Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-24 / 249. szám

1979. október 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ! . . í _ ^__ _ _ u a \ IHCreWNÖ í előtt II sorozatok „lélektanához” AZT HISZEM, a filmso­rozatokkal úgy vagyunk, akárcsak az életben előfor­duló dolgokkal: amit meg­szokunk, azt előbb-utóbb meg is szeretjük. A soroza­tok sikerében általában sze­repe van ennek az emberi esendőségnek is. Persze az igazi ok nem az, hogy gyak­ran látjuk ugyanazt, hanem az, hogy ahogyan egyre több ismeretet szerzünk a látot­takról, ahogy kiismerjük a játékszabályokat, ahogy rá­kapunk sajátos ízeire, köze­lebb kerülünk hozzájuk — lélekben. Minden egyes so­rozatba egy kicsit bele kell rázódnunk nekünk nézőknek is. s ehhez sokszor jó adag türelem is szükségeltetik. Hisz megesik, hogy akár két-három folytatásba is be­letelik (nem is mindenki ké­pes kivárni), amíg a film­mel szembeni kezdeti ide­genkedésből származó eluta­sítás megértő befogadásra vált. Itt van például az Éjsza­kák és nappalok, a lengye­lek sorozata, amely immár félidejéhez érkezett (12 ré­szes és a hatodikat láthat­tuk kedd este). Kezdetben egyszerűen idegesített feltű­nően kimért tempójával, az élet eseményeit aprólékosan, olykor jelentéktelennek tű­nő mozzanatait is kiteregető stílusával, de ahogy folyta­tásról folytatásra egyre mé­lyebben tekinthettünk az áb­rázolt valóságba, ahogy Bo- gumil és Barbara, a két .fő­szereplő emberi küzdelmei­nek újabb és újabb rétesei tárultak fel, úgy lett szinte közeli ismerősünk mackós alakjával, türelmes jóságá­val és nem lankadó életked­vével Bogumil; és felesége, Barbara sem ingerel örökös nyűgösségével. ahogy a film eleién, mert érezzük, sőt tudjuk, hogy különös maga­tartásának valódi okai van­nak. a vidéki élet elszige­teltségéből eredő feszültsé­gek kínozzák, gyötrik. (Csak megjegyzem. Jadwiga Ba- ranska Barbara szelénének kiváló alakításáért hazájá­ban megkapta az Arany Kép­ernyő díjat.) A film pedig természetesen már szórakoz­tató. A sorozatoknak tehát meg kell engedni, hogy ..ki­futhassák” magukat a kép­ernyőn. Bizony rosszul tette az. aki a Washington — zárt ajtók mögött című amerikai filmtől is — csupán az első részlet , alapján, mert talán benne minden olyan zűrza­varosnak tűnt — idejekorán elnártoU. Igaz. hogy a vi­lágpolitikában kevésbé jár­tas. és főleg aki nem ismeri eléggé az amerikai közéle­tet. annak is az utóbbi húsz esztendejét, de legalábbis a Nixon-korszakot, annak fel­adta a leckét ez a doku­mentumokra épülő játék­film. Aki nem olvasta Ip- per Pál „mankónak” szánt bevezetőjét a Rádió- és Te­levízióújságban. az alig tud­hatta. hogy a filmbeli Ri­chard Monotonban a hajda­ni Nixon elnököt formázták meg. Carl Tesslere-ben pe­dig magát Henry Kissingert, hogy csak a jelentősebbeket említsem. Hiányzott tehát a kulcs, amellyel a film „zá­rait” kinyitogathatta volna. Kezdetben valóban úgy tűnt, hogy sok egyformán elegáns úr csak jön-megy a képernyőn, és az isten tud­ja, meg Ipper Pál, hogy né­melyikük hová is tartozik, mi az igazi szerepe. (Lehet, .hogy ez a dzsungel-jelleg is hozzátartozik az ábrázolt világ természetéhez?) A má­sodik rész azonban — ér­demes volt várni — elosz­lathatott minden szorongást, a film megszűnt megfejthe- tetlennek látszó többismeret­lenes egyenletnek lenni. Itt már tisztázódtak az alapve­tő politikai frontok, kirajzo­lódtak a hadállások, konk­retizálódtak a személyes ér­dekek szította konfliktusok, oly módon, hogy már vilá­gossá vált előttünk, ha nem is a megoldás (ehhez még négy folytatás erejéig vár­nunk kell) de legalább a képlet: az amerikai hatalmi szerkezet. Bár egyáltalán nem mellé­kes, hogy a filmbeli esemé­nyeknek mi a tényleges alapjuk. (A Nixon-féle kor­mányzat gengszterizmustól sem idegenkedő tevékeny­sége), e félelmes „komédia” képében a film készítőinek sikerül. ábrázolniuk a törté­nelmileg egyszeri hiteles feldolgozásával és általános erejűvé formálásával (eny- nyiben játékfilm is) a min­den elnyomásra épülő, nép­ellenes hatalom belső tör­vényszerűségeit is; az önös érdekek torzító hatását, a manipulálás kifinomultan megtévesztő módszereit, az ellenfél megsemmisítésének akár brutális eszközeit, a megvesztegetés és a meg­vesztegethetőség különféle módozatait — a politikai erkölcstelenség egész szótára kitelnék ebből a filmből. Ha tehát nem is vagyunk képe­sek a film minden részletét megfejteni, minden vonatko­zását értelmezni, így is igen tanulságos szórakozás, fel­vonultatja a politikai élet tipikus ragadozóit, kitűnő színészi játékkal, karakteres szerepekben. Csak egyetlen példát; régen láttam olyan tökéletes rajzát a félelme­tes önzésnek, mint az elnö­köt cerberuszként őrző Flaherty, aki kellő simaság­gal és különös keménységgel úgy rendez; be a dolgokat a „cégnél”, hogy a hatalom első számú emberéhez csak rajta keresztül érhet el a világ, s akik pedig nincsenek ínyére, azoktól egyszerűen megtisztítja a Fehér Házat. Félelmetes figura, jaj annak, aki útjába kerül. De egyéb részleteket is említhetnék arra, hogy az embertelenné váló hatalmi gépezetben ho­gyan őrlődik fel az egyéni­ség, és hogyan születnek keserű tragédiák. Van ebben a filmben jó­szerivel szerelem is, de ez eléggé édeskés a fanyar íze­ket kínáló politikai játékban. Mindenesetre színezi, oldja, ha nem is gazdagítja a kri­mi-erényeket is csillogtató izgalmas művet. A folytatás bizonyára még teljesebbé teszi az amerikai politikai élet boszorkánykonyhájáról alkotott képet. Van azonban arra is eset, amikor nemcsak a néző „tü­relmére” van szükség egy sorozat jelentkezésekor, ha­nem azt is próbára teszi, aki csinálja. Mint a Kap­csoltam, amely most keresi tartását-tartalmát. Vitray Tamás nem kedvetlenedett el a kezdeti kudarcokon, s volt „türelme hozzá”, hogy akár önkritikusan, felül is bírál­va önmagát. változtasson, alakítson telefonos játékán. És lám, sikerült is ezúttal már olyan játékot produkál­nia. helyenként lenyűgöző szellemi teljesítménnyel, már ami a telefonvégre kapott játékosokat illeti, hogy a kellemes agytorna feledtetni tudta velünk is az első két adás kellemetlenebb perceit. HELYESNEK bizonyult, hogy ezúttal a lexikális is­meretek helvett immár a logikára éoülő feladvánvok kerültek előtérbe. így nem a lexikonlapozgatóké lett a fő szerep, hanem valóban az agvát tornáztató emberé. Szóval. egyenesbe ért a Kapcsoltam. Ami úgy gon­dolom. szintén bizonyság: az okos türelem mindenképp megtenni a maga rózsáiét. V. M. Pillanatkép a jászberényi gyermekkönyvtárból Fotó: N. Zs. Ezeréves mesterség Csontfaragók régen és ma Hz emberi élet fordulói Honismereti tanácskozás Kunszent mártonban A már egy évtizede tartó Tiszazug-kutatás részeként kétnapos honismereti ta­nácskozás kezdődik holnap Kunszentmártonban. az em­beri élet sorsfordulói téma­körből. A tudományos tanácskozá­son csaknem húsz előadás hangzik majd el, amelyek a lakodalom, a bölcső, a ko­porsó körüli régi és úji szo­kásokat tárgyalják. A Helytörténeti Gyűjte­ményben a temetkezési és lakodalmi szokásokról nyit­nak meg kiállítást, majd megemlékeznek Kunszent- márton újratelepítésének 260. évfordulójáról. Csillagászati hetek programjából „A természettudományos ismeretterjesztés lehetőségei, módszerei” címmel kétnapos tanácskozást tartanak Szol­nokon a Megyei Művelődé­si és Ifjúsági Központban. A tanácskozáson, amelyet a csillagászati hetek program­jaként rendeznek október 25-én. 26-án, a természettu­dományos ismeretterjesztés­ben érintett országos szer­vek és intézmények munka­társai vesznek részt. Töb­bek között megtekintik a „Hogyan ismerjük meg a csillagos eget” című kiállí­tást majd megvitatják a multimédiás rends zeni prog­ramok készítésének és hasz­nosításának lehetőségeit. Az egyik legrégibb anyag a csont, amelyet az ember különféle használati és dísz­tárgyak készítésére felhasz­nált. A szakemberek sokáig azt hitték, hogy a történelem előtti kor embere csak a csi­szolatlan kőkorszak vége felé kezdte az állati csonto­kat eszközzé feldolgozni. De Spanyolországban, a torral- bai és az ambronai lelőhe­lyeken indított ásatások be­bizonyították, hogy már az Australopithecus ősember idején iparszerűen dolgozták fel csontokat. E lelőhelyeken (Madrid és Saragossa között félúton, 1100 méter magas­ságban) nagy mennyiségű emlősállatcsontra, köztük túlnyomó többségben elefán­tok maradványaira bukkan­tak. A csontok a megmunkálás különböző szakaszait mu­tatják. sőt bizonyos szab­ványosításra is utalnak: bi­zonyos állatok bizonyos faj­ta csontjait gyűjtötték, és belőlük meghatározott jelle­gű szerszámokat készítettek. A legkeresettebbek az ősele­fánt csontjai voltak, mégpe­dig sorrendben: combcsont, singcsont, lábszárcsont, me­dencecsont és bordák. Kísér­letekkel sikerült rekonstruál­ni az akkori kor emberének mindenféle típusú szerszá­mait. A torralbai kézműve­sek alapformái csontlapok voltak, ezeket hol kőként repesztették, hol faragták vagy vágószerszámmal dol­gozták meg,- akár a fát. A csontfaragás minden nép népművészetében jelen­tős, elsősorban a vadászat­tal és az állattenyésztéssel foglalkozó népeknél. Szarvas- marha szarvából, lábszár­csontjából készítették sípo­kat, baltafejeket, gombokat, ékszereket. Az elefántcsont-faragás a szobrászat és az iparművé­szet egyik legnagyobb múlt­ra visszavezethető techniká­ja. Nevezetes termékei a kínai és japán művészet al­kotásai, az egyiptomiak ele­fántcsont bútorai, bizánci ereklyetartók, könyvtáblák és domborművek, amelyek a középkorban egész Európá­ban elterjedtek. Az elefánt­csont-faragás utoljára a XVII —XVIII. században Német­alföldön és Dél-Németország- ban virágzott (szobrocskák, érmek, ötvösmunkákat és bú­torokat díszítő faragványok). A csontot olykor mai ipar­művészek is felhasználják. Mainz-ban, a drágakő-kiál­lításon mutatták be a képün­kön látható ■ csontárát, amely­nek foglalata csont, szerke­zete arany, számos briliáns­sal. Mutatja az órákon, ne­gyedeken, perceken kívül a naptárt és a holdfázisokat is. Egy genfi órás készítette az órát kézimunkával, amely­nek az értéke 1,1 millió DM. Tv-film Készül Kevi emberek Túrkevét 1944. október 8- án szabadították fel először a szovjet katonák — a 610. lövészezred harcosai, And­rej Maximovics Gurszkij al­ezredes volt a parancsnokuk — de október 19-én a 4. SS páncélgránátos hadosztály és a 24. páncélos hadosztály el­lentámadást indított. A vá­ros déli és nyugati határá­ban — a szérűskert, az Ep­reserdő és az Abrahám te­mető környékén — súlyos harcokra került sor. A szov­jet katonáknak nem voltak tankelhárító fegyvereik, így a német páncélos ék átgázolt állásaikon. Kétszázharminc- négy szovjet hősi halott, s 52 sebesült maradt a város ha­tárában. A sebesülteket a túrkeveiek hordágyakon. lét­rákon, alkalmi fogatokon a volt városháza pincéjébe szállították, ahol eldugták a németek elől. elsősegélyben részesítették, ápolták őket a város végleges felszabadulá­sáig. A Magyar Televízió készü­lő dokumentumfilmje ennek a drámai három napnak, a mentésben életüket kockáz­tató túrkevei embereknek kí­ván emléket állítani. A film forgatását holnap kezdik a városban, eredeti helyszíne­ken, Kevi emberek, ideigle­nes címmel. A tv-filmet elő­reláthatóan a jövő év tava­szán mutatják be. Pedagógiai dolgozatok ‘ A Szolnok megyei Pedagó­gus Továbbképző Intézet és Filmtár évről évre jelentke­zik egy tanulmánykötettel, amely a pedagógiai pályáza­tok legjobb írásait tartal­mazza. A napokban jelent meg a legfrissebb kötet, íze­lítőt nyújtva megyénk pe­dagógusainak alkotó mun­kájából. Az ízléses külsejű tanul­mánygyűjtemény a „Pedagó­giai dolgozatok” címet vise­li. a közölt írások az iskolai nevelőmunka és a pedagógus közösségek irányításának kérdéseivel foglalkoznak. Négy, rövidebb tanulmány, az iskolavezetés szerkezetét, a gondolkodás fejlesztésének kérdéseit, a gyenge tanulók felzárkóztatásának módsze­reit, a tanórán kívüli neve­lőmunka hatékonyságát vizs­gálja. Két írás foglalkozik a helytörténeti kutatómunka feladataival, a felnőttokta­tás és a közművelődés kap­csolatával. A szerzők — Bethlendy Béla, dr. Gledura Lajosné, Gulyás János, Törőcsik Je- nőné. Bana Sándorné, Zafcár Zoltán — tapasztalt pedagó­gusok, akik a pedagógiai gyakorlat oldaláról közelí­tették meg a feldolgozott té­mákat. hozzá nem értők szerint az erdő felgyújtása a természetjárás ma­gasiskolája. A gyakorlott kirán­dulók viszont tudják, hogy ez csak a látszat. Igaz ugyan, hogy a tűzzel nagy ramazuri van, de maga a felgyúj(ás művelete egyáltalán nem olyan nehéz, mint hinnénk. Sőt, egyes szakértők sze­rint minden hülye meg tudja csinálni. A legtöbb meg is csinálja. Míg a ré­gebbi iskola mottója: „Ne az erdőtűz­zel kezdjük”, a mienké: ,.Ne eléged­jünk meg az erdőtűzzel”. Remélem, tudják érzékelni a különbséget. Elő­adásunkat azoknak szánjuk, akik a természetjárás alapiskolája mellett a finomabb, árnyaltabb mesterfogásokat is szeretnék megtanulni. Az erdőben való viselkedés alapsza­bályai olyan triviálisak, hogy szinte szégyellem mondani. Elég ennyi: töre­kedjünk a természetes viselkedésre. A lényeg, hogy a lehető legnagyobb zajt csapjuk. Megfelel a célra a kurjonga- tás, visítás, éneklés, harsány füttyszó stb., de igénybe vehetjük a korszerű technikát is. Ma már mindenki köny- nyen hozzájuthat hordozható rádióhoz, magnetofonhoz, esetleg tévéhez. Nem érdemes spórolnunk. Egy márkás ké­szülék hangja kilométerekre elhallat- szik. Akkor a legkönnyebb a dolgunk, ha csoportosan megyünk. Az alapgyakor­lat, amit minden kezdő megtanul: csa­tárláncba húzódva átfésülni az erdőt, és közben társalgást folytatni a legtá­volabb levővel. A csoportos zajkeltés nemcsak technikailag könnyen kivite­lezhető, hanem az az előnye is meg­van, hogy kellő létszám esetén nem vernek meg minket „ne üvöltözzön, nem az erdőben van” — felkiáltással. Turistaiskola Lényegesen nehezebb a feladat, ha egyedül vagyunk. Tegyük fel, hogy rá­dió sincs nálunk, tehát teljesen a talá­lékonyságunkra vagyunk utalva. Igaz, a jó szakember nemigen megy felsze­relés nélkül az erdőbe. Legalább ku­tyát visz magával. A kutya akkor jó, ha hangosan ugat. és megtámadja az idegeneket, akik abban bíznak, hogy „amelyik kutya ugat, az nem harap”. A jól felkészült természetjáró persze akkor sincs elveszve, ha valóban egye­dül marad. A lehetőségek széles tár­házából bemutatjuk a kutya-trükköt. Kiáltsunk torkunk szakadtából a négy égtáj felé: „Gazfickó! Hol vagy? Gaz­fickó, gyere vissza, mert kapsz a szíj­jal!” Fütyülhetünk is hozzá. így fo­lyamatosan nagy zajt csaphatunk anél­kül, hogy bolondnak néznének. Ked­velt módszer a ,,periodikus idegbaj”. Hallassunk bizonyos időközönként fül­siketítő füttyöt. Kis idő múlva a kör­nyéken sétálók mind azt fogják talál­gatni, hogy mi ez, honnan jön, és egy nyugodt pillanatuk sem lesz, mert vár­ják a következő füttyöt. Végül ismerkedjünk meg a „halál­sikoly" trükkel, hiszen egyike a legsű­rűbben alkalmazottaknak. Alapja az, hogy velötrázót sikoltunk, esetleg né­hányszor segítségért kiáltunk. Sajnos, ez az alapváltozat annyira elkoptatott, hogy magára adó természetjáró ma már nem csinálja. Bővített változata viszont nagyobb felkészültséget igé­nyel, de megéri a fáradságot. Kezdjük erős basszushangon néhány „most meg­vagy, te átkozott” kiáltással. A sikoly után „ne, ne, ne bánts" sivítsunk, ez­után jöhet a segélykiáltás. Fejezzük be néhány rekedt hörgéssel. Érdemes utána ijedten az első arrajáróhoz ro­hanni: Hallotta? Bátor férfiakból eset­leg expedíciót is szervezhetünk. turisták nagy része azt hiszi, hogy tud szemetelni. Igaz, a szemetelés a természetjárók legkönnyebb fel­adata, de ne feledjük, hogy ezt is le­het magasabb színvonalon csinálni. Ne elégedjünk meg a hulladékok egyszerű eldobásával. Inkább csináljunk egy nagy, látványos kupacot. A ragacsos, éles tárgyakat viszont rejtsük el kör­ben az ülésre alkalmas helyeken. A nagy rakás mindenkinek biztonságér­zetet ad, azt hiszi, hogy minden sze­metet oda hordtak össze. Ha szeren­csénk van, áldozatunk beleül a kor.~ zervdobozba. Ügy kell neki! , Tótisz András,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom