyalogátkelőhelyeken Tiszafüreden a nagyforgal­mú útkereszteződéseken, az iskolák és az óvodák környé­ki gyalogátkelőhelyeken öt nagy fényerejű, 400 wattos nátrium gőzlámpát szereltek fel. Közülük egy már éjsza­kánként működik is, a töb­bi bekapcsolására is rövide­sen ‘sor kerül. Néhány Kapja nemcsak szakmai kérdésekkel fordulnak az ügy telek az OTP törökszentmiklósi fiókjának dolgozóihoz. Egyre töb­ben érdeklődnek: Ki készítette azt a szép szürhímzést? Nehéz a makramé csomózást megtanulni? Mennyi idő algtt készült el ai a kalocsai teritö? A fiók" dolgozói kiállítást rendeztek a szabad idejükben készitett kézimunkáikból és újabb oldalukról is bemu­tatkoztak az ügyfeleknek (Fotó: N. Zs.) Most érdemes vásárolni! Régiért újat! Kabát csereakció! NOVEMBER 1-15-IG 300 Ft-ért megvásároljuk és újat adunk régi férfi, női, bakfis és nagykamasz átmeneti és télikabátjáért, a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Ikijelölt szaküzleteiben. SZOLNOKON: KISÚJSZÁLLÁSON: „Adria” Készruhaboltban, Kossuth L. u. 18. „Sztár” Ruházati Aruház, készruha és ifjúsági osztályán, Kossuth L. u. 16. JÁSZBERÉNYBEN: „Fortuna” Készruhaboltban, Déryné út 1. TOROKSZENTMIKLÚSON: Készruhaboltban, Kossuth tér 7. „Sztár” Ruházati bolt konfekcióosztályán Vásár út 2. TISZAFÜREDEN: „Sztár” Ruházati bolt konfekcióosztályán Kossuth tér Szaküzlet = legnagyobb választék, udvarias kiszolgálás (6459) SOK KICSI SOKRA MEGY Emlékezések, jutalmazások a világtakarékossági nap alkalmából Tegnap a délutáni órákban Budapesten, az MVG Vörös Csillag Gépgyárában meg­tartott központi ünnepségen köszöntötték a világtakaré- kossági nap alkalmából a takarékosságban példamuta­tó tevékenységet folytató KISZ-alapszervezetek és szo­cialista brigádok legjobbjait. Az OTP vezérigazgatója és a KISZ Központi Bizottsága titkára nyújtotta át a kol­lektívának szóló elismeré­seket, jutalmakat. A jutalmazottak között ott voltak a jászberényi Hű­tőgépgyár szakmunkásokból és kezdő mérnökökből álló Bolyai Farkas KlSZ-alap- szervezetének képviselői is. A szocialista brigádok kö­zött a szolnoki MÁV Jár­műjavító Üzem 11 tagú Rad­nóti Miklós Ifjúsági Szocia­lista Brigádja képviselte a megyét, ők is rászolgáltak az elismerésre. * * * Rákóczifalván a művelő­dési házában kerekasztal-be- szélgetésre jöttek össze a takarékszövetkezet és a KISZ-bizottság meghívására a község fiataljai, Tószegen a Szivárvány Ifjúsági Klub­ban rendezett a falusi bank tombolával „fűszerezett” an- kétot a takarékosságról. Ez­zel egyidőben Tiszajenőn „Sok kicsi sokra megy” cím­mel az általános iskola al­sótagozatosai vetélkedtek az Csökkentik a vendéglátóipari ételárakat A másodosztályú vendég­látó üzletekben november 1-től átlagosan 10 százalék­kal csökkentik az ételárakat — jelentette be a Belkeres­kedelmi Minisztérium tegna­pi sajtótájékoztatóján Gel- lai Imre főosztályvezető. Elmondotta, hogy ellenté­teleként ezekben az üzle­tekben emelik az égetett szeszes italok és a sör árát. A minisztérium — nem kö­telezően — javasolta a vál­lalatoknak, hogy' a kereslet alakulását^ és a vendégkört, figyelembe véve az osztályon felüli és az első osztályú éttermekben 17—20 száza­lékkal mérsékeljék az éte­összevont osztályfőnöki órán. Jól sikerült ifjúságpoli­tikai vetélkedő színhelye volt tegnap délután a Hű­tőgépgyár X. emeleti klub- helyisége is Jászberényben. A vállalati KISZ-bizottság és az üzemi OTP-fiók ily módon emlékeztek meg a fiatalok körében a világta­karékossági napról, hiszen' a témakörhöz a fiatalok mun­kahelyi és egyéni takaré­kossága közvetlenül kapcso­lódik. Tiszafüreden több fordu­lós egyéni vetélkedősoroza­tot rendeztek a Kiss Pál, a Zrínyi és a Kossuth úti ál­talános iskolában. * * * „VTN-bébit” köszöntöttek tegnap Karcagon az OTP képviselői. Zolika — a Ba­logh házaspár második gyermeke — a megye első­szülöttje volt 0 óra 20 perc­kor a világtakarékossági na­pon. Teljes a család öröme, hiszen most kaptak új la­kást is egy OTP-társasház- ban, holnap veszik át a kul­csot. Képünkön: Tóth. Lajos, az OTP megyei igazgatóhelyet­tese nyújtja át az édesanyá­nak ■ az ünnepi ajándékot, a kétezer forintos díszbetét­könyvet A takarékszövetkezetek működési területén a Jász- árokszálláson élő Móczán há­zaspár újszülött kislányát, Juditot köszöntötték hasonló ajándékkal a jászberényi kórház szülészeti osztályán. — re—nv—dszm—kf—nzs — Barátság születik A jászalsószentgyörgyi Pe­tőfi Tsz-ben dolgozó „Geis­ter” Szocialista Brigád idei vállalásában fő helyen sze­repel az általános iskolai napközi első osztályosainak patronálása. A brigád tag­jai vállalták, hogy a beta­karítási munkáért járó bér­ből ajándékokat, szemlél­tetőeszközöket vásárolnak a gyerekeknek. A barátság hosszantartónak ígérkezik, mert a vállalásban az is sze­repel, hogy a 8. osztály el­éréséig figyelemmel kísérik a gyerekek tanulását. ■ AZ ÖRÖKBEFOGADÁS­RÓL, a gyermekek állami gondozásba vételéről nevelő­szülőknek tart előadást ma Kisújszálláson dr. Vágvöl- gyi Katalin, a helyi tanács gyámügyi előadója. A ren­dezvény helye: a József At­tila művelődési ház TIT- előadóterme, este 6 órakor. © A SZOVJET Kultúra Házába látogat el szomba­ton a szolnoki MÁV csomó­ponti művészetbarátok köre. Az intézménynek a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulójára rende­zett kiállítását tekintik meg. majd a Fővárosi Nagycir­kusz előadásán szórakoznak. | NÖVEKSZIK a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások köre a takarékszövetkezetek mun­kájában: évente 14—18 szá­zalékkal nőtt a felvásárló szervek megbízásából törté­nő kifizetés. Az V, ötéves terv eddig eltelt időszaka alatt L5 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki a megye falusi bankjai a leadott termékek ellenérté­kéként. © A JOGPROPAGANDA hónapja keretében Szolno­kon, a városi tanács nagy­termében meghirdetett hol­napi előadás — Tanácsok az állampolgárok képviseleté­ben — elmarad, illetve ugyanott egy héttel később, november 8-án délután 5 órakor tartják meg. lek árát. Réti sasok • Két öreg réti sas tűnt fel Dél-Dunáatúl legnagyobb halastavainak Sumonyban. Hatalmas példányok, kiter­jesztett szárnyuk fesztávol- sága meghaladja a két mé­tert is. Minden bizonnyal az őszi lehalászásra érkeztek a tavakhoz, ahol aZ elhullott