Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-23 / 248. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 23. A népzenei találkozó alkalmából nyílt meg az ország első hangszergyűjteménye Katona József egykori szülőházában. Leskowszky Albert egzotikus vagy régisége miatt ritka hangszereit vásárolta meg a városi tanács — a gyűjtőt téve meg a közgyűjtemény felelősének is Kecskeméti barangolás Néhány lépésre in- nqn működik az alig húszmillió forintért létrehozott, és ma már világhírű Kodály-intézet, ahol egyéves kurzusokon tanulják meg a külföldi zenepedagógusok az énekhangra alapozott zenetanítás kodályi módszerét Szintén a városközpontban található a naív művészek múzeuma. Moldován Domokos magán- gyűjteménye vetette meg a három évvel ezelőtt megnyílt múzeum alapját. A cigány naív művészek — Balázs János, Oláh János, Orsós Teréz — alkotásain feltűnően fantáziadús jeleneteket láthat az érdeklődő (Lent) A Kerámia Stúdióban 2—S hónapos bentlakásos ösztöndíjjal fogad egyszerre 4—5 fiatal kerámikust a város, a Finomkerámiaipari Művek és a Népművelési Intézet A Kerényi József tervezte épület átriuma lassan benépesül az itt készült és itt maradó kerámiákkal ; jövőre ezért saját múzeumot is építenek a stúdióhoz. Ami viszont ennél is fontosabb: a gyári és az egyéni művészek konkurren- cia harc nélküli csapatmunkája dokumentált szaktudássá válik, emberi és szakmai kapcsolatokat hoz léire. A művésztovábbképzés e módja — amely Fekete László csurgatott plasztikáját is eredményezi majd — követhető, szép példa Fotó: Kőhidi Imre Öregdiákok az iskolapadban Felnőttoktatás kőtelki módra — Pór évvel ezelőtt azzal kopogtatott be az igazgatói irodába a község cigányzenekarának prímása, hogy a „banda” szeretné elvégezni a nyolc általánost. Valamennyien beiratkoztak a dolgozók iskolájába, s ebben a tanévben már utolsó évesek — mondja mosolyogva Boros Imre, a kőtelki általános iskola igazgatója. A község a felnőttoktatásban szép eredményeket ért el az elmúlt évek során. 1974-ben indították újra a dolgozók általános iskoláját, melyre negyvenen iratkoztak be. A résztvevők mintegy harminc százalékát azóta is a község cigány lakossága alkotja. Az 1976/77-es tanévtől a törökszentmiklósi Székács Elemér Mező- gazdasági Szakközépiskola kihelyezett osztályaiban is megkezdődött a képzés. A szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezők a közismereti tárgyakat elsajátítva három év után érettségi bizonyítványt szerezhetnek, míg az általános iskolát végzettek, két év mezőgazdaságban eltöltött munka után, beiratkozhatnak a négyéves szak- középiskolába. Idén új árfolyam — A szakmunkások szak- középiskolájának végzősei a nyáron érettségiztek. A három év alatt kissé megcsappant az osztály létszáma, viszont az a 18 hallgató, aki végig kitartóan dolgozott, megszerezte az érettségi hi- zonyítványt. A szakközépiskolások — huszonketten járnak a konzultációkra — ebben a tanévben utolsó évesek. Az idén újra indítottunk első évfolyamot a dolgozók középiskolájának mindkét csoportjában. Közel hetven felnőtt látogatja a foglalkozásokat. — A szakközépiskola profiljának megfelelően gyakorlatot is kell végezni az „öreg diákoknak”. — Az Ady Termelőszövetkezet biztosít lehetőséget a mezőgazdasági gyakorlatokhoz. A gépek munkáját a földeken éppúgy figyelemmel kísérhetik, mint a központokban az állattenyésztés vagy a növénytermesztés mozzanatait. Jó a kapcsolat a gazdaság vezetőivel, ami természetes is; hiszen a felnőttoktatásban részt vevők zömét a tsz dolgozói alkotják. — Az intézmény pedagógusai tanítanak a dolgozók középiskolájában? — A törökszentmiklósi iskola tanárai tartják a szaktárgyi órákat, vezetik a gyakorlatot, a kőtelki nevelők pedig a közismereti tárgyakat oktatják. A kollégáknak ez komoly megterhelés. hiszen a megszokottól eltérő, nehezebb feladatot kell megoldaniuk. A felnőttek tanítása más nevelési, oktatási módszereket követel, melyet az eredmény érdekében állandóan szem előtt kell tartanunk. Az általános iskola udvarán a tatarozási munkát végzi egy kőművesbrigád, köztük Burai Flórián műköves, aki az elsők között szerzett érettségi bizonyítványt Kőtelken. — Jövőre lesz tíz éve, hogy szakmunkás lettem. Már akkor elhatároztam, hogy továbbtanulok, de a nősülés, a családalapítás, a rengeteg munka mellett erre nem jutott idő. Kőtelken telepedtem le, s amikor meghallottam, hogy indítanak szakmunkásoknak középiskolát, azonnal jelentkeztem. — Munkahelye támogatta?' — Három éve még az ÉP- SZER-nél dolgoztam, ahol minden segítséget megadtak a továbbtanuláshoz. Később hazajöttem, a tsz-ben helyezkedtem el, hogy közelebb legyek a feleségemhez, a gyerekekhez. — Nem könnyű munka után leülni a könyv mellé. ,— Bizony sokszor már olyan fáradt voltam, hogy elaludtam tanulás közben. A nyolcórás munka mellett még a ház körüli dolgokat is rendbe kell tenni, van másodállásom, ott a család ... Néha elcsüggedtem, elfáradtam, ilyenkor az osztálytársak, a tanárok biztató szavai adtak erőt. — Megérte a fáradság? — Sok hasznosat, érdekeset tanultunk, ami megváltoztatta a gondolkodásomat. Többnek érzem magam. lobban tudok segíteni Szabó Imréné a községi tanácsnál dolgozik, járlatle- vél-kezelő. Férje a nyáron kapta meg « az érettségi bizonyítványt, ő a tanév végén fejezi be a szakközép- iskolát. — Egymást biztatgattuk az urammal a tanulásra, amikor Kőtelken indult a középiskola. Nagyon féltem a matematikától, de aztán mégis rászántam magam, s együtt beiratkoztunk. Nehéz a munka mellett tanulni, de örülök, hogy volt bátorságom elkezdeni. — Nagy segítség, hogy az iskola szinte a szomszédban van. — Ha Szolnokra kellett volna járnom, valószínű, soha nem végeztem volna el a középiskolát, mert az utazás hosszadalmas. — Másképp látja a világot? — Most jöttem rá, hogy milyen keveset tudok. Az érdeklődési köröm tágult, utánanézek olyan eseményeknek, ami mellett régebben elsiklottam. Megszerettem az olvasást, gyakran veszek könyvet a kezembe, de nem csupán a kötelező irodalmat. A televízió műsorait is „más szemmel” nézem. Jobban tudok segíteni a tanulásban a fiamnak, aki negyedikes az általános iskolában. Az új ismeretek birtokában a munkámat is alaposabban, jobban látom el. Nappal munka — éjjel tanulás Peszeki Jánosékat éppen tanulás közben lepem meg. Az asztalon füzetek, könyvek hevernek, a család skét osztálytárs a matematikakönyvet bújja. — A differenciálszámítást gyakoroljuk — mondja nevetve a feleség, amikor megtudja jövetelem célját. — Négyen, öten tanulunk együtt „vén diákok”. Csoportban könnyebben megy a munka, segítjük egymást. A házigazdák érettségi előtt állnak. A feleség körzeti ápolónő, a férj az Ady Termelőszövetkezetben gépkocsivezető. — Az uram már túl volt az első konzultáción, amikor én is jelentkeztem az iskolába — meséli Peszeki- né. ,— Matematikából készítette a házi feladatot, amely a legnagyobb közös osztó és a legkisebb közös többszörös témakörbe tartozott. Én any- nyira elgondolkodtam, hogy mi a csoda lehet ez, hogy háromszor leégettem a tűzhelyen a rántást. Eltökéltem magamban, ezt én is megtanulom, s ha minden, igaz, jövő nyáron együtt érettségizünk. — Nappal munka, éjjel tanulás — veszi át a szót a férj. — Ez az életrendünk már négy év óta. A gazdaság engedélyezte ugyan a konzultációk látogatását, szabadnapot kapok a vizsgákra is, de ezt levonják a fizetésemből, s nem kapok tanulmányi szabadságot sem. Három éve a szabadságom terhére készülök a beszámolókra. — Ez nem azt jelenti, hogy ne csinálnánk nagy lelkesedéssel, kitartással — veszi vissza a szót a feleség. — Együtt tanulunk, megvitatjuk az anyagot. Az érdeklődési és látókörünk is sokat változott, bővült. Eddig csupán a hírek után kapcsoltam be a rádiót, az újság első oldalait gyorsan túllapoztam. Még az utolsó év nagy része hátra van, de azt már most mondhatjuk, hogy megérte. V. Fekete Sándor Bemutatkoztak Új amatőr együttes Szolnokon Tavaly októberben neves színpadi szakemberek irányításával tartotta meg első foglalkozásait a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ „Stúdiószínház” elnevezésű amatőr csoportja, amelynek tagjai középiskolás diákok és ifjúmunkások. Az együttes vasárnap délelőtt közönség előtt mutatkozott be, „Erdőn, réten, vizen át” című gyermekműsorával. A gyermekversekből összeállított, sok mimetikus elemet tartalmazó műsor helyenként remek ötleteket villantott fel, de voltak hiányosságai is. Az első bemutatkozás egyenetlenségei ellenére örülünk az új együttesnek, mert tagjainak többsége ügyes mozgású, szépen, tisztán beszélő fiatal, s úgy tűnt, lelkesedésben sincs hiány. Mindez biztosítéka lehet a későbbi jó produkcióknak. Képünkön: jelenet a vasárnapi előadásból. ^f^jj/^hullámhosszán Vargyas Lajos idén megjelent „Balladáskönyv”-ének bevezetőjében írja: „A népdal, a népzene ma már tömegek szellemi tápláléka... Ifjúságunk ma már nemcsak hallgató, olvasó, befogadó akar lenni, hanem egyre inkább maga akarja művelni a művészetek mindenféle ágát, elsősorban azokat, amelyeket énekelni, táncolni lehet”. Szavaiban nincs ok kételkedni: a népdaléneklés, a néptánc aktív művelése az elmúlt évtized alatt valóban mozgalom méreteket öltött Magyarországon. A népdal, a népzene iránti fogékonyság kialakulásában, az érdeklődés fennrartásá- ban. elmélyítésében hatalmas szerepet játszott — és játszik ma is — a rádió, amelynek folklórprogramjai nap nap után százezreknek szereznek kellemes perceket. (Arról a rendszerességről és átgondoltságról, ahogy a rádió a népdalt, a népzenét igyekszik eljuttatni azoknak, — akiké; hangszeres szólisták énekesek, együttesek gyakorta nyilatkoznak elismerően — s nemcsak azok, akiket a rádió „fedezett fel”, vagy legalábbis tett ismertté.) Magyar népdal hete A múlt heti adássorozattal jubilált a magyar népdal hete a rádióban, az idén immár tizedszer rendezték meg. A „jubileumi népdalhét” műsorsorozat a hagyományokhoz híven, változatos, gazdag volt, sokrétűen, sokoldalúan tárta fel a hallgató előtt a magyar népdal, népzene világát. A „Találkozásom a népzenével” című műsor mindennap jelentkezett: Sütő András, dr. Pálfy József, Vargha Balázs, Rajeczky Benjámin és Czine Mihály beszélt népzenével kapcsolatos élményeiről, amelyek egyszersmind közösségi élmények is. Az adássorozat gerincét természetesen a zenei műsorok, összeállítások, hangversenyek alkották: örömét lelhette a rádióhallgató a népművészet ifjú mestereinek és mestereinek felvételeiben, a dunántúli, felső-magyarországi dallamokban. a vasárnap elhangzott „Százhangú orgona” című nyilvános népzenei hangversenyben, Szőnyi Erzsébet: Népdalkantáta című művének rádiós bemutatójában — és természetesen — Bartók és Kodály néhány művében. Hangszeres népművészeket portréműsorok mutattak be, riport hangzott el népi hangszeres zeneiskolákról, izgalmas beszélgetés elemezte „zenei anyanyelvűnk” helyzetét. (Ez utóbbi beszélgetés ezen a héten folytatódik.) Egyszóval: mint a népzene világa, oly sokszínű volt az^ünnepi „köntösben” jelentkező adássorozat, amely minden ízében illeszkedett a rádió folyamatosan sugárzott „hétköznapi” zenei műsoraihoz, figyelmeztetve mintegy a hallgatót, ha jól válogat a műsorok között, akár az év mindegyik hetét „ünnepi népdalhétté” teheti a maga számára. Röviden Annak idején figyelemre méltó vállalkozás volt Déry Tibor „Feleleti” című regénye rádiós változatának bemutatása. A múlt héten — ismétlésben — megkezdődött (s ezen a héten folytatódik) a kitűnő sorozat közvetítése. A huszadik századi magyar próza egyik kimagasló teljesítményének rádiós változatán sem fogott az idő, szerencsés gondolat volt újra műsorra tűzni. Kár, hogy az adások időpontja (késő délelőtt) miatt azok nem hallhatják, akiknek tán a legjobban „való” ez a műsor: a középiskolások, szakmunkás- tanulók. — eszjé —
