Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-17 / 243. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 17. Preventív puccs? Salvadorban katonai puccs döntötte meg Carlos Humberto Romero tábornok rezsimjét — jelentik a hírügynökségek. A megfigyelők már ré- geji számolnak azzal a lehetőséggel, hogy ebben a mintegy huszonkétezer négyzetkilométer területű, négy és félmillió lakosú kis országban belátható időn belül robbanás történik. A robbanás valóban bekövetkezett, de nem úgy és nem arról az oldalról, mint ahogy és mint amerről az várható volt. Az ország 1525 és 1821 között spanyol gyarmat volt, majd két esztendőn át Mexikó része. Azóta — Latin-Amerikában ez közismerten gyakori — katonai diktatúrák váltogatták egymást. Komoly esély van rá, hogy a mostani államcsínnyel pontosan ez történik ... Romero 1977 februárjában került hatalomra, a szokásos választási komédia során, amelynek legfőbb funkciója Salvadorban az, hogy az ország kincseit kézben tartó 14 család érdekeinek megfelelően „kiiktassa” a baloldali ellenzéket. Az ország belső helyzetének gyorsuló romlása, a társadalmi feszültségek növekedése egyrészről, a közép-amerikai forradalmi változások másrészről elvezettek odáig, hogy az elégedetlenség sztrájkokban, tüntetésekben, fegyveres gerillaharcban is megnyilvánult. Az erjedést fokozta Kuba, Grenada, Panama és a térség más államainak függetlenségi harca, a szomszédos Nicaragua győztes forradalma pedig félreérthetetlenül új szakaszt nyitott meg a sal- vadori nép küzdelmében is. Az amerikai sajtó egy része az utóbbi időben rendszeresen arról írt — nyilvánvalóan a State Departmennek, sőt a Fehér Háznak címezve aggályait —, hogy „Nicaragua után alighanem Salvador lesz a következő detonáció színhelye”. Az amerikai választási kampány indulásakor Carter ellenzéke belpolitikai kártyaként használta az elnök ellen a nicaraguai haladó fordulatot is. Így nem volt nehéz megjósolni, hogy az amerikai vezetésnek a szokásosnál is több oka van arra: igyekezzék megakadályozni egy valóban népi fordulatot a kis Salvadorban. Bár sok részletet még nem ismer a világ, komoly esély van arra, hogy amerikai ihletésű megelőző, úgynevezett preventív puccsról van szó, amely úgy buktatta még a mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban szalonképtelenné vált Romero-diktatúrát, hogy az új rezsim azért biztosítsa a lényeget: a tizennégy család — és az amerikai érdekek — védelmét. Harmat Endre llfganisztáni államcsínykísérlet Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság biztonsági szervei ellenforradalmi ösz- szeesküvést lepleztek le — jelentette tegnap a Bakhtar afgán hírügynökség. A közlemény szerint az afgán fegyveres erők egységei vasárnap este reakciós csoportok felkelését verték le Kabul környékén. A Guljám Mohammed Farhad, Abdul Madzsid Szpingar nyugállományú altábornagy és mások vezette összeesküvőket külföldi ügynökök támogatták. A Moszkvában tartózkodó szíriai küldöttség Hafez Asszad elnök vezetésével megkoszorúzta az ismeretlen katona síremlékét (Telefoto - KS) Végeiének a szovjet—szíriai tárgyalások Tegnap a Kremlben befejeződtek az szovjet—szíriai tárgyalások, amelyeken szovjet részről Alekszej Koszigin miniszterelnök, Andrej Gro- miko külügyminiszter, Dmitri j Usztyinov honvédelmi miniszter, az SZKP Politikai Bizottságának tagjai, Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára vett részt. A szíriai tárgyalóküldöttség Hafez Asszad, az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke vezette, tagjai voltak: Abdel Halim Khaddam miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter és Musztafa Tiasz hadügyminiszter. A tegnapi tanácskozáson a tárgyalófelek megvitatták a szovjet—szíriai kapcsolatok kérdéseit, a két ország közötti, minden területre kiterjedő együttműködés fejlődését célzó konkrét lépéseket. A nemzetközi helyzettel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy szükség van minden kormány aktív erőfeszítéseire a nemzetközi enyhülési folyamat tartóssá tételének biztosítására. A tárgyalófelek megállapították, hogy Hafez Asszad moszkvai látogatása és tárgyalásai újabb nagy lépést jelentenek a Szovjetunió és a Szíriai Arab Köztársaság közti együttműködés és megértés fejlődése terén. Asszad őszinte köszönetét fejezte ki a szovjet vezetők-^, nek a közel-keleti kérdésben képviselt következetes elvi álláspontért, és az arab népek igazságos harcához nyújtott támogatásért. A tárgyalásokat meleg, baráti légkör jellemezte. Prága Parlamenti találkozó A Varsói Szerződés tagállamainak parlamenti vezetői tegnap délelőtt kétnapos konzultatív találkozóra ültek össze Prágában, hogy megtárgyalják a nemzetközi helyzetnek a törvényhozó testületek munkájával összefüggő főbb időszerű kérdéseit és a tagállamok parlamentjei közötti együttműködés további feladatait. A találkozón résztvevő magyar parlamenti küldöttséget Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke vezeti. A tanácskozást Alois Indra, a CSKP KB elnökségének tagja, a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés elnöke nyitotta meg. Hangoztatta: a szocialista közösség országainak parlamentjei egész belső és nemzetközi tevékenységüket alárendelik országaik és az emberiség békeakaratának. Alois Indra végül felolvasta Gustav Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, Csehszlovákia köztársasági elnökének a találkozó résztvevőihez intézett üdvözlő üzenetét. Ezután Alekszej Sityikov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke, Vladimir Bonev, a Bolgár Népi Gyűlés elnöke, Stanislaw Gucwa, a lengyel SZEJM marsallja (parlamenti elnök) és Apró Antal szólalt fel. Héják követelései A SOLT—II vitája a külügyi bizottságban Az amerikai szenátus külügyi bizottsága megkezdte tárgyalásainak utolsó szakaszát a SALT—il. szerződésről. Az egyezmény — a bizottság tagjai által javasolt kiegészítésekkel, módosításokkal — a tervek szerint novemberben kerül a szenátus elé, ahol kétharmados többségre van szükség a törvénybeiktatáshoz. Mind Frank Church, a bizottság demokratapárti elnöke, mind Jacob Javíts, a rangidős republikánus történelmi jelentőségűnek minősítette az alkalmat, hiszen a szenátusnak rendkívüli horderejű kérdésben kell majd döntenie. A bizottság tagjai ed,dig 37 fenntartást, kiegészítő javaslatot, illetve értelmezési megjegyzést nyújtottak be. Church és Javíts célja a javaslatok összefoglalása és egyeztetése a különböző nézetek képviselőivel, hogy így „ne forgácsolódjék szét a vita”. A tervek szerint a szenátus üléseit a rádió és a tv élőadásban közvetíti majd — ami viszont azt is jelenti, hogy korlátozzák a felszólalások, a teljes vita időtartamát. A ratifikálási vita így is több hetesnek ígérkezik. MOSZKVA Az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa meghívására október végén hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezik Abdul Fattah Iszma- il, a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkára, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Elnöki Tanácsa Elnökségének elnöke. TOKIO összeült a Japán Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülésen megvitatják a nemrég lezajlott általános parlamenti választások eredményeit és kijelölik a párt feladatait az elkövetkező időszakra. A KB határozatot hozott, hogy 1980. január 15- re Idzu városában (Shizuoka preféktúrá) összehívják a Japán Kommunista Párt XV. kongresszusát. NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés háromnapos vitát kezdett a nemzetközi gyermekév alkalmából. Az UNICEF képviselője megdöbbentő adatokkal szolgált a világ gyermekeinek sorsáról: eszerint 500 millió gyermek nyomorban él, 200 millió rosszul táplált, s 100 millió iskolás korú gyermeknek még nem volt tankönyv a kezében. HAVANNA Államellenes tevékenységért húsz személyt tartóztattak le a biztonsági szervek Grenadában. Mint a grena- dai miniszterelnökségi iroda közleménye hangoztatta, a szóban forgó személyek fegyveres összeesküvést szőttek Maurice Bishop haladó kormányzatának megdöntésére. BEJRUT Hétfőn este izraeli csapatok harckocsizó és légi támogatással betörtek Dél-Liba- non' területére. Bombatámadásokat és heves tüzérségi tüzet zúdítottak polgári településekre és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet táboraira. Az agresszort határozott ellentámadással meghátrálásra kényszerítették. BONN A Német Kommunista Párt (DKP) elnöksége levélben szólította fel a nyugatnémet kormányt, hogy adjon konstruktív és pozitív választ a Szovjetunió újabb békekezdeményezéseire és az NDK- nak a két német állam együttműködésére vonatkozó javaslataira. SZÖUL A dél-koreai kormány tegnap bejelentette, hogy 26 személyt tartóztattak le „népi felkelés szításának” vádjával. A szöuli kormány állítása szerint a letartóztatottak a Dél-koreai Nemzeti Felszabadítási Front elnevezésű illegális szervezet tagjai. KGST Illést tart a végrehajtó bizottság Moszkvában tegnap megkezdődött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 92. ülése. Az ülésen a tagállamok állandó képviselői, a kormányok elnökhelyettesei vesznek részt: Bulgária részéről K. Zarev, Csehszlovákia részéről R. Rohlicek, Kuba részéről F. Bravo, Lengyelország részéről K. Se- comski, Magyarország részéről Marjai József, Mongólia részéről M. Peldzse, az NDK részéről G. Weiss, Románia részéről P. Niculescu, a Szovjetunió részéről K. Ka- tusev, Vietnam részéről Huynh Tan Phat. Az ülésen részt vesz Sz. Gligorijevics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács tagja, Jugoszlávia állandó képviselője a KGST-nél. Részt vesz a munkában Nyikölaj Faggye- jev, a KGST titkára is. Az ülésen a KGST 33. ülésszakán megjelölt feladatokból származó teendőket tárgyalják meg, így a többi között a gépipari és a rádióelektronikai együttműködés fejlesztését, a tipizált alkatrészek gyártását, a közlekedési együttműködési célprogram megvalósításának feladatait, a közlekedési gépipar ezzel kapcsolatos teendőit és más időszerű kérdéseket. Az ülés csütörtökön ér véget. Zimbabwe-Rhodesia értekezlet A hazafias front kizárásával tárgyalnak Londonban éles fordulatot vett a hatodik hetébe lépett Zimbabwe—Rhodesia értekezlet. Lord Carrington brit külügyminiszter, az értekezlet elnöke sajtóértekezleten bejelentette, hogy a hazafias front küldöttsége nélkül folytatják a tárgyalásokat, mert a felszabadítási szervezet vezetői a lord Carring- tonnal folytatott megbeszélésen ismételten elutasították a brit kormány alkotmány- tervezetét. A brit külügyminiszter a múlt héten ultimátumszerűén felszólította a hazafias front képviselőit, hogy fogadják el az alkotmánytervezetet, különben minden felelősséget rájuk hárítanak az értekezlet esetleges kudarcáért. Az ultimátum időpontját Carrington háromszor is módosította, remélve, hogy Nkomó és Mugabe, a hazafias front két társelnöke végül is enged a nyomásnak és beadja a derekát. A brit reményekkel szöges ellentétben a felszabadítási szervezet két társelnöke hétfőn ismételten elutasította az ultimátumot, amely a salis- bury-i törvénytelen kormánynak kedvező alkotmánytervezet elfogadását követelte tőlük, és újból leszögezte, hogy a hazafias front hozzájárulása nélkül nem lehetséges valódi rendezés Zimbabwéban. Lemondott a török kormány Bülent Ecevit török miniszterelnök tegnap benyújtotta lemondását Fahri Ko- rutürk köztársasági elnöknek. Ezt maga a kormányfő közölte a kabinet tagjaival és a köztársasági néppárt vezetőségével tartott tanácskozás után. Mint mondotta a vasárnapi választások eredményének elemzése alapján mind a minisztertanács, mind a párt vezető szervei a kormány lemondása mellet döntöttek. Megítélésük szerint a választási eredmények azt jelzik, hogy „a török nép többsége elvesztette a kormányba helyezett bizalmát”. Korutürk államfőnek a török alkotmány értelmében 45 napot kell adnia Ecevit- nek — vagyis a legerősebb parlamenti párt vezetőjének arra, hogy megpróbáljon új kormányt alakítani. S csak Ecevit kísérletének kudarca után lenne kénytelen felkérni Süleyman De- mirelt, a iobboldali ellenzék vezetőjét új kormány megalakítására. Bülent Ecevit törölt miniszterelnök, aki benyújtotta lemondását Korutürk köztársasági elnöknek. Az elnök előreláthatólag újra Ecevitet kérj fel kormány- alapításra (Telefoto - KS) Genfben Nemzetközi munkaügyi konferencia Tegnap megnyílt Genfben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 3. európai regionális konferenciája. A tíznaposra tervezett tanácskozás napirendjén az európai gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és a strukturális változások összefüggései, az ifjúság és a munka, valamint a munkakörnyezet és a munkafeltételek kérdései szerepelnek. A résztvevő tagállamok küldöttségei a. konferencia elnökéül — a szervezet történetében először — szocialista ország munkaügyi miniszterét választották meg dr. Trethon Ferenc személyében. Elnöki megnyitójában dr. Trethon Ferenc hangsúlyozta, hogy az európai gazdasági és szociális fejlesztési problémák szinte kivétel nélkül munkaügyi és szociálpolitikai vetületben is jelentkeznek. Ezért szükséges, hogy a nemzetközi szervezetek nyújtotta sokoldalú együttműködési lehetőségek mellett az európai tagállamok kétoldalú kapcsolatai is fejlődjenek a foglalkoztatási, munkaszervezési, termelékenységi és szakoktatási kérdésekben. Az elnöki megnyitó elhangzása után megkezdődött a vita a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és a strukturális változások ösz- szefüggéseiről.