halakkal táplálkoznak. Az iszapból kiálló fatuskókon ülnek naphosszat zsákmány­ra lesve. Fehér farktollaik és erős, sárga csőrük árulja el magas korukat. A tavakon jelenleg 4000—5000 vadkacsa is tanyázik. Serleg a külföldi partnertól Az egymilliomodik táska A szolnoki BÖRTEX a francia ADIDAS céggel négy éve áll munkakapcsolatban. Nemrégiben szállították ré­szükre a Magyarországon ké­szült egymilliomodik táskát. Ez alkalomból a határidők pontos betartásáért és a mi­nőségi munka elismeréseként a_ francia cég serleggel aján­dékozta meg a szövetkeze­tei. ■ BEFEJEZTÉK az őszi ka­lászosok vetését a jászapáti Velemi Tsz-ben. A jól össze­hangolt munka, a nyújtott műszakok eredménye, hogy a gazdaságban idejében földbe került több mint 2 ezer 300 hektáron az őszi búza, 350 hektáron pedig az őszi árpa vetőmagja. Storno« wicrii A Magyar Szocialista Munkáspárt . Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla ' Telelőn: 12-003. 12-320, 12-009. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 11U ISSN 0133—0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105. Igazgató: Virágli Iván Telelőn: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28.- Felelős vezető: Gombkötő Béla GYQRSLISTA az 1979. október 30-án megtartott október havi lottó jutalomsorso­lásról, amelyén a 43. heti szelvények vettek. részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalvány (1000 Ft); b Lada 1200 tip. személygépko­csira utalvány; e kétszemélyes utazás a Szovjetunióba, az i960, évi olimpiára (pezíciószám: 9201/1); d egyszemélyes utazás a Szovjet­unióba. az 1980. évi olimpiára (pozíciószám; 9203/19): e különleges étkezési felszerelések II- (14 722 Ft); f különleges étkezési felsze­relések IV. (10 951 Ft)'; g szerencseutalvány (30 000 Ft); h szines tv (22 300 Ft); i zenesarok utalvány- (20 000 Ft); j otthon lakberen­dezési utalvány (15 000 Ft); k televízió (10 000 Ft); 1 vásárlási utal­vány (10 000 Ft); m vásárlási Utalvány (9000 Ft); n vásárlási utal­vány (7000 Ft): o vásárlási utalvány (5000 Ft); p vásárlási utal­vány" (4000 Ft); r vásárlási utalvány (3000 Ft).; s vásárlási utal­vány (7000 Ft) és Lada 1600 tip. személygépkocsira utalvány. 4 612 266 o 4 707 133 g 4 787 021 h 4 911 846 r 64 508 294 r 4 617 259 U 4 712 126 p 4 792 014 p 4 916 339 r 64 518 280 1 4 627 245 m 4 717 119 r 4 802 000 1 4 926 825 r 64 523 273 i 4 637 231 p 4 722 112 O 4 806 993 r 4391 818 n 64 528 266 l 4 652 210 p 4 737 091 r 4 811 986 r 4 961 776 m 64 538 252 g 4 657 203 r 4 742 084 r 4 866 909 r 4 971 762 n 64 543 245 p 4 667 189 r 4 747 077 p 4 376 895 e 4 976 755 p 04 548 238 i 4 677 175 g 4 767 049 g 4 881 888 m 4 981 748 r 64 553 231 r 4 682 168 k 4 772 042 o 4 886 881 o 44 701 063 g 64 558 224 r 4 687 161 m 4 777 035 m 4 896 867 o 44 920 755 r 64 563 217 r 4 692 154 n 4 782 028 n 4 901 860 O 64 503 301 g A nyertes szelvényeket 1979. november 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTg-íiókok, vagy a posta útján a Sportfogadást és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest, V., Münnic(i Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom