Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-06 / 260. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 6. Talán a legtöbb, amit a rádióhallgató egy-egy mű­sortól kaphat: a felfedezés öröme. Az irodalom iránt fo­gékony hallgatóknak gya­korta adatik meg az az él­mény, hiszen a rádió napon­ta „ad” — ilyen vagy olyan formában — irodalmat; raj­tunk múlik (s persze a szer­kesztőkön, rendezőkön), mit fedezünk fel. Mindenesetre alkalom sokszor kínálkozik „rádiós” irodalmi élmények­kel való töltekezésre. S van­nak a rádiónak olyan mű­sorai, amelyek — célzatosan és tudatosan — arra vállal­koznak. hogy egy-egy mű. egy írói világ, egy irodalmi korszak titkaiba avassák be a hallgatót. Ilyen a rendsze­res időközönként jelentkező „Minden versek titkai”, amely a modern költészet legjavából válogat, az „Ol­vastam egy novellát” vagy a „világirodalmi dekame- ron”, amely kevésbé ismert remekműveket, gazdag iro­dalmi korszakokat fedez fel a hallgatóknak. A Világirodalmi dekameron * legutóbbi adása külön is szót érdemel. Mert a műsor tisz­ta, szép példa volt arra; hogyan lehet a legegysze­rűbb eszközökkel, a leg­szimplább keretek között is irodalmat átplántálni a rádióba, jelentős változtatá­sok, igazítások nélkül. A „kiszemelt” mű — a XIX. századi orosz klasszikus Tur- genyev „Mumu” című novel­lája — remekmű. Mégpedig a „kényes” mestermunkák közül való, avatatlan kéz érintésére könnyen unal­massá válhat csillogása, vagy semmitmondó lesz, el­szürkül. A műsor szerkesz­tője •— Furkó Zoltán — és rendezője — Vadász Gyula — a remekműveket megille­tő alázattal „nyúltak” a Turgenyev-novellához — nem dramatizálták a szó szoros értelmében, hanem — mintegy hangokra bontva — patakzott a történet a ki­tűnő közreműködő ' színé­szek száján, éppen csak né­hány dialógus közbeiktatá­sával, amelyek megterem­tették egy-egy feszült pilla­nat amtoszféráját. Mindez egy olyan rádiósdarabban, amelynek főszereplője nincs jelen, hisz süketnéma. Így a süketnéma Mumu törté­nete a nagyon érzékeny ren­dezés és a közreműködők jóvoltából, egyfajta bravúros rádiósteljesítménnyé is nö­vekedett. A műsort jól egé­szítette ki a Turgenyevről és munkásságáról szóló be­vezető. Szovjet filmek fesztiválja „Grusa” — Suksinról és önmagáról A szovjet filmek fesz­tiválja keretében mutatták be a Hívj a messzeségbe cí­mű színes filmet. A Vaszi- lij Suksin írta film szolno­ki díszbemutatóján — szov­jet filmművész-küldöttség tagjaként — részt vett Lidija Fedoszejeva Suksina, a film főszereplője. — Ügy tudjuk, a filmbéli Grusa szerepét Suksin ön­nek írta. „Ráhibáztunk” te­hát, amikor a film bemuta­tója után azt mondtuk, hogy színési és szerep nagy talál­kozása az alakítása ... A születésemen kívül éle­tem minden döntő esemé­nye Suksinhoz fűződik. De úgy is mondhatom: kétszer születtem, először amikor megláttam a napvilágot, má­sodszor pedig amikor meg­ismerkedtem ' vleje. Grusát, ezt az általam annyira cso­dált asszonyalakot is tőle kaptam, az ő alkotó képze­lete nyomán játszhattam el. Ö sajnos már nem lehe­tett partnerem ebben a film­ben ... — Nem akarjuk fájó em­lékeit éleszteni kérdezőskö- désünkkel... — Kérdezzen csak, az élet legfájdalmasabb helyzetei­vel is szembe kell néznünk. — Arra gondoltam, milyen Beszélgetés Lidija Fedoszejeva Suksinával csodálatos hagyaték a szí­nésznő számára: játssza e{ a magára maradt asszony küz­delmét ... a további élete harmóniájáért. — Igen, Grusa alakjában nagyon sok az önéletrajzi motiváció. Suksin árván ne­velkedett. nővére is magá­nyos asszony, s talán az én sorsom belső megérzései is megjelentek már gondola­tiságában, amikor a Hívj a messzeségben! írta. Azért is szeretem Griisa figuráját, mert — a maga gondolatá­hoz csatlakozva — a meg­alkuvás nélküli életet teszi számomra is kötelezővé Suksin irodalmi végrendele­te. — Az írót, a filmművészt jól ismeri a magyar közön­ség. A magánember életé­ről azonban jóval keveseb­bet tudunk. Igaz, a kettő elváldszthatatlan. — Nagyon bonyolult em­ber volt, az élet neveltje. Igaz. azt mondta, ott a mű­vészet, ahol a szomorúság, mégis derűsen próbált élni. Olyan ember, akire azt szok­ták mondani: nagy szíve van. Az otthonában, társa­ságban „elengedte” magát, sohasem húzta magára a művész ilyen vagy olyan ál­arcát, nem játszotta a világ keservein „szenvedő” zsenit, nem tudálékoskodott műfa­jokon, elméleteken, nem pró­bálta magyarázni a műveit, önmagát. Elzárkózott az irodalmi, művészeti vitáktól, azt mondta, az már nem az ő dolga, ha igaz, amit írt, amit eljátszott, a mű, az alakítás úgyis megvédi sa­ját magát. Amilyen felsza­badult tudott lenni a ma­gánéletében, olyan szigorú volt önmagához, alkotásai­hoz. Az emberekkel szemben elnéző volt, de önmagával szemben soha. Említettem, nem nagyon érdekelte a kri­tika véleménye, ám munkái­nak nagyon szigorú bírálója volt. Magas követelményei voltak alkotóműhelyével szemben. Igazában nagyon tudott hinni, véleményét so­ha, semmilyen körülmények között sem változtatta meg, akkor sem, amikor élete ré­gebbi szakaszában sok kese­rűséget okozott számára né­zetei rendíthetetlensége. — Korai halála miatt em­beri nagyságán és alkotó személyiségén kívül még mivel lettünk szegényebbek? — Élete nagy álma volt a Sztyepan Razin film. Ez a gondolat úgyszólván teljesen betöltötte utolsó éveit. Saj­nos ... — S ön, hogyan tovább művészi pályáján? — Életem összeforrt a Suksin-hagyatékkal, számos olyan műve van még, ame­lyeknek megismertetésében mint színésznő talán a film­művészet segítségére lehe­tek. — Köszönjük a beszélge­tést. Tiszai Lajos Megnyílt a tűri cserép múzeuma Vasárnap Mezőtúron a Damjanich utca 2. szám alat­ti épületben — ideális he­lyen, a városközpontban, a kiállítási csarnok közvetlen szomszédságában — megnyi­tották a fazekastörténeti ál­landó kiállítást. A megyei és a városi tanács, a Damjanich Múzeum, a fazekas szövet­kezet és a mesterek támoga­tásával létesült túri cserép­múzeum megnyitásán dr. Selmeczi László kandidátus, a megyei múzeumi szervezet igazgatója hangsúlyozta: ré­gi óhaj teljesül a fazekastör­téneti állandó kiállítás meg­nyitásával, s talán ez is egy közelítő lépés a már Móricz Zsigmond által is szorgal­mazott mezőtúri múzeum megvalósulásához. A volt lakóépületben két nagyobb és egy kisebb he­lyiségben kiállított anyag — talán raktára is lesz az új „múzeumnak” — a fekete kerámiától napjainkig mu­tatja be — amennyire a szű­kös hely engedi — a túri cserépművészet útját. A ki­állítás rendezői, Gulyás Éva, Horváth Klára, és dr. Szabó László érdeme, hogy a leg­régebbi túri mesterek és a mai alkotók munkássága nemcsak egyszerűen krono­lógiai folyamatként, hanem fejlődéstörténetében látható. Drámatörténeti sorozat Drámatörténeti sorozatot indít Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont. Az első előadásra, ame­lyen a görög drámákról lesz szó, november 8-án 16 órá­tól kerül sor. A foglalkozást Magyar Fruzsina a Szigligeti Színház dramaturgja vezeti, közreműködnek Fonyó Ist­ván, Basilides Barna és Eg- ry Kati színművészek. A sorozat következő elő­adását november 29-én tart­ják, ekkor Shakespeare Ró­meó és Júlia című drámáját elemzik a résztvevők. A ké­sőbbiekben többek között Moliere, Csehov, Ibsen mű­veivel ismerkednek az elő­adás-sorozat látogatói. Röviden A szovjet drámák most zajló szemléje alkalmából készített műsort Osgyáni Csaba „Darabválasztás fo­lyamatban” címmel. A mű­sor gerincét az az időtájt — vagy a közel jövőben — Ma­gyarországon „vendégrende­ző” és szereplő szovjet mű­vészekkel készített beszélge­tések alkották. A műsornak — amely egészében megle­hetősen végiggondolatlan, és terjengős volt — akadtak kitűnő részletei, elsősorban éppen a szolnoki színházban rendező Ljubimov feszült beszélgetése az ugyancsak hazánkban „vendégrendező” Jefremawal. A sokak által kedvelt és rendszerint igényes összeál­lítással jelentkező „Társal­gó” ezúttal halványabb volt a szokottnál, különösen gyengén sikerült a „bédek­kerízű” andalúziai irodalmi kirándulás. — eszjé — Délutánonként a kunszentmártoni művelődési ház zeneszótól hangos. Közel 130 gyermek tanul itt különféle hangszeren. Képünkön dr. László József gitárórát tart Szültfi munkakttztfsségek és iskolák Javuló együttműködés a nevelésben „Nem tudok segíteni a gye­reknek a tanulásban. Régen jártam már iskolába”. — Ilyen, s efféle panaszokat hallani gyakran a szülői ér­tekezleteken, munkáhelye- ken. A segítség sajátos értel­mezése ez, arra utal, hogy a szülő nem tudja megoldania gyerekeknek feladott szám­tan- vagy fizikapéldát. Nem is kéri ezt senki. Nincs olyan pedagógus, aki ezt várná ta­nítványai szüleitől. Mit segíthet az oktató-ne­velő munkában a család az iskolának? Erről a kérdésről tartottak ankétot a közel­múltban a szülői munkakö­zösségek elnökei Szolnokon. A sok hasznos hozzászólás­ból egyértelműen igazolódott, hogy a család nagy segítsé­get nyújthat az iskolának, ha jó együttműködés alakult ki a szülők és a pedagógu­sok között. A szülői munkaközösségek munkája sokat javult az utóbbi években. Míg koráb­ban elsősorban társadalmi munkával, különféle anyagi eszközökkel támogatták az iskolát, 1970-től — amióta a Hazafias Népfront irányítja ezeket a közösségeket — elő­térbe került a nevelés terü­letén való együttműködés. Ez nem jelenti persze azt, hogy csökkent az iskoláért végzett társadalmi munka, a szülők, szocialista brigádok tovább­ra is-segítik az oktatás-neve­lés tárgyi feltételeinek javí­tását. S mit takar a nevelésben megvalósuló együttműködés? Már hagyomány, hogy a pe­dagógusok, a szülői értekez­leteken ismertetik az új ok­tatási-nevelési tervek célki­tűzéseit, feladatait, az együtt­működés lehetőségeit. A szü­lők azzal segíthetik legjob­ban a gyerekek munkáját, hogy nyugodt körülményeket teremtenek otthon a tanu­láshoz, figyelemmel kísérik a tanulmányi eredményüket, tudatosítják bennük, hogy fontos minden tantárgy anyagának elsajátítása, rend­szerességre, alaposságra szoktatják őket. A leghaté­konyabb nevelési módszer természetesen a példamuta­tás. Ha a gyerek mást sem hall otthon, mint a munka­helyre való panaszkodást, szitkozódást, aligha fogja megkedvelni a munkát. S ha nem kell részt vállalnia a házimunkában sem, akkor a pedagógus erőfeszítései szin­te hiábavalóak. Az iskola és a család kö­zötti kapcsolat sokat javult az utóbbi években, különö­sen az általános iskolákban. Érthető, hiszen az általános iskola minden településen helyben van, míg a középis­kolákban, szakmunkásképző intézetekben tanuló diákok gyakran távol vannak a szü­lői, háztól. Nem egy közép­iskolában a fogadóórákon ki kell írni a pedagógus elé a nevét, hogy a gyermekéről érdeklődő apa, anya azono­sítani tudja. Többnyire csak az osztályfőnököt ismerik személyesen. S ha már szóba hoztuk a fogadóórákat, meg kell je­gyezni, Hogy a forgalmuk, akárcsak a szülői értekezle­teké, igen változó. A szülők gyakran csak akkor mennek el a fogadóórára, ha hivat­ják őket, vagy ha pályavá­lasztás előtt áll a gyermekük. Az elsős diákok nyolcvan százalékának szülei általá­ban jelen vannak az első ér-, tekezleten, a következő tan­években rendszerint csökken a résztvevők , aránya, majd az utolsó évben, amikor a továbbtanulásról kell dönte­ni, ismét növekszik a szá­muk. A statisztika azt tükrö­zi, hogy a szülők többnyire csak gyermekeik sorsfordu­lóinál kérnek tanácsot a pe­dagógustól. S vannak, akik még akkor sem, pedig az ese­tek többségében az ő gyer­mekeiknek lenne a legna­gyobb szüksége az iskola és a család együttműködésére. Ezen a területen van a leg­több tennivaló, s itt segíthet­nek sokat a szülői munka- közösségek. Közreműködé­sükkel — számtalan példa bizonyítja — sikerül köze­lebb hozni az iskolához azo­kat a szülőket, akik addig nem tartottak kapcsolatot gyerekeik tanáraival. Az új oktatási-nevelési tervek, dokumentumok a ko­rábbiakhoz képest többet építenek a családban törté­nő nevelésre, a szülők, peda­gógusok együttműködésére. Az iskolai rendtartásban kü­lön fejezet foglalkozik a szü­lők, s a munkaközösségek feladataival, amelyek valóra váltása nem tűr halasztást, ez az iskolai és iskolán kí­vüli oktatás-nevelés sikeré­nek alapvető feltétele. A fel­növekvő nemzedék nevelésé­re, alakítására nagyon sok társadalmi tényező hat, de vitathatatlan, hogy vala­mennyi közül a családban és az iskolában ért hatások a meghatározóak. T.G. Magyar filmhét Rómában November 5-e és 12-e kö­zött — a magyar—olasz kulturális munkaterv alap­ján — magyar filmhetet rendeznek Rómában. Az eseményre Tóth Dezső kul­turális miniszterhelyettes ve­zetésével magyar kulturális delegáció utazott vasárnap az olasz fővárosba. A kül­döttség tagjai: Szabó B. István, a Kulturális Minisz­térium Filmfoigazgatóságá- naknak vezetője, Jancsó Miklós és Gábor Pál film­rendező, Zsugán István film- kritikus, Pap Vera színmű­vésznő és Dósai István, a HUNGAROFILM vezérigaz­gatója. „Barátunk a könyv” Verseny úttörőknek A jelentkezési lapok egy- re-másra érkeznek a Magyar Könyvkiadók és Könyvter­jesztők Egyesülése címére; várhatóan több mint fél­ezer úttörőőrs, gyermekkö­zösség kapcsolódik be az út­törőszövetség „Barátunk a könyv” elnevezésű közmű­velődési játékába. A pajtá­sok decemberben látnak munkához: érdeklődésük szerint maguk találják ki azt a három feladatot, amelynek teljesítésével a verseny ré­szeseivé válnak, és új könyvélményekkel gazda­godnak. A jövő év április 15-ig kell beszámolniuk vál­lalkozásaik sikeréről, amely akkor lesz teljes, ha iskolá­jukban irodalmi délutáno­kat és más népszerű progra­mokat is szerveznek. A „Könyvbarát őrs” címet el­nyerők jutalmakban része­sülnek. Egy másik művészeti ver­senyt is meghirdettek gye­rekeknek. „Legyen barátunk a fénykép” — így szól ,a Fotó című lapban közzétett felhívás. A játékba bekap­csolódó gyerekközösségek ha­vonta a lapból értesülnek majd egy-egy feladatról: ese­tenként fotóesztétikai kér­désre kell válaszolniuk, rejt­vényt fejtenek, fényképet készítenek. A feladatojc színvonalas teljesítői, a szak­köri kollektívák elnyerik a „Fényképezés ifjú mesterei” címet, s az ezzel járó jutal­makat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom