Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-11 / 238. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 11 TÖRÖKORSZÁG Csőd és választások Törökországban a régóta tartó kivételes állapot körülményei között október 14-én rendkívül fontos részleges választásokat tartanak. A választások körülményeinek leírása önmagában is mutatója a Törökországot gyötrő politikai válság mélységének és az egyes pártok közötti politikai kapcsolatok abszurd voltának. A részleges választásokon megújítják a szenátus egy- harmadát. Ennél sokkal lényegesebb azonban, hogy öt pótválasztást tartanak megüresedett képviselőházi helyek betöltésére. Ecevit miniszterelnök Köztársasági Néppártja, szociáldemokrata jellegű reformprogrammal került hatalomra 1978 ja-; nuárjában — ezt a programot az ország politikai és gazdasági zűrzavara miatt azonban nem tudta teljesíteni. Parlamenti pozíciói is folyamatosan gyengültek. Jelenleg a 450 tagú képviselőházban a kormánypárt 209 szavazatra számíthat. Az ellenzéki pártok jobboldali- ultranacionalista ellenzéki blokkja összesen 222 biztos szavazatra támaszkodhat. A parlamentben a bizalmatlansági indítvány megszavazásához és így a kormány megbuktatásához 226 szavazat szükséges. A mostani öt pótválasztás közül három olyan körzetben lesz, ahol a jobboldalnak hagyományosan erős pozíciói vannak. A török kormány sorsa ilymódon azon múlik, hogy megtud-e „kapaszkodni’’ a másik két választókerületben. Ha a kettő közül csak az egyiket is elveszíti- gyors bukása szinte biztosra vehető! A politikai válság ilyen kiéleződéséhez és a kormány ingatagságához az vezetett, hogy a válság gyötörte Törökországban a két nagy párt ( Köztársasági Néppárt és a korábban hatalmon levő, nagyburzsoá-val- lási erőkre támaszkodó Igazságpárt) egyike sem, képes egymagában a kormányzásra. Eboől a helyzetből az következik, hogy szövetséget kell kötniök a török politika peremén elhelyezkedő pártokkal. Ilyen az ultranacionalista, sőt fasiszta vonásokat mutató Nemzeti Akeiópárt, valamint a szélsőséges mohamedán képviselő Nemzeti Üdv Pártja. E sajátos kényszer következtében ezek a pártok tényleges erejüket messze meghaladó módon befolyásolják a török belpolitikát. A jelenlegi részleges választások kimenetele éppen azon múlik, hogy a kritikus választókerületekben Demirel pártja és a két szélsőségesen jobboldali párt képes lesz-e az egységes fellépésre, vagy legalábbis arra, hogy a választások után a parlamentben egyesítsék erőiket Ecevit ellen. o Október derekán ilymódon eldől, hogy viszonylag gyorsan bukik-e Ecevit kormányai, vagy hosszabb ,-agóniára” kell számítani. A kormánypárt egy ideig a De- mireltől elpártolt lázadók parlamenti támogatásával tartotta magát felszínen. Miután ezek is elhagyták, a kormánypárt elveszítette parlamenti többségét. Általános vélemény szerint így a választások kimenetele csak bukásának időpontjára lehet hatással; A politikai válság mélyén természetszerűen egy sokkal lényegesebb gazdasági válság húzódik meg. Az olajárak emelkedése, amely azt eredményezte, hogy az importált olajért csaknem any- nyit kell fizetni, mint amennyi az ország teljes exportbevétele — ennek a válságnak fontos, de nem meghatározó eleme. Az olaj árrobbanása Törökországban egy olyan gazdaságot ért, amelyet már korábban is a kereskedelmi mérleg óriási deficitje, az alapvető fogyasztási cikkek hiánya, a gyors infláció és a nagyarányú munkanélküliség jellemzett. Az olaj árrobbanása ezt a folyamatot meggyorsította és azt eredményezte, hogy az infláció üteme ebben az évben eléri a 100 százalékot. A többmilliós munkanélkülisereg pontos nagyságát a fel sem mérhető mezőgazdasági munkanélküliség miatt valójában nem ismerik. Ebben az általános politikai-gazdasági válságban egyre több esély van arra- hogy Törökországban előbb- utóbb napirendre kerül a hadsereg esetleges hatalomátvételi kísérletének lehetősége. Az elmúlt évtizedek során Törökország ,több ízben élt közvetlen katonai kormányzat alatt. Voltak olyan, ugyancsak több évig tartó időszakok, amikor a formailag polgári kormányzat létét a kulisszák mögött figyelő hadsereg garantálta. Jelenleg is az a helyzet, hogy a kivételes állapot végrehajtója a hadsereg, amely ilymódon megőrizte hatalmi pozícióit. Mindez arra mutat, hogy az október közepére kiírt részleges választások jóformán az eredménytől függetlenül olyan új politikai szakasz kezdetét jelenthetik Törökországban, amelyet a belpolitikai áramlat jobbra- tolódása és a hadsereg egyidejű, a jelenleginél nyíltabb színre lépése jellemez. —i—e. A távfűtő kifulladása A washingtoni Fehér Ház lakója, feltehetően azért, hogy megmutassa, milyen remek formában van, nemrégiben benevezett a Maryland államban megrendezett mezei futóversenyre és a napokban el is indult, hogy 900 futóval együtt teljesítse a 10 kilométeres távot. Hiába gyakorolta azonban a E'ehér Ház parkjában a jogging, a kocogás kisebb adagjait, a táv derekán kifulladt. Hat és fél kilométernyi erőfeszítés után az elnök összecsuklott, csak testőrei karján tudott letámolyogni a pályáról, és mikor magához tért, csak annyit lihegett, hogy sajnos, tüdeje nem kapott elég friss levegőt. Az amerikai közvélemény, ha a lapok gúnyos megjegyzéseinek hinni lehet, az elnök félidős, vagy féltávo$ kifulladásában hajlamos jelképet látni; szerinte a hosszútávfutókat azért fizetik, hogy bírják a távot szusszzal, az Egyesült Államok elnökétől pedig azt várják, hogy bírja a tisztségével járó erőfeszítéseket és mind tüdejének, mind agyának legyen jó oxigénellátása, mégpedig az egész távon. Úgy tűnik, hogy Jimmy Carter kifulladására nemcsak ez a balul végződött erődemonstráció utalt. A közvéleménykutatások szerint az elnök un. népszerűségi indexe meredeken zuhan és harminc év óta nem mért mélypont-rekordot javított: az amerikaiaknak már csupán 19 százaléka elégedett vele. Ez a szám Washington gazdaságpolitikájának még alacsonyabb értékelését rejti; ezzel ugyanis a közvéleménynek alig 10 százaléka elégedett. Carter nyilvánvaló „levegőhiányára” vall az is, hogy azoknak az amerikaiaknak 53 százaléka, akik Carterra szavaztak, most úgy vélik, hogy jobb lenne, ha a Fehér Házhoz vezető következő mezei futóverseny, a jövő elnökválasztáson volt bajnokuk inkább már nem is indulna ... R. I. Méregbotrány Hamburgban H alálfejes zászló leng a hamburgi Stoltzen- berg-cég kapuján. A területet ötszáz méteres körzetben lezárták a hadsereg különleges alakulatai. A közvetlen környék lakóit kitelepítették. A katonák átkutatták a terepet, illetve nem is kellett sokat kutatniuk. Enyhén szólva gyanús ládák, gránáthalmok... Az NSZK háború utáni történetének egyik legriasztóbb esetének lehettek tanúi. Nemrég három gyerek játszott a telep szomszédságában. Valami henger alakú tárgyat hoztak át az üzem területéről, a henger fölrobbant, egyikük meghalt, a másik kettő súlyosan megsebesült. Ez a tragédia robbantotta ki az ügyet, amely hetek óta többhasábos címekkel szerepel a nyugatnémet lapokban. Így nevezik: „A hamburgi méregbotrány”. Felsorolni is hátborzongató, mit találtak az üzem területén a tűzszerészek, összesen 500 tonna harci vegyszert, különböző felhasználási formában. Gránátokat, ködbombákat, könnygázbombákat. Az egyik félreeső helyen a második világháborúból származó másfélkilós mérgesgázbombák feküdtek. Tartalmuk a tabun nevű idegméreg, amely egy orvos specialista véleménye szerint kilónként 200 ezer embert tud elpusztítani. Más hasonló gázfajtákat is raktároztak Stoltzenbergék. Mi történt itt? Elfelejtett világháborús raktárra bukkantak volna, amelyet évtizedek szemete eltakart a cég alkalmazottai előtt? Senki által nem látogatott raktárban húzódtak meg ósdi ládák? Nem így áll a dolog. A cég a legutóbbi időkig működött. S nem is titokban. Günter Wallraff „a legizgágább német író” aki könyveivel oly sok borsot tört már a hatóságok, a jobboldali lapok, általában a polgári világ orra alá, még 1970-ben figyelmeztetett (magyarul, is megjelent). Tizenhárom pokolra kívánt riport című könyvében: megírta, hogy a hamburgi vállalat mérges gázokat gyárt. A városi szenátorok, a polgári lapok, a bonni politikusok és a Bundeswehr vezetői vagy ügyet sem vetettek erre a leleplezésre vagy cáfolatokat bocsátottak ki, „baloldali eszelősnek” kiáll- tották ki Wallraff-ot. A Német Kommunista Párt ugyanebben az évben tüntetést szervezett a cég kapuja előtt. S mi is történt? Megbüntették a fölvonulókat, mert — teleszemetelték röpcédulákkal az üzem udvarát. A helyi lap riporterének ezt mondta az egyik környékbeli kitelepített lakó: „Mindenki tudta, hogy ezek mérget tárolnak.” Valóban nem volt titok. Feljelentések és jelentések, cikkek és figyelmeztetések futottak be a városházára. Egy tűzeset alkalmából még vizsgálatot is elrendeltek. Az iratok azonban jártak íróasztalról, íróasztalra, aztán elsüllyedtek valamelyik fiókban. Már- már arra gondol az ember, hogy a tisztviselők így spe- kulálgattak: katonai titok! Stoltzenbergék egyébként nem tegnap kezdték. Már a 20-as években harci gázt n TRÓN fl TÉT tónio - egy 1975 novemberében Madridban aláírt hármas megállapodás egyoldalú értelmezése alapján1 akkor felosztotta egymás között. A 266 ezer négyzetkilométernyi sivatagos és gyéren lakott terület értékét a jelentős foszfátkészletek adják meg. Híthű mohamedán létére „nehéz kereszt" cipelésére vállalkozott II. Hasszán marokkói király, amikor négy éve — terjeszkedési ambícióinak hódolva — a nyugat-szaharai kalandba bocsátkozott. Az egykori spanyol gyarmatot két szomszédja — Marokkó és MauriNyugat-Szahara mintegy 100 ezer fős lakossága, amelyet senki sem kérdezett meg hovatartozási szándékáról, megszállóként fogadta a marokkói és a ma-, uritániai csapatokat. Poli- sario Front néven felszabadulási mozgalom született, amely — az ugyancsak szomszédos Algéria erőteljes segítségére támaszkodva — fegyveres harcot indított a betolakodók ellen. A kibontakozott sivatagi gerillaháború a Polisario fokozódó sikereinek jegyében folyt eddig, s egy nemrég aratott jelentős győzelme arra vall, hogy ez a továbbiakban is így marad. Míg ugyanis eddig a Polisariónak „kétfron- tos harcot” kellett vívnia, addig most már csak egy ellenfele van: Hasszán király Marokkója. Mauritánia kiszállt A gyengébb ország, Mauritánia, amelyre a Polisario helyes taktikai érzékről tanúságot téve kezdettől fogva a fő tüzet zúdította, belefáradt a kilátástalan háborúba s kiszállt belőle. A front harcosai állandó rajtaütéseikkel csaknem megbénították a mauritániai vasérc kitermelését és elszállítását. Márpedig az ország exportjának háromnegyedét a vasérc szolgáltatja. Ez, valamint a katonai hadműveletek napi egymillió dollárra becsült költségei kibírhatatlan terheknek bizonyultak szállítottak egy külföldi kormánynak, amely úgy kiirtott vele egy fölkelő törzset valamelyik gyarmatán, hogy mindenki azt hitte, ismeretlen betegség támadta meg őket. Dolgozott az üzem a náci időkben és — itt következik a kínos meglepetés — a háború után is. Az Izvesztyija tudósítójának értesülései szerint 1957 és 1963 között a cég 73 megrendelést kapott a hadseregtől idáig nem tisztázott anyagokra. Néhány tartományi belügyminisztériumi könnygázgránátokat vásárolt a cégtől. Ugyan e hírek szerint a szállítások 1974-ig tartottak, pedig az NSZK 1954-ben, mikor fölvették az Atlanti Szövetségbe, szigorú kötelezettséget vállalt, hogy nem állít elő vegyi fegyvert. F olyik a vizsgálat a hamburgi méregbotrány ügyében. A cég tulajdonosa néhány esztendővel ezelőtt meghalt, a vállalatot egyik alkalmazottja vette meg. Ügy hírlik azóta tovább adta egy — szőnyegkereskedőnek. Ennyiben maradnak? T. I. az egyébként is szegény ország számára. A tavaly júliusban lezajlott katonai puccs, amely elmozdította a Nyugat-Szahara részbeni bekebelezésének szorgalmazóját, Ould Daddah elnököt, jelezte a lakosság elégedetlenségét az elhúzódó háborúval, amely együtt járt a Marokkótól való fokozódó függéssel. A puccs után a front és az új kormányzat tűzszünetet kötött, nemrég pedig Algírban képviselőik békemegállapodást írtak alá. Ennek értelmében Mauritánia lemondott Nyugat-Szahara egy részére támasztott jogáról, s vállalta, hogy kivonja onnan csapatait, ami azóta meg is történt. A már említett okokon kívül Mauritánia döntését alighanem befolyásolta az Afrikai Egységszervezet nemrég Mon- roviában megtartott csúcs- értekezletének Nyugat-Sza- harát illető határozata. Ez tűzszünetre szólította fel a konfliktusban érintett három felet s arra, hogy a terület lakossága nemzetközileg ellenőrzött népszavazás útján döntsön: kíván-e élni önrendelkezési jogával. Polisario folytatja harcát Marokkó azonban nem vette figyelembe a határozatot, sőt uralkodója bejelentette, hogy országa „be- fagyasztottnak tekinti’’ AESZ-tagságát. Mielőtt még a kivonuló mauritániai katonai egységek átadhatták volna a hatalmat a Polisario harcosainak, marokkói csapatok szállták meg a terület déli, eddig Mauritániához tartozó részét. Közigazgatási székhelyén* Dakhlá- ban felvonták a marokkói lobogót s a területet újabb tartományként az „anyaországhoz” csatolták. A nemzetközi jog azonban az ilyesmit annexiónak minősíti... Ilyen körülmények között a Polisario folytatja fegyveres harcát, immár egyedül a marokkói megszállók ellen. Még pedig az eddiginél jobb esélyekkel, mert a marokkói csapatok utánpótlási vonalai jelentősen meghosz- szabbodtak. A katonainál semmivel nem rózsásabb Marokkó helyzete a diplomácia frontján. Szomszédjával, Algériával, amely a Polisario főpatrónusa, a végsőkig kiéleződött a viszony. Algéria felkérte az Arab Ligát: ítélje el Marokkó terjeszkedő és területbekebelező politikájának újabb megnyilvánulását. Az Arab Liga, amely eddig elkerülte az állásfoglalást Nyugat- Szahara ügyében, tovább nemigen halogathatja ezt. Ráadásul arra is ügyelnie kell, hogy ne kerüljön szembe az AESZ csúcsértekezle- ténék határozatával. „Második” Irán lehet Nyugat-Szaharát illető igényéhez jogi alapnak Rabat eddig a Madridban aláírt megállapodást tekintette, amellyel — úgymond — Spanyolország átruházta felségjogát Marokkóra. Ám, Madridban újabban azt hangsúlyozzák, hogy nem a felségjog, hanem a ..közigazgatási felelősség” átruházásáról volt szó a megállapodásban. A spanyol baloldal azt követeli a kormánytól, hogy tárgyalják újra az 4975-ös egyezményt és pontosítsák azt. Figyelembe véve Marokkó súlyos gazdasági helyzetét, a lakosság és a hadsereg körében növekvő elégedetlenséget. nyugati lapkommentárok egyre sűrűbben hasonlítják össze II. Hasszán helyzetét korábbi uralkodótársával, Reza Pahlavi iráni császárral. Az USA-ban, amely Marokkó fő fegyver- szállítója, reakciós körök arra buzdítják a kormányt, hogy ,,ne hagyja veszni még egy megbízható barátját”. Washington azonban — Algériához fűződő gazdasági érdekei és más meggondolások miatt — egyelőre óvakodik a nyílt állásfoglalástól Nyugat-Szahara ügyében. Azt sem látni pillanatnyilag, hogyan szándékszik kimászni ebből a slamasztikából II. Hasszán. Lépnie azonban hamarosan kell. mert immár trónja a tét. Pálfi Viktor Levél a XVIII. századból Majdnem két évszázadon át feküdt a tartui városháza tornyát díszítő aranyozott gömbben az a levél, amely 1784- ben íródott a távoli utókor számára. A levelet a városháza restaurá- [lása közben fedezték fel. Jövőre ünnepli az ősi észt város — Tartu — fennállásának 950. évfordulóját. Ebből az alkalomból restaurálják a városházát és a város számos más történelmi nevezetességét. A második világháború alatt a városháza tornyát díszítő aranygömböt festékkel vonták be. Amikor a restaurátorok lemosták a festéket és szétnyitották a gömböt, belsejében egy ólom ládikót fedeztek fel. Az innen előkerült levél szerint a városházát 11. Katalin cárnő parancsára építették, és 1784. november 14-én a toronyra egy aranyozott gömböt helyeztek fel. A levél hátoldalán felsorolják a magisztrátus tagjait, valamint azt, hogy 1782-ben az alapkő letételekor ott ugyancsak egy levelet, valamint pénzérméket helyeztek el. A restaurálási munkák befejeztével a gömböt visszahelyezik eredeti helyére, belsejébe pedig egy új levél kerül, amely tartalmazza majd a városi tanács tagjainak névsorát, a »estaurátorok nevét, valamint az általuk elvégzett munkálatok felsorolását. Ugyancsak ide helyezik a tallinni 'napilapok egy-egy példányát.
