Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-25 / 276. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 25. és a ren­fl díszletek dezés két­ségkívül színpompás és nagyszabású volt. Talán túlságosan is az, hiszen valójában minden résztvevő tudta, hogy a lo­bogó zászlók tömege, a ha­talmas címer, s a látványos ünnepség egyéb kellékei alig­ha fedhetik el a tartalmat: igazi államalapítás helyett csak műállamnak szól a csinnadratta. A színjáték egyébként is túlságosan is­merős már: három esztendőn belül a harmadik bantusz- tánt hozták létre a Dél-afri­kai Köztársaságban, az or­szág észak-keleti szögletében, a félmilliós vhavenda törzs lakóhelyén. És a „Venda köz­társaság” semmiben nem kü­lönbözik némileg idősebb társaitól, Transkeitől és Bop- huthatswanától: éppúgy a látszatfüggetlenség példája, az apartheid terméke, mint elődei. De mit is takar a dél­afrikai fehér hatalom maka­csul folytatott bantusztánpo- litikája? Még az unió hírhedt faj­üldöző miniszterelnöke, Vo- erwoerd találta ki éppen húsz esztendeje a fajok el­különített fejlődésén alapuló országrend kegyetlen vízió­ját, amelyet mostanában az utódok próbálnak elfogadha­tónak tetsző formákba önte­ni. A rabszolgatartás korsza­kának tovatűnésével ugyanis a fekete őslakosság elnyomá­sának klasszikus államát is „utolérte” a kérlelhetetlen valóság: a fajüldözők szá­mára mind nagyobb belső és külső problémákat okozott a 20 milliós' fekete lakosság teljes jogfosztottsága. A 4,5 milliónyi fehér kisebbség mindenható uralma persze csak erőszakkal, brutális rendőri-katonai erővel tart­ható fenn, s ez a Dél-afrikai Köztársaságban a társadalom alapvető jellemvonásának te­kinthető „módszer” mind na­gyobb mértékben szigetelte el az országot a külvilágtól, megnehezítve nemzetközi po­litikai és gazdasági kapcsola­tait. Olyannyira, hogy a tő­kés világ száméira rendkívül fontos ásványkincsek ellené­re Pretoria mind többször pilitikai konfliktusokba ke­rült legfőbb mentorával, az Egyesült Államokkal is. Bár attól nem kellett, s ma sem kell tartania a dél-afrikai kormányzatnak, hogy a nyu­gati nagyhatalmak teljesen leírják, avagy valóban hatá­sos gazdaságpolitikai tilálma- kat vezetnek be ellene, mé­gis immár jó évtizede erőtel­jes nyomásnak van kitéve szövetségesei részéről. (A nyomás persze nem’ akadá­lyozta meg az apartheid-po­litika folytatását, s a dél-af­rikai atomfegyver kifejlesz­tését sem.) Ez a külső tényező páro­sult a fekete lakosság mind nagyobb belső mozgolódásá­val, amelyet egyre kellemet­lenebb volt pusztán nyers erőszakkal elfojtani. Ez in­dította Pretoriát arra, hogy lépéseket tegyen a fajüldö­zés klasszikus formáinak megváltoztatására. A fekete faj teljes — rabszolga jelle­gű — alárendelését hivatott felváltani az elkülönített fej­lődés politikája, az aparthe­id. Lényegében országfelosz­tást gondoltak ki az ország urai. A Dél-afrikai Köztár­saságban a feketék már ko­rábban is csak meghatáro­zott körzetekben, városne­gyedekben élhettek, kizárólag engedéllyel léphettek fehérek területeire. Az apartheid „továbbfej­lesztése” a külön „törzsi ál­lamok” megteremtését jelen­tette. Ezek az „államok”, az úgynevezett bantusztánok „függetlenséget” kapnak Pretoriától és felruházzák őket az államiság minden külső jegyével: saját kor­mány, hadsereg, zászló, cí­mer, himnusz stb. Lakói el­veszítik dél-afrikai állampol­gárságukat, így külföldivé válnak. Elegendő lenne min­dez az önálló, valóban füg­getlen léthez? Nyilván nem. Hiszen ezek a műállamok nem is létezhetnének a Dél­afrikai Köztársaság nélkül. Gazdaságuk jóformán egy­általán nincsen, területeik, az ősi törzsi területek, a sok év­százados faji elnyomás miatt megmaradtak a kezdetleges viszonyok között. A bantusz- tánlakó tehát, ha élni akar, csak a dél-afrikai gazdaság­ban dolgozhat, persze, ha be­engedik. így aztán ez a rend­szer állandó, olcsó és az ed­diginél is kevesebb joggal rendelkező munkaerőt bizto­sít a fehér gazdaság számá­ra. Ha pedig megnézzük az ed­digi bantusztánokat, rögtön feltűnik az aránytalanság is: a három „függetlenített” te­rületen már a dél-afrikai fe­kete lakosság közel ötödé zsúfolódott össze, de ez az or­szág területének csupán hu­szadrésze. A képlet tehát na­gyon is világos. A látszatfüg­getlenség, az elkülönítés tak­tikája nyomán a Dél-afrikai Köztársaság őslakossága ki­szorul, „idegen állampolgár­rá” válik saját hazájában, míg a fehér kisebbség meg­tartja magának az ország te­rületének nagyobb részét, mindazokat, amelyeken euró­pai viszonyok uralkodnak, vagy gazdasági szempontból fontosak. bábálla. TÍZ ilyen mot akar ■■ Pretoria létrehozni, de már az első három bebizonyította, hogy a bantusztán-politika nemzet­közileg csődöt mondott. A három közül egyet sem is­mert el a világon Pretorián kívül senki. Csak a dél-afri- , kai fehér kormányzat képte­len beletörődni abba, hogy az idő rákényszeríti a válto­zásokra. A. K. Az arhangelszki kikötőt az ,.Észak kapujának” szokták ne­vezni. Itt, a Dvina torkolatában kötnek ki, illetve kezdik útju­kat a nagyteherbírású hajók. Innen indulnak a Csendes-óceán partvidékén fekvő városokba, falvakba, az Északi-sarkon te­lelő kutatókhoz, a tundraöve­zetben dolgozó geológusokhoz. A hajók gépeket, ipari felsze­reléseket. építőanyagokat, élel­met szállítanak. A rakományok között jelentős helyet foglal el a faáru, amelyben bővelkedik a vidék. Arhangelszk jelentős sze­repet játszik a Szovjetunió év- ről-évre bővülő külkereskedel­mében. A kikötő kereskedelmi hagyományai évszázadokra nyúl­nak vissza. A város mindig nagy szerepet játszott az Észa­ki-sarkvidék megismerésében és meghódításában is. A nagy forgalmat lebonyolító nemzetközi kikötőt a legkor­szerűbb technikai eszközökkel látják el. Nemrég kezdték meg munkájukat az újtípusú kikö- tőtíaruk és gyors autórakodó berendezések. Az SZKP XXV. kongresszu­sán kitűzött feladat, az északi­tengeri hajózási idő meghosz- szabbítása, sikeresen valósul meg. A jégtörőhajók lehetővé teszik a hajózást egész éven át. Az arhangelszki kikötő az időjárástól függetlenül egész évben dolgozik. Az arhangelszki tengeri kikötő Észak kapuja Jelentős helyet foglal el a faáru Isztambul rA ZSIBONGÓ VAROS Gondosan csiszolt gyé­mántként szikrázott alattunk Isztambul s felette opál szí­nű félhold őrködött. A város dísze a Kék Me­cset. Egyediségét az adja, hogy olyan csempe borítja, amelynek összetételét, elké­szítésének technológiáját a mai napig nem tudták meg­fejteni a tudósok. És bár a legjobb mesterek dolgoznak a felújításon, az isztambuli- ak tudják: a Kék Mecsetet nem tudják régi pompájába visszaállítani. A mecset szomszédságában levő Topkapi szerájban vi­szont sikerült több termet megtartani eredeti állapotá­ban. Az egykori szultáni re­zidenciában számos múzeum kapott helyet. Itt van a vi­lág talán legértékesebb, leg­gazdagabb porceÜángyűjte- ménye, a hárem-konyha, a szultán drága- és féldrága­kövekkel kirakott használati tárgyai, Mohamed próféta relikviái s üvegdobozban, bordó bársonyon nem min­dennapi ritkaság: csodálato­san csiszolt, 86 karátos gyé­mánt. Mesélik, hogy a drá­gakő eredetileg Napóleon anyjáé volt, tőle vásárolta meg az egykori szultán. Meseszerű, tarka világ tá­rul a Bayaziton vagy kör­nyékén sétáló szeme elé. Az emberek a járdaszegélyen guggolnak, az úttesten pi­páznak, teáznak, beszélget­nek. Az árusok kiabálva kí­nálják portékáikat, a gép­kocsivezetők veszettül tül­kölnek. Zsongó-zsibongó vá­ros Isztambul. Ebben a pezsgésben abszurdnak, álomképnek tűnik az egye­tem előtt felsorakozó négy harckocsi. Isztambul a férfiak váro­sa. Férfiak kísérik iskolába a gyerekeket, férfiak árusí­tanak' a szupermarketben, a boltokban, a bazárban. Isztambul egyik leghíresebb látnivalója: az Aja Sophia mecset A több mint egy kilométer hosszú Boszporusz-híd nemcsak a város két részét, hanem Európát és Ázsiát is összeköti. Jellegzetes kép a bazárból Vagy fiatal fiúk, gyerekek, akik nem ritkán papírpénz­zel adják az ember tudo­mására, mit kérnek árui­kért. Gyermekemberek, akik lankadatlan erővel roha­mozzák meg a várost néző turistákat, orruk alá dugják maradék bőrből összevarrt válltáskáikat, színes képes­lapjaikat. A tizenéves ke­reskedők kitűnően ismerik a napi árfolyamokat, zsebszá­mológépet meghazudtoló gyorsasággal szoroznak, osz­tanak fejben. A bazár város a város­ban; egyesek szerint négy­ezer üzlet van itt. Kora reggeltől késő estig várják a vásárlókat. Az árusok, tö­rökök. kurdok, szerbek s ki tudja még milyen nemzeti­ségűek. Időnként őrizetle­nül hagyják áruikat, de ez csak látszatra van így: szomszédjuk helyettesíti őket, ha el akarják hagyni a boltot, összedolgoznak az árusok. Anélkül nem megy — mondja egy Jugoszláviá­ból elszármazott fiatalem­ber, akivel egy borboltban találkoztam, de kiderült hogy neki tulajdonképpen ékszerüzlete van a bőrbolt felett. Milyennek is láttam Isz­tambult? Igazi keleti cse­megének. Ha megízleli az ember, még többet kíván be­lőle. Horváth Teréz Ruhagyár Ulánbátorban A mongóliai magyar koló­nia tagjai között ruhagyá­riak is vannak. Az ulanba- tori szép, modern konfek­ció üzemben szintén dol­goznak honfitársaink. Ami­kor oda látogattam R. Lutaa főmérnök fogadott. — Az Ulanbatori Ruha­gyárat magyar segítséggel korszerűsítettük. — tájékoz­tatott vendéglátóm. — Egy­millió rubeles hitellel 1973— 1974-ben a teljes gépparkot is kicseréltük. A budapesti Május 1. Ruhagyár segített a berendezések felszerelésé­ben, az új technológiák ki­alakításában. Tőlünk eddig több mint száz műszak; és munkás tanult a budapesti gyárban. Jómagam először 1971-ben töltöttem ott há­rom hónapot, két évvel ez­előtt pedig a két üzem együttműködési programjá­nak kidolgozása miatt utaz­tam Budapestre. A magyar kollégák évente váltják egymást. Jelenleg a Május 1. Ruhagyár tizenegy szakértője dolgozik nálunk, s tanítja be a különböző szakterületeken dolgozóinkat. Emellett segítenek — az ugyancsak Budapestről ka­pott — műszaki dokumen­tációk alapján az új tech­nológiák alkalmazásában. Igen nagy előrelépést jelen­tett például nálunk minősé­gi, gazdaságossági és mun­katermelékenység szempont­jából — a varrás és tűzés helyett — a ragasztásos technológia meghonosítása. A magyar szakemberek közreműködésével az utób­bi - években jelentős' ered­ményeket értek el új ter­méktípusok gyártása és a minőség javítása terén. Az üzem férfi, női, gyermek felső- és alsóruházati, vala­mint háztartási textilcik- Tkeket gyárt. Jónéhány új modellt kapnak Magyaror­szágról s ezek gyártáselőké­szítésében segítenek a ma­gyar szakértők. Ugyanakkor Ulánbátorban is terveznek újabb fazonokat, miközben megtanítják a modellkészí­tésre mongol kollégáikat. Ennek köszönhető, hogy egy­re kelendőbbek a gyár áru­cikkei és tíz termékük visel­heti a Kiváló Áruk Fóruma emblémáját. Nagy Ottó Érdekességek az NDK-ban Fiatalító kúra Az Eisenach melletti Wartburg vára „fiatalító kúrát” kap. Az évszázados tetőgerendákat külön e célra szerkesztett, kilenc méter hosszú „bádogkádakban” fürdetik, egyenként vizsgál­ják, javítják, majd epoxid- gyantával erősítik. A „fia­talító kúra” része a kilenc- száz éves vár restaurálásá­nak. Iljtómúzeum Az NDK, a múzeumok országa, bővelkedik furcsa­ságok gyűjteményeiben is. Ilyen nem mindennapi gyűj­teményt állítottak össze a Güstrow-i középiskola tanu­lói, akik kétszáz ajtót gyűj­töttek össze és restauráltak az építészeti műemlékekben oly gazdag városból. A töb­bek között barokk és klasz- szicista stílusú ajtók közül 60-at állami műemlékvé­delem alá helyeztek. A diá­kok folytatják munkájukat. Azt tervezik, hogy gyűjte­ményükből „ajtó-múzeumot” alapítsanak a 750 éves fenn­állását ünneplő Güstrowbam összeállította: Majnár József Müállam-faKtika

Next

/
Oldalképek
Tartalom