Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-26 / 251. szám

1979. október 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 VASÁRNAP nyugtot szeretne az ember Szelídülő alkoholizmus Hasztalan húzgálom a ki­lincset, rázom is. Bent moc­canás sincs, mintha elköl­töztek volna a háziak. Hat óra múlt pár perccel, azért jöttem korán reggel, mert tudom, hétköznapon reggel fél hatkor indul az asszony is, embere is a munkába. Kukucskálok a kerítés hasa- dékán. Az udvaron végighú­zott köteleken ruha szárad, a kút körül kis víztócsa sej­teti, nemrég valaki vizet hú­zott. Az ablakok azonban sötétek, a redőny takarja a benti világot. Jó negyedórája várok, ami­kor a szomszédból kidugja a fejét örzsike néni. — Elutaztak — kiabálja —. jöjjön hétköznap este, akkor megtalálja őket. — Vasárnap sose? Az öregasszonv nevetésé­ben benne van a vélemé­nye is: — Sose. Ezek aztán tud­ták, miért veszik meg a ko­csit. Szabad szombaton gyor­san rendbe teszik a házat, mosnak, takarítanak, és va­sárnap mennek falura, az öregekhez. Int, hogy menjek köze­lebb. Hangját halkra fogja: — Látná, hogy jönnek ha­za, ilyenkor késő este! Még a gyerek is kosarat cipel. Csirkét, kacsát, gyümölcsöt, mindent otthonról hoznak. Olyan ez, mintha ott lenne az éléskamrájuk! Pedig hát csak öregek már az öregek is, ugye? Ámbár mondják ők, sokat segítenek vasárna­ponként a kertben, a szőlő­ben. Jaj, a múltkor ad.tak nekem is egy kis mustot. Hallja, hogy az milyen fi­nom volt! Mondtam is ma­gamban, születhettem volna én is falusinak! Mindenem lenne, nem az a nyomorult másfélezer nyugdíj! Most látom, ünneplőben van az öregasszony. Szép kis fekete szövetruhájában, ami­re télen-nyáron fölveszi még a vastag kötött kabátot is. — Templomba, örzsike? — Hová készülhetne va­sárnap reggel egy magam­fajta. Oda, oda, a templom­kába. Ugye, ott is csak lát valamit az ember. A népek kérem, mindig mutatnak va­lamit. A folyosó fényesre, csillo­góra mosva, még meg se szá­radt a víz. Pedig még hét óra sincs. Találomra válasz­tom, melyik ajtó mögött szorgos a háziasszony. Csön­getek picit, hátha gyerek van. Hatalmas darab, ősz öreg­ember nyit ajtót. Kezében partfisnyél, végére felmosó­rongy tekerve. Ügy látszik, most bent dolgozik. Látia, hogy meghökkenek. — A mi családunkban azt mondják az asszonyok, ez férfimunka. Most ráérek, a feleségem a piacra ment, gondoltam, mire megjön, meg is szárad, s nem nyúz vele egész nap. Vasárnap nyugtot szeretne az ember. Még be se csuktam az aj­tót, amikor két nagv sza­tyorral megérkezik a házi­asszony. Fürkészve néz rám, sehogy se tetszik neki a haj­nali ' látogatás. Aztán betá­rol a szűk kis előszobába, levágja a szatyrokat és kezdi: — Vasárnap nem megyek még egyszer a piacra! Min­dent hat árán adnak! Van képe ezért a karfiolért tizen­ötöt kérni! A tojás még szombaton kettőért ment, most 2,20-ért járkálni kellett. Mondtam egy asszonynak, ide csak lottónyertesek jöj­jenek vasárnap. Még neki állt feljebb! A szatyorban leveszöldség sárgállik, karalábé kéklik, burgonya barnállik. Tetején színpapírba csomagolt va­lami. Az asszony látja a kí­váncsiságom, kibontja a pa­pír burkát-: — Ezt a húsz deka kol­bászt neked hoztam, papa. Az embernek a feje fáj, mit adjon reggelire. Hát ezt úgy edd meg hogy ... — Meg ne halljam az árát — csattan fel az ember. — Mostanában állandóan számolsz. Inkább ne hozz, csak ne óbégass örökké ne­kem! Érzem, jobb lenne elmen­nem, de máris abbahagyja, restellkedik is a hirtelen mé­reg miatt. — Inkább mondjuk el, mit csinálunk ma — int fejével felém. — Arra kí­váncsi ugyanis. Az asszony hangjában még érezhető a sértődöttség az előbbi kiabálás miatt. — Amit máskor — mond­ja kelletlenül. — örülünk, hogy élünk, hogy megélünk. Az uram most ment nyug­díjba, még egy fillér nyug­díjat nem kapott, pedig már hat hete elküldték a papír­jait. Nekem még van ez az év. A gyerekeink a Dunán­túlon élnek, esztendőbe’ egy­szer, karácsonytájt néznek ránk, levelet is ritkán ír­nak. Fut mindenki, a pénze után. Aztán ha szombaton is dolgozik, mint én, ott is hagyja vasárnap reggel a piacon. — Nem megy ki a fejéből a drágaság, már látom. — összeraktuk a pénzt; hogy amikor már nem ke­resünk, ne szenvedjünk hi­ányt a háztartásban, a la­kásban — mondja kissé eny- hültebb hangon az asszony, amikor a habtiszta füg­gönyt dicsérem. — A füg­gönyt tavaly vettük, amikor a nagyszoba bútorát cserél­tük. Az idén festettünk, az ajtókat, ablakokat magunk mázoltuk a papával. így is sokba került. A papa közben elrakta a felmosórongyot, kicsoszogott a konyhába, az ajtót is be­csukta maga után. Azt gon­dolom, eszi a forró kolbászt. Lehet, azt is. de kávéval tér vissza. Biztat, ne tegyék be­le cukrot, csak édeskét, az jobban megőrzi a kávé aro­máját. Az asszony — ahogy a fér­je kimegy — súgja: — A papa cukros. Azért hozom a kolbászt, mert kü­lönben szalonnázik, s hiába nem szabad, annyi kenyeret eszik, hogy délután futha­tok orvosért. A fiatalasszony az erké­lyen a virágokat öntözi. Fel­szólok neki, int, jöhetek, ráér. A folyosón vár, szavát halkra fogja. — Mind a két gyerek al­szik, azért jöttem ki, a csen­getésre fölébrednek. Jöjjön a nagyszobába. A nagyszobában sebtében odadobott takaró, gyűrt kis­párna. Megigazítja. — A férjem is szundikált egy kicsit, de most, pár percre elment. Azt mondja, kell egy kis mozgás, a ha­verok lent vannak a Ti­szán, vagy öt kilométernyire pecáznak. Kikarikázott hoz­zájuk. Ha a gyerekek föléb­rednek, a nagyobbnak leckét kell csinálnia. A kicsi nyű­gös, egész délelőtt a szok­nyám rángatta a konyhá­ban. A fejét fájlalja, lehet, holnap mát rohanhatok vele az orvoshoz, s akkor nincs óvoda, itthon kel] marad­nom. Tudja, milyen baj az. hogy fiatalok a szüleim? Más asszony ilyenkor haza-i viszi a gyereket az anyjá­hoz, vagy "az anyósához, s nyűgöd,tabban dolgozik, mintha óvodában lenne. Az én anyámhoz ugyan vihet- ném! Még három éve van a nyugdíjig, de lehet, azután is dolgozni fog. Elvált ré­gen, egyedül nevelt. Az anyósom vidéken él, renge­teg állatot tart, még vaká­cióban se adhatom hozzá hetekig a gyerekeket. így aztán magam, ahogy tudok, boldogulok. — Valóban boldogul? — Mit tudom én, sokszor arra sincs időm, hogy el­gondoljam, jó így vagy nem? Azt tud,om, aránylag rend­ben vagyunk. A férjem ren­des, nem iszik, nem járkál szoknyák után, a keresetét is hazaadja. Azért időnként veszekszünk is. Szeretne nyá­ron üdülni, ősszel-télen szín­házba, moziba menni. Meg néha beülni egy étterembe, zenét hallgatni este. Há* ez nem megy. Se idővel, se pénzzel. Én a gyerekeimet nem hagyom magukra éj­szakára, s nem tudok 200— 300 forintot nélkülözni egy kis esti kiruccanásért. Se a kosztpénzből, se másból. A gyerekekre sok pénz el­megy. Látom, valamiért zavar­ban van, alig tudom belőle kiszedni, miért. Végül ki­mondja: — Nálunk most sokadika van. Reggel lefőztem az utol­só ad,ag kávét, még azzal se tudom megkínálni. Külön­ben nem szoktunk vendég­hez, ritkán jönnek hozzánk, s hiába, látja a bárszek­rényt is. Nem tartunk itthon italt. Olykor hozok két deci pálinkát vagy konyakot, szombat estére leginkább. Azt elkortyolgatjuk a tévé mellett. Tegnap az se volt... — Vasárnap fönt voltunk a Mátrában! Micsoda gyö­nyörű idő volt! Azt látni kell! Ilyenkor az erdő cso­dálatos! Azok a színek, fes­teni kellene! Hétfőn reggel, búra a1 kikandikálva két asszony beszélget a fodrásznál. Mi­vel a hajszárító erősen zúg, 3 fél üzlet akarva-akaratlan hallgatja őket. — Étteremben ebédeltünk, olyan jó kis szolid hely volt ezelőtt, ettünk már ott más­kor is. Hallod, most az áju­lás környékezett. Négyün­kért háromszáz forint se volt elég. No igen, ittunk egy aperitifet, sört is ebéd után. Délután mégis cukrászdába kellett menni, megéheztünk. Gondolhatod akkor, mennyi­re laktunk jól. Még két ilyen vasárnap, s kuncog a kraj­cár. A másik unottan, félig oda se figyelve mond valamit halkan. Aztán elmerül fris­sen lakkozott körmei vizsgá­latában. — Ezek mindig egymást ugrasztják — szólal meg mellettem egy középkorú asszony. — Vagy összebe­szélnek, s itt mesélik el az élményeiket. Az biztos, jól megy nekik. — Kik ezek? — Nem tudom, csak itt lá­tom őket elég sokszor. A múltkorában azt mondta va­laki, barátnők voltak, isko­lába is együtt jártak haj­danán. — Elég régen lehetett — mondja egy karcsú. fiatal szőke nő, s cinkosan össze­nevetünk. És hirtelen, mint az áradat, egymás szavába vágva meséljük, ki mit csi­nált vasárnap. Hófehér le­pedők sátra borul fölénk gondolatban, meg csepegő műanyagok a fregoliról. És főzünk, sütünk, porszívó­zunk, gyereket fürdetünk, ta­nítunk, fenyítünk, szőnyeget porolunk olyan hihetetlen energiával, mintha vala­mennyien a háztartás rabjai lennénk. A két barátnő a búra alatt megsejt valamit, hirtelen tá­madt azonos érzelmeinkről. Már rég hallgatnak. Egyszergsak mi is kime­rülünk. — Ezt jól kitárgyaltuk — nevet a karcsú szőke nő — A vasárnap, a fene vinné a vasárnapját! Többet dolgo­zunk, mint egész héten! Hát nem dühítő? Sóskúti Júlia Versek RadnútirAI „Radnóti koszorúja” cím­mel kiadta a mártírhalált halt költőről szóló versek gyűjteményét a Győr-Sopron megyei Tanács. A kötetben mintegy 80 vers vall arról, mit jelentett és jelent em­beri-költői példája a kor- társaknak, köztük Keresztú- ry Dezsőnek, Nagy László­nak, Kormos Istvánnak és Somlyó Györgynek. A kötet 5000 példányban jelenik meg. Mindenkit bevonnak Karcagon ma délután ülé­sezik a városi úttörő elnök­ség, ahol beszámoló hangzik el az 1348-as számú József Attila és a 772-es számú Ady Endre úttörőcsapatok moz­galmi életéről. Külön napirendi pontként szerepel a két intézmény ci­gánytanulóinak tanórán kí­vüli szerepe, az úttörőmoz­galomba való bevonásuk eddigi tapasztalata. Előkészítő felvételi vizsgára A Szolnok megyéi Tanács vb művelődésügyi osztálya a felsőfokú oktatási intézmé­nyek felvételi vizsgáira elő­készítő tanfolyamot szervez. A tanfolyam tantárgyai: magyar—történelem, mate­matika—fizika, matematika —politikai gazdaságtan, ké­mia—biológia, illetve ezen tantárgyak bármelyike. A tanfolyamra jelentkezni lehet a megyei tanács 67. sz. szobájában vagy levélben is. November végéig fogadnak el jelentkezést, a tanfolyam december 3—8. között indul. Bár nem pedagógus, még­is tanár úrnak szólítják. A magas, ősz hajú férfi, dr. Clemenc Marcell sebész­kandidátus jelenleg a karca­gi Városi Kórház egyetlen, tudományos fokozattal ren­delkező főorvosa. — Őrnagyként dolgoztam huszonegynéhány éve a pé­csi Honvéd Kórházban, majd állománycsökkentés miatt 1959-ben lekerültem Karcag­ra. Igaz, erdélyi vagyok, és ezen a környéken se hegy, se víz, mégis vonzott az új, épülő, modern kórház. Vá­lasztásomban természetesen közrejátszott az is, hogy la­kást tudtak biztosítani. A foglalkozásom hasi se­bész, bár őszintén bevallva, valamikor belgyógyász sze­rettem volna lenni. A kény­szer azonban másképp dön­tött, mivel akkoriban sebé­szekre volt nagyobb szükség. Nem bántam meg a „váltást nagyon megszerettem ezt a szakterületet. Sajnos, a hasi sebészet diagnosztikája a technikai felfedezések ellené­re sem sokat változott fél évszázad óta, hiszen ma is a tapintó ujjak, és a beteg panaszai a döntőek. Minden sebészeti operációt három T avaly a Belkereskedel­mi Minisztérium soro­zatos intézkedésekkel igyekezett korlátozni az al­koholfogyasztást. Mi tette szükségessé ezeket az intéz­kedéseket, és milyen hatás­sal vannak a fogyasztásra? A Minisztertanács 1977. szeptemberében hozott ha­tározatot az alkoholizmus el­leni küzdelem fokozásáról. Eddig az időpontig ugyanis Magyarországon az egy la­kosra jutó összes szeszes­ital-fogyasztás az 1950. évi­nek több mint kétszeresére nőtt, s a fogyasztás növeke­dési üteme a hetvenes évek­ben felgyorsult. Különösen az égetett szeszesitalokból — rum, pálinka — emelke­dett a forgalom igen erőtel­jesen: 1977-ben a fogyasztás hatszorosa volt az 1950. évi­nek, több mint háromszoro­sa az 1960. évinek, de 1970- hez képest is csaknem meg­kétszereződött. Borfogyasztá­sunk változása nem volt je­lentős: fejenként és éven­ként 34,—35 liter körül moz­gott. Sörből egy lakosra szá­mítva mintegy 80 liter fogy évente. Minden alkoholtartalmú italt számításba véve — az 1977-es adatok szerint — az európai „élmezőnyben” voltunk. Pedig már ezt meg­előzően is voltak áremelések, amelyek a fogyasztás mér­séklését is célozták. Ezek az áremelések azonban csak át­menetileg befolyásolták a keresletet, ami részben az­zal magyarázható, hogy a lakosság jövedelmi viszonyai is kedvezően változtak. Az 1978. évi korlátozások és az égetett szeszes italok árának további- emelése azonban módosították a fogyasztást. Tavaly a vendéglátásban értékesített összes szeszes­italok mennyisége — az ad­digi állandó növekedéssel szemben — 6 százalékkal csökkent. Ugyanakkor azon­ban a bolti kiskereskedelem­lényeges kérdés előz meg: mikor, milyen módon és kit műfűnk? Ha ezt eldöntötte az orvos, már „csak” a kivi­telezés, megvalósítás követ­kezik. — Hallhatnánk valamit az alföldi típusbetegségekről? — Ezen a környéken ren­geteg az epebeteg, „hála” a disznózsírnak meg a „szép kövér” kifejezés csáberejé­nek. Mi, .orvosok már leg­alább száz éve harcolunk szervezetten a plusz kilók ellen, és tessék megnézni az eredményt! Nem véletlen, hogy ezek­nek az embereknek többsé­ge azután valamilyen hasi, belgyógyászati panasszal műtőasztalra kéjül. Ami az operációt illeti: nincs köny- nyű és nehéz műtét. Ember­életek forognak kockán, és a sebésznek egyformán fel kell készülnie minden be­avatkozásra, hiszen a komp­likációt, illetve a nehézségi fokot mindig á beteg állapo­ta és a betegség stádiuma határozza meg. Konkrét példával élve: egy egyszerű­nek tűnő, de elhanyagolt vakbélgyulladás is alapo­san megizzaszthatja az em­bert. Életem leghosszabb ben, főleg az első félévben de még az áremelés után is nőtt a forgalom, az év fo­lyamán mintegy 11 százalék kai. Ha a boltok és a vendég­látóhelyek forgalmát együt vizsgáljuk, azt tapasztaljuk hogy 1978-ban az előző év­hez képest kissé megélén­kült a bor, a sör és a likői értékesítése, ám 6 százalék­kal kevesebb rum és pálin­ka, 8 százalékkal kevesebt brandy, és 16 százalékká kevesebb kevert fogyott. E: pedig már számottevő vál­tozás.' , Még kedvezőbb a kép,. hí az idei adatokat vizsgáljuk Az első félévben — a múll év azonos időszakához ké­pest — az egészséget legin­kább romboló égetett sze­szesitalokból 18 százalékkal fogyott kevesebb, és csak borból, sörből nőtt valame­lyest a fogyasztás. Valamint a szeszmentes üdítőitalokból amelyek forgalma hosszú idő óta töretlenül emelkedik. Az italozás visszaszorításá­hoz az utóbbi időben több város tanácsa is hozzájárult azzal, hogy megtiltotta az üzletek előtt, a tereken, a parkokban, általában a köz­területeken szeszesitalok fo­gyasztását. Legújabban a fő­város tanácsa hozott ilyen intézkedést: most már Bu­dapesten is szabálysértésnek minősül az utcai italozás. M esszemenő következte­tést még nem vonha­tunk le, de az már bizo­nyosnak tűnik, hogy a sokak számára népszerűtlen intéz­kedések legalábbis megállí­tották a szeszesital-fogyasz­tás addig állandó növekedé­sét. S ha az alkoholizmus okozta balesetekre. családi tragédiákra, egészségkáro­sodásra. á termelésben je­lentkező veszteségekre gon­dolunk. akkor ez is örven­detes eredmény. műtétjét egyébként az idén, nyárutón végeztem, amikor 5 óra 50 percig operáltam egy vékonybél-összenövést. Örömömre sikerült. — Hogyan érte el a tudo­mányos fokozatot? — Még 1965-ben kaptam meg, húsz hazai és külföldi publikáció megjelentetése után. — Kiből lesz jó sebészor­vos? — Bármennyire is furcsa, az én normám szerint nem a kéz, hanem a határozott döntési készség az elsődle­ges. Fontos az elméleti fel- készültség, valamint a tech­nikai kivitelezés is, mert az ad biztonságérzetet. A szo­rongó ember ne menjen se­bésznek, mert rengeteg stresszhatásnak van kitéve. Ugyanis a beteg azt várja az orvosától, hogy könnyítse meg a döntését, és ezt va­júdva. bátortalanul lehetet­len teljesíteni. — Mi a véleménye a fia­talokról, utódairól? — Gyakorló szakorvosa­imra nem panaszkodom, mert sokat tanulnak és tud­nak is ezek a „gyerekek”. Azt azonban nem bánnám, ha még többet kérdeznének, figyelnének, „lopnának el” az idősebb kollégáktól. Em­lékszem kezdő szakorvos koromra, amikor szabad időmben a műtő felé sétál­tam, és odabenn égett a lámpa, bementem, átöltöz­tem és megnéztem, mit csi­nál a főnök. Ugyanis efféle alkalmi tapasztalatszerzések révén sokszor többet tanul az ember, mint egy kétna­pos konferencián. Egyébként Clemens tanár úr ezt a szokását a mai na­pig megőrizte, mivel sokszor feltűnik a kórházban azo­kon a naDokon is, amikor nem ügyeletes. Ugyanis vall­ja: mint a sebészeti osztály vezetője a benn levő bete­gekért, operált pácienseiért nemcsak az inspekció órái­ban. de szabad idejében is. felelős. D. Szabó Miklós G. ZS. Dr. Clemens Marcell (szemüvegben) operál r r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom