Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-04 / 259. szám

1979. november 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IIFIT-ügyben is hallgattassék meg mindkét fél O Ki ideges, miért ideges O Jómodor nemcsak jattért O Korszerűsítés 29 millióból Pro Űrbe díjasok vallomása számítanak rám a közműve­— Ügy bánnak az autós­sal, mintha ellenségük len­ne. — Semmi áron nem vol­nék hajlandó máshol javít­tatni a kocsim. Nézze meg ezt a kárpitozást! Osztá­lyon jelüli munka! — Ha az ember nem ad jattot, félvállról kezlik. — Soha nem adtam még borravalót, pedig már négy éve hordom ide a Zsigámat. * * * Az egymásnak ellentmon­dó véleményeket az AFIT szolnoki üzemében hallot­tam röpke félóra alatt. A kocsijuk mellett toporgó ügyfelek a csípős őszi idő­ben percről percre idege­sebbek. (Fedett átvevőhely csak jövőre épül.) De nem­csak a szitáló eső borzolja az idegeket. — Mióta várja, hogy át­vegyék a Skodáját? — kér­dezem az egyik türelmetlen- kedőt. — Legalább fél órája — legyint dühösen. Aztán kis­sé higgadtabban hozzáteszi: — Igaz, nyolcra voltam iderendelve, késtem vala­micskét ... Most elében ve­szik azokat, akik pontosak voltak. — A Skoda ugyan még újnak látszik, de gondolom, nem először jár itt. — Háromhónapos ez a ko­csim, de évek óta van autóm. — Mik a tapasztalatai az AFIT-ról? — Vegyesek. De általá­ban nincs vész, bár a jó­múltkor eltűnt az üléshu­zatom. Igaz, olcsó klott anyag volt, tulajdonképpen szóra sem érdemes. Meg az­tán nem is szabadna moz­gatható dolgokat bent hagy­ni a kocsiban. — Vállalja, hogy a neve nyilvánosságra kerüljön ? — Miért ne? Salánki Má­tyás vagyok. Nincs értelme a titkolódzásnak, biztosra veszem, az AFIT nem sér­tődik meg, amiért „kipakol­tam” egy újságíró előtt. Fenntartom a véleményem: nincs minden rendben az üzemben. Például sok a baj az udvariasság körül. A múltkorában tanúja voltam egy felháborító esetnek. A felvételi irodában várakoz­tam, amikor bejött egy né­metül beszélő férfi. Az egyik hölgydolgozó arcpirító hangnemben beszélt a kül­földivel, amiért az nem tud­ta magyarul elmondani, mi baja a kocsijának. Az ilyes­mit kerülni kellene, rossz fényt vet nemcsak az AFIT- ra, hanem általában a ma­gyarokra is. * * * Aligha akad Szolnokon olyan autós, akinek ne len­ne sztorija az AFIT-ról. A rossz tapasztalatokkal ren­delkezők többsége a modor- talanság miatt panaszkodik. Természetes hát, hogy Jacz- kanin József üzemvezetőtől mindenekelőtt erről kérde­zősködöm. Emelt hangon fe­lel. — Nagyon csodálkozom, hogy a sajtó munkatársai­ban ilyen kedvezőtlen véle­mény alakult ki rólunk. — Nem erről van szó ... — Nézze, bátran állítha­tom, az utóbbi három évben megnőtt a jóhírünk. Nem véletlen, hogy más körze­tekből is sokan hozzák ide a kocsijukat. Legalább száz budapesti illetőségű autó tér vissza időnként az üzem­be. Naponta nyolcvan-ki- lencven átmenő kocsink van, ezért csak négy-ötnapos ha­táridőkre tudunk munkát vállalni. — De van úgy, hogy öt­ven napig itt áll az autó. — Ilyen is megesik, de ez nem a mi hibánk. Amíg alkatrészellátásunk a jelen­legihez hasonlóan rossz lesz, bizony máskor is előfordul­hat,' hogy ötven napig sem tudjuk megcsinálni a kocsit. Egyébként nézzen bele a vásárlók könyvébe, több a dicséret, mint a panasz. — Eszerint nem igaz, hogy udvariatlanok az ügy­féllel? — Nyolctagú átvevő-át­adó csoportunk van, ők áll­nak közvetlen kapcsolatban az autósokkal. A nyolcból háromnak üzemmérnöki, kettőnek technikusi képesí­tése van. Legfontosabb fel­adataink egyike, hogy az ügyfelekkel kulturált mó­don bánjunk. A gépkocsi­tulajdonos eleve idegesen ér­kezik hozzánk, mert a száz­ezer forintos kocsiját kény­telen javíttatni. Senki sem ellensége a pénzének. Szó­val felspanolva állít be, sokkal érzékenyebben rea­gál a legkisebb udvariatlan­ságra is. Ahhoz viszont nagy sértés kell, hogy tol-' lat ragadjon, és panaszát be­írja a vásárlók könyvébe. Mert ha alszik rá egyet, sokkal higgadtabban méri fel a helyzetet. — Bevallom, ha lenne kocsim, és Önökhöz hoznám javíttatni, engem is felhá­borítana, ha meglátnám, amint a szerelő olajos nad­rágban beül az autómba. — Ez természetes. Ilyen esetben a vétkes szerelővel kifizettetem a tisztítási költ­séget. Mostanában nem for­dult elő hasonló szabályta­lanság. A legnagyobb prob­lémánk nem is emiatt van, hanem bogy rendkívül nagy a zsúfoltság nálunk, és könnyen megeshet, hogy a kocsit mozgatás köbén megnyomják. Nehéz tisztára mosni magunkat. Az ügyfél persze elmondja öt-hat má­sik autósnak; máris elter­jed a rossz hír. Szerencsére az idén mindössze két pa­nasz volt emiatt. A vétkes dolgozókat teljes kártérítés­re köteleztem. * * * Papp János, az AFIT túr- kevei XVII. számú autójaví­tó vállalatának igazgatója. Hozzájuk tartozik a szolno­ki, a gyulai és a békéscsabai üzem. — Rendszeres ellenőrzése­ket végzünk, éppen egy he­te voltam a szolnoki üzem­ben. A legkisebb szabályta­lanságért is szigorúan bün­tetünk, nem értem, honnan vannak az információi az üzem hibáiról. — Első kézből származ­nak, autós ismerőseimtől. Egyiküknek például azt mondták az üzemben, ha beszerzi a hiányzó alkat­részt, kijavítják a kocsiját. Nem hiszem, hogy az ügy­fél dolga lenne alkátrész után szaladgálni. — Lehet, hogy mondták az ismerősének, de bizonyá­ra nem komolyan, vagy nem sértő szándékkal. Csupán érzékeltetni akarták vele, hogy alkatrészből nagyon rosszul állunk. Ezért tartom jó ötletnek, hogy ha a szol­noki üzem bővítése elkészül, egy használtalkatrész-be- gyűjtő helyet is kialakí­tunk, ahol a totálkáros au- tókból még megmenthető és használható alkatrészeket tar­tanánk. — Gondolom, a borravaló­ról sem tőlem hall először. — Ellenzője és üldözője vagyok a munka elvégzése előtt adott borravalónak. De szerintem, ha az ügyfél na­gyon elégedett a szerelők munkájával, utólag „hono­rálhatja”. — Ismerős autóstól hal­lottam, hogy ha a csomag­tartójában bevisz egy teli demizsont, nagyobb a sikere, mintha semmit se vinne... — Értem. Sajnos, hogy az ismerőse rontja a szerelőink munkamorálját. Egyébként gyakran szondázzuk végig a gárdát, irtjuk a szeszt. Ve­szélyes a mi munkánkban. — A szolnoki üzem re­konstrukcióját említette már. Mit jelent ez ponto­san? — Átalakítjuk a fűtést gá­zosra, új lakatosműhelyt, fe­dett rendelésfelvevő helyet építtetünk, összesen 29,5 mil­lió forintunk van rá. ebből 27 milliót a megyei tanács­tól kaptunk. Az ÁÉV jövő év végére készül el a mun­kával. * * * Jaczkanin Józsefnek el­mondom, hogy találkoztam egy ügyfelükkel, akit nyolc­ra hívtak be, és még ki­lenckor nem vették át tőle a kocsit. — Feltehetőleg később ér­kezett. Különben sok prob­lémánk van az időre törté­nő behívásokkal, az ügyfelek nem mindig tartják be. Teg­nap például egy hevesi autós már reggel fél hatkor ide­jött, és mint mondta, fél négykor elindult, hogy ő le­gyen az első. Pedig mi tíz órára hívtuk. Persze, dühös volt, hogy nem őt vettük előre, hanem azt a gépkocsi­tulajdonost. akit hatra kér­tünk. Pillanatnyilag száz­hetven kocsi van bent az üzemben, gondolhatja, mek­kora a hajtás. Minden perc számít. — önnek mi a vélemé­nye a borravalóról? — Nyugodtan megírhatja, hogy szerintem az ügyfelek rontják el a szerelőinket. Nemrégiben felvettem egy függetlenített rendészt, aki­nek az a feladata, hogy az ügyfelet kísérgesse az üzem­ben. és ott legyen, amikor az a szerelővel tárgyal. Jog­talan előnyökhöz senki se juthat, megpróbálunk min­denkit egyformán kezelni. Dolgozóink közül az átvevő­átadó gárdát tartjuk szem­mel leginkább. Azt hiszem, egyre kevesebb lesz a pa­nasz. Aki borravalót fogad el, leváltjuk. Millió módsze­rünk van az ellenőrzésre. Megtesszük, hogy visszatart­juk azt a kocsit, amelynek tulajdonosától az átvevő-át­adó, gyanúnk szerint, jattot fogadott el. Többet nem fog kapni, ez biztos. De hadd mondjak már magunkról valami jót is. Január else­je óta működik a zárt tech­nológiás műszaki vizsgázta­tó szolgálatunk. Az ügyfél leadja a kocsiját, és mi nem­hogy csak felkészítjük, de le is vizsgáztatjuk az autót. A tulajdonosnak nincs szük­sége fárasztó utánjárásra. Kihelyezett kárrendezési iro­da működik az üzemben, tervezzük a porlasztóbeállító 'szolgálat megindítását, az energiatakarékosság jegyé­ben. A környezetvédelemért pedig zajszintmérést vég­zünk. Országosan elismert a karosszériajavító tevékeny­ségünk, főleg kárpitozó szak­embereink munkáját dicsé­rik. flz állomásfönök. Tegnap, amikor Szolno­kon az ünnepi tanácsülésen Németh Mihály átvette a díszes oklevelet és a pla­kettet, amelybe a neve is belevésettetett, alig talált szavakat: „Bár személyre szóló a kitüntetés, úgy ér­zem, hogy nem pusztán az én érdemem, hanem a ki- lencszáz szolnoki vasútasé.” — Több mint húsz éve vagyok már állomásfőnök az ország legkorszerűbb vasúti csomópontján. Jól képzett, országosan is elismert, lel­kes kollégákkal teljesítek szolgálatot. Mi nem azt mondjuk, hogy dolgozunk, hanem szolgálatot teljesí­tünk a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében. Vallom, hogy vasutasnak lenni hivatás, s ez eddig apáról fiúra, fiúról unokára szállt. Az én nagyapám is vasúti munkás volt. Apám vonatfékező. Én 1940-ben, miután az érettségivel egy esztendeig kubikusként, majd, szellemi szükségmun- kásként dolgoztam, kerül­tem gyakornoknak a vasút­hoz. Sokfelé elvezényeltek az első években. 1944 végén Erdélyből jöttem haza Szol­nokra. azóta nem tudtam, nem akartam megválni et­től a várostól. Szeretem. Akkor is szerettem, amikor még jelentéktelen alföldi te­lepülés volt. Itt próbáltam helytállni akkor is, amikor cudar idők jártak. Legked­vesebb emlékem? 1975. jú­lius 12: az úii személypálya­udvar ünnepélyes felavatása. Ott, ahol három évtizeddel Németh Mihály azelőtt egy" ép sín, egy ép vágány sem volt. Akkor csak annyira futotta a pén­zünkből, az erőnkből, hogy meginduljon az élet a síne­ken. Ott, ahol 1956-ban több száz vagon élelmiszert és tüzelőt mentettünk meg. Ott, ahol addig nem volt fürdője, öltözője, ebédlője a vasutasnak. Ott látni a szép. új, korszerű állomást — en­nél többet egy vasutas nem kívánhat. Rózsi néni. — Az ünnepség után, ahol megkaptam a Törökszent- rniklós városért kitüntetést, csoportostul jöttek az iro­dámba a fiatalok. Zavarban voltunk, mit is lehet ilyen­kor mondani? Mire az egyi­kük félszegen megszólalt: „Mi igazán büszkék vagyunk Leczki Rozália Rózsi nénire”. Ennél kedve­sebbet nem mondhatott vol­na. Nem az elismerésért, a kitüntetésért dolgozik az ember, de jólesik, ha azon túl, hogy örömét leli a munkájában, meg is köszö­nik. Nekem nincs családom. Az életem a termelőszövet­kezet. Nem tartozom éppen a fiatal korosztályhoz, ami­kor elkezdtem. A. szüleim gazdálkodók voltak, 33 éves koromig az én világom is a 12 hold körül forgott. És mikor a szüleim 1959-ben beléptek a téeszbe, hívtak engem is, így lettem köny­velő a Rákócziban, s egy év múlva főkönyvelő. Az­tán 1975-ben. amikor egye­sült a négy szövetkezet, el­nökhelyettessé választottak a Béke Tsz-ben. Ez minden. Néhány dátum Leczki Ro­zália életének története. Persze, a buktatóktól engem sem kímélt meg a sors. Nem szívesen beszélek er­ről, mert általában a fia­talok ilyenkor csak legyin­tenek: ugyan, hol van az már... Hol van az már, amikor heteken át hajnalig osztottunk-szoroztunk. csi­náltuk a zárszámadást. Ma a gépek számolnak helyet­tünk. Ma már az olyan em­ber is, mint én, akit meg­szállottnak tartanak, délután 5 órakor- otthon van. így ju­tott rá időm évekkel ezelőtt, hogy csak úgy magamnak leírogassam az emlékeket, mindazt, amit a tsz-ben át­éltem. Hogy aztán ebből a naplóból könyvalakban ki­nyomtatott tsz-történet. lett, az már a véletlenen múlott. Azt hiszem, a Pro Űrbe díj is ennek a munkámnak szól. Persze, akinek nincs otthon fárasztó második mű­szakja, annak több ideje és energiája van a közösség dolgaira. Talán kárpótlásul is a magánéletéért. Az én családom 1963 óta a tanács­tagi körzetem 230 famíliája. Gondom a város egész rend­je. Ezért lettem a vízműtár­sulat ellenőrzési bizottsága elnöke is, ezért örülök, hogy lődé'si társadalmi bizottság­ban. .. Nem sorolóm. fl népművészet mestere. — Nem tudom, hogy mi­lyen az, ha valaki unatko­zik. Az inkább a bajom, hogy egyedül nehezen győ­zöm. Hiába nap, egyidős va­gyok a századdal. S ebben a korban már nem ugrál olyan fürgén az ember. El­ment az asszoyom hat éve, nem nekem találták ki az özvegyi életet. Míg ketten voltunk, én kinn a jószágok körül tartottam a rendet, az asszony a házban. Több időm volt akkor a festésre, a fafaragásra. Most is csi- nálgatom, csak ritkán jutok hozzá. Sokat vesződök, míg olyanra sikerül, hogy ne­kem is tetszik. Rajztömbben lapozgat, elégedetlenül csóválja a fe­jét. — Látja, nem húz jól ez a ló. Minden izmának fe­szülni kéne, ahogy a kordét vonszolja. — Nézem a rajz­vázlatokat, alatta a mester, Kupái Sándor megjegyzése­it: „Egye fene, nem jó. de hol a hiba?” — A főiskolások, akiknek faragószakkört vezetek, azt SíZoktiá'k mondogatni, hogy Kupái Sándor könnyű Sándor bácsinak, meg tudja rajzolni, amit akar. Kérnek is, hogy raj­zoljam meg ezt vagy azt a mozdulatot nekik. Nem, fiaim! Tanuljátok meg! Hogy akartok fába vésni, ha még a ceruzával se bol­dogultok? Én is magam jöt­tem rá mindenre, nem taní­tott senki. De mindig akadt, aki okos szóval figyelmez­tetett. Egyszer egy rangos ember, aki szerette a nép­művészetet, azt mondta: vigyázzon, Sándor bácsi, ne menjen előre, ne akarjon mást csinálni, mert .akkor úgy jár, mint az ajtófélfa, nem lesz se kint. se bent. Ha beesteledik, és előve­szem a tárogatómat, dalokat csalok ki a furulyámból", sokat töprengek ezen. Tud­ja, a jóindulatú, okos figyel­meztetés épp olyan jólesik az embernek, mint a meg­becsülést kifejező elismerés, mint például a Mezőtúr vá­rosért kitüntetés, amit né­hány hete kaptam meg. Kovács Katalin A Fővárosi Távfűtő Művek a fűtőenergia gazdaságosabb kihasználása érdekében a hőköz­pontokat fokozatosan felszereli fűtésszabályozókkal. E készülékek a külső hőmérséklet függ­vényében szabályozzák a lakásokba jutó fűtővíz hőfokát. Képűnkön: szerelik a fűtőszabály­zó vezérlőegységét az egyik óbudai hőközpontban Bendó János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom