Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-02 / 230. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 2. Megyei labdarúgó-bajnokság Nincs már százszázalékos csapat Rákóczifalva—Tisza Cipő SE 2:0 (1:0). Martfű, 300 n., v.: Börcsök A. Rákóczifalva: Bertus — Ladányi, Horváth, Kovács, Nyolczas I. — Fekete, Szabó, Mihályi (Bugyi) — Bencsik, Patkó (Rigó), Nyolczas II. Tisza Cipő SE: Pál — Sipos, Borza, Mihovits, Kardos — Vas (Oláh), Szöl- lősi (Mészáros), Szőke — Szántai, Nyitrai, Nagy R. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés. Az első gólszerzési alkalom Szántai előtt adódott, de emelése a kapu fölé szállt. A félidő közepétől visszaesett a hazai csapat, és a vendégek sorozatos támadásainak a lesre játszó martfűi védelem nem sokáig tudott ellenállni. Az örökmozgó Bencsik fejesgóllal juttatta vezetéshez csapatát. Az első félidő befejezése előtt ismét Bencsik növelhette volna az előnyt, de kapufára fejelte a labdát. A második félidő elején a hazai csapat mindent megtett a kiegyenlítésért. A 12. percben Mihovits fejese a kapufán csattant. Mintha a hazaiak belenyugodtak volna a vereségbe, átadták a kezdeményezést a vendégeknek. A 30. percben a csereként beállt Bugyi jól eltalált lövésével beállította a 2:0-ás végeredményt. A minden csapatrészben jobb Rákóczifalva ilyen arányban is megérdemelten nyert a szétesően játszó hazaiak ellen. Jó: Bertus, Horváth, Nyolczas II., Bencsik. Ifi: Tisza Cipő SE—Rákóczifalva 2:1. — kókai — Ű jszász—Karcag 1:1 (1:1). Üjszász, 400 n., v.: Varga F. Űjszász: Takács — Bóta M., Földi, Kovács, Czakó, Gyáf- rás, Lukács, Varga, Mérész, Szabó, Nagy. A karcagi szurkolók jóvoltából nagy számú közönség előtt változatos, jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Az elején Űjszász hagyott ki holtbiztos helyzetet, amire a vendégek egy negyedóra elteltével góllal válaszoltak. Ezután enyhe mezőnyfölényt harcoltak ki a hazaiak és a félidő hajrájában ritkán látható, szép fejesgóllal egyenlítettek. __ A második félidőben Űjszász volt mezőnyfölényben, helyzeteit azonban nem tudta értékesíteni. A karcagiak játéka csalódást okozott, az eredmény, főként a második félidőben látottak alapján, rájuk nézve hízelgő. A játékvezetői hármas mindkét fél terhére sokat tévedett),' ,G.: Nagy Gy., ill. Erdei. Űjszász minden játékosa dicséretet érdemel lelkes, odaadó játékáért, ill. Nagy J. Ifi: Karcag—Űjszász 1:0. Jászberényi Vasas—Beseny- szög 1:0 (0:0). Besenyszög, 550 n., v.: Hossó. Besenyszög: Boros — Zaja, Dudok, Lévai, Miklós, Dózsa, Farkas, Bálint, Varga Gy. (Csajbok), Danyi J. (Varga J.), Kiss Gy. A kezdés után a hazai csapat mezőnyfölényt harcolt ki, de támadásai a kapu előtt sorra elakadtak a Vasas védőin. A neves vendégcsapat a vártnál gyengébben játszott, a hazaiak játékából pedig hiányzott a tervszerűség, így csak egy gólt láthatott a nagy számú közönség. A gól a második félidő 4. percében esett súlyos védelmi hibából a szemfüles Vígh révén. A játék képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna. A játékvezeNB II. Férfi: Tiszamenti Vegyiművek—Külker SC 3:0 (4, 8, 12). Bp., v.: Hajdúska, Kovács. Vegyiművek: Hegedűs S., Nyári. Ilyés, Boros. Péter, Hegedűs Z.. cs.: Policsányi, Steiner. Edző: Policsányi István. A középmezőnyhöz tartozó hazaiak egy pillanatig sem tudták kétségessé tenni a jó erőben levő listavezető szolnokiak játszmaveszteség nélküli győzelmét. Jó: Hegedűs S.. Nyári. Boros. Szolnoki TITÄSZ—Hejőcsabai Cement 3:0 (2, 6, 7). Szolnok, Verseghy úti pálya, v.: Korint. TITÁSZ: Nabatov. Nagy. Kiss. Mészáros. Balázs. Vígh. Edző: Jáger István. A minden tekintetben jobb hazaiak megérdemelt gvőzelmet arattak magabiztos játékukkal. tői hármas jól működött. Jó: Boros, Varga Gy., Farkas, Dudok, Kiss Gy., ill. Vígh, Vass, Udvarias, Szilasi. Ifi: Besenyszög—Jb. Vasas 1:1. Törökszentmiklósi SE—Szolnoki Cukorgyár 4:2 (3:1). Törökszentmiiklós, 400 n., v.: Juhász. TSE: Mayer — Nagy, Boda, Drávucz, Molnár, Kozák (Lengyel), Varga (Süveges), Kegyes, Kállai, Stummer, Márton. A hazai csapat nagyobb erőbedobással játszott, jobb volt a csapatmunkája, s támadói — különösen az első félidőben — sok zavart okoztak a szolnokiak védelmében. A második félidőben a vendégek 'kezdtek jobban, majd hullámzó játék következett, több * kihagyott helyzettel. G.: Stummer (2), Kozák, Márton, ill. Rákóczi (2). Ifi: TSE—Sz. Cukorgyár 2:1. Jászárokszállási Vasas— Kunszent marton 7:0 (0:0). Jászárokszá'llás, 700 n., v.: Örsi. J. Vasas: Pesti — Nagy 5., Rédei T., Varga, Lukács, Tuza (Nagy L.), Muntyán T., Csikós, Krecsmarik (Rédei Gy.), Banka, Tóth L. Két ellentétes félidő jellemezte a találkozót. Szünet után a hazaiak igazi gólparádét rendeztek, valamennyi gólt akcióból szerezték. A vendégek a hét gól ellenére is végig ’sportszenűen játszottak. G.: Tóth L. (3), Lukács, Csikós, Tuza, Banka;. Jó: Lukács, Banka, Tóth L., Nagy 5., Muntyán T., ill. Garáz, Harangozó, Szarvák A. Ifi: J. Vasas—Kunszent- márton 5:0. Szolnoki Vegyiművek— Jászkisér 3:1 (1:0). Vegyiművek pálya, 300 n., v.: Busa. Vegyiművek: Csécsey (Öllé) — Kelemen, Dobos, Sipos, Tánczos, Kupeczki, Halász, Fedor, Hajdú (Miskolczi), Németh, Tóvizi. Az első öt percben három komoly gólhelyzetet hagyott ki a hazai csapat. Hetven percig a Vegyiművek nyomasztó fölényben játszott, de 3:0 után lefékezett, és ekkor a vendégcsapat szépített. A jól játszó Vegyiművek megérdemelten győzött, sőt £ gólkülönbség Jászkisérre nézve hízelgő. Csécsey László ezen a mérkőzésen búcsúzott az" aktív labdarúgástól, munkahelyi változás miatt. A 77. percben Sipos (Vegyiművek) és Rózsavölgyi (Jászkisér) a kiállítás sorsára jutott, sportszerűtlen magatartásért. G.: Németh, Tóvizi, Fedor, ill. Tóth József. A hazai csapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel kitűnő játékáért, ill. Kovács. Ifi: Sz. Vegyiművek—Jászkisér 3:1. Jászjákóhalma—Kunhegyes 6:1 (1:0). Kunhegyes, 300 n., v.: Szántó. Kunhegyes: Végért — Tóth, Apostol, Her- bály I., Kontra, Borbély (Fazekas), Gráczer, Kovács, Balogh I., Herbály II., Lipták. Az első negyven percben a hazaiak támadtak többet, de helyzeteiket nem tudták kihasználni, mindössze egy kapufát értek el. A 42. percben egy ártatlannak (látszó ellentámadásból a vendégek lőttek gólt. Szünet után a 48. percben Herbály II. révén még egyenlített Kunhegyjes, de kisvártatva újabb két gólt SZ. TITÁSZ—MEAFC 3:0 (13, 14, 8). Szolnok. Verseghy úti pálya. V.: Tirpák. Csordás. Bár szorosabban alakult ezúttal az eredmény, de a TITÁSZ-nak most sem okozott különösebb gondot a miskolciak legyőzése. Jó: Nagy, Mészáros, Kiss. A Magyar Röplabda Szövetség Kupájáért, nők: Lehel SC— Almásfüzitői TSC 3:0. Jászberény. Lehel SC: Lankus. Al- mási, Baranyi, Szabó. Nagy E., Móri. Cs.: Sápi, Urbán. Edző: Zircher Tibor. Meglepő, de biztos győzelmet aratott a Lehel a bajnokságban jól szerepelt vendégek ellen. Almásfüzitő— Lehel SC 3:0. A visszavágón re- vansot vettek az almásfüzi- tőiek\ kapott. A hátralévő időben szinte tetszés szerint rúgta góljait a Jászjákóhalma a fegyelmezetlenül játszó hazaiaknak. A látottak alapján a vendégek ilyen arányú győzelme is megérdemelt. A játékvezetői hármas jól bíráskodott. G.: Kriger (3), László A., Szabó S., Nagy L., ill. Herbály II. (11-esből). Jó: Kriger (a mezőny legjobbja), Banya, Sándor, Nagy Gy., a hazaiaktól senki. Kiállítva: Kontra a 82. percben. Sárga lappal figyelmeztetve Szöllpsi és Kovács (Jászjákóhalma). Ifi: KESE—Jászjákóhalma 2:1. Tiszabura—Túrkeve2:l (0:0). Abádszalók, 200 n., v.: Horváth. Tiszabura: Szabó — Körtvélyfái, Szimits, Győri, Csömör, Vörös, Kelemen (Fehér), Csömör ,M., Makai (Rátkai), Kasza, Nagy. Az alacsony színvonalú első félidőben mindkét csapat fáradtnak tűnt. A nézőknek csak egy-két kapu előtti kavarodás okozott izgalmat. A második félidőben a vendégek kezdtek jobban, és az 50. percben Kontra- révén vezetéshez jutottak. A tiszaburai csapatot felrázta a gól, néhány akciójuk megzavarta a túrkevei védelmet. A szokatlanul gyenge hazai középpályás sor is feljavult — egy akció, révén Körtvélyfái beadását Ratkai fejelte a túr- keveiek hálójába, öt perccel a befejezés előtt a továbbra is lelkesen küzdő hazaiak Kasza fejesével döntötték el a két pont sorsát. Jó: Szabó, Körtvélyfái, Szimits, ill. Vajda II., Kontra, Vad. Ifi: Túrkeve—Tiszabura 7:0. Abádszalók—Szászberek 1:0 (0:0). Szászberek, 150 n., v.: Hagyó. Szászberek: Balogh — Pető, Kovács, Donikó (Faragó). Szabó II., Juhász, Földi, Kormos, Lakatos, Laki, Szabó J. A hazaiak szempontjából fontos két pont sorsát a nagyobb lelkesedés döntötte el a vendégek javára. A mérkőzést eldöntő gólt a 89. percben egy ellentámadásból Kovács szerezte. A vendégcsapat valamennyi játékosa dicsérhető, ill. Kovács, Pető, Laki. Ifi: Szászberek—Abádszalók 5:0. M€II Szolnok Vörös Csillag: Buffalo Bill és az indiánok (II. helyáron), Kert: BUÉK (14), Tisza: Szöktetés (16, II. helyáron), Tallinn: Kedves szomszéd (14), Reptér: szünnap. Vegyiművek: Hollywood, Hollywood (II. helyáron), Szandaszőlős Terv: Az idők kezdetén, Szivárvány (ovimozi). Abádszalók Petőfi: Mindenkinek a maga keresztje (II. helyáron). Jászapáti Táncsics: Katonazene. Jászberény Lehel: Az ártatlan (16), Kert: Keoma (III. helyáron). Karcag Déryné: Leprás nő (II. helyáron). Kisújszállás Ady: A Scotland Yard vendége (III helyáron). Kunhegyes Szabadság: Szentimentális regény (14). Kunmadaras Petőfi: Nyomorultak I—II. (dupla helyáron). Kunszentmárton Körös: Zsaru (14. II. helyáron). Mezőtúr Béke: Magas szőke férfi visszatér (III. helváron). Dózsa: Az első kísértés, Szabadság: Won Ton Ton. Hollywood megmentő- je. Tiszafüred Tisza: A hét mesterlövész (II. helyáron). Tószeg Petőfi: A sah fia I—II (dupla helyáron). Törökszent- miklós Dózsa: No, megállj csak, Pokoli torony I—II. (14. III. dupla helyáron). Hunyadi: Halló, itt Iván cár. Túrkeve Vörös Csillag: A vágy titokzatos tárgya (16, II. helyáron). RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — Népi zene Békés megyéből. Kovács Tivadar zenekara játszik. — 17 10: Szezonvég tanulságokkal. Riporter: Dalocsa István és Zentai Zoltán. — 17.40: Klasszikus zeneművek Ray Coniff együttesének átiratában. — Közben: Napjaink. (A vevők vékonyodó pénztárcái ár ÓL) Palatinus István jegyzete. — 18.00: Alföldi krónika. — A Queen együttes felvételeiből. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. RÖPLABDA Eredményes forduló ORSZÁG-VILÁG Páros mérkőzés Ribli és Adorján között Kosárlabda Izgalmas küzdelem NB I. Női: BEAC—Szolnoki MÁV MTE 48:47 (28:18). Szolnok, Véső utcai sport- csarnok, v.: Varga, Szász. MÁV MTE: Bódi (4), Miko- láné (16), Vinczéné (6), Czeg- lédi (5), Rittling (5), cs.: Hegedűs (11). Edző: Balogh Péter. Az első játékrész a fővárosiak fölényét hozta, a szolnokiak játékán meglátszott az előző napi szokatlanul nagy megterhelés. Fordulás után a piros-kékek fokozatosan ledolgozták hátrányukat, a véghajrában kiegyenlítettek, sőt az utolsó percben a vezetést is átvették. A 47:46-os hazai vezetésnél a BEAC kihasználta a rendelkezésére álló 30 másodpercet, kosarat dobott és ezzel meg is nyerte a mérkőzést. A szolnokiak jól vizsgáztak lelkesedésből és küzdeni akarásból, különösen Mikoláné és Hegedűs játéka tűnt ki. Az ellenfél legjobbjai Glázer (12), Mátay (9), és Lerner (8) voltak. Harc a labdáért — világosabb mezben a szolnokiak Fotó: Lázár SAKK. Rigában az egyéni sakk világbajnokság zónaközi döntőjében döntetlen eredménnyel ért véget a továbbjutást befolyásoló Polugajevszkij (szovjet)— Gheorghiu (román) függő- játszma. A zónaközi döntő végeredménye: 1. Tál 14, 2. Polugajevszídj (mindkettő szovjet) 11.5, 3—4. Ribli Zoltán és Adorján András 11—11 ponttal. A rigai csoport harmadik továbbjutója tehát mindenképpen magyar versenyző lesz. A verseny- bíróság felszólította két nemzetközi nagymesterünket, hogy a hatjátszmás páros mérkőzést egy-két napi pihenő után Rigában folytassák, ám Ribli és Adorján kijelentette, hogy Budapesten kívánnak játszani. Ez az eredmény a magyar sakkozás újabb nagy nemzetközi sikere, hiszen korábban csak Portisch Lajos nemzetközi nagymesterünknek sikerült bejutni a világbajnok-jelöltek párosmérkőzésére. KAJAK—KENU. Az év utolsó nemzetközi versenyén, Münchenben nagyszerűen szerepeltek a magyar kajakosok és kenusok. A viadalon kitűnően versenyzett a szolnoki Városi Sportiskola kajakozója, Pető István ifAsztalitenisz Tisza Kupa Hatodik alkalommal rendezték meg Szolnokon a Tisza Kupa első osztályú nemzetközi ranglista versenyt. Eredmények, férfi egyes: 1. Takács II. (BVSC), 2. Ti- már (DÉLÉP), 3. Marosffy (Postás) és Gergely (BVSC). Női egyes: 1. Oláh Zs., 2. Szabó, 3. Kisházi (mindhárom Statisztika) és Balogh (Tolnai VL). Ifjúsági fiú egyes: 1. Niculescu (Craiova), 2. Florescu (Craiova). Ifjúsági leány egyes: 1. Urbán II. (Statisztika), 2. Bol- vári I. júsági Európa-bajnok, aki ezúttal is aranyéremmel járult hozzá a magyarok sikeréhez. — Eredményeik, felnőtt férfiak, K—I 10 000 m: 1. Fábián 46:18.48, 2. Csapó 46:23.94. K—II 10 000 m: 1. Szabó, Bakó 43:27.87, 2. Várhelyi. Janza 44:04.68. K—IV 10 000 m: 1. Magyar- ország (Szabó, Romhányi, Konecsny, Benkó) 38:33.17. C—I 10 000 m: 1. Wioh- mann 51:09.61, 2. Csépai 51:10.08. C—II 10 000 m: 1. Buday, Vaskúti 45:10.20, 2. Tarczali, Ránits 45:20.30, 3. Varga. Takács 46:01.77. Junior fiúk, K—I 6000 m: 1. Pető (Szolnok városi Sportiskola) 28:18.49. C—I 6000 m: 1. Lipták 34:32.50. C—II 6000 m: 1. Koracs, Irányi 30:39.99. K—I 500 m: 1. Fábián 2.00.41. K—I 1000 m: 1. Joós 4:11.61. K—II 1000 m: 1. Bakó, Szabó 3:53.09. K— IV 1000 m: 2. Magyarország 3:28.63. C—I 500 m: 1. Tarczali 2:11.05, 2. Wichmann 2:11.31, 3. Vaskúti 2.14.77. C—II 500 m: 1. Buday, Frey 1:55.99, 2. Varga, Takács 1:56.49. C—I 1000 m: 1. Csépai 4:43.58, 2. Wichmann 4:46.20. C—IIx 1000 m: 1. Buday, Frey 4:16.78, 2. Varga, Takács 4:17.86. — Nők, K—I 500 m: 1. Pozsonyi 2:18.41. TEKE NB II. férfi: Lehel SC— MTE—Csepel SC 5:3 (5306: 5169 fa). Szolnok, MÁV MTE automata tekecsarnoka. Ld.: Kántor 935, Dobos 918, ill. Török 899, Med- gyesi 880 fával. NB II. Női: Szolnoki MÁV MTE—Szentes 5:3 (2086: 2050 fá). Szentes. Ld.: Czakó 399, Kállainé 357, ill. Kardos 366, Bazsóné 356 fával. NB III. Férfi: Szolnoki MÁV MTE—Szabolcsi Építők SE 6:2 (2423:2334 fa). Szolnok, MÁV MTE automata tekecsamoka. — Ld.: Istváni 446, illetve Boczkó 431 fával. mai műsor KOSSUTH: 8.27: Viselkedéskultúránk az időben. — 8.57: Népi muzsika. — 9.44: Krumpliorrú Ferkó — Bencsik Gábor meséje zenével. — 10.05: MR 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. — 10.35: Magyar előadóművészek Haydn- felvételeiből. 11.40: A famászó báró. — Italo Calvino regénye folytatásokban. XIV. rész. — 12.35: Törvénykönyv. „Kedves” lakótárs — Szigethy Anna műsora. — 12.50: Kaocsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát — Hangverseny délidőben. —14.00: Nótacsokor. — 14.42: Arcképek a német irodalomból. Schiller, a klasszikus. — 15.10: Kórusművek a Tanácsköztársaságról. — l'5.23: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. Vendégünk a stúdióban: a cirkusz. — 16.05: Két Lehár-finálé. — 16.26: Kadosa Pál kamarazenéjéből 17.07: Változatok az intelligenciára. 17.45: A Szabó család. — — 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . — A békakirály. — 19.15: Theo Ádám operaáriákat énekel. — 20.00: Többszemközt a Kossuth Klubban. — 20.30: Talabér Erzsébet és Takács Béla nótákat énekel. Kovács Andor gitározik. — 21.05: Húszas stúdió — Cseresnyés. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Jascha Heifetz 1917—1955 között készült lemezfelvételei. — 22.57: Meditáció — tudatvilágunkról. — 23.07: A XVIII. század muzsikájából. PETŐFI: 8.05: Negyedóra háromnegyed ütemben. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Társalgó — Két óra irodalomkedvelőknek. — 10.33: Zenedélelőtt. — 12.16: Két sláger a V’ Moto Rock együttes műsorából. — 12.25: Látószög — Ifjúsági jegyzet. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.25: Állatbarátoknak. — 13.30: Éneklő Ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig. . . — 14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14 35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről könyvért. Irodalmi rejtvény műsor tíz percben az Állami Könyvterjesztő Vállalat budapesti Kossuth könyvesboltjából (V., Vörösmarty tér 4.). — 15.30: Találkozás a stúdióban. — 16.28: Műsorismertetés — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom. Találkozóhely: Csepel, Tanácsház téri postánál. — Telefonszám az adás ideje alatt: 343-732. — 18.00: Tip-top parádé. — 18.33: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik Berki László vezetésével, Kürthy Éva népdalokat énekel. — lS.’Sö: Híres előadók albuma. — 19.20: A magyar sajtó története 1705— 1848-ig Antal Gábor könyvismertetése. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.33: Philemon és Baucis — Déry Tibor novellája. — 21.02: A Rádió Dalszínháza. —‘ 23.15: Gershwin dallamok dzsesszfeldolgozásai. 3. MŰSOR: 8.08: Jaime Laredo hegedül, Leonard Rose gordonkázik, Glenn Gould zongorázik. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Bruckner: IV. „Romantikus” szimfónia. — 10.35: Vásárhelyi Zoltán Bartók kórusműveket vezényel. — 11.05: Válaszolunk hallgatóinknak — még egyszer. — 11.20: A Debreceni Dzsessznapok felvételeiből. — A Gra- mophon együttes játszik. — 11.50: Olasz operákból. — 13.07: Népi hangszerek Peruban —ördög László műsora. — 13.30: Emlékiratok a szabadságharc és az abszolutizmus koráról I. rész. — 13.50: Üj lemezeinkből. — 14.42: Mozart-művek. —16.20: Maria Biesu operaáriákat énekel. — 16.45: Labirintus. — 17.00: Harminc perc alatt a Föld körül — Nemzetközi magazin. — 17.30: Közben volt egy háború — 1939—1969 és hozzászólás 1979-ből Moszkva. — 13.30: Bemutatjuk új felvételeinket. — 19.05: Nem tudom a leckét. — 19.35: A háromszögletű kalan. — Alarcon kisregény. — 20.10: Üi lemezeinkből. — 22.10: Napjaink zenéje — A „Nuestro Tiemoo” kamarazenekar hangversenye A Budapesti Zenei Heteken. 9.05: Iskolatévé. — 14.40: Iskolatévé. — 16.30: Hírek. — 16.35: Istriai utazás. Jugoszláv utifilm. színes) — 17.15: Piszkéstető. Látogatás az MTA csillagvizsgálójában, (ism.) (színes). — 17.30: Mindenki iskolája. Fizika. A testek egymásra hatása. — 18.00: Reklám. — 18.05: Biológia. Élő és élettelen. — 18.35: ,.Egyforma szó a szánkban”. Bemutatkozik: az NDK Kulturközpont. A Horizont Szerkesztőség műsora. — 19.10: Esti mese. (színes). — 19.20: Idoseßbek is elkezdhetik. Tévétorna, (színes). — 19.30: TV-Híradó. (színes). — 20.00: Éjszakák és nappalok.- Magyarul beszélő lengyel filmsorozat XII/4. rész: Aggodalmak, (színes). — 20.55: Panoráma. Jelenségek a világpolitikában, (színes). — 21.20: Budapesti Művészeti Hetek. Rácz Aladár és Igor Sztravinszkij emlékére, (színes). — 21.45: Filmszem. (színes). —i 22.35: TV-Híradó 3. (színes). 2. MŰSOR 20.00: Egy nyári nap percei Győrött. Borsos Miklós társaságában. (ism.) (színes). — 20.30: Jó hangulat zenével. Paul Anka melódiái. (színes). — 20.55: TV-Híradó. (színes). — 21.tó: Reklám. — 21.20: Kasken. Magyarul beszélő svéd tévéfilmsorozat. VIII/7. rész, (színes.) (14 éven felülieknek!)