Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-21 / 272. szám
1979. november 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KÉWRnyő __________előtt ö rvendetes, hogy az ember egyre több olyan műsorral találkozik a képernyőn, amely emberségre inti. amely megmozgatja benne, ami emberi, amely nyíltan és kifejezetten is vállalja ezt a nemes feladatot. „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” — több mint kétezer éve megfogalmazott igazság, Szophoklész mondta kii Antigonéjában, s a mi televíziónkra régebben sem mondhatta senki, hogy megfeledkezett volna erről az örökigazságról; az utóbbi időben azonban mégis, úgy érzem, ez a» fajta emberközpontúsága még közvetlenebbül nyilvánul meg, már-már kihívó programszerűséggel, a „legmeztelenebb” formákban. Embervallató portré-, riport- és dokumentumfilmjei nemcsak megszaporodtak, minőségüknél fogva hatásuk egyre hangsúlyosabban van jelen televíziós élményeinkben. Az emberség „leckéi” Ezt igazolja az elmúlt hét tapasztalata is, hisz két olyan filmet láthattunk, mely tartalmában példásan cseng össze, mindkettő az emberről szólt, az emberért. Az egyik egy televíziós riportfilm. Sok van, mi csodálatos ..., a másik meg egy dokumentum-játékfilm, a Két elhatározás. Ez utóbbi nem is televíziós alkotás, mozifilm, de mégis összeköti őket az a valóság iránti mély tisztelet, az a jó értelemben vett művészi alázat, amellyel alkotóik közelítettek témájúkhoz. Mondhatni bartóki _ szenvedéllyel szálltak alá' a falusi hétköznapok világába, hogy az élet legalsó régióiban is felfedezzék az emberség költészetét, női sorsok, klasszikus tragédiák fenségét hordozó, magánosán küzdő ■(küszködő) asszonyok 1 hétköznapi hősiességének lenyűgöző példáját. Eszter néniben és a rimóci Kincses Veronikában, aki nem kis áldozattal gyűjtögeti össze a pénzt, hogy fiát látni a távoli Londonba utazhassék, mert erre elhatározása vagyon, és addig nem halhat meg, míg szándékát meg nem valósítja — bennük olyan mondhatni ősi emberi tulajdonságokat tárnak fel, amelyekből mint tiszta forrásból mi nézők is bátran meríthetünk. Külön érdekesség, hogy a szóban forgó két filmalkotás asszonyokról készült, akiknek sorsában valóban megtisztító erővel szólalhattak meg az életharccal járó megpróbáltatások. A Két elhatározás — Gyöngyössy Imre és Kabay Barna munkája — egyébként azzal a felfedezéssel is szolgált, hogy egy moziban gyér- sikerrel futott film, hogyan támadhat új életre a képernyőn új közegben. Témája, megformálása és gondolatvilága révén alighanem a televízió több milliós nézőterű mozijában talált igazán visszhangra, jutott el végül is a nézők legszélesebb köreihez. Van film, amelyik mozisiker után bukás a képernyőn. A Két elhatározással fordítva történt; igazi siker lett. Ezzel a bemutatóval tehát mindenképp jó ügyet szolgált a televízió, és jól tette, hogy fő műsoridőben sugározta vasárnap este, telt ház előtt. Kivételesen szép élményt jelentett a 74 éves rimóci parasztasszony, aki valójában nem csinált mást, csak élte mindennapos életét, csak tette, ami egyébként is dolga, s amire erejéből még futotta, példás egyszerűségével és emberi természetességével szívünk mélyéig ért. Meghatódva néztem e hétköznapi „csodát”, az idős asszony győzedelmes vergődését, férfias szívósságát, de ugyanakkor végtelen gyöngédségét (mily meghitt pillanat. ahogy a szépen kisült dombos kenyereket cirógatja. babusgatja, akárcsak kicsinyeit az anyja; s mennyi íz ‘és zamat beszédében), és mind e szépségek szinte puritán tálalásban. Mindenféle művészieskedés nélkül, s ez föltétien a film dicsérete, ugyanis ettől vált varázslatosan hitelessé. Ügy van itt együtt a fiát rajongásig szerető anya és a természettel birkózó ember, meg-megújuló küzdelmével, felszárnyalóan, akárcsak egy középkori himnuszban. Ahogy a képernyőn az ember az Eszter néniket. Kincses Veronikákat látja, szinte elszégyelli magát, ha arra gondol, hogy milyen apró-cseprő kis bosszúságokra is feljajdul, hogy milyen gyorsan kedve ' romlik egy kisebb sikertelenség esetében, és hogy kiált boldogtalanságot, elkényelmesedve, már akkor is, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné, ha próbára teszik erejét és türelmét. „Sokat éltem (már tudniillik sok mindent megélt) — mondja a filmben az idős asszony. — De nem panaszkodhatok.” Mennyi életerő, és milyen életszeretet sugárzik ebből az egyszerű prózai mondatból! És itt kanyarodom vissza az életéről oly szívesen beszélő Eszter néni példájához is, amelyhez Vitray Tamás ravasz módon egy másik riportfilmet is párosított, egy kisfiúról készült portrét, amelytől az előbbi sajátos értelmezést kapott, önkéntelenül két. világ, két különböző életfelfogás került e párhuzammal egymással szembe. Egy megharcolt élet boldogsága, és egy agyonterhelt kisfiú „boldogtalansága”, aki már ismeri Michelangelo Dávidját, már megjárta a Nemzeti színpadát is, rendszeresen balette- zik, véleménye van, akár egy felnőttnek, de zavarba esik, ha pirospecsenyét akarnak játszani vele. A film nem tört pálcát felette, de finoman érzékeltette, hogy e „természetellenesen” élő gyermek vajmi keveset érezhet meg a tiszta emberi örömökből, s talán nem is fogja megérezni sohasem az igazi boldogság ízeit. Hol a boldogság, kérdezgetjük gyakorta önmagunktól és egymástól is. S általában nagy dolgokra gondolunk, pedig ahogy a televízió emberfeltáró filmjei, programjai tanúsítják: forrását elsősorban önmagunkban lelhetjük meg. önmagunk következetes vállalásában. Röviden Kellemes háziasszony, a színésznőből lett bemondó, G. I. Dorovszkaja invitált bennünket csütörtökön a szovjet televízió estjére, amely mint ez már nemzeti esteken jó hagyomány, ezúttal is színes volt, és ínyenceknek való csemegét is tartogatott; például a Mária Lapkináról készült Wokument|úmfiUmet, amelyben a Régi és új egykori parasztasszony hősnője beszélt a film alkotójáról, Eisensteinről, s ugyancsak a ritkaságok közé sorolható a Szibériai dalok, amely a Kaukázuson túl élő népek szokásaival, dalaival — folklórjával — ismertette meg a nézőt. A Lépés egymás felé című játékfilm — életképek a mából, a jelenségeket humoros oldalukról nézve — ízelítőt adott a szórakoztató műfajból. Gazdasági életünk kulcskérdése a külkereskedelem, érthető tehát a várakozás, amely megelőzte e tárca vezetőjével való találkozásunkat, mely — szerencsénkre — - túl azon, amit már megszoktunk, a bőséges tájékoztatáson túl, többletként azzal a nem gyakorta tapasztalható élménnyel lepett meg, hogy elvont közgazda- sági kérdésekről Veress Péter miniszter mesterien megformált válaszokban közérthetően szólott. V. M. ÚJ BEMUTATÁSI FORMA A hónap műtárgya az Iparművészeti Múzeumban Besztercebányai kályhacsempe Péter apostol alakjával A múzeumok kincseinek javarésze nem a kiállítótermek megcsodált műtárgya, hanem a raktárak polcainak, szekrényeinek néma lakója. Itit húzódnak meg türelmesen. amíg csak szükség nincs értékeik újra felfedezésére. Mert, ha a szakemberek által nyilvántartottak is, ismertté csak egy-egy kiállítás, bemutatkozás után válhatnak. Az Iparművészeti Múzeum igazgatója, dr. Miklós Pál mintha megérezte volna a tárgy elzártsága és „élni akarása” közt feszülő ellentétet, életre hívott egy gondolatot: sorozatosan (havonként) mutatnak be egy- egy érdekesebb múzeum; tárgyat vagy tárgycsoportot a róluk szóló vonatkozások feltárásával együtt (például korabeli dokumentumok fotói, makettek). Az akció 1979 januárjában indult. Az eddigi program gazdag és változatos volt. Az iparművészet, kézművesség csodálatos remekei kerülnek bemutatásra. A XIV. századi elefántesontfaragványtól a XVII. századi arannyal, selyemmel gazdagon hímzett lepedőkig értékes ritkaságok örvendeztetik meg a múzeumlátogatót. Júliusban mutatták be azokat a kályhacsempéket, amelyeket a múlt század utolsó éveiben találtak meg egy besztercebányai kert csatomaásásakor. E leletegyüttes rövid történetéről és a kályhacsempék kultúrtörténeti jelentőségéről S. Cerey Éva régész-művészettörténész, a kiállítás rendezője mondta: — Több okból esett a választásunk erre a leletegyüttesre. Ezekét a kályhacsempéket 1894-ben találták meg Bothár Samu városi orvos kertjében. Az akkori idők szemléletével szemben, hogy Magyarországon csak idegen hatásra és idegen mesterek nyomán jött létre kultúra, e lelet megtalálásával és adatainak feldolgozásával bebizonyosodott. hogy Magyarországon — a felvidéken például — olyan jelentős önálló fazekas kézműipar létezhetett, amilyenre addig nem is gondoltak. Augusztusban láthatta a közönség a török eredetű erdélyi imaszőnyeget a XVII. sz. első feléből. — A keleti szőnyeg mindig keresett, kedvelt tárgy volt Magyarországon — mondta Batári Ferenc művészettörténész. — Talán összefüggésbe hozható azzal, hogy a magyar is lovaspásztor nép volt, nomád életmódot folytatott, a mi hagyományainkban is élt a szőnyegkészítés. Ez nyomtalanul eltűnt, amikor nem töltötte be mindennapi funkcióját sátorajtó, takaró, zsák). Ugyanakkor régi forrásokból kiderül, hogy a régi magyar otthon legfontosabb dísze volt a török vagv perzsa szőnyeg, amely szabadkereskedelem. ajándékozás vagy váltságdíj útján kerülhetett Magyarországra. Két érdekes adat szó1 ion erről: Mátyás király II. Ba- jazid török szultánnal kötött békeszerződésében a török és magyar kereskedők részére szabadkereskedelmet biztosított. Erdély különösen gazdaggá vált török szőnyegékben. Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári kastélyában 1629-ben például 105 török, 154 perzsa szőnyeg és 155 európai falkárpit díszítette a falakat. Magyarországon a miskolci Avas templomban öt török szőnyeget őriznek, a brtassói Fekete templomban több mint százat. Páratlan értékűek ezek a szőnyegek, világviszonylatban is a XVII. századi török szőnyeganyag Magyar- országon a leggazdagabb. Az Iparművészeti Múzeum a Hónap műtárgya című kiállítássorozatának két érdekes bemutatójáról adtunk most ízelítőt. Az eddigi sikeres kiállítások a kísérlet helyességéről győznék meg, a kiállítások magas színvonala bizonyítja, hogy ez a program az Iparművészeti Múzeum szívügyévé vált. P. M. I. Fábri-filmek és filmtervek A közelmúltban befejeződött a „Fábián Bálint találkozása Istennel” című új magyar film forgatása, s a napokban a vágással is elkészült a MAFILM dialóg- stúdiójában Fábri Zoltán. A rendező nyilatkozatában elmondotta az MTI munkatársának: — Az utóbbi néhány évben — az irodalmi élet egyik szenzációjaként — gyors egymásutánban jelentek meg Balázs József regényei. Már a friss olvasásélmény nyomán arra gondoltam, meg kellene filmesíteni azokat. — A két kötetet olvasva feltűnt a két főhős — Fábián András és Fábián Bálint — névazonossága; két generáció sokban hasonló sorsvonulata. — A „Magyarok” kedvező fogadtatása — itthon mintegy 500 ezer néző, számos alkotó-közönség találkozó, külföldön az 1979 januári, új-delhi nemzetközi filmfesztivál nagydíja, javaslat az Oscar-díjra — csak megerősített elhatározásomban, a másik Balázs-regény megjelenítését illetően. A „Ma- gyarök”-beli Fábián András az egy generációval előbb élt Fábián Bálint sorsát, mint emlékképet már előbb átéli. A most elkészült, filmben az első világháború borzalmait, a Tanácsköztársaság korszakalkotó változásait, majd a fehérterror kegyetlenkedéseit átélt, s a rendkívüli gazdag történelmi tapasztalatokat megemészteni képtelen ember életét követhetjük nyomon. A két produkció immár „ikerfilmmé” bővült. — Ami a következő időszak terveit illeti:. szeretném az első két filmet trilógiává teljesíteni. A „Magyarok” akkor tízéves gyermekének, Fábián András kisf iának sorsa kínálja a továbbvitel lehetőségét. A magyar zene hatékonyabb külföldi népszerűsítéséért A magyar zenei élet eredményeinek, jelentősebb eseményeinek népszerűsítésére, határainkon kívüli propagandájának hatékonyabbá tételére kötött együttműködési megállapodást a nemzetközi koncertigazgatóság, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat — jelentették be tegnap a három intézmény közösen megtartott sajtótájékoztatóján. A magyar zeneművek és muzsikusaink külföldi népszerűsítését szolgáló együttműködésről —- a budapesti zenei hetek, a külföldi magyar zenei napok mellett — zenei életünk rangos külföldi eseményeinek kiállításokkal, hanglemezek és zeneművek árusításával egybekötött eredményesebb előkészítését és lebonyolítását várják a szakemberek. Öröklőid dallamok Bemutatkozott a szolnoki Big Band A két hónappal ezelőtt megalakult szolnoki Big Band együttes tegnapelőtt este tartotta meg bemutatkozó hangversenyét a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A Big Band együttes gondolata nem új Szolnokon. Két évvei ezelőtt már megalakult a zenekar, de próbaterem híján — két hangverseny után — felbomlott. A nagyzenekarok újabb korszaka, a nosztalgiahullám azonban változatlanul tartja magát. A tizenhárom hivatásos zenészből álló együttest Somosi Vilmos vezetésével mégsem annyira a nosztalgia hozta össze, mint inkább a zene szeretete. Az első hangverseny műsorának néhány számát a zenekar- vezető hangszerelésében szólaltatta meg az együttes. Az örökzöld dallamok közül többek között Stone, Gross, Porter, Ellington szerzeményeit, valamint Korszakon Hindu-dalát hallgathatta meg a közönség. A továbbiakban bővíteni szeretnék repertoárjukat, s tervezik, hogy rendszeresen műsort adnak művelődési házakban s a Tallinn Étteremben is. A próbákra nagyszerű lehetőséget nyújt a művelődési központ. így az együttes aligha jut elődje sorsára, de a zenészek lelkesedése is azt sugallja, hogy ezúttal hosszabb távon számolhatnak az új együttessel az örökzöld dallamok kedvelői.
