Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-13 / 240. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 13. A fagykárok ellen Évente egy mázsa Friss zöldség télen A több, mint három évszázaddal*ezelőtt, 1664-ben megjelent Posoni kert című könyvében Lippay János már írt a zöldségfogyasztás fontosságáról. A táplálkozástudomány jelenlegi állása szerint a kívánatos személyenkénti 100—120 kg/éves zöldségfogyasztást még napjainkban sem érjük el. Az ok: a téli és kora tavaszi időszakban nagyon kevés zöldséget fogyasztunk. Megoldást a hajtatás és a korai zöldségtermesztés fejlesztése kínál. Alapvető segítséget nyújthatnak ehhez az olyan növénynemesítő munkák, amelyek a koraiság fokozásával, a tenyészidő rövidítésével, a hőigény csökkentésével és a fényhasznosítás fokozásával kapcsolatosak. Ennek a napjainkban már igen intenzív nemesítői-szelekciós munkának a hazai eseményei egyre jelentősebbek. így például, a minden eddiginél rövidebb idő alatt kifejlődő „Szentesi hajtatási” karalábéfajta', a „Kecskeméti 3” és a „K 700” paradicsomfajta és a „Tétényi hajtatási zöld” paprika- fajta. Mivel nálunk a téli, koratavaszi időszakban a növények fejlődéséhez, virágzásához és termésérleléséhez megfelelő viszonyok csak zárt térben teremthetők meg, a zöldséghajtatásnak is hagyományos helyei az üveggel borított termesztőberendezések, főképpen az üvegházak. A korábbi üvegházakhoz képest azonban az újabban épült és a még épülők is, minden régi elképzelést felülmúlnak méreteikkel. Egyenként akár több ezer négyzetméternyi felületet is befedhetnek. A nagy, több egységből álló, egymáshoz kapcsolódó növénykomplexumok sokkal egyenletesebb hőmérsékletűek, mint a hagyományos, kis légterű növényházak. Előnyösek azért is, mert bennük a különféle munkák gépesíthetek, például a talajművelés és az anyagmozgatás. A korszerű üvegházak lehetővé teszik azt is, hogy a bennük nevelt zöldségnövények hőmérséklete, páratartalma és vízellátása gombnyomásra vagy automatikusan biztosítható legyen. Ma már több, mint kétezer hektár felületű és nagyobbrészt zöldséghaj tatással, palántaneveléssel hasznosított fóliaborítású termesztőberendezést is építettek a hazai termesztők. Ezek legnagyobb méretű típusaiban folytatott növénynevelési munkák már ugyancsak szalagrendszerűvé tehetők, és legalább részben gépésíthe- tők, automatizálhatok. A fóliaborítású hajtatók nagyobb része ma még fűtés nélküli, csak a nap melegét hasznosítja, de a gyengébb éjszakai fagyok idején még így is fagypont felett marad bennük a hőmérséklet. Ezért két-három héttel korábban érhetnek az alattuk nevelt zöldségnövények, mint takarás nélkül. Legeredményesebben és biztonságosan azonban csak fűtött fóliaburkolat alatt lehet már korán elkezdeni a zöldségnövények nevelését, hajtatását. Ehhez általában olajtüzelésű kályhákat használnak, de még jobbak a hőlégfúvóval ellátott, mozgatható kazánok, amelyek levegőkivezető csőcsonkjára ugyancsak fóliából készült és vége felé egyre sűrűbben lyuggatott tömlőket illesztenek, amelyek a fóliaburkolat alatt a középponttól jobbra-balra végigvezetve, eljuttatják a meleg levegőt a burkolt felület minden részébe. Érdemes kiépíteni a talaj fűtést is, úgy, hogy a talajban egymástól hatvan centiméterre vékony vízvezető fém-, vagy műanyag csöveket fektetnek, amelyekben 30—50 C-fokos vizet keringtethetnek szivattyúk segítségével. Különösen jól hasznosítható ilyen módon zöldséghajtatáshoz a termálvíz, ami éppen az egyik legfontosabb zöldség- hajtató körzetünkben, Csong- rádban falálható az eddiginél többszörösen kiaknázható mennyiségben. K. L. Túladagolás: nemcsak pazarlás — kár is Növények hiánybetegsége A mind kiterjedtebb műtrágyázásnál a felhasznált műtrágyák mennyiségének és hatóanyagtartalmának a növelése csak akkor hozza meg a várt eredményt, ha a leggazdaságosabban elérhető termésmennyiségnek megfelelően műtrágyáznak. A műtrágyaadagokat tehát úgy kell meghatározni, hogy a növény teljes fejlődése alatt elegendő legyen, de ne történjen túladagolás, mert ez nemcsak pazarlás, hanem kárt is oközhat. Ehhez a talajvizsgálat adatait lehet alapul venni, amit általában 3—5 évenként célszerű megismételni. A talajvizsgálat azonban nem ad választ minden kérdésre, sőt egyes kutatók szerint csak arra következtethetünk az adataiból. hogy nagyon kedve- ző-e vagy szélsőségesen gazdag a talaj foszforban káliumban, vagy éppen ellenkezőleg, szegény. Azt kétségtelenül több kísérlet is igazolta, hogy kis tápanyagtartalmú talajokon hatásosabbnak bizonyulhatnak a műtrágyák, mint nagy táp- anyagtartalmúakon, azonban a terméseredmények a nagyobb tápanyagtartalmú talajokon jobbak. A műtrágyaadagok meghatározásánál feltétlen tekintettel kell lenni a növények állapotára, fejlődésére is. Ha valamelyik tápanyag hiányzik, vagy csak a többihez képest viszonylag kevés áll rendelkezésre a növények számára felvehető formában, azt a növények előbb-utóbb jelzik is, úgynevezett hiánybeteges tünettel. Kezdetben azonban ezt nem áruliák el külső, szemlélődve észrevehető jelek a növényeknél, mert előbb a tartalék tápanyagaikkal ellensúlyozzák a hiánvt. Mire kialakulnak a tápanyaghiány tünetei, legfeljebb csak úgy kerülhető el a káros terméscsökkentő hatás, ha gyorsan pótolják a hiányzó tápanyagot, méghozzá a növények számára könnyen felvehető formában. Az ilyen káros tápanyag- hiány kialakulásának megelőzéséhez és egyben a trágyázás tervezéséhez nagyon jól felhasználhatók a növények tápanyagellátási szempontjából végzett kémiai elemzésének eredményei. Az ilyen növényvizsgálat fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a franciák által az agronómia atyjának tartott Boussingault nevű kutató a növények tápláltságára vonatkozó kérdésekben megbízhatóbbnak tartja a növények véleményét, mint tíz akadémikusét. Fel is használta már több, mint száz évvel ezelőtt a növénytápláltság megítélésére, diagnosztikai célra, a levélelemzést. ami ma az egyik leggyakrabban alkalmazott vizsgálati eljárás. A levél ugvanis a növény legaktívabb része, ezért tükrözi a tápanyagfelvételt és ezzel közvetve a talaii tápanyagkészletének mértékét is. Minél több a felvehető anyag, annál nagyobb arányban kerülhetnek a levelekbe ezek az anvagok. A levélelemzéshez teljesen kifejlett leveleket szednek le, amelyeket gondosan megtisztítanak a szennyeződésektől és 70—100 C-fokon gyorsan megszárítják, majd, a száraz anyagra vonatkoztatva meghatározzák nitrogén-, foszfor-, kálium- és esetleg más anyagtartalmukat is. Ezekből a vizsgálati eredményekből számtalan előzetes kísérlet alapján kialakított számsorok alapján következtetni lehet a tápanyagellátottság fokára. Más növénydiagnosztikai Levélminták vizsgálata műszerrel eljárást is kidolgoztak. Van olyan, amelynél a növény valamennyi föld feletti részét megvizsgálják, egy másiknál viszont csak a sebzé- si felületen kifolyó nedvet elemzik. A helytelen következtetések elkerüléséhez jól meg kell választani a vizsgálat időpontját is. Ugyanis sokszor a fiatal növények nagy mennyiségű tápanyagot tartalmaznak, további fejlődésük során mégis táp- anyaghiányban szenvednek, és többek között a nitrátok száraz időben, korán reggel, továbbá borús időben felhalmozódnak a növényekben, ami félrevezető lehet. Mindezek alapján kétségtelen, hogy a levélelemzés nem helyettesítheti a talaj- vizsgálatot, hanem a kettő együttes alkalmazása a leghelyesebb. A vizsgálatok során kapott adatok értékelésekor pedig minél jobban figyelembe vesszük az előző trágyázást, a talaj kémhatását, vízgazdálkodását, szerkezeti sajátosságait, a taláj- művelést, a növénysűrűséget, a növényfaj- és fajta tulajdonságait, a növénykárosító- kat, valamint a kórokozókat, annál biztonságosabban határozhatjuk meg a helyes trágyaadagokat, mert mindezek befolyásolhatják a talajban levő tápanyagok felvételét. M. L. A pusztulást okozó alacsony hőmérséklet értéke növényfajonként, sőt fajtánként Is változó lehet. Származási helyüknek megfelelő örökletes sajátosságaikkal függ össze az alacsony hőhatásokkal szembeni állóképességük. Ez az alapja a fagyállóbb fajták előállítására irányuló nemesítési munkák- nak. A télálló növények előállításán. nemesítésén hívül, ami kétségtelenül az egyik leghatékonyabb eljárás a téli hideg kártételének csökkentésére, azért meg egyéb lehetőségek is számításba vehetők. A növények kifagyása élén természetes védőréteg lehet a hótakaró, báV átlagosan egy-egy télen csak 35—30 napon át fedi nálunk hotakaró a teimőföldek nagyobb részét. Ez azonban rendszerint a kemény hidegek időszakára esik, ami jó védelmet nyújt a növények, valamint a talaj túlságos lehűlése ellen. Mérések szerint mínusz tíz és húsz fok léghőmérsékletnél a 15—20 cm vastag hótakaró alatt a talajfelszínnél csak mínusz 3—4 fokra süllyed a hőmérséklet. Ezt a nagy hőmérsékletkülönbséget az eredményezi, hogy a hóréteg sok levegőt tartalmaz és így jó a hőszigetelő hatása. Többek között nagyobbrészt visszatartja a mélyebb talajrétegekből folyamatosan a felszín felé áramló meleget is. Az ismert mesterséges talajtakarás különféle módjaival is csökkenthető a talaj átfagyása. Szalma, nad, tö- rek, lekaszált zöldtrágya- növények szárrésze és ezek keveréke, valamint a papír és a műanyagfólia egyaránt alkalmas ehhez. Hatásukat a téli fagy elleni védelemben jellemzi, hogy amíg a fedetlen területeken 15—30 cm mélyen fagy át a talaj, a szalma, törek és nád keverékével takart talajba csak 0,5—2,5 cm mélyen hatolt be a fagy. A fák körül a felfordított tányér alakban felhalmozott 25—30 ernes földréteg is meggátolhatja a mélyebb talajrétegek átfagyását. Ez különösen azért fontos, mert a jó télállónak ismert fásszárú növényeink gyökérzete is károsodik mínusz hét fokos hőmérsékleten. S ráadásul ez csak akkor derül ki. amikor kihajtás után hirtelen elszáradnak a levelek, mert az elpusztult gyökerek nem szállítanak vizet és ekkor rendszerint már nincs is segítség. A fáknál a téli fagy hatására a törzsrészeken és a vastagabb ágakon keletkező fagyfoltok is veszélyesek lehetnek. Ezeket legtöbbször az okozza, hogy derült téli napokon erősen felmelegszik a fáknak az a része, amelyet nap süt, majd éjszakára lehűl. Termoelemes hőmérővel végzett méréseknél tapasztalták, hogy a fatörzsek déli oldala napfényes téli napokon, a déli órákban csaknem húsz fokra is felmelegedhet, de másnap reggelre majdnem mínusz tíz Fatörzsvédők hagyományos (hátul) és korszerű (elöl) megoldása fokra lehűlt. Nem kevésbé veszélyes az sem, hogy a fatörzsek napnak és árnyéknak kitett része között ugyancsak lényeges hőmérsékletkülönbségek lehetnek. Tapasztaltak már olyat is, hogy 16 óra tájban a napos oldalon mért plusz 13 fokkal szemben az árnyékos oldali hőmérséklet mínusz 5 fok volt, vagyis 18 fokos hőmérsékletkülönbség következett be a két oldal között. Mindezek hatására a fák kérge kisehb-nagyobb foltokban elpusztulhat és főleg a déli, délnyugati oldalon felrepedhet, sőt le js eshet. Súlyosabb esetben a fatest is bereped. Ha ezek a sérülések nem tudnak a következő télig összezáródni, az újra beköszöntő erős hidegek hatására súlyosbodhat a korábbi károsodás, mivel ezek a helyek érzékenyebbek lesznek a faggyal szemben. Az elpusztult kéreg idővel be is süpped, mivel a háncsrész nem növekszik tovább, és ez okozza az ismert fagyfolt-tünetet. Az itt idővel fellelhető kártevők és károkozók mint másodlagos fertőzők károsítanak. A törzsrészek felmelegedése ellen védelmet nyújthat a nádréteggel való be- borítása. A nádréteg alatt plusz egy fokra sem melegszik fel a törzs. Hasonlóan jó a többrétegű papírtakarás is. A régebben általánosan ajánlott mészte- jes bepermetezésnél, ami azzal gátolta a felmelegedést, hogy visszaverte a napsugarakat, sokkal megbízhatóbb, ha lyuggatott, tehát levegős és fehér színű kemény műanyaglap-burkolattal veszik körül a fatörzseket. Gyártottak is ehhez spirál alakban összecsavarodva, csaknem tökéletesen záródó kemény pvc törzsvédő szalagokat, amelyek még a vadkárfétel ellen is hatásosan védték a törzset. Nem lehet figyelmen kí- V^1 hogyna azt sem, hogy ha jégpáncél alakul ki, vagy szemcséssé fagya takaró hóréteg felszíne, akkor a rossz hővezetőképességük miatt sokkal melegebb lesz alattuk, mint szabadban. Ettől felfokozódik a növényi sejtek légzése, de a légcserét ugyanakkor gátolja a jégpáncél. Ezért valósággal befulladhatnak a növények, ha nem sikerül időben megtörni a jégréteget, akár gépekkel, vagy állatok járatásával az eljegesedett hótakarójú területrészeken, illetve a jégpáncélba zárt ágak végigütögetésé- vel. Az ónos eső által előidézett ráfagyás után hasonlóképpen nagy lehet a fulladásveszély, ami ellen ugyanígy szükséges és lehet védekezni, ahol csak mód van rá. Különben nem egyszer még azzal is számolni kell, hogy különösen, amikor az ónos eső hosszú ideig tart, a jégpáncél a növényeken, elsősorban a fákon több cm vastagra „hízhat”. A fulladásveszély ekkor a legnagyobb, mert a természetes leolvadás hosszan elhúzódhat, a vaskos jégpáncél súlyától meg is roppanhatnak az ágak. K. L. Keresztezett búza A régész, ha az emberi élet öt-hatezer éves jeleire bukkan, akkor tudja: valahol a közelben ott kell lenniük a búza maradványainak is. Emberi létünk semmilyen növénnyel nem fonódott úgy össze, mint éppen a búzáéval. Érthető tehát, hogy a kutató, kísérletező, új ismeretekre vágyó ember az elsők között a búzát vette kézbe, ennek titkait akarta megismerni. S a vizsgálódás során természetesen adódott a kérdés: milyen eredménnyel járna vajon a két nagy rokon, a búza és a rozs keresztezése, házasítása? A „szülőket” egy német tudós hozta * először össze, úgy, hogy utód született a frigyből. A tudós öröme azonban nem tartott sokáig: az utódról ugyanis kiderült, hogy életképtelen, magtalan, vagyis meddő. Továbbszapo- rításra alkalmatlan, éppúgy, mint a ló-szamár keresztezéséből létrejövő öszvér. Az életképtelenség oka az volt, hogy a szülők kromoszómaszáma nem azonos volt. Üjra kezdődött a kutatómunka, egyes tudósok egész tudományos munkásságukat arra tették fel, hogy megtalálják a termőképes Tritica- lét. Európa-szerte dolgoztak a tudósok — télen a laboratóriumban, a lombikok, mikroszkópok világában, nyáron a kísérleti parcellákon —, míg végre a munkát siker koronázta. Tudományos jelentőségén túl gyakorlati haszna, jelentősége is van a sikernek. A tudósokat elsősorban az a lehetőség csábította, hogy hátha sikerül mindkét szülőpár jó tulajdonságait összeházasítani: a búza termőképességét a rozs igénytelenségével, az egyik jó minőségét a másik betegségekkel szembeni tűrőképességével. Azonkívül Európában, Ázsiában és az amerikai földrészen sok az olyan típusú talaj, amelyiket sm a búza, sem a rozs nem szereti. Fehérjetartalomban a Triticale túltesz a búzán, de sikértartalma jóval gyengébb. Lisztje tehát nehezebben feldolgozható, kevésbé gyúrható. A belőle készült kenyérnek a rozskenyérhez hasonló, de valamivel édeskésebb íze van. A világ harminc országában, több mint negyven kutatóhelyen foglalkoznak jelenleg Triticale-kutatással. Elsősorban Mexikó, Brazília és India, tehát az élelmezési gondokkal különösen sújtott országok érdekeltek, de folynak a kutatások Csehszlovákiában, Lengyelországban, az NDK-ban és hazánkban is.
