Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-31 / 255. szám
1979. október 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 1 CL I K€P€Rfiyö ihSSRRSRRSÍ: előtt Szórakoztató, de ugyaniakkor igényes; könnyen emészthető, de mégis laktat — sajnos eléggé ritka az efféle „eledel” a képernyőn. (Igaz, másutt — filmen, színpadon vagy akár olvasmányban — sem könnyen akadunk rá.) Amikor az egymást kizárni látszó tulajdonságok sikeresen vannak együtt egy adott műben, amikor és itt a hagyományos értelemben vett szórakoztatásra gondolok, viszonylag könnyen jutunk hozzá az élvezethez, de aminek azért megvan a maga erkölcsi haszna. Ritka az ilyen program, de nem lehetetlen. S ha találkozik vele az ember, örömmel nyugtázza. Jelenetekr egy házasságból Mint most is, hogy véget ért a hatrészes Bergman- film, a Jelenetek egy házasságból, amely kétségtelen, az utóbbi idők legigényesebben szórakoztató tévéfilmje volt. Bergman maga írta, maga rendezte, s benne filozófiai mélységű gondolatokkal állt elő, a lehető legközérthetőbben előadva őket. Szinte tüntetett formai egyszerűségével, filmje jóformán abból állott, hogy két ember, két házastárs, egy férfi és egy nő beszélt egymással szinte órákon át, olykor csupán az arcokat láttuk, egészen közelről, kitartva, a kamerák mintha bele akartak volna bújni e két alakba; a világhírű alkotóművész másik meglepetése, hogy a legköznapibb dolgokról, a házastársi élet már-már közhelyszerű igazságairól beszélt, a mindenki által átélhető konfliktusokat sorakoztatva fel. A modem házasélet érzelmi világát úgy járta be. az egymás megértésének és az egymás meg nem értésének legsötétebb bugyrait is feltárva illetve legszebb pillanatait is felvillantva, hogy a néző jószerivel be is helyettesíthette magát a filmbeli Mariann és Johan szerepébe. És ez az, az azonosulásnak ez a páratlan lehetősége, ami lényegében igazán szórakoztatóvá avatta az ügyesen megkomponált, az élet egyszerű helyzeteire épített jelenetek sorát. Továbbá az. s erről se feledkezzünk meg. hogy a két színész. Liv UUmann és Erland Josefson, oly brilliánsan látta el feladatát, hogy azt éreztük: nem játszanak, egyszerűen saját életüket élik a kamerák előtt. Amit láttunk és hallottunk, oly módon volt lenyűgöző, hogy semmiféle hiányérzet nem ébredt bennünk a részleték láttán. Még az sem zavart, hogy a cselekmény ennyire leszűkült, hogy a társadalmi háttér jóformán nem is körvonalazódott. két ember szobányi világára zsugorodott össze, s továbbá arról is „megfeledkezhettünk”, hogy ebből az egymás ellen egymásért való küzdelemből kimaradt, mint lehetséges szempont a gyermekek jövője, érdeke, pedig hát az egymás elviselésében, boldogításában általában döntő szerepe lehet. (Talán ez a nagy mérvű elvonatkoztatás a konkrét társadalmi viszonyoktól, ez a művészi sterilizálás, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kívülálló semleges is könnyen beleképzelhette magát a filmbeli házaspár helyzetébe.) Lacika Hasonló alkotói szándék szülte a mi televíziónk ítélet előtt sorozatát is. amelynek immár a harmadik darabját láthattuk, s amely a Lacika nevet viselte. Az alkotók népszerű drámai formát választottak, minden esetben bírósági tárgyalás alkotja a játék keretét, amelyen belül egv-egy emberi sors ábrázolását vállalják. Kipróbált forma, sok sikeres film bizonyítja élet- képességét. Jó szórakozásra számíthattunk tehát, izgalmas, feszültséggel teli jelenetekre, arra, hogy kellemes élvezetben lesz majd részünk. Hogy nem ez következett be, abban nem a tárgy a ludas, nem is a forma, hanem egyszerűen az alkotók szemléletbeli következetlensége, azaz ők maguk sem tudták eldönteni, hogy végül is milyen színben tüntessék fel filmjük főszereplőjét. Lacikát. Kezdetben ugyanis és a tárgyalási jelenetek során szinte mindvégig azt érezhettük, hogy rokonszenvesnek érzik, és ábrázolják a különös módon ravasz fiatalembert, aki játszva vezeti félre a legképzettebb felnőtteket is, (tudatlan létére a tudós' orvost is megjátssza telefonon, így juttatva be magát fondorlattal az ország különböző kórházaiba, hogy ideig-óráig „otthonra leljen”), de aztán mintha maguk is ráébredtek volna, hogy ez merő erkölcsi képtelenség, végül is brutális módon elpusztítják Lacikát, aki egy lopott busszal az út menti mélységbe zuhan, és benne ég a kigyulladt járműben. Ez a végső megoldás, egyszerűen ellene mond annak, amit az előzőekben láttunk, amikor is például a törvény szigorú őre, maga a bíró is alig leplezett mosollyal, együttérzéssel kíséri* a fiú vallomását, s szinte élvezi, hogy ez a fiatalember miként tud.ta rászedni az okosnak látszó felnőtteket. A végkifejlet tehát dramaturgiai törés, egyszerűen hitelét veszi a játéknak, és megakadályoz bennünket abban, hogy azonosulni tudjunk az alkotók szándékaival. Ez pedig minden alkotás esetében az élvezet első számú feltétele. Hogy a játékban tisztán követhető legyen a művészi szándék. Csak gyanítom, hogy a Lacika-ügy peranyagának egyszerű megjelenítése több élvezettel szolgált volna, mint ez az íróilag elkészített változat a maga ellentmondásos kiagyaltságaival, s nem utolsósorban meg nem írt szerepeivel. Mindezek ellenére a Lacikát alakító Vizi Györgyre érdemes volt odafigyelnünk, természetes játéka tehetségre vall. Röviden Híres magyar könyvtárak címmel új, ismeretterjesztő sorozat ind,ült szombaton — a továbbiakban is- mindig ugyanezen a napon és a koraesti órákban jelentkezik majd — és máris egycsa- pásra belopta magát a szívünkbe, legalábbis az enyémbe. Mert nem csupán a keszthelyi Helikon Könyvtárral ismerkedhettünk meg (elsőként odalátogattak a kamerák). Keresztúri Dezső ennél jóval többet adott; úgy vezetett bennünket végig ebben a pompás történelmi kastélyban, úgy beszélgetett velünk múltbéli értékeinkről, hogy mindabban a tárgyhoz fűződő személyes viszonya is kifejeződött, költői melegség párosult tudományos pontossággal. S ami külön öröm, ő nem előad, nem múzeumi idegenvezetőként hordja fennen hangját, (akár a rossz riporterek is,) „társalog” velünk. S ahogy hallgatjuk, az időben távoli korszak is egyszeriben közelivé válik. Ez az a szerencsés eset, amikor valaki olyasmire vállalkozik a képernyőn, amihez nagyon ért, és amit nagyon szeret. Keresztúri Dezső más alkat, mint Öveges professzor volt, a fizika megszállott tanára a képernyőn, de egyénisége legalább olyan átütő és va- rázsos, mint az övé; lehet, hogy Ö lesz a képernyőn a humán tudományok „öveges professzora” ? V. M. r Elesdy István kiállítása A szolnoki Aba-Novák teremben holnap délután 5 órakor Elesdy István festőművész kiállítását dr. Tóth Ervin művészettörténész nyitja meg. A Cegléden született, Budán élő festőművész pályája kezdete a szolnoki művésztelephez kötődik, ahol Pólya Tibor mellett dolgozott. Keleti Éva színházi fotói Szolnokon Pénteken délután három órakor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ első emeleti galériáján nyílik Keleti Éva „Színházi életünk” című fotókiállítása. A fotótárlaton a közelmúlt évek kiemelkedő színházi produkcióiról készült képek, művészportrék láthatók. A kiállítást Magyar Fruzsina, a Szigligeti Színház dramaturgja nyitja meg. Pólyák Ferenc Matkó-pusztai fafaragóművész elkészítette Petőfi Sándor és a Petrovics házaspár portré-szobrait Döm- södön a helyi tanács megbízásából. A költő fájának ismert hatalmas tölgyet az idén egy vihar kettétörte. A vaskos ágakból készült a három szobor, melyet a híres fa előtt állítanak fel a Duna-parti községben A közösség vezeti Társadalmi irányítás a művelődési otthonokban A művelődési otthonok hálózatának immár harmincéves története során az intézmények társadalmi irányításának szélesítése, elmélyítése mindenkor a legfontosabb feladatok között szerepelt. A művelődési otthonok működési szabályzatának 1950-ben megjelent mintája már rögzíti és körülhatárolja a társadalmi vezetőségek összetételét és feladatát. Később is minden — a művelődési otthonok működésére vonatkozó — dokumentum kitért a társadalmi, közösségi irányítás fontosságára. 1972-ben a művelődési otthonok vezetőinek országos tanácskozásán így fogalmaztak: „A művelődési otthonok helyenként eluralkodott hivatali szemléletét, bürokratikus munkastílusát társadalmi jellegű tevékenységgel, a mozgalmi módszerek bátrabb alkalmazásával kell felváltani.” Az 1974-es, közművelődéssel foglalkozó párthatározat, majd a két évvel később megalkotott közművelődési törvény is az intézmények társadalmi irányításának intenzívvé tételét jelöli meg a továbblépés egyik legfontosabb feltételeként. Ilyen előzmények után — s az intézmények közösségi irányításának szaporodó hiányosságai közepette — a Minisztertanács kibocsátotta a 3/1979. számú rendeletét, amely kimondja, hogy „a művelődési otthon munkáját ötévenként újjáválasztott társadalmi vezetőség segíti.” A végrehajtási intézkedés értelmében a társadalmi vezetőségeket — ahol az nem működik — szeptember 30-ig kéllett életre hívni. Szeptember Szolnok megye intézményeiben is a társadalmi vezetőségek megalakulásának hónapja volt. S noha a társadalmi vezetőségek működéséről — az eltelt idő rövidsége miatt — egyelőre nem lehet érdemben beszélni, maga a megalakulás eseménye is számos tapasztalatokat hozott. Ezekről a tapasztalatokról beszélgettünk a megye néhány — más-más típusú — településén. o A mezőtúri városi művelődési központ évek óta egyike a megye legjobban, legegyenletesebben működő intézményeinek. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a művelődési központ valamilyen formában élő kapcsolatban áll a város lakosságának minden rétegével, sőt a városkörnyéki község, Kétpó népével is. Egy augusztus elején lezajlott beszélgetés során Molnár Sán- dorné, az intézmény igazgatónője a következőket mondta: — Jelentős társadalmi bázis segíti a munkánkat, talán ez a művelődési központ legnagyobb erőssége. A szó igazi értelmében yettt rendszeresen ülésező társadalmi vezetőségünk nincs ugyan, de hetente megfordul nálunk egy „erős csapat”: szocialista brigádvezető, tanár, orvos, műszaki értelmiségi, valamilyen szenvedélynek hódoló fiatal vagy idősebb ember. Nekik köszönhetjük, hogy az átlagosnál több közösség otthona a művelődési központ. Természetesen az ő munkájukra számítunk majd akkor is, amikor a közeljövőben létrehozzuk a társadalmi vezetőséget. Mezőtúron — úgy történt, ahogy tervezték. Szeptember 24-én megalakult a társadalmi vezetőség, amelyben ott vannak a város lakosságának, minden gazdasági szervének képviselői. Az intézmény közösségi irányítása ezzel hivatalos keretet kapott, a közművelődés önkéntes segítőinek „ütőképes csapata” újabb tagokkal bővült. o Kenderes nagyközség köz- művelődéséről az elmúlt esztendőkben nem igen lehetett dicsérő jelzőkkel beszélni. Változtak a művelődési ház igazgatói, s ha akadtak is jó ötletek, kezdeményezések, azok rendszerint elszigeteltek voltak. A művelődési háznak augusztus óta nincs kinevezett igazgatója, november elsejével Hepák Katalin veszi át az intézmény vezetését, ő korábban a nagyközségi tanács oktatási-népművelési előadója volt. Két héttel ezelőtt megalakult a művelődési ház vezetősége, benne képviseltetik magukat a település gazdasági szervei, intézményei, és természetesen a tömegszervezetek. Hepák Katalin nem fűz — egyelőre — nagy reményeket a társadalmi vezetőség működéséhez. Hogy miért alakították meg mégis? Mert kellett, mert előírták — mondja a leendő intézményvezető. S hozzáteszi: egyelőre nem sok haszonnal járhat a léte, hiszen — az elmúlt esztendők következménye — a település lakossága mintha elfelejtette volna, hogy a művelődési otthon az övé. Fél év, egy év múlva talán komoly tartalommal tölthetik meg a társadalmi vezetőség tevékenységét. o Mesterszállás—Mezőhék tanácsának elnöke, Kiss István viszont nagy várakozással tekint a két kisközségben megalakított társadalmi vezetőség működése elé. — A két községben összesen mintegy 2000 ember él, közülük sokan tanyán. A kulturális igények kielégítéséről mindkét településen — elsősorban a klubkönyvtár gondoskodik. A két intézmény fenntartásához, a tanácson kívül, hozzájárul a Táncsics Tsz és kisebb összeggel a ti- szaföldvári áfész, egyszóval a működés anyagi feltételei megfelelő színvonalon megvannak. A klubkönyvtárvezetők is rátermett emberek, egyedül, segítség nélkül azonban nem sokra juthatnak. Ezért a szeptemberben létrehozott 5—5 fős vezetőségekbe, elsősorban olyan népfront- és KISZ-aktívák, pedagógusok, tsz-vezetők kerültek, akik korábban is szívükön viselték a közművelődés ügyét. (Hozzáteszem: a két faluban mindössze 20—25 értelmiségi él.) Az ő segítőkészségüknek ad remélhetőleg tartalmat a társadalmi vezetőség. *. * * Pusztán egy rendelettől, egy jogszabálytól egyetlen intézmény működése sem lesz jobb, demokratikusabb. Ez vonatkozik természetesen a társadalmi vezetőségek megalakítására vonatkozó rendeletre is. Ami azonban máris bizonyos: a megyeszer- te életre hívott vezetőségekbe sok lelkes, a közművelődést fontosnak tekintő értelmiségi, gazdasági és intézmény- vezető, népfront- és KISZ- aktíva, munkás, mezőgazda- sági szakember került. Hogy ez a hatalmas szellemi kapacitás „mit ér” majd a köz- művelődés mindennapjaiban, azon múlik, hogy azok, akik a települések kulturális életéért felelősök, mennyire tudják „mozgatni” a vezetőségeket — s természetesen azon is, hogy a vezetőségek tagjai mennyire tekintik megbízatásukat társadalmilag, politikailag is fontosnak. Sz. J. Holnaptól Szovjet filmek fesztiválja Rendszeresen visszatérő, kiemelkedő eseménye politikai és kulturális életünknek a szovjet filmek hete, fesztiválja. Az idén rangos évfordulóhoz kapcsolódik a rendezvénysorozat: Lenin hatvan évvel ezelőtt írta alá a filmgyártás államosításáról szóló dekrétumot. — A szovjet film előtt ekkor nyílt meg az út sajátos formanyelve kialakításához, nagy rendező egyéniségek, alkotó közösségek működéséhez. Eizenstein, Pudovkin ésDov- zsenkó a szovjet film megszületése első évtizedében már a nemzetközi filmvilág kiválóságai közé számítanak. Ez a nagy hármas nemcsak a Szovjetunióban, de világszerte iskolát teremtett. Sorolhatnánk a nyomdokaikba lépő jelentős rendező és színész egyéniségek egész sorát, de csak generációink nagy szovjet filmél- ményei némelyikére emlékeztetünk: az Emberi sors, Szergej Bondarcsuk alkotása, Grigori j Csuhraj: A negyvenegyedik című filmje. Kalatozov Cannesban nagydíjat nyert alkotása, s Szállnak a darvak stb. Nem túlzás a megállapítás: a magas művészi mércéjű, nagy erkölcsi értékeket hordozó legjobb szovjet filmeken nálunk is nemzedékek nőttek fel, erősödtek a szocializmusba vetett hitükben. Külön méltatást érdemelne a legkiválóbb szovjet filmesek megvalósult szándéka: a világirodalom nagy műveinek bemutatása a mozivásznon. Szerte a nagyvilágban százmilliók éooen Bondarcsuk rendezői felfogásában ismerhették meg a Háború és békét, Shakespeare műveit, a Hamletet, a Lear királyt G. Kozincev rendezésében — de ezek csak önkényesen kiragadott példák a jelentős művészi értékű adaptációk közül. Elévülhetetlen érdemei vannak a szovjet filmnek a helyes történelemszemlélet kialakításában is. M. Romm Hétköznapi fasizmusa, Sztolper Szimonov regény- ciklusa alapján készült filmjei nemcsak jelentős „mozis” élmények, de korunk legfőbb kérdéseire is feleletet adnak. A szovjet filmek fesztiválját Szolnokon holnap délután 3 órakor a Tallinn filmszínházban A. Oszkolkov Fjodor Ivanovics, a Szovjet Kultúra és Tudomány budapesti Házának igazgatója nyitja meg, majd bemutatják A blokád folytatása című színes, szinkronizált filmet, amelyet Mihail Jersov rendezett. November 3-án este 7 órától — ugyancsak a szolnoki Tallinn filmszínházban — díszelőadásban kerül a közönség elé a Hívj a messzeségbe című film, amelyet V. Suskin forgató- könyve alapján készítettek. Ezen az előadáson részt vesz a hazánkban tartózkodó szovjet filmes delegáció is. A szovjet filmek fesztiválja napjaiban — november 1—7. között és az ezt követő hetekben több, a szovjet filmművészetet bemutató vagy azzal összefüggő kiállítást tartanak megyeszer- te. A szolnoki Tallinn filmszínházban mutatják be először a Hatvan éves az államosított szovjet filmgyártás című kiállítást, a szolnoki Vörös Csillag filmszínházban észt grafikai tárlatot, a kisújszállási Ady moziban pedig szovjet filmplakát-ki- állítást láthat a közönség.
