Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 4. — Az Energiafelügyelettől jöttem Régebben egy tízest adtál Energiatakarékosság — Megspórolunk néhány forintot Túlzás Üzemanyag-takarékosság Berki Imre rajzai Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki rájött, hogy a szem a lélek tükre, az éttermi étlap pedig a pénztárca tükre. Ezért mostanában úgy~ jártatom a szemem az étlapokon, hogy az nem képes tükrözni a telkemet, csak anyagi valóságomat. Külön szerencse, hogy anyagi valóságom nem olyan mohó, mini a lelkem, így történhetett, hogy nemrég fennakadt a szemem egy közkedvelt étteremben a készételek legközepén; pontosabban a régmúlt nosztalgikus árait idéző sertés- pörköltön. Kértem hát egy adagot azért a potom harminc-úa- lahányért, s amíg kihozta a pincér, én réveteg szájízzel ábrándoztam gyermekkorom legszebb sertéspörkölt- jéről. Kisvártatva az asztalomra került egy tányér, rajta pedig öt darab sertés- pörköltnek nevezett húsocs- ka. Kérdeztem is erre a. pincért: „Hát a galuska hol van?’’ Mondta rögtön: „A galuska a. konyhában van.” Űjfent kérdem: „Miért nincs itt a tányéromon a hús mellett?” Válaszolt is azon nyomban: „A körítés külön van, és azt külön kell fizetni!” Ekkor átfutott az agyamon a mérgelődés. Ezért megvártam, amíg levonul a gyomromba, és csak akkor közöltem: „Én úgy szoktam meg, hogy a pörkölt és a galuska egyben, egy árban van!” De ő is szólt: „ön, uram, régimódi! Ma már, uram, a modern éttermekben és bisztrókban a húsételeket és a körítéseket külön-külön kell rendelni!” Ettől az információtól izgalomba jöttem, és elkezdtem számolni. Mégpedig azt, hogy a pörkölt, meg ' a gaiuska az nem harminc- vaianany, Hanem így együtt negyven-valanany. ue akkor még mindig nincs hozzá szaft, mert valószínűleg azt is külön, plusz árért kell rendelni. Es ha ez a modern szokás tovaobjejlő- dik, akkor a töltött paprikához a rizst, a darálthúst, az áztatott zsemlét, a sóskrumplit, a tojást, a paradicsommártást, a szakácsot, a kuktát, a tányért, a kést, a villát, és mindenféle más - hozzávalót is külön, plusz árért kell rendelni. Fantasztikus gondolatmenetemből a pincér türelmetlen kérdése zökkentett ki: „Na, mi lesz akkor? Kér az úr a pörkölthöz köretet, vagy nem?” Határoztam: „Kérek!” El se hitte volna, hogy galuskát, ezért udvari- askodott: „Na és mit?!” Már egy kicsit idegesen mondtam: „Mákos gubát!”. A pincér elsietett, én meg vártam, hogy visszajön azzal, hogy: „Guba nincs a pörkölthöz, csak galyska!”. Tormái László N apsütés. Madárcsicsergés. Én az erkélyen ülök. és lehunyt szemmel szívom be a reggeli üde oxigént. Érzem, hogy ifjú szívem zsongító énekre vágyik. Meg persze, szép, nagy szerelemre. Tudom, milyen lesz ő. Hosszú lábú és égszínkék szemű lesz. Csodálatos szempillái lesznek. Hosszúak és selymesek. Olyan szempillái, akár a legyező. Ügy lengeti majd őket, mint a szárnyakat. Huszonkét éves lesz. Nem: húszéves. Mégsem: legjobb, ha tizenkilenc esztendős lesz. Ifjú és gyönyörű lesz, a hangja pedig magas és tiszta, mint egy Saint-Seans- dallam a Nagy Színház hegedűseinek előadásában. Énekelni fog. Énekel és hárfán kíséri saját magát. Hárfakísérettel ódon románcokat énekel majd, és körös-körül mindenki majd meghal az elragadtatástól. Azután pedig tapsviharban törnek ki és tetőtől talpig valóságos virágesővel borítják el: élénkpiros rózsákkal. ö azonban csak engem néz. Lángolóan, szenvedélyesen szeret engem. Ezt suttogja nekem: „Kedvesem...” — és arcát a váltamhoz dörgöli. mint a macska. „Kedvesem — mondja nekem, — csak neked játszom a hárfán. Te meg én — mi ketten —, hát nem boldogság ez?” — Boldogság! — suttogom. — Igazi boldogság! Felnyitom a szememet, és őt látom magam előtt. Mellettem áll, az erkélyen — hosszú lába és égszínkék szeme van. És úgy remeg- teti a szempilláját, mintha szárny volna. — Szervusz — mondja, és hangja magas és tiszta, mint egy Saint-Saens-dal- lam a Nagy Színház hegedűseinek előadásában. — Kedvesem... — Szervusz... — mondom én, felugróm, és kis híján átbukom az erkély korlátján. — Ki vagy? M. Kazovszkij: Álmaim hölgye — Én a te eszményképed Vagyok — feleli ő. — Azt akartad, hogy eljöjjek, és én eljöttem, örülsz? — Nagyon! Vászja vagyok. És téged hogy hívnak? — Izabellának. — Helyes — mondom. — Egy álombéli lánynak csakis Izabella lehet a neve... Ekkor megjelenik a feleségem, kezében cirokseprű. A konyha melegétől piros az arca, a köténye pedig zsírfoltos. — Vászja —• kérdezi —, vendéglünk van? — Igen — felelem és idegesen tépdesem az újságot. — Bemutatom: Izabella —a feleségem. Mása. — Nagyon örülök — mondja a feleségem, bár a hangjából ézrődik, hogy cseppet sem örül. — Maga Vászja kolléganője? — Nem — mondja Izabella. — Én az ő álombéli ideálja vagyok. — Hogyhogy, hogyan érti ezt? — értetlenkedik a feleségem. — Bellocska tréfál — avatkozom bele. — Nálunk dolgozik a könyvelésben. Éppen erre járt az utcán — természetesen egészen véletlenül én meg észrevettem az erkélyről. És meghívtam hozzánk, egy csésze teára. Megissza a teát, és aztán elmegy. — Ugyan miért csapod be ezt a szegény asszonyt, kedvesem? — kérdi Izabella. — Miért nem mondod meg neki az igazat? — Miféle igazat? — csattanok fel. — Ugyan miféle igazat? Hiszen semmi sem történt, Mása, hidd el, semmi sem történt közöttünk! — Ne hazudj — mondja Mása, és előreszegezi a seprűt, mint a puskát. — Hiszen ő „kedvesemének nevezett! Hallottam! — Ostobaság — próbálom kivágni magam. — Ostobaság! Nem ismerem, és tudni sem akarok róla. Félreértés az egész, képtelenség. Hát el tudod képzelni. Mása. hogy én valamikor is faképnél hagyjalak?! Izabella mindjárt elmegy. Jól mondom, ugye elmegy? — Jól mondja — feleli Izabella bánatosan. — Örökre elmegyek. Egyetlen esélyed volt az életben, de elszalasztottad. A zzal leugrik az erkélyről, tovasiklik a levegőben a hosszú-hosszú szempilláin, aztán büszke járással végigmegy az utcán. Mása leül egy székre és sír. Megsajnálom, és a fejét simogatom. Hiszen azt sem tudom, hogy ez az Izabella olyan ízes céklalevest tud-e főzni, és olyan gondosan felvarrja-e a leszakadt gombjaimat, mint az én kedves oldalbordám?! (Fordította; Gellért György) Abszolút fegyelem Objektív nehézség w Ezen nevettünk” Az irónia ezermestere Török Rezső a két világháború között alkotó, bőven termő regényíró, tárgya többnyire a családi viszály, a szerelmi háromszög. Száznál több színművétől, a tréfáktól, konferanszoktól a film-forgatókönyvig még számos műfajban otthonos. iLételeme az a Sokféleség, amit a humor sosem nélkülözhet. 1940-ben jelenik meg a „Nová”-nál színpadi tréfáinak, konferanszainak válogatása, ebből közöljük a következő jelenetet. „ Török Dezső: A csókos Krausz Szín az autóbusz-megállóhely, Strausz úr várja az autóbuszt. Üjságot olvas. Elmegy mellette Krausz úr. Strausz: Nini Krausz! Krausz: (Megfordul) Nini Strausz! Strausz: Hogy kiöltözött maga! (Kezét nyújtja) Krausz: (Kezet fog) Esküvőről jövök. Strausz: Ez milyen kedvelt sportág! — És ki esküdött? Krausz: Kerekes vezérigazgató. Strausz: Ilyen előkelő rokona van? Krausz: Miért? Csak rokonok esküsznek? Strausz: Szóval ismerős! Krausz: Miért? Csak ismerősök esküsznek? Strausz: Ha se rokona, se ismerőse, se utódja, se boldog őse, akkor miért ment el? Krausz: Strausz, maga múltkor elment mellettem a ligetben avval a bandzsi kaszírnővel. Rokona volt az magának? Strausz: Kikérem magamnak. Kaszírnőkkel nem vagyok rokonságban. Krausz: Hát? Ismerős volt? Strausz: Ne marháskodjon. Kaszírnőkkel nem tartok ismeretséget. Krausz: Hát akkor miért mászkált vele ott a sűrűben? Ha se rokona, se ismerőse? Strausz: Az utódok és a boldog ősök céljából. (Nevet) Egy kicsit csókolóz- tam vele. Krausz: Csókolózott? Helyben vagyunk. Hát ezért voltam én is az esküvőn. Strausz: Csókolózni? Krausz: A menyasszonnyal. §trausz: Ne vicceljen. Krausz: Idehallgasson. Jön ki az új pár a templomból. Én odaállok jobboldalt. Mikor mellém ér a menyasszony, mondom neki : „Engedd meg, drágám, gratulálok!” Avval megfogom és négy-öt csókot lekenek neki. Strausz: És a vőlegény? A vőlegény nem vágja pofon? Krausz: Áh. Azt hiszi a menyasszony rokona vagyok. A menyasszony meg azt hiszi, a vőlegény rokona vagyok. Aztán beülök az egyik autóba, a lakodalmi ebéden agyon- zabálom magam, aztán eljövök és most megyek a Mabi-hoz, hogy vizsgáljanak meg. Strausz: Beteg? Krausz: A sok evéstől. És kiutaltatom a táppénzt. Strausz: Óriási! És mondja., ha csúnya a menyasszony? Akkor is megcsókolja? Krausz: Megőrült? Minek? Válogathatok. Egy délelőtt van nyolc—tíz esküvő ... amelyik legjobban tetszik, azt választom. Csúnya menyasszonyt még sohasem csókoltam meg. Illetőleg ... volt egyszer egy esetem... de én olyan rosszul lettem, Strausz... Strausz: Annyira csúnya volt? Hát akkor miért •csókolta meg? Krausz: Muszájt. Mert akkor én esküdtem.
