Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
1979. november 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 CSfflrtDfllMINgflBflD IDŐ Apuka mesől a munkahelyről Milyennek látják a világot? Vacsoránál ül a család, meglehetősen feszült a légkör. Az apa meséli a gyári eseményeket:- Képzeld, megint Fekete kapta a prémiumot. Hiába, az ilyen törtető alak kedves a főnökök előtt. A gyerekek riadtan fülelnek. Képzeletükben megjelenik a gyár, mint sötét, félelmetes hely. Az apa csalódottságában valószínűleg nem a valóságos képet rajzolta családja elé a gyári kollektíváról. Erősen torzító lencsén át mutatta be munkahelyét. A gyerekek azonban szó szerint veszik, ök a szülők közvetítésével ismerik meg a gyárat, az emberi kapcsolatokat, a társadalomban uralkodó állapotokat. Ezek után valószínűleg szorongással gondolnak arra az időre, amikor maguk is dolgozók lesznek, s naponta eljárnak a szövetkezetbe, üzembe, hivatalba, ahol is hiába az igyekezet, a tisztességes munka, csak az kap jutalmat, aki a klikknek a tagja, aki csúszómászó, törtető alak. Aztán eltelik néhány hónap, s most az apa kapja a prémiumot. Erről lehet, hogy nem is értesülnek a gyerekek. Vagy egyszerű bejelentés formájában hangzik el, nem azzal a tanulsággal, hogy mégis érdemes tisztességesen dolgozni, mert ezt is méltányolják, ezt is észreveszik. Más alkalommal az anya meséli el, hogy a vállalati csónakház építésén délelőtt tíz órakor egy ember sem dolgozott. Kupacba ülve söröztek, amikor kiment ellenőrizni. A gyerekek megint fülelnek, s hallják az alaptalan általánosítást, - hogy micsoda lógás folyik minden munkahelyen. Valóságos csoda, hogy van miből munkabért fizetni. A gyerek levonja a tanulságot: mindenki lóg, nyilván nem érdemes tisztességesen dolgbzni, ha anélkül is meg lehet élni. Hajlamosak vagyunk rá, hogy csak a rosz- szat emlegessük! Pedig minden szülő tud a munkahelyéről a felelőtlen, hanyag tevékenység mellett sokkal több ellenpéldát is felemlegetni: a szocialista brigádok vállalásától a Dolgozz hibátlanul -mozgalomig. Ugyanez a helyzet a mindennapi bosz- szúságainkkal is. Ha nem kapunk valami árucikket, udvariatlanok voltak velünk a hivatalban. Ha azt tapasztaltuk, csak csúszópénzzel lehet valamilyen szolgáltatáshoz jutni, felháborodottan meséljük otthon. Ám ha valami kedvező változást tapasztalunk, azt szép csendesen tudomásul vesszük. Ezt írja egy helyütt Makarenko: „Ne sopánkodjunk, ne panaszkodjunk soha a gyerek jelenlétében, mutassunk lehetőleg mindig vidám, bizakodó arcot, reménykedjünk a jövőben.... Minden ténylegesen bekövetkezett javulást okvetlenül hangsúlyozzunk és húzzunk alá a gyerek előtt”. Persze, semmiképpen nem kell elhallgatnunk csemeténk előtt a még meglevő hibákat, hiányosságokat, ellentmondásokat, visszásságokat. De ezeket felnagyítani, hamisan általánosítani a gyerek jelenlétében, mindennek csak-» a rossz oldalát mutatni, nagy nevelési hiba. Még akkor is, ha nem szándékosan tesz- szük. A gyerek hosszú-hosz- szú évekig a mi szemünkkel nézi a világot, s egész fejlődését nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen színben látja. ÁRUVIZSGÁLAT Mosás után öblítés A Wofalor (NDK gyártmányú öblítőszer) a legkia- dósabb, s ami nem kevésbé fontos, csomagolása is nagyon praktikus. A főgan- tyús flakonban egy liter öblítőszer van. Ára és minősége alapján is a „középmezőnyben” helyezkedik el. Utoljára említjük az Ultra öblítőszert (500 gramm 17,40 Ft). Tulajdonságai közül különösen az antisztatizáló hatás emelhető ki, amely kiváló. Egyéb tulajdonságai azonban korántsem ilyen kedvezőek, a Nagyító tesztje szerint a jó % a közepes minősítési kategória határán helyezkedik el. Sz. J. A mosás „technológiájának” elmaradhatatlan része az öblítés — ezt minden háziasszony tudja. Az öblítés jelentősége pedig csak növekedett a szinteti-. kus, s így az enzimes mosószerek általános elterjedésével ! Ezek a mosás hatékonysága szempontjából kiváló szerek ugyanis — mint a Nagyító orvosszakértője írja — nem „tudnak” különbséget tenni a szennyeződést előidéző, illetve a bőr védelmét biztosító szaruréteg fehérjéi között. A ruhaneműben visszamaradó mosószer — különösen az érzékeny bőrűeknek, illetve a mosószerre allergiásoknak nem kevés gondot, kellemetlenséget okozhat. A textilöblítők jellegzetesen „civilizációs” termékek, a mosási kultúra fejlődésével kerültek előtérbe. No meg azért is, hogy a széles körben elterjedt műszálas anyagok sajátos tulajdonságának, az elektrosztatikus feltöltődésnek elejét vegyék, pontosabban e „hajlamot” csökkentsék. A textilöblítőszemek azonban nem feladatuk a ruhaneműben visszamaradt mosószer eltávolítása! A hagyományos, többszöri öblítésre tehát e szer használata esetén is szükség van. Az öblítőszert az öblítés (ek) után kell alkalmazni. A jó öblítőszer, antisztatizáló hatása mellett, a ruhaneműt, textiliát kellemes, lágy fogásává, illatossá teszi. Hétféle öblítőszer kapható (többé-kevésbé rendszeresen ...) — tehát van miből választani. Az árskála 7,90-ttől 33,60—Ft-ig terjed, igaz a mennyiség is változik 300 grammtól egy literig. A Nagyító áruvizsgálatából kitűnik: a legolcsóbb a Komfort, de majdnem a leggyengébb minőségű. Antisztatizáló hatása ugyan jó, de „fogásjavító” képessége közepes és tudni kell, hogy ez az öblíitöszer nagymértékben csökkenti a textília nedvszívó képességét. A „másik” Komfort viszont, amely 980 grammos flakonBrjanszkban az „Ellopott nap” című gyermekoperát adták elő a zeneiskola ifjú szólistái, kórusa és zenekara. Az opera Csajkovszkij zenéjének motívumai alapján ban 33,6ö-ért vásárolható meg, az egyik legjobb minőségű termék. A fertőtlenítő Komfort minőségétől csak alig marad el a Bip felújító öblítő minősége, s úgy tűnik, a Bip szolgálja meg legjobban az árát: az 500 grammos fiakor! 12,30—Ft- ba kerül. Antisztatizáló hatása kiváló, és valamennyi öblítőszer közül ez teszi a leginkább kellemes, lágy fogásúvá a textiliát. A kertben Ifjú zeneszerző Blúzok romantikus stílusban A csipke, zsabó és pliszé díszítésű blúzok nemcsak nőiesek, csinosaik, de stílusuk arra is alkalmas, hogy régebbi, simavonalú blúzainkat — elsősorban az ingblúzokat — . kevés kiadással és némi fáradsággal újszerűvé és főleg divatossá varázsoljuk. — Íme egy-két példa. 1. Méterben kapható, cak- kosszélű hímzett csipkéből duplasoros, széles, pici ék- szergambokkal ellátott betétet kombinálunk a blúz elejébe. 2, Pöttyös, virágos vagy más mintájú blúzra jól illik az organzából készült, erősen húzott, fodros zsabó, amelynek szélét elütő színű selyemfonállal lehet behurkolni. 3. Érdekes megoldású, nehezebb selyemből szabott nyakkendő, kézelő, amelynek szélén 1—1,5 cm széles pli- szérozott fodor van. pici gyöngygombofckal díszítve. BK. • Aki ismeri a földrajzot és a történelmet, bizonyára könnyebben meg tudja állapítani, hogy a betűkkel jelzett emberek milyen nemzetiségűek és miben laknak. Nézzétek meg alaposan a rajzokat és párosítsátok a betűket a számokkal. •Z — qEje — a (s = ompizsa — a ‘C = jaSsu — o ‘i = UEjpui — a ‘f = — V :sa»fajSaw készült. Az előadásnak nagy sikere volt, a nézők lelkesen tapsoltak a szerzőnek, a tíz éves Vologya Dubinyinnak, aki a zeneiskola növendéke. Vologya zenész családból származik. Apja Igor Konsz- tanitinovics az Orosz Föderatív Köztársaság érdemes művésze, a megyei filharmónia zenekarának karmestere, anyja Larisza Apollo- szavna hegedűórákat ad a zeneiskolában. Nyolc éves koráig Vologyát nem tanították zenére, de mindennap hallotta otthon a zenét és koncertekre vitték. Egy alkalommal észrevették, hogy Vologya annak ellenére, hogy még nem ismerte a kottát, hallás után próbálta lejegyezni és zongorán lejátszani az ismert melódiáikat. Ekkor Vologyát beíratták a zeneiskolába. Az „Ellopott nap” című egyfelvonásos opera nem az első szerzeménye. Az ifjú zeneszerző már1 komponált néhány éneket, dalt és románcot. Most új operán dolgozik „Ilja Muromec” címmel. Vitaminforrás A cékla Vitaminszegény hónapokban, keressük azokat az élelmiszereket, amelyekben bőven találunk vitaminokat, ásványi anyagokat. Egyik ilyen értékes növényünk: a cékla, amelyet vörösrépából nemesítettek. A cékla vegyétem- zése során kiderült, hogy vitaminokat, ásványi sókat, poliszacharidokat és olyan festékanyagokat tartalmaz, amelyek • a szervezet életfunkcióit kedvezően befolyásolják. A vitaminok közül P- és al B-vitaminokat, az ásványi sók közül a magnéziumot és káliumot emeljük ki, mint a cékla legértékesebb hatóanyagait. Ezeknek tulajdonítható, hogy a nyers cékláié biológiailag igen értékes ital. A népi gyógyászatban ezért többféle betegségre ajánlják gyógyszerként a „természet patikájából”: a szervezet erősítésére, magas vérnyomásra, érelmeszesedésre, a szervezet ellenállásának fokozására, légúti betegségek kezelésére; nagyon jó vizelethajtó növény. A céklának káros élettani hatása nincs, de mivél sok rostanyagot tartalmaz, a. gyomor- és bélrendszeri betegségben szenvedők csak lé formájában fogyasszák. A céklát igen változatosan készítheti el a háziasszony. — Néhány recept: Cékla—narancs koktél A nyers céklát meghámozzuk, kisiyukú reszelőn lereszeljük, tiszta vászonruhán átszűrjük. A céklalevet ösz- szekeverjük 3—4 narancs tevével, ízlés szerint cukrozzuk, étkezés előtt, hűtve fogyasztjuk. Nyers cékla tormával 1 kg nyers, céklát és 40 dkg tormát meghámozunk és kisiyukú reszelőn lereszelünk. ízlés szerint salátaecetet készítünk, ráöntjük a reszelékre, adunk még hozzá köménymagot és az egészet jól összekeverjük, üvegekbe tesszük és savanyúságként fogyasztjuk. Sokáig eláll. Céklasaláta almával 50 dkg céklát héjában puhára főzünk, meghámozzuk, karikára vágunk. Három darab almát meghámozunk, a magházát kivéve szeletekre vágunk. Citrommal, mézzel, sóval salátalét készítünk, majd ráöntjük a cékla és almaszeletékre. Hús mellé tálaljuk. Céklamártás A héjában főtt céklát megtisztítjuk, lereszeljük. Olajból és lisztből világos rántást készítünk, húslével (vagy vízzel) felengedjük, belekeverjük a céklareszeléket, ízesítjük sóval, ecettel, cukorral és tejföllel. Főtt marhahúshoz kitűnő. Cékla tejszínhabbal A nyers céklát meghámozzuk, kisiyukú reszelőn lereszeljük, majd hozzákeverünk még ízlés szerint 2—3 darab alma reszeléket és cukrot. A tetejét tejszínhabbal díszítjük, ebéd után. gyümölcs helyett fogyasztjuk. A fűszerboltokban készen is kaphatunk céklasalátát. * Fási Katalin Új zene születik Vologyo szüleivel