Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. szeptember 11. Hegyei labdarúgó-bajnokság Karcag és Törökszentmiklós versenyfutása Ifi: Törökszentmiklós— •Jészárokszállás 3:0. — farkas — Öt besenyszögi játékos között egy szolnoki támadó Ifi: Sz. Cukorgyár—Be­Teke Áz első győzelem idegenben Karcag—Tisza Cipő SE 5:1 (3:0). Karcag, 1000 n„ v.: Nagy. Karcag: Kocsis — Bíró, Bene, Halász, Klement, Szabó (Módos), Erdei, An­tal, Varga, Tüdős (Nagy), Petró. Tisza Cipő: Pál — Sipos (Szabó), Borza, Miho- vits. Kardos, Szőke, Vass (Kesjár), Szántai, Nagy, Nyitrai, Szőlősi. Az eddig kiválóan szerep­lő hazaiaknak a Tisza Cipő elleni összecsapását sokan értékmérőnek tekintették Karcagon, s a nyárias idő­ben bajnoki nézőcsúcs szü­letett. A lendületesen kezdő Karcagnak már az első pró­bálkozásai is sikerrel ke­csegtettek, azonban ekkor a martfűi vendégek még hárí­tani tudtak. A 20. percet követő negyedórában eldőlt a mérkőzés sorsa, a hazaiak három remekbe szabott gól­lal ragadtatták tapsra lel­kes szurkolóikat. A fordu­lás utáni első percek nem sok eseményt hoztak, de egy veszélytelen kapura ívelés­ből Kocsis összehozta a ven­dégek becsületgólját. A jól hajrázó karcagiak újabb góljaikkal biztosan és ilyen arányban is megérdemelten győzték le a mezőnyben időnként jól adogató, de a kapura kevés veszélyt jelen­tő, jónevű ellenfelüket. G.: Varga (2), Petró, Szabó, An­tal, ill. Nyitrai. Jó: Bíró, Bene, Szabó, Varga, Petrő, ill. Borza Mihovits, Szántai, Nyitrai. Ifi: Karcag—Tisza Cipő SE 3:3. — SZÖllŐSi — Törökszentmiklós—Jász­árokszállási Vasas 3:2 (3:2). .1 ászárokszállás, 800 n„ v.: Szántó. T.-miklós: Mészá­ros — Hoppál (Molnár), Bo- da, Drávucz, Nagy, Kozák, Kállai, Kocsis, Márton, Stummer, Kegyes. Jászárok- szállás: Pesti — Nagy S„ Varga, Rédei T., Csikós (Krecsmarik), Muntyán T., Tuza, Tóth L„ Tábori, Ban­ka, Rédei Gy. (Nagy L.). Hazai rohamokkal kezdő­dött a találkozó. A vendégek a 10. percben Kállai révén vezetéshez jutottak. Jász- árokszáldóst meglepte a vá­ratlanul kapott gól. Ezt a vendégek kihasználták, Hoppál és Márton góljával a 22. percben már 3:0-ás vezetést értek el. A kapott gólok után is érdekes, vál­tozatos volt a játék. A 36. és a 42. percben Tóth L. ügyes góljaival! ért véget a félidő. Szünet után sem csökkent az iram. A vendé­gek keménységükkel, sza­bálytalanságukkal jelesked­tek. Ezért Hoppál, Kocsis és Molnár sárgalapos figyel­meztetésben részesült. A rangadó színvonalas, válto­zatos játékot hozott. Török­szentmiklós valamennyi já­tékosa nagy akarással küz­dött, a hazaiaknál Tóth L. (a mezőny legjobbja), Tuza, Csikós és Nagy S. játszott jól. Jászkisér—Üjszász 2:0 (0:0). Jászkisér, 500 n„ v.: Pajkos. Jászkisér: Bajzáth — Szabó I., Hajdú, Tóth F„ Szabó F., Kovács, Szirze (Bagi), Csillik, Nemes (Tóth János), Rózsavölgyi. Tóth József. Nagy számú közön­ség előtt mindkét csapat nagy lendülettel kezdett. Szünet után is folytatódott a nagyiramú, váltakozó já­ték. Az első gól a 75. perc­ben esett Tóth József révén. A második félidőben helyen­ként néhány kemény bele- menés is történt, melynek eredményéként a játékveze­tő két sárgalapot „osztott ki” az újszászi játékosok­nak. Végeredményben ha nehezen is. de megérdemel­ten nyert a hazai csapat a helyenként jól játszó ven­dégekkel szemben. Jó játék­vezető-hármas. G.: Tóth Jó­zsef, Csillik. Jó: Tóth Jó­zsef, Csillik, Rózsavölgyi, ill. Takács. Ifi: Jászkisér—Üjszász 3:0. Kunszentmártoni TE—Ti- szabura 5:1 (2:0). Kunszent­mártoni, 300 n., v.: Török. KuTE: Garáz (Kovács) — Hürkecz, Farkas, Kiss, Ha­rangozó, Kupeczki, Tóth M., Veres I. (Fialka), Kerekes, Pálinkás, Szarvók A. A há­rom poszton is megfiatalí­tott helyi csapat már az el­ső percben vezetést szerzett Tóth M. távoli bombalövé­sével. A továbbiakban biz­tosan hárították a vendégek meg-megújuló rohamait, akik még a kapus mögött is helyzetbe kerültek, de ki­hagyták. Fordulás után is változatos játék folyt, sok gólhelyzettel. A mérkőzés végére elfáradtak a lelkes, sportszerű vendégek. A já­tékvezetői hármassal mind­két fél elégedett volt. G.: Tóth M„ Pálinkás (2—2), Veres I., ill. Vörös. Jó: Ha­rangozó, Hürkecz, Tóth M., Szarvák A., Pálinkás, ill. Gonda, Kelemen, Vörös. Ifi: KuTE—Tiszabura 7:0. Szolnoki Cukorgyár—Be­senyszög 3:1 (2:1). Szolnok, cukorgyári pálya, 350 n., v.: Osvárt. Cukorgyár: Kiszel — Szalai, Márkus, Pusztai, Labancz, Varga, Dudás, Kon- csik, Mihályi (Ladányi), Só­lyom, Papp I. Élénk iramú mérkőzésen nagy küzdelem­ben harcolta ki a győzelmet a Cukorgyár. A hazaiak töb­bet birtokolták a labdát, technikai fölényben voltak, de ezt a vendégek lelkese­désükkel ellensúlyozták, összességében a javuló for­mát mutató zöld-fehérek jobb helyzetkihasználása döntött a fegyelmezetten és teljes erőbedobással küzdő Besenyszög ellen. G.: Papp I., Komcsik, Mihályi, ill. Kiss Gyula. Jó: Kiszel, Pusz­tai, Varga, Komcsik, ill. Kite Imre, Varga, Dudák, Kiss Gyula. senyszög 1:1. Rákóczifalva—Szászberek 1:0 (0:0). Rákóczifalva, 300 n., v.: Bubori. R.-falva: Bertus — Huszár, Kovács, Mihályi, Nyolczas I„ Szőke, Szabó Z., Patkó, Bugyi (Bencsik), Rigó, Nyolczas II. Közepes iramú, gyenge szín­vonalú mérkőzés volt. A ha­zaiak szinte állandóan bir­tokolták a labdát, de táma­dásaikban kevés volt az el­képzelés és az átütő erő. A vendégek is csak lelkesedé­sükkel és sportszerűségük­kel hívták fel magukra a figyelmet, amiért elismerés illeti őket. G.: Patkó. Jó: Mihályi, ill. Kovács, Dankó, Pető. Ifi: Szászberek—Rákóczi­falva 4:1. Jászberényi Vasas—Kun­hegyes 6:4 (6:2). Jászberény, 350 n., v.: Terenyei. Jb. Va­sas: Balázs — Kiss, Mészá­ros, Vass, Buda (Kisnémeth), Rozalek, Horti (Sándor), Treba, Szilasi, Vígh, Dórák. A Vasas kezdett jobban, a 3. percben a kitörő Víghet buktatták a 16-oson belül. A megítélt büntetőt a sér­tett értékesítette. A 11. perc­ben a hazaiak tovább növel­ték előnyüket, majd a ven­dégek jutottak büntetőhöz. Herbály II. lövését Balázs védte, de a játékvezető a büntetőrúgást megismétel­tette. Isimét hazai percek következtek, újabb két gól­lal. A 30. percben eldőltnek látszott a két pont sorsa. Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, de a hazai csa­tárok egy szezonra való gól­helyzetet hagytak ki. A vendégek gyors támadói jól használták ki a hazai véde­lem hibáit. G.: Vígh (3, egyet tizenegyesből), Dorók (2), Szilasi, ill. Herbály II. (2, 11-esből), Kontra, Ko­vács. Jó: Balázs, Vass, Ro­zalek, Treba, Vígh, Szilasi, ill. Herbály II., Kontra, Ko­vács, Tóth. Ifi: Jb. Vasas—Kunhegyes 12:0. Abádszalók—Jászjákőhalma 0:0. Abádszalók, 400 n., v.: Kapolcsi. Abádszalók: Szabó J. — Oláh (Mérten), Csonka 11., Szabó S., Kovács I., Ko­vács J., Káli, Csonka III., Somogyi, Kovács S.. Dobos (Pataki). Küzdelmes mérkő­zésen végig a hazai csapat támadott. A védekező Jász- jákóhalmától csak szórvá­nyos ellentámadásokra telt. Az abádszalóki csapat há­rom kapufát rúgott és szám­talan gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. Az ered­mény nem tükrözi a játék képét. Jó: Csonka III., Cson­ka II., Kovács J. és aJász- jákóhalma védelme. Ifi: Jászjákőhalma—Abád­szalók 4:3. Túrkeve—Sz. Vegyiművek 2:1 (0:1). Túrkeve, 300 n., v.: Sebestyén. Túrkeve: Fó- rizs — Patkós, Vad (Márki), Retter, Vajda II., Karmos 11., Iglódi, Kormos I.. Ne­mes (Szőke), Bognár, Török. Kitűnő játékvezetés mellett kemény, nagy iramú mérkő­zésen a hazaiak megszerez­ték idei első győzelmüket. A vendégcsapat jutott veze­téshez, a hazaiak csak az utolsó húsz percben kere­kedtek felül. A lelkesen ját­szó hazaiak közepes színvo­nalú játék mellett is nyerni tudtak. G.: Szőke, Kormos 11., ill. Kupeczki. Jó: Kor­mos I., Retter, Szőke, ill. Dobos, Halász, Kupeczki, Németh. Ifi: Túrkeve—Sz. Vegyi­művek 0:0. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Karcag 6 6 — — 19- 4 12 2. Töröksztm. 6 6 — — 16- 4 12 3. Jb. Vasas 6 5 — 1 19- 9 10 4. Jászkisér 6 5 — 1 10- 6 10 5. Kunszentm. b 4 1 1 16- 7 9 6. Jászároksz. 6 4 1 1 15- 8 9 7. Rákóczii. 6 4 1 1 12- 5 9 8. Sz. Cukorgy. 6 4 1 1 10- 4 9 9. Tisza C. SE 6 2 1 3 10-11 5 10. Abádszalók 6 2 1 3 6- 7 5 11. Jászj.halma 6 1 2 3 4- 7 7 12. Túrkeve 6 1 2 3 7-13 4 13. Kunhegyes 6 1 1 4 11-19 3 14. Besenyszög 6 1 1 4 6-16 3 15. Szászberek 6 — 1 5 3- 9 1 16. Üjszász 6 — 1 5 1-10 1 17. Sz. Vegyim. 6 — 1 5 3-13 1 18. Tiszabura 6 — 1 5 5-24 1 NB I. Férfi: Szolnoki MÁV-MTE—MOM 5:3 (4951:4950). Budapest. Szo­ros, izgalmas küzdelmet ho­zott a találkozó. Csupán a fővárosiak utolsó dobójának, Sereginek az eredménye dön­tött a MÁV-MTE javára. A szolnokiaknak az NB I-es szereplésük óta ez volt első údegenbeli győzelmük, ami minden bizonnyal az NB I- iben való bentmaradást is jelenti. Legjobb dobók: Má­tyás 877, Dobos 848, Kántor 842, Bíró 824, ill. Mészáros 917, Seregi 850, Szabó 830 fa. NB II. férfi: Szegedi VSE— Honvécí Gyulai SE 7:1 (2693:2458). Szeged. Ld. Pet- rás 465, Martus 46Q, ill. Ka­ties 440, Sáfrány 432 fával. NB I. ifjúsági csapattorna: Keleti csoport: Szolnokon a MÁV-MTE automata teke- csarnokában került sor va­sárnap az NB I-es ifjúsági csapattornára, melyen hat NB II. férfi: Alföldi Olaj­bányász—Miskolci EAFC 88:62 (32:34). Miskolc-Egye- temváros, 100 n„ v.: Virik, Simó. Szolnok: Pál Szabó (9), Kása (6), Mikola (20), Majzik (6), Molnár II. G. (33), Kékesi (4), Tóth II. Z. (4), Tóth I. Z. (4). Acsay (2). Farkas. Mb. edző: Acsay Attila. Megkezdődött a ko­sárlabda NB II. őszi szezon­ja. A Bányász az előkelő második helyről kezdte a rajtot. A csapat háza táján még nincs megoldva az ed­zőkérdés, a játékosállomány viszont erősödött. Molnár NB IX. Férfi. Szolnoki Vegyi­művek—Budapesti MAFC 3:1 (—13, 14, 10, 14). Budapest v.: Simái, Fekete. Vegyiművek: He­gedűs S., Nyári, Tompa, Boros, Policsányi, Ilyés. Csere. Hege­dűs Z. Edző: Policsányi István. Elénk érdeklődés kisérte a lis­tavezető szolnoki csapat és a harmadik helyen álló egyete­misták rangadóját. A még min­dig tartalékos Vegyiművek jól kezdett, de a 10 :l-es vezetés utá­ni rövidzárlatot jól használta ki a MAFC. A folytatásban még élesedett a játék, a jól küzdő fővárosiak alaposan „megizzasz­tották” a rendkívül nagy aka­rással és helyenként jól játszó szolnoki csapatot. A Vegyimű­vekből Policsányi, Nyári és Bo­ros nyújtott a legtöbbet, de a többiek is megállták helyüket. Értékes győzelmével tartja ve­zető helyét a szolnoki együttes. egyesület — az FTC, a BKV Előre, a Budapesti Postás, a Szegedi DÉLÉP, a Csepel SC és a házigazda Szolnoki MÁV-MTE — két-két ifjú­sági versenyzője mérte ösz- sze tudását. Izgalmas küzde­lemben tisztázódtak a helye­zések: 1. Csepel SC (Pongó, Varga) 1688, 2. DÉLÉP SC (ifj. Bugadzsia, Karsai) 1609, 3. FTC (Sallai, ifj. Fekete) 1592, 4. BKV Előre (Bárá­nyt, ifj. Pete) 1516, 5. Szol­noki MÁV-MTE (Haraszti, Sós K) 1488, 6. Bp. Postás (Bagovics, Sós R.) 1461 fá­val. NB III. Férfi: Szolnoki MÁV-MTE II.—Nyíregyházi TAURUS 6:2. (2485:2410). Szolnok, MÁV-MTE teke­csarnok. Biztos, megérdemelt győzelmet aratott a MÁV- MTE II. csapata. Ld.: Lau- nincsik 442, Hamar 441, Vígh 425, Fehér 419. ill. Szabó 420, Kübli 415, Jakab 402 fa. Gábor személyében képzett kosárlabdázót igazolt az egyesület. A célkitűzés az ezüstérmes hely megtartása. A sorsolás nehezebbnek ígér­kezik, mint a tavaszi,, mert a 14 mérkőzésből mindössze ötször lép a csapat hazai környezetben pályára. A pár évvel ezelőtt még NB I-ben játszó miskolci egyetemisták otthonában szoros első fél­idő után a második játék­részben imponáló fölénnyel győzött a szolnoki együttes, sikeresen vette az első aka­dályt, ég remélhetőleg még sok örömet okoz majd szur­Szolnoki TITASZ—Sátoraljaúj­hely 3:i (—11, 11, 9, 13), Sátor­aljaújhely. v.: Gallai. TITASZ: Czapkó. Nagy, Kiss. Mészáros, Balázs. Vígh, csere: Dudás, Bor- bás. Edző: Jáger István. Hatvan perces, változatos, jóiramú mérkőzést vívott a két csapat. A hazaiak jó mezőnymunkáját csak nagyobb rutinjával tudta ellensúlyozni a TITASZ. A vil­lamosságiaknál Balázs, Mészáros és Vígh játéka emelkedett ki. A TITÁSZ legközelebb vasárnap hazai pályán 11 órakor fogadja a Debreceni Universitás SE együttesét. A Magyar Röplabda Szövetség Kupájáért, nők: BSE—Lehel SC 3:1, ill. 3:0. Lehel SC: Lankus, Almási, Baranyi. Szabó, Nagy, Móri. Csere: Szatmári. Edző: Zircher Tibor. Mindkét mérkő­zésen biztosan nyert a tapasztal­tabb fővárosi csapat. Nemzetközi mérkőzés Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés: Tisza Cipő SE—Mozambiki had­sereg válogatott, Martfű, 14.30. Kosórlobda Remek őszi rajt kólóinak jó játékával. Röplabda Sikeres hétvége mai műsor MOZI Szolnok Vörös Csillag: A vágy titokzatos tárgya (16, II. hely­áron), Kert: Police Python (III. helyáron, 16), Tisza: Sógorok sógornők (16), Tallinn: Szágul­dás gyilkosságokkal (14, III. hely­áron). Mese a mihaszna köcsög­ről, Reptér: szünnap. Vegyimű­vek : Angi Vera (14). Szanda- szőlős Terv: Az inkák kincse, Abádszalók Petőfi: Nincs vissza­térés. Jászapáti Táncsics: Fog­juk meg és vigyétek, Jászberény Lehel: Csillagok háborúja. I—II. (III. dupla helyáron). Kert: A nagy balhé (III. helyáron), Kar­cag Déryné: Ez a mi otthonunk, Kisújszállás Ady: Uvegház (18), Kunhegyes Szabadság: A fej nélküli lovas, Kunmadaras Pe­tőfi: Agyő haver (16). Kunszent­mártoni Körös: Meztelen bosszú (II. helyáron 16). A farkas és a kisgidák. Mezőtúr: Béke: A sah táncosnője, Dózsa: A nő illata (U. helyáron 16), Szabadság: Aranysárkány, Félénk vagyok de hódítani akarok (III. helyáron), Tiszafüred Tisza: Rosszemberek (14). Hüvelyk Matyi, Tószeg Pe­tőfi: Vigyázat rozmárok, Tö­rökszentmiklós Dózsa: Griffin és Phoenix (14, II. helyáron), Hu­nyadi: Fayard bíró akit seriff­nek hívtak (14, II. helyáron), Túrkeve Vörös Csillag: A leprás nő (II. helyáron). RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. — 17.05: Stúdió­pódium. Philibert de Lavigne: C-dúr fuvola szonátáját a bé­késcsabai zeneiskola tanárai ad­ják elő. — 17.10: Üttörőhíradó. Szerkesztő: László Márta. — 17.25: Ének az esőben, őszi me­lódiák — közben: Üzemi lap­szemle. — 17.45: A kiskertet kedvelőknek. Pais Judit műso­ra — Virágénekek. — 18.00 : Al­földi krónika — A Boney M. együttes új slágereiből. —18.26 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelözetes. KOSSUTH: 8.25: Mi lenne... ha elfogyna a kőolaj? — 8.55: Zenekari mu­zsika. — 9.44: Takaró ország ura. Gyermekversek zenével,.. — 10.05: Mikrofon-staféta. I. rész. — 10.35: Heinrich Schiff gordon- kázik. Zongorán közreműködik: Sunna Abram. — 11.00: Színes népi muzsika. — 11.40: A famá­szó báró. Italo Calvino regénye folytatásokban. V. rész. — 11.59: Pontos időjelzés. — 12.35: Tör­vénykönyv. ,,Ha fölülről be­ázik, alul fúrjon egy lyukat”. — 12.50: A Rádió Dalszínháza. Sullivan: A mikádó. Kétfelvo- násos operett. — 14.39: Arcké­pek a német irodalomból. Johannes R. Becher. — 15.10: Jerome Rose Liszt-műveket zongorázik. — 15.28: Verset mondtunk. — 16.05: Zengjen a muzsika! Az amatőr zenei moz­galom híradója. — 17.07: Fiata­lok stúdiója,. Móricz Zsigmond ösztöndíjas: Zalán Tibor. — 17.33: Lukácsi Huba népdalokat énekel. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... Az elásott szám­tankönyv. — 19.15: Opera-mü- vészlemezek. — 20.01: Minőség — az elméletben és a gyakor­latban. — 20.31: A zeneirodalom remekműveiből. — 21.05: A vi­lág ,,másik” fele. VI. rész. Kon- fuciusz és a kulturális forrada­lom. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: Szabolcsi Bence tanít. . Egy óra a zongora meL lett. — 23.23: Zenekari muzsika. — 0.10: Virágénekek. PETŐFI: 8.05: Nóták. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Társalgó. Két óra irodalomkedvelőknek. — 12.25: Látószög. — 12.33: Meló­diakoktél. — 13.25: Barkácsolók­nak. — 13.30: Éneklő Ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi Rádió zenés délutánja Opera­slágerek. — 14.30: Hírek, kör­zeti időjárás. — 14.35: Tánc­zenei koktél. — 15.20: Könyv­ről könyvért. Irodalmi rejtvény- műsor tíz percben az Állami Könyvterjesztő Vállalat buda­pesti 640. sz. könyvesboltjából (V., Október 6. u. 9.) — 15.30: örökzöld dallamok. — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: Hí­rek. — 16.33: Csúcsforgalom. Ta­lálkozóhely: Bp., Vili., Névtelen u. (a BKV forgalomirányító köz­pontja előtt), a műsor telefon- száma az adás ideje alatt: 343-732. — 18.00: Tip-top parádé. A Beat­les együttes összes felvétele. — XIII. rész. — 18.33: Beszélni nehéz. A mikrofon előtt Péchy Blanka és Deme László. — 18.45: Barangolás régi hanglemezek között. — 19.06: Udvardy Tibor filmdalokat énekel. — 19.20: Véleményünk szerint. Nemes György írása. — 19.30: Csak fia­taloknak! — 20.33: Mindenki Könyvtára. Nagy Lajos: A me­nekülő ember. — 21.05: Sanzon­album. örökszép versek, ked­velt régi dallamok, emlékezetes felvételek. — 21.46: Verbunko­sok, nóták. — 22.30: Tánczene Spanyolországból. — 23.15: Os­car Strauss és Kálmán Imre operettjeiből. 3. MŰSOR: 8.08: Magyar szerzők kamara­zenéjéből. — 9.00: Katedra. To­vábbképzés pedagógusoknak. — 9.30: Rameau: Castor és Pollux, ötfelvonásos opera. Szövegét Pierre Joseph Gentil Bernard írta. — 11.20: Az operaközvetítés folytatása. — 12.44: Az utolsó költő. Reviczky Gyula versei. — 13.05: Szimfonikus zene. — 15.00: Katedra. Továbbképzés pedagógusoknak. — 15.30: A hamburgi Monteverdi kórus Brahms-felvételeiből, vezényel: Jürgen Jürgens. — 15.58: Sze­relmi bájital. Részletek Doni­zetti operájából. — 16.57: Bee- thoven-müvek. — 17.52: Külpo­litikai klub. — 18.22: Pro Mu­slica. Nemzetközi rádióműsor­verseny. — 19.05: Katedra. To­vábbképzés pedagógusoknak. — 19.35: Föltépett húrok sikolya. Chilei költők versei. — 19.55: Jevgenyij Szvetlanov vezényli a Szovjetunió Állami szimfonikus zenekarát és a Moszkvai Rádió szimfonikus zenekarát. — 20.30: Dzsesszfelvételekből. Raul de Souza együttese játszik. — 21.00: Kapcsoljuk a Televízió I-es stú­dióját. Zene, zene, zene. — 21.50: Operarészletek. — 22.54: Napjaink zenéje. V PRODRflm SZEPTEMBER 11., KEDD 8.20: Tévétorna. — 8.25: Iskolatévé. — 11.00: Óvodások film- műsora. — 15.40: Iskolatévé. — 16.35: Hírek. — 16.40: Tízen Túliak Társasága. — 17.20: Hogyan tanuljunk a Mindenki Iskolájában? — 17.55: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet mű­sora. — 18.05: Rólunk van szó. Ifjúsági vitaműsor. — 18.35: A szov­jet mezőgazdaság újdonságai. I. A Horizont szerkesztőség műsora. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Éjszakák és nappalok. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. XII/1. rész. Bogumil és Barbara. — 20.55: Állat ABC. A pelikán. — 21.00: Zene, zene, zene. Körkép. (Színes.) — 22.00: Az emberi test. Szentágothai János sorozata. VI. rész. A kiválasz­tás szervrendszere. — 22.40: Tv-híradó. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom