Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 25. Válóok ,z ifjú feleség zokog: sszamegyek a mamához, szőr a saját rendet lensé- íbe betegedtem bele, st pedig a saját főztömet i tudom megenni”. Jó tanács Az ökölvívóedző így szól pártfogoltjához az utolsó menet előtt: „Végre felfedeztem az ellenfél gyenge pontját. Amikor földre kerülsz, mindig teljesen fedezék nélkül marad”. Rím-ellés Könnyű fagylalt: Képletes alakítás: Kincstári irka-firka: Áramlopó: Rizspálinka-nívó: Féldrágakövi sóhaj: Spanyol álca: Mélyépítő nyereség: Lyukacsos mogorva: Beteges vegyület: Hajós édesség: Semleges gázduma: Hamis minita: Mellfodor készítő: Égett tészta kedvelő: Folyamatos vizsgálat: parafa páriáit formális formálás kamarás- kaparás amper vámpír abszint habszint achát nahát baszk maszk keszon haszon porózus morózus morbid karbid karavella karamella argon zsargon fals falc zsabó szabó pirogmániás feszt teszt Ivántsó Iván EZEN NEVETTÜNK A kabaré regénye Nagy Endre „Művész volt, maradandóság- ra vágyott. Kiíejezte magát égy maga alkotta műfajban.” Kellér Andor írta e szavakat Nagy Endréről, a századforduló Pestjének különös irodalmi tehetségéről. A magyar irodalmi szintű kabaré alapítójáról, az íróról, újságíróról, konferansziéról. • Nagy Endre 1877-ben született Nagyszöllősön. A nagyváradi Szabadság közölte első írásait. Amikor Pestre került, a Magyar Estilapban, e „krajcáros” újságban már rendszeresen olvashatták • karcolatait, riportjait. Akkoriban vállalta, hogy — zsebéhez mérten tekintélyes honoráriumért — a Teréz körúti kabaréban, a Bonbonniere- ben esténként felolvassa novelláit. Amikor először jelent meg a színpadon, egy nézőtéren ülő monoklis úr hangosan, ásítozni kezdett. Nagy Endre egy darabig tűrte, majd mérgesen félretette a kéziratot, és elmondott egy mesét a vadszamárról. Nagy Endre fergeteges sikert aratott rögtönzésével. Ezután már es- téről-estére ott ült a nézők között egy ásítozó úr. és Nagy Endre minden előadáson megismételte a „rögtönzést”. így született meg sajátos műfaja. a csípős humorú, a közönséggel állarídó kapcsolatban levő. annak reagálásától függő konfe- ransz. Amikor már saját társulatával elismert műfajjá avatta a kabarét, a siker tetőpontján megtartotta az addig minden hónapban elhangzó fogadkozást, hogy „nem kabarézik többé”. 1929-től magába zárkózva, té- pelődve írta meg legjobb műveit, köztük a Kabaré regényét, ami több mint a polgári kabaré története, kitűnő kor- rajz a századelő Pestjéről, közéleti figuráiról. Leültem hát az asztalkához, előszedtem a novellámat, és olvasni kezdtem. De alig ejtettem ki néhány szót, a monoklis fiatalember szörnyűt ásított; — Oá! Oá! — Nem is ásítás volt az voltaképpen, hanem keményen tagolt, könyörtelen elutasítás. Mintha azt mondta volna: El ezzel itt! Meg kell adni, hogy a közönségnél nagy sikere volt, nagyobb, mint amilyenre én a magam humoros előadásával számíthattam volna. Mindenki kacagott, és a monoklis tekintetét körüljártatva, elé- gülten zsebelte be a sikert. Majd elsüllyedtem szégyenemben; elvörösödve néztem rá, és a pillantásom némán könyörgött hozzá: — No, ne bolondozz, pajtás! ... Hiszen nem a magam passziójára vagyok itt... Tudod ... az asszony vár a vendéglőben... a vacsoráról van szó!... Üjból belekezdtem a fölolvasásba, de a monoklis néhány szó után újból merev arccal rákezdte: — Oá! Oá! — És most még nagyobb sikere volt vele, mint az előbb; vannak produkciók, amelyeknek sikere az ismétléssel növekszik. Nagyon keringett velem a világ, egyszerre elöntött az a bizonyos virtustermő hevület, amely annyiszor beszakasztotta már a fejemet. Hát hiszen magam is gyerekember voltam még, ha volt is feleségem és kisfiam. Ilyenkor eszébe jut az embernek, hogy Ugocsában született, és Biharban jogászkodott. Ugoc^t non coronat! Eb ura fakó! Hát ha már a megalázkodott könyörgésem nem használt, gyerünk azzal a másik beszéddel. Kikaptam mellényzsebemből a monoklimat, és a szemembe vágtam, mert akkoriban jóra- való fiatalembernek nem mindig volt a zsebében egy koronája, de monoklija mindig volt. Odaléptem a színpad peremére, és egyenest a monoklis arcába mondtam: — Hát jó, elhagyom a novellát! Ahelyett egy kis mesét mondok el a vadszamárról. A monoklis újból oázni kezdett, de most már nem volt sikere vele. A közönség egyhangúlag lehurrogta: — Halljuk a vadszamarat! Végzetes jószerencsém juttatta eszembe épp e pillanatban ezt a mesét. Egy királyról szólt ez a mese, aki büszke volt arra, hocy övé a, világ legtökéletesebb állatkertje. De egy német tudós figyelmeztette, hogy mégse tökéletes ez az állatkert’ hiányzik belőle a vadszamár. Nosza kiadta a parancsot a király az udvari embereinek, hogy huszonnégy óra alatt teremtsenek elő neki egy vadszamarat, akár a föld alól is. Nagy volt a megrökönyödés az udvari emberek között, mert fogalmuk se volt róla, hogy ilyen rövid idő alatt honnan szerezhetnének vadszamarat. Végre is a tudós állott elő a mentő ötletével: — Én tudok egy módszert, amivel huszonnégy óra alatt is elő lehet állítani egy teljesen kifejlett vadszamarat. Vegyetek egy szelíd szamarat, öltöztessétek szmokingba, és ültessétek a kabaréban a hatkoronás helyre. Ott majd megvadul. A közönség tapsolt. A monoklis próbált oázni megint. de lehurrogták: — Aha! Ordít már megint a vadszamár! Most már akadálytalanul elmondhattam a mondóká- mat, amikor kitámolyogtam utána, Bródy István, a kabaré társigazgatója gratulált, és biztosított róla. hogy nagy sikerem volt. PROTEKCIÓ Tréfák A férfiak nem változtak Papa a lányának: —( Marika, ma valahogy túl sokáig maradt nálad Feri. Anyád nem szólt még érte? — Csak annyit mondott, hogy a férfiak semmit sem változtak ... Az állatorvosnál Nemsokára eljön a feleségem, az öreg macskánkkal. Legyen szíves adjon be neki egy injekciót, amitől fájdalommentesen elalszik. — Szívesen. De hazatalál az önöik macskája egyedül? A csábítás trükkje A bíró a tanúhoz: „Igaz az, hogy ön együtt töltötte az éjszakát a vádlottal?’’ — „Igaz, de semmit nem tudtam tenni ellene, olyan meglepetésszerűen zajlott le az egész.” „És ez hogy lehet?” — „Hát egyszerűen azt mondta a portásnak, hogy én az ö felesége vagyok." Telefontörténetek Egy nő tanácsot kér a pszichiátertől. — A férjem magában beszél. — Ez gyakran előfordul — nyugtatja meg az orvos. — Lehetséges. De az én férjem ráadásul fel is hívja makát. — Nagyságos kisasszony, találkozhatunk még? — Hívjon csak fel nyugodtan. A számomat megtalálja a telefonkönyvben. — És a becses neve? — Az is ott van mellette. A postától jött ember magyarázza az idős hölgynek: — ........és ha tűz van. hívja a száztizenkettőt! — Micsoda újmódi flanc! Az én időmben a tűzoltókat hívták”. Berta kidugta a kezét a fürdőszobából: — Richard, a pongyolámat! A férfi félretette az újságot, és készségesen odaadta a kért ruhadarabot. — Tudod, mire gondolok most? — Kérdezte Berta. Richard elmosolyodott. — Azt hiszem tudom ... — Csodálkozni fogsz — folytatta Berta —, de most Dominikra gondolok. — No de kérlek! — mondta csalódottan Richard. — Dominikra?! Most?! — Ó! — sóhajtott föl az asszony. — Tudom, hogy egy lehetetlen alak, aki képtelen lendíteni a sorsán. De te segíthetnél neki... Mosolyogva, frissen és illatosán lépett ki a fürdőszobából. Richard átölelte. — Szép vagy. .. — Tudom, Richard, hogy segíteni fogsz neki. — Nem tudom, lesz-e rá módom... — Csak ne becsüld le a lehetőségeidet! — Úgy illatozik a hajad, mint egy rózsáskert. — Dominik az élete végéig hálás lesz neked. Egy osztályvezetőhelyettesi állás kezdetnek éppen megfelelő lenne a számára. — Nem (túl szoros az öv a pongyoládon? — Dominiknak nincs bátorsága, hogy személyesen kérjen meg téged. — Meglazítom. — Olyan gyámoltalan. — Ugye, hogy jobb így? — Képes lenne fillérekért dolgozni a nyugdíjig. — Isteni gömbölyű a csípőd ... — Mások bezzeg törtetnek. — A pongyolád ... — Richard ... — Odateszem a széktámlára ... — Szerezd meg azt a helyet Dominiknak! — Kérlek, hagyj békét azzal a Dominikkal! Magad mondtad, hogy egy lehetetlen, ostoba fráter. — Igen, de azért segíthetnél neki. Mégiscsak a férjem! MILAN KUKUCKA (Zahemszky László ford.) Szöveg nélkül
