Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-12 / 239. szám

1979. október 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 AKÁR A KÉZEN AZ UJJAK... Éjjel, ha duruzsol, énekel a kenyér A toronyban ezen az októberi koraestén még alig kongatták el a fél hatot, amikor Kiss Károllyal .már a tiszafüredi sütőüzem nagyműhelyében szemlélődünk. Pihennek a gépek, szunnyadnak a kemencék, és hatal­mas edényekben alszik a kovász. Kinn hűvös szél du­dorász — benn puha meleg kapaszkodik a felöltőnk alá. Az öltözőben az idős pék­mester tiszta sapkát, inget, rövidnadrágot, szandált rak elém. — Tessék, vegye fel vala­mennyit, egy éjszakát kibír bennük! —. A kézmosás után tüs­tént a kovászt vizsgáljuk. — A dagasztó jön mindig a legkorábban, hiszen ez a miunka eleje. Látja, ezekben az edényekben — mi csé­széknek hívjuk — érik, al­szik a kovász. Még a nap­palos műszak készítette, mi­vel pihenni kell a masszának nyolc órát, mielőtt én ven­ném a kezembe. Én vagyok a szobrász Megnyom egy gombot, a csőből sós víz zubog, az el­lenkező oldalról lisztsugár ömlik a csészébe. Halk kat­tanás, és a dagasztógép fá­radhatatlan férnkarja egy­kedvű konoksággal gyúrja, tekergeti, forgatja a masz- szát. Rövid szünetek után olykor kétszer, háromszor is. Közben újabb jövevények ér­keznek. — Jó estét Károly bátyám! — köszönnek. — Hű, de sivalkodik az ősz a kéményben! — rázza meg magát nevetve a fiata­labb. Kezet nyújtanak, be­mutatkoznak: Kapitány Jó­zsef illetve Pólya Dániel. Néhány perc múlva már hófehér ruhában állnak az asztal mellett. Ma este Jós­ka a feladó. A megkelt kenyértészta pe­dig elindul érdekes útjára, először az osztógépbe jut. majd onnan lecsurogva, fel- daraboltan siklik a szalagra. Jóska figyeli az előbukkanó vekniket, és a fejét csóválja. — Szabdal, szabdal az ár­tatlan, de csal is. így min­den egyes darabot külön-kij- lön utánamérek, hogy aki két kilóért fizet, annyit is kapjon. Figyelni kell folya­matosan, szigorúan. A masi­na tévedhet, de ón nem, mert abból baj lehet — szól, miközben a keze gyorsan jár, adja tovább az ellenőr­zött darabokat Daninak. — Én vagyok itt a szob­rász! — mosolyog a 19 éves fiú. ;— Formálom, gömbölyí­tem, alakítom őket, hogy szépen, gusztusosán mutassa­nak az asztalon. Egy éjszaka ezer. ezerötszáz darab is ki­kerül a kezem alól — és ez annyi vizsga. Találkozott már iVyen termékeny szóbrász- szal? — kérdezi, miközben lesimlítja az egyik rakon­cátlanul púpos vekni tetejét. Ekkorra már a kemencé­ket is felfütötték a műszak­ra, és izzó torkuk mohón várja az első vetést. Ma a két Ferenc: Csala és Jár- dány süt. Mindketten szak­munkások, Kiváló Dolgo­zók. — Figyelje a belső hőmér­sékletet! — mutat a műsze­rekre Csala Ferenc, — 259 fok. — Annyi bizony, bér mi­re bevetek, leugrik vagy harmincat — szól, miközben elhúzza a felső vasajtót. A mérleg sem pontosabb Kezében falapát, amelyre társa egy szakajtó tésztát borít. Puha, vizes kefe simít­ja végig a vekni hátát, majd egy erélyes lökés, és zsupsz! A kenyér máris a kemence jobb belső sarkálban kucorog. Alig 2—3 centire követik őt veknitársai, jobbról balra, a melegebb oldal felé halad­va. Nyolc perc rohant el, és a 75 kétkilós már pirul. Most az alsó kemence a so­ros, és újabb nyolc perc múlva szusszanunk egyet. — Centikre vetem be őket egymástól, három év alatt bárki megtanulhatja — vi­gasztal Csala Ferenc sikerte­len próbálkozásaim magya­rázva. ötven perc a sütés, nézze meg, úgy látom, már az eleje szépen pirul... Kilenc óra. Friss kenyéril­lat tölti meg a műhelyt, sze­dik a vekniket. A forró ke­nyér tetejére simított víz sis­teregve gőzölög, így lesz a héj szép, fényes. A meleg árut az emeletes, görgős áll­ványokra hordják, majd be­tolják a raktárakba... Éjfél felé halad az idő, kimértebbek a mozdulatok, mélyebbek a homlok ráncai. Károly bácsi a kerekes csé­széket a „táblához” görgeti. Az asztalnál Kapitány Jó­zsef már a háromküósakat mintázza. Félig hátrafordul, két kézzel belenyúl a tész­tába, kiszakít belőle egy da­rabot. Ráteszi a masszát a mérlegre — és csodák cso­dája, rendszerint 3 kg 30-at jelez a mutató. Annyit, amennyit jeleznie kell. Ná­lánál a mérleg sem ponto­sabb. Fél kettő, ez a kritikus pont az éjszakai műszaknál. Kiss Károly arca, karja, ke­ze hófehér, a pórusokba be­lopakodott a liszt. Mindez nem zavarja, megszokta, 41 éve dolgozik a szakmájában. —• A családi gondokat a péknek otthon kell felejteni, mert az fura jószág: belesül a kenyérbe, és odavan a jó hírünk — mondja. Fél három. Odakinn ha­rapni lehet az éjszakát. Ká­roly bácsi elsőnek végzett a brigádból. A 16 csésze alján újra érik a kovász ,— a nap­palosoknak. Az asztalról már a kilós veknik gömbölyödnek le. Dani szakajtókkal hordja őket a polcra, és ha ideje engedi, a kemencenyíláshoz görgeti a kocsikat. Segítek neki, miközben folyik a dis­kurzus. — Egy kéztörés miatt ki­maradtam az iskolából. Igaz, egy kicsit el is hanyagoltam a tanulást, bár így is el­végeztem két évet a szak­munkásképzőben. Jövőre sze­retném pótolni a hiányzó osztályt, hiszen úgy érzem, megszerettem az üzemet, megragadtam a pályán. A kemencéhez jó orr, fül kell — Jól érzem magam az Április 4. brigádban, annak ellenére, hogy a közösség fe­le szinte mindig dolgozik. Ebben az évben már szemé­lyenként 10 óra társadalmi munkát végeztünk az új óvoda építkezésén. — Nálunk valóban igaz a mondás: együtt, egymásért, hiszen mindenkinek hibát­lanul kell teljesíteni a köte­lességét, hogy a boltokban visszahalljuk másnap: de szép kenyeret sütöttek a pé­kek! A keresetem is tűrhe­tő: havonta hazaviszem a háromezret, de az öregebb szakik a négyet, az ötöt is elérik. Öt óra, a kemencék tizen­kettedszer is megtelnek Csa­la Ferenc néhány percre megpihenhet. — Mi öten, akár a kézen az ujjak, annyira egymáshoz tartozunk. Ha bárki is la- zjt, a kenyér sínyli meg. Itt a tűznél főleg induláskor óvatos az ember. hiszen ilyenkor frissebb, hevesebb a kemence. Hogy rólam is es­sék szó: 31 éves múltam, és tavaly sikeresen leérettségiz­tem. Ne értsen félre, nem főnök akarok lenni, azóta is maradtam a lapát végénél, de azt nem szeretném, ha egy újabb, korszerűbb tech­nológiát nem értenék meg. Ide, a kemencéhez jó fül, orr kell, mert duruzsol, éne­kel a kenyér, ha szenved a melegtől. Megmutatja a szí­ne, illata, ha kikívánkozik a tűzből. Szaga nem lehet a jó kenyérnek! Csak illata! A fiatalabb Feri, a 25 éves Járdány Ferenc bólogat. A magas, göndör hajú fiú a helybeli focicsapat erőssége volt. — Ahogy kiestünk az el­ső osztályból, búcsút vet­tem az aktív focitóL Persze azóta is kergetem a labdát hétvégeken a kispályás köz­ségi bajnokságon. Szeretem a szakmát és ezen a pályán a lelkiismeretességet, bajtár- siasságot tartom a legfon­tosabbnak. Nemcsak szép liszt, hanem szív is kell a kenyérhez. A jó pék, az ösz- szetartó brigád a szívét is belesüti a veknibe. Egy „fél” brigádportré — Hat óra, pezseg a zu­hany fáradt testükre, mene­kül a liszt az apró vízcsep- pek elől. A polcokat 48 má­zsa friss, foszlós kenyér me­legíti, illetve már annyi sem, hiszen az elejét elszállították a Tiszafüred környéki fal­vakba. Fáradtan, karikás szem­mel ballagok hazafelé. Csó­válom a fejem: egy szak­máról szerettem volna írni, ám egy, illetve csak ,.ev fél” brigádportré kerekedett ki a hétvégi, kenyérillatú ti­szafüredi éjszakából. D. Szabó Miklós Haszon, kiadás nélkül fontosabbá vá­ló termelési, anyagi ténye­ző az az idő, mely a beruhá­zások kivitelezéséhez — a műszaki jellemzők, s a ren­deltetés alapján — szüksé­ges, s amennyi ténylegesen eltelik a kezdéstől az átadá­sig Tavaly tizenöt százalék­kal növekedett a befejezetlen beruházásók állománya s érté­ke elérte a 175 milliárd forin­tot. Az ismeretes megszorí­tások következtében valame­lyest apadt a fejlesztések fo­lyamának számszerű szintje, ám még így is az év elején 5200 beruházáson dolgoztak a kivitelezők, s e munkák együttes költségvetésének összege meghaladja a 700 milliárd forintot. Szemléletes képet kapha­tunk a beruházások összeté­telének változásáról a kö­vetkezők segítségével: 1975- ben ötvenöt nagyberuházás állt kivitelezés alatt, jelen­leg ez a szám harmincnyolc­ra csökkent. Igenám, de a szóbanforgó fejlesztések át­lagos nagysága — teljes költségvetésének összege — megnőtt, 3,9 milliárdról 5,6 milliárd forintra, azaz az össztársadalmi javak mind nagyobb része kötődik így le, sürgetővé téve a kama­tok fizetésének kezdetét. A már említett korlátozások el­lenére idén a középtávú terv­ben előirányzottal szemben húszmilliárd forinttal na­gyobbak a beruházási célú kiadások. Ahogy mondani szokták: kényszerpályán mo­zognak a már megkezdett fejlesztések, pénz kell a foly­tatásukhoz, ez magyarázza a többletet. Ám éppen ez a kényszerpálya követeli, hogy a forint elsősorban a folya­matban levő beruházások mielőbbi 'befejezését szol­gálja. Futunk a pénzünk után — ezzel a köznapi kiszólással érzékeltethetjük azt a - fur­csa állapotot, amikor a már befektetett, de még nem ka­matozó összegek mielőbbi hasznot hajtását szorgalmaz­zuk. Amire nyomós okunk, hogy nemzetközi összehason­lító vizsgálatok eredménye szerint a hazai beruházási idő kétszer nagyobb az át­lagosnak tarthatónál, s négy­szer több akkor, ha az élvo­nalat megtestesítő országok építő-szerelőiparához mér­jük. Másfajta tapasztalatot fölhasználva szemléltetésül: az egy év alatt üzembe he­lyezett nagyberuházásokat elemezve kiderült, hogy át­lagos megvalósítási idejük túllépte a hat esztendőt, ‘ s az átadás, az ered,éti határ­időhöz képest tiznhét hóna­pot késett. A tervezett ka­matok késedelme is legalább ennyi gyakran azonban több, s az sem kivételes eset, ami­kor a kamatókról a népgaz­daságnak le kell mondania. Azépítőipar tevékenységénék nagyobb része —■ a legutób­bi években 76—79 százaléka — beruházási célú építés. Mondhatnánk, s nem indo­kolatlanul, sok múlik tehát az építőkön. Igaz, csakhogy: az építőipar napjainkban nyolcvanezer féle terméket [— anyagot, eszközt — hasz­nál rendszeresen. Ezek folya­matos előteremtése — az im­porttól az egészen más ága­zatokban levő szállítókig — nem könnyű. Ezt figyelembe véve, valamint a kivitelezők — építők, szerelők — szer­vezési színvonalát ismerve, s nem elfeledkezve a mun­kafegyelem olykor meghök­kentő lazaságairól sem. ért­hetővé — de elfogadhatóvá aligha — válik a reprezen­tatív vizsgálatok megállapí­totta tény: az építő- és sze­relőiparban 18—20 százalék a veszteségidő. Mindez száz munkaórából tizennyolc­húsz, tehát úgy illan el, hogy nincs mögötte hasznos telje­sítmény! az ipari épületek átlagos kivitele­zési ideje 515 nap volt, ami nagyon sok. Nemzetközi összehasonlítás­ban ennek az egyharmada, legrosszabb esetben is a fe­le az elfogadható. Persze, nehéz úgy javítani, a helyze­ten, hogy öt esztendő alatt az egy munkahelyre jutó építő- és szerelőipari dol­gozók száma növekedés he­lyett csökkent, 37 főről 32-re. A gyakran emlegetett kon­centráció így puszta sóhaj- óhajjá válik, holott — ké­zenfekvő — a kivitelezés meggyorsítása egyenlő a ka­matok érkezésének lerövi­dült idejével is. mennyi­re nagy­vonalú­an kezeljük azokat a forrá­sokat, amelyek minden kü­lönösebb újabb kiadás, be­fektetés nélkül hozzásegíte­nének bennünket a már el­költött forintok haszon-fil­léreihez. A felületes előké­szítés, az ismétlődő tervmó­dosítás, a szervezetlen kivi­telezés, az apró, de az át­adást akadályozó szakipari részmunkák késedelme: csu­pán néhány az okok közül s az okozat a várt bevétel elmaradása, a reméltnél — tervezettnél! — kisebb ösz- szege, vontatott megérkezé­se a közös pénztárba. Az össztársadalmi érde­keltséget képviseli tehát az a közelmúltban hozott kor­mányhatározat, amely szerint áUamii hozzájárulás és hitel — kevés kivételtől eltekintve nem adható olyan beruhá­záshoz, amelynek a megva­lósítási ideje három évnél hosszabb. Ugyanezt a célt szolgálja egy másik intéz­kedés: a nagyberuházásoknál a befejezési határidő lejár­ta után az Állami Fejleszté­si Bank nem fizet, s a to­vábbi költségeket a vállala­toknak saját forrásaikból kell fedezniük. Indokolt szi­gor. Megbízható számítások ugyanis azt mutatták, hogy a beruházások csupán időre történő befejezése ;— azaz nem a tervezettnél jobb. ha­nem a tervezettel megegye­ző kivitelezése — 1,5—2 szá.- zalékkal növelné a nemzeti jövedelmet. Ez, a tavalyi nemzeti jövedelem összege alánján. 7.5—1(T milliárd fo­rint lenne. Lehetne ... L. G. Egyre Tavaly Meghökkentő Év végéig: ötvenezer tréningruha gyerekeknek Űrlik a paprikát A szegedi Paprikafeldolgo­zó Vállalat központi malmá­ban megkezdődött a piros­paprika őrlése. Az idei termés közepes volt, a paprika mi­nősége, színárnyalata ugyan­akkor a sok napsütés ered­ményeként jobb az átlagos­nál. A minőséget javítja, hogy a vállalat a termelő- szövetkezetekkel kooperálva, a fő termőterületeken három nagy teljesítményű földgáz­fűtéses szárítóüzemet hozott^ létre. Már mindhárom szári-” tóberendezés teljes üzemmel termel, együttes napi telje­sítményük meghaladja a harminc vagont. Éjjel-nappal és vasárnapi műszakban is dolgoznak. Gondos piackutatással, a kereskedelem és a vásárlók igényeihez igazodó, megala­pozott tervezéssel teremtet­tek jó alapot az év utolsó negyedéhez a Váci Kötöttá­rugyár jászapáti gyáregysé­gében. Az elmúlt 9 hónap alatt 127 millió forint termelési értéket állítottak elő. Régi és új termékeik — női, bak­fis és gyermekblúzok, gyer­mektréningruhák, női és fér­fi bundanadrágok, kapucnis bolyhos mellények — újabb elismerést váltottak ki a ha­zai és a külföldi piacokon. December végéig 6 és fél millió forint értékben, továb­bi 430 ezret készítenek a ke­lendő régi és új termékekből. Több mint 50 ezer gyermek­tréningruha gyártásval eny­hítenek a jelenlegi ellátási gondokon. Űj termékük a női fürdő­ruha, az idén 30 ezret készí­tenek belőle. A közelmúltban rendezett börzén bemutatott egy és kétrészes, több mo­dellben készülő fürdőruhák­ból a jövő év első negyedé­re 150 ezret rendelt a keres­kedelem. A törökszentmiklósi Gépgyártó és Javító Ipari Szövetkezetnél több típusú betonkeverőgé­pet ezekhez szükséges alkatrészeket, az NDK részére markolólapátokat, holland teleszkóp­rendszerekhez lengöfejeket készítenek. Képünkön egy SZPL-750 típusú betonkeverőt szál­lítanak A jászberényi Kossuth Tsz úgynevezett Zsombikus részén előkészítik a talajt az őszi búzának

Next

/
Oldalképek
Tartalom