Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-19 / 245. szám

1979. október 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Több mint kétszázezer kötet, több száz folyóirat áll az olvasók rendelkezésére a Verseghy könyvtár felnőtt- és gyermekrészlegében. A beiratkozottak 75 százaléka a fiatal korosz­tályhoz tartozik. A keddi napok a legforgalmasabbak, ilyenkor válogatnak legtöbben a polcokon elhelyezett könyvekből. A kölcsönzőhelyiségeken kívül zeneszóba és olvasóterem várja az érdeklődőket Jászberényben? Értelmiségiek klubja Néhányan bizony berzen­kedtek, amikor meghallották, hogy a Hazafias Népfront jászberényi városi bizottsága értelmiségi klubot szervez. Kimondva, kimondhatatla­nul valami elkülönülésre gondoltak, s nem arra, hogy egy-egy társadalmi réteg ér­deklődési kör szerinti össze­fogása pezsdítően hathat a város közéletére. A városi pártbizottság, a városi tanács és a különbö­ző intézmények vezetőinek cselekvő egyetértése azon­ban az első pillanattól kezd­ve megnyilvánult, és ennek köszönhetően — követésre méltó példaként — megala­kult az értelmiségi klub. Lé­te mindenképpen indokolt. Programj ában olyan témák szerepelnek, melyek iránt el­sősorban az értelmiségiek ér­deklődnek. Például az októ­ber 19-i klubnapjukon dr. Szabados Anna egyetemi do­cens a VI. ötéves terv ráha­tó szabályozási rendszeréről tart előadást. Nem arról van szó, hogy a jászberényi értelmiségiek nem akarnak közös fórumo­kat a munkásokkal és a pa­rasztokkal (ennek meggyőző cáfolata egyébként a tag­gyűlések, pártnapok, terme­lési tanácskozások stb. sora) hanem arról, hogy képzett­ségüknek, munka- és érdek­lődési körüknek megfelelő, színvonalas választ kapjanak az őket foglalkoztató kérdé­sekre. Ezért volna jó, ha a nép­frontbizottságok más váro­sokban is szerveznének ér­telmiségi klubokat. Kezde­ményezőkészség és akarat kérdése ez, és nem fotelék, tárgyalóasztalok beszerzésén, hely biztosításán múlik. Le­galábbis nem az anyagiak jelentik a fő gondot. A jász­berényi értelmiségiek népes táborának otthont adott már a Lehel Gimnázium diák­klubja, a városi tanács nagy­terme és a pártbizottság ta­nácsterme. Az értelmiségnek más vá­rosokban is széles körű kap­csolata van az egyetemekkel, minisztériumokkal, országos szervekkel. Nem gond tehát a neves előadók biztosítása. Főleg akkor nem, ha az ér­telmiségi klub vezetőségében a pedagógusok mellett ott vannak a műszaki, az egész­ségügyi, és az agrár szakem­berek is — ugyanúgy mint Jászberényben. Az előadások után eseten­ként szűkebb körű „kerek- asztal-beszélgetés” szokott kialakulni a napirenden lévő téma iránt mélyebben érdek­lődők részvételével. Ez is azt bizonyítja, hogy valós igényt elégít ki az értelmiségi klub. Tagjai széles körű kapcsola­tokkal rendelkeznek, szoro­san együttműködnek más fó­rumokkal — így például a propagandisták klubjával. Akárhogyan vesszük, az ér­telmiségi klub Jászberény közéletének szerves része. Tagjai, vendégei már több ízben felajánlották segítsé­güket a városnak. A népfront városi bizott­ságán nem véletlenül mond­ják: olyan lehetőség ez, ame­lyet ki kell használni. S. B. Az első nagylemez Kati és a Kerek Perec A napokban jelent meg a lemezboltokban a Kati és a Kerek Perec együttes első nagylemeze. A legutóbbi Ki­mi t-tud?-on feltűnt előadó­gárda dalait eddig csupán a koncerteken, a televízióban illetve kislemezük leforgatá- sakor hallhatta a közönség. A négy muzsikusra „fogyat­kozott” zenekar albuma ki­lenc új szerzeményt foglal magában. A nóták zenéjének szerző­je az orgonista énekesnő Nagy Katalin illetve az együttes basszusgitárosa, ve­zetője Kiss Ernő. A korong zeneanyagára végig az egy­szerűség, a vidám hangulat nyomja rá bélyegét. A zenei egyszerűség azonban egyes részeknél, daloknál már az elcsépeltség, a közhely hatá­rát súrolja. A harmóniai „menet” bizonyos dallamok­nál megreked a háromakkor- dos szinten. Sajnos, a számok szövegére sem jellemző a tartalmi színesség, ötletesség. A hangszerelés és a kedve­sen, bájosan előadott muzsi­ka azonban összetartja a kis­sé labilis romantikus zenei talapzatra épített lemezt. Az első oldal nyitó szerze­ménye — Csak egy képre­gény — populáris muzsiká­jával bizonyára az együttes sikeresebb számai közé „küz­di fel” magát. „Szeress, amíg élek” énekli Nagy Katalin a következő dalban, melynek lírai érzelmeit a szólógitár játéka domborítja. Érdekes instrumentális alkotás a ke­leties zenére és monoton ütős szólamra épülő Fátyoltánc. A B oldal Ö az a cigány­lány című nótájában a ci­gányzene jellegzetes motívu­mait fedezhetjük fel, termé­szetesen rockos csomagolás­ban. Szinte minden együttes írt már olyan számot, mely­ben megalakulásukat, eddigi pályájukat mutatják be. Ka­ti és a Kerek Perec is ezt te­szi, a Hívnak a fények című nosztalgikus hangvételű al­kotásban. A diákszerelem emlékei villannak fel a Ti­zenöt nyár-ban, míg a záró­dal, az Üvegszív naiv zenéje után kissé csalódottan vesz- szük le a lemezjátszóról a korongot. — f — Kell egy kis álor A La Mancha lovagjáról _ , „ higgyük, Csak azt ne hogy az álom gyógyír lehet minden ba­junkra; csak azt ne gondol­juk, hogy igaz, amivel a ka­landokra induló Don Quijote áltatja hűséges szolgáját, hogy a világ attól lesz szép, mert olyannak látjuk. Hisz ha így volna, — holott való­ságunk objektív tulajdonsá­ga a szép, s legfeljebb vagy észre tudjuk venni, vagy sem —, akkor bizony csak szem­üveg kérdése lenne, hogy színessé váljék, ami színtelen, s netán még a fehérről is ki­deríthetnénk, hogy fekete. De hagyjuk a filozófiát és az esztétikát, bár a Broad- way-sikereken fényesedéit amerikai musical, a La Mancha lovagja rejteget ilyen gondolati csapdákat, a Kerényi Imre rendezte elő­adás azonban nem a min­denható álom hamis illúzió­ját szeretné belénk szugge- rálni, hanem érzelmeinkre apellálva, szolidabban, mind­össze arról akar meggyőzni, hogy életünkben igen is kell egy kis álom, elkél egy kis poézis; nélküle soványabb és dísztelenebb lenne az embe­ri lét. Közli ezt érzelemtől duzzadó játékban, már-már érzelmesen. Szentségtörés ez egy színháztól? Aligha. Miért ne vállalhatná fel — az igé­nyes szórakoztatás szándéká­val — az érzelmek kifejezé­sének közvetlenebb színpadi formáját is egy társulat. No, persze, ha ez az érzelmesség nem bombasztikus, ha nem a könnyzacskóinkat célozza meg, ha nem holmi felhígí­tott színpadi spriccer. A La Mancha lovagjában Kerényi elkerüli ezeket a veszélyeket, s a színház idei első zenés bemutatójában okosan, fino­man, mondhatni elegánsan érzelmes előadást produkál. Alig másfél éves szolnoki működése alatt ez immár a harmadik jelentkezése a ze­nés műfajban, ami egyébként véletlerT műve aligha lehet. A La Mancha lovagjának igényes és hatásos (a szöveg­könyv gyengeségei ellenére is) színrevitele azt mutatja, hogy nem csupán holmi al­kalmi kiruccanásokról van itt szó, hanem átgondolt mű­vészi programot hajt végre. Keresi a népszerű színpadi kifejezés lehetőségeit, kutat­ja, hogy a legkülönfélébb művészi eszközök hogyan in­tegrálhatók, építhetők egybe egy előadásban a lehető leg­erőteljesebb hatással. Ezút­tal is, mint a ló legendájá­ban vagy a Candide-ban a prózai előadások igényessé­gével közeledik a fajsúlyta- lanabbnak vélt zenés játék­hoz. De ugyanakkor ezen a színpadon a zene sem veszti el erejét, csak legfeljebb megjelenési formájában vál­tozik. Bizonyára ez lehet most is a magyarázata és nem holmi technikai problé­ma, hogy az ilyenkor szoká­sos zenés árok nem funkcio­nál, a zenészek rejtve a szín­falak mögött muzsikálnak, így azután az ének sem kar­mesteri beintésre indul, ha­nem adott pillanatban termé­szetesen fakad a helyzetek­ből, az érzelmek azon pont­jain, amelyeken már csak a zene fejezheti ki a kimond­hatatlant. Zene és próza szervesebb egysége születik meg ezáltal. Bizonyos fajta irodalmi igényesség is jellemzi Keré­nyi Imre törekvéseit e zenés műfajban. Hisz kezdődött a sor Tolsztojjal, folytatódott Voltaire-rel, és most jól il­lik a sorba a spanyol klasz- szikus, Cervantes. (Még ak­kor is, ha a róla készült ze­nés játékban alakját és szel­lemét a szövegkönyvíró Da­le Wassermann meglehető­sen önkényesen kezeli.) Mé­giscsak jobb dolog az, hogy a színen világhírű írók figu­rái jelennek meg, mintha ugyanannyi erővel buta gró- focskák, nyafogó baronesz- szek tennék-vennék magu­kat, ahogy szokás, egy meg- avasodott operettben. Persze dőre dolog volna el­várni egy zenés játéktól a cervantesi gondolatok mély­ségeit, vagy akár a regény cselekménybeli színességét — ez a játék csupán néhá­nyat emel ki a Búsképű lo­vag kalandjaiból, leghangsú­lyosabban ama korcsmái epi­zódot, amelyben a közismert lovaggá ütés fura ceremóni­ája zajlik, s amelyben — itt — a lovagi eszméktől megit- tasult Don Quijote imádan­dó Dulcineájára is rálel. Kis­sé leegyszerűsítve azt mond­hatnánk: hogyan térít jó út­ra egy feslett erkölcsű nő­személyt szép „hazugságai­val” egy bolondos lovag — erről szól a történet; amely játék a játékban, darab a da­rabban, hiszen a börtönbe vetett Cervantes maga játsz- sza el e különös mesét fe- gyenctársainak lelki épülésé­re, bevonva őket is szükség szerint a játékba. Érdekes forma, alkalmas a szellemes, szórakoztató váltásokra, még uram bocsá’ ki is lehet beszélni a cselekményből. Kerényi ezt a játékosságot teszi meg az előadás alapjá­vá, holmi erőszakolt realiz­mussal nem nehezítve el a mesébe is beillő történetet. képe, a fl színpad tarkán csillogó • vasfüggöny is egy „varázs­latról” szóló játék hangula­tát árasztja. A játékon be­lül azonban komolyan veszi a helyzetek kidolgozását, ügyel rá, hogy ép emberi vo­natkozásokat teremtsen, mi­kor alkalom nyílik rá, va­lóságos drámai feszültsége­ket hozzon létre a színpadon. Igen hatásos, ahogy például a keretjátékban atmoszféri­kusán ábrázolja az inkvizí­ciót, minden emberi szépség megátalkodott ellenségét. Bár nem a látványok előadá­sa ez, látványos eszközökhöz is szívesen hozzányúl, példá­ul Don Quijote hajcsárokkal való összecsapásának ko- rpikus bemutatásában, ami­kor kifejezetten filmszerű eszközöket használ. Igényes, megindítóan szép pillanatokat produkáló ez a szolnoki La Mancha lovagja, — egy-két színészi remek­léssel. Elsősorban az Aldon- zát alakító Kishonti Ildikó ajándékoz meg vele bennün­ket, az ő erőteljes egyénisé­ge, a varázslatot is hitelesí­teni tudó játéka kulcsfontos­ságú ebben az előadásban. Egyszerűen csodálatos és mégis emberi, ahogy példá­ul ott áll előttünk a játék végeztével sugárzóan, lelké­ben a meglelt szépség -örö­mével, a titokkal, amiről fa­ragatlan társainak fogalmuk sincs, s amiből a bús képű lovag józan környezete sem sokat érthet meg (de mi né­zők igen), s amivel szemben még a lélekgyilkos erők is tehetetlenek (mert a költőt, a szépségre bujtogatót elé­getni máglyán ugyan el le­het, de tudnak-e a lángok ártani a költészetnek, mely maga is láng); ahogy néz ránk, tekintetében tiszta fénnyel, nem egy korcsmái cafat megdicsőülése (milyen szentimentális lenne), hanem egy költői igazság megható kifejezése. Ebben a mozza­natban az előadás szelleme szinte sűrítve van jelen. Kis­honti Ildikóban szenvedély, erő és gyöngédség lakozik. Milyen lírai, amikor az éjje­li zene csalogató dallamára (Kis madár, kis madár, ének­li szépen egy ifjú legény) mocorogni kezd benne a lé­lek; arc, tekintet, apró moz­dulatok jelzik csupán, de ér­zékletes képe ez a lélek moz­gásának. És mennyire termé­szetes anyanyelve az ének! Mintha a musicalt egyene­sen neki találták volnai ki (kü­lönösen az Aldonza szárma­zásáról szóló balladisztikus dalban csillagtatja képessé­geit). Elismerésre méltó tel­jesítmény a címszerepet ala­kító Hollai Kálmáné is (ven­dég, miként Kishonti Ildikó), jóllehet képzeletünkben, ol­vasmányaink alapján nem épp ily robosztus, erőteljesen férfias Don Quijote él, ami­lyen ő ebben a szerepben. Mégis elfogadjuk, mert min­den súlyossága ellenére lé­lekben igen törékeny és gyengéd lovagot formál. És van valami önironikus, kü­lönös szomorúság az ő Bús­képű lovagjában, talán az eleve kilátástalan küzdelem árnyékolja be mindvégig ar­cát; rajta nevetni soha nincs kedvünk, mégha mulatságos helyzetekbe is kerül; {nert mindig többet éreztet meg velünk sorsának tragikumá­ból, mint kalandjainak hu­morából. Komor színekből festi meg a lovagot, kissé ta­lán nehézkesen is, de meg- rendítően szép pillanatai iga­zolják (a kijózanodás vagy a halál előtti jelenetben), hogy vérbeli színész. Jó ellentéte, még külsejében is fegyver­hordozóként a kis termetű Csák György Sanchója, az önzetlen áldozatkészség meg­testesítője. Csák György is­mét bizonyítja, hogy érzéke van a természetes humorhoz, bár félő, hogy az egyénisé­gére szabott szerepekben előbb-utóbb nem ismétli-e majd magát. Némi jelét en­nek is felfedezhetjük. Katona János bemutatkozása, ő a fo­gadós, sikeresnek mondható. A legharsányabb humor tő­le származik. Ivánka Csaba jól játssza szerepét, az éret­len, jóságos lelki atyát, nem az ő hibája, hogy jellemet nem formálhat belőle. Egri Katinak (Antónia) és Sebes­tyén Évának (házvezetőnő) jóformán csak villanásai vannak, ezek viszont jelleg­zetesek. Jól énekel Takács Gyula, de borbélya mintha valamelyik operettből és nem a nagyvilágból érkezett vol­na. Kisebb szerepekben Ja­kab Csabára (herceg, Tükör lovag), Varga Károlyra (Pedrc) figyelhetünk fel. , teljesít­11 zenekar menyéről . se feled­kezzünk meg — „rejtve” mu­zsikál, és így még bonyolul­tabb feladatokat kell megol­dania, mint máskor. Nádor László dirigens érdeme, hogy mindvégig tökéletes zenei összhang uralkodik a színpa­don, és szépen szól M. Leigh spanyolos muzsikája. Valkó Mihály Egyesületet alakítanak a népművelők Állatorvosokat avattak Diplomakiosztó és dóiktor- rá avató ünnepi tanácsülést rendeztek tegnap az Állat­orvostudományi Egyetem aulájában. Várnagy László, az egyetem rektora 89 vég­zett hallgatónak és 84 szak- állatorvosnak adta át az ál­latorvosdoktori, illetve szak- állatofvosi oklevelet. — Az ünnepség keretében 15 ju­biláló állatorvos kapott aranyoklevelet. Egyesületet alakítanak a népművelők, a közművelő­dés fő hivatású és tisztelet- díjas munkásai. A Magyar Népművelők Egyesülete ala­kuló közgyűlését december első felében tartják. A mű­velődési intézményekben, gazdasági egységekben, tár­sadalmi szervezetekben dol­gozó népművelők, a közmű­velődés szakmai és mód­szertani irányítói, tudomá­nyos munkatársai és népmű­velő szakos hallgatók — mintegy 1500-an, akik a májusban közzétett felhí­vásra jelentkeztek — lesz­nek az alapítók. A népművelők igényeit, s a társadalmi követelményeket figyelembe véve fogalmaz­ták meg a dokumentum szö­vegét, amelyet a közgyűlés véglegesít, s dönt az egyesür let szervezeti felépítéséről, működésének módjáról is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom