Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-12 / 213. szám
1979. szeptember 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Ha Nyíregyházán: Magyarország— Csehszlovákia A pálya széléről Háborgott a Szolnoki MAV- MTE egyik szurkolója. Nagy nehézség árán sikerült műszakot cserélnie, hogy kimehessen a vasárnapi mérkőzésre. Feláldozta a szabad idejét, pénzt adott ki azért, hogy jó mérkőzést láthasson, s erre mi történt: csapatának nem ment a játék, keservesen, nagy nehézségek árán győzött az egyik újonc ellen. Két szolnoki szurkoló összefut az utcán s lelkendez, hogy ismét győzött a csapat, változatlanul a táblázat élén áll. Elégedetten nyugtázzák a sikert, boldogok s várják a vasárnapi, majd a további jó folytatást. Tulajdonképpen mindkét félnek igaza van. Mert tény, hogy a Szolnoki MAV-MTE lényegesen jobb játékkal is meglephette volna a nagyszámú közönséget. A magasabb osztályt is megjárt, nagy tapasztalattal rendelkező játékosainak nem lett volna szabad, hogy gondot okozzon egy megyei bajnokságból felkerült ellenfél két vállr.a fektetése. Különösen azok után, hogy szerdán sziporkázó játékkal verték a Bem SE gárdáját. Az is igaz, hogy a piros—kék együttes hazai pályán még nem szenvedett vereséget, gólt sem kapott, öt hete veretlen, s a bajnokság egyik esélyesévé lépett elő. Győznek, ezen kívül mit akarhatunk még más egyebet? Például azt, hogy a csapatnak meg kell tanulni eredményesebben játszani a védekező ellenfelekkel szemben. Sajnos, labdarúgásunkban uralkodik még az a felfogás, hogy idegenben minden erőfeszítést a védekezésre kell összpontosítani, és sok esetben a legkeményebb módszereket felhasználva meghiúsítani a hazaiak gólszerzési kísérleteit. Majd csak kihúzzák egy döntetlennel. Ez a taktika nem szép, de néha eredményes. Az edzők szakmai tárházában sokféle megoldás található a szilárd védelmek felnyitására; a Szolnoki MAV-MTE szakvezetőinek is meg kell találni erre a legmegfelelőbb módszert. (pi) A Mezőtúri Honvéd—Honvéd Asztalos SE mérkőzés bizonyára tanulságos marad a hazai játékosoknak és vezetőknek egyaránt. A 78. percet mutatta az óra, s az eredmény 3:0 volt a hazaiak javára. Az ellenfél szinte már a „padlón” volt. és akkor jött az, amit talán még a nyírtelkiek sem vártak: egy fölösleges szabálytalanság a hazaiak- 16-osán belül, s a vendégcsapat középpályása, Kányát! a büntetőből könyörtelenül a hálóba vágta a labdát. Ez hozta a fordulatot. Meleg 12 perc várt a hazaiakra. A vendégeket felrázta a gól. s teljes erővel támadtak. Levegőben lógott az újabb gól, ami — a mezőtúriak szerencséjére — a befejezés előtt két perccel született. Ki tudja, mi lett volna az eredmény, ha még néhány perccel több van hátra a játékidőből? Ez a mérkőzés is erősítette azt a régi igazságot, hogy 90 percig tart a játék! — si — Események Asztalitenisz. NB I. férfi: Honvéd Kilián FSE—Bp. Spartacus, Szolnok, Kilián FSE tornaterem 17. Kézilabda. NB II. férfi: Lehel SC—MAFC, Jászberény, városi sporttelep 16. Labdarúgás. Nemzetközi mérkőzés : Szolnoki MÁV-MTE—Mozambiki hadsereg-válogatott, Szolnok, Tiszaliget 14.30. A játékvezető A Nyíregyházán sorra kerülő labdarúgó-mérkőzésen osztrák játékvezetői hármas működik, élén Adolf Mathias vezető bíróval, aki így emlékezett pályafutásáról: — 1938-ban születtem Mödling- ben. Fiatalabb éveimben a súlyemelésben értem el számottevő sikereket, de leginkább fociztam. Játékosként mintegy tíz éven át az SC Brunn alacsonyabb osztályú csapatában rúgtam a' bőrt. Már játékos koromban élénk figyelemmel kísértem a „feketemezesek” működését, s már akkor elhatároztam, hogy megpróbálkozom a játékvezetéssel. Ekkor még a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy egykor a nemzetközi porondon fújom a sípot. 1958-ban vizsgáztam. Kezdeti szárnypróbálgatásaim sikerrel jártak, és ennek köszönhetem, hogy a különböző minősítési fokozatok elérése után 1969-ben már az osztrák I. ligában működtem, míg 1973-ban tagja lettem a FIFA-keretnek is. Ettől kezdNB I: H. Kilián FSE— Csepel SC 19:6. Megismételte a tavaszi fordulóban aratott hazai, fölényes győzelmét a Kilián FSE a fővárosban játszott mérkőzésen. A csapat legjobbjának ismét Kreisz Tibor bizonyult, aki feledtette a hétközben rendezett „B” Tízek versenyen nyújtott gyengébb szereplését. örvendetes, hogy az együttes legfiatalabb tagja, Kaiser József jó játékkal és négy győzelemmel mutatkozott be. Pótári tartja jó formáját. A „B” Tízeken is bizonyított, a harmadik helyen végzett,é s így a hullámvölgyben levő Molnár mellett ő is részt vesz a szeptemberi 21—23. között sorra kerülő országos Tízek bajnokságon. A győzelmeket szerezték: Kreisz (5), Kaiser, Pótári (4—4), Molnár, Kovács (3—3), ill. Horváth (3), Balogh (2), Lakatos. NB II: Lehel SC—Nagy- kálló 25:0. Gy.: Reisz, Bene, Gyurkó, Szarvas II.. Gáli (5—5). Újabb kiütéses győzelmet aratott a Lehel, ezve számos, rangos nemzetközi találkozót vezettem. A magyar csapatoknak eddig kétszer — 1973-ban, a Bolognában lejátszott AC Bologna— Tatabányai Bányász (1:2) KK, valamint 1974. december 4-én Szolnokon, a tiszaligeti stadion felavatása alkalmával rendezett Magyarország — Svájc (1:0) barátságos, válogatott összecsapásán — fújtam a sípot. Szabad időmben kedvenc időtöltésem a lovaglás és a horgászat. Civilben, mélyépítési technikusként dolgozom. úttal idegenben. A két tartalékkal kiálló Nagykálló gyorsan megadta magét a jó formában játszó jászberényieknek. NB III. A csoportjában listavezető — két tartalékkal kiálló — Mezőtúri FSE csapata saját otthonában váratlan és következményéiben súlyos vereséget szenvedett a sereghajtó Lenin- városi MTK ellen. Eredmény: Olefin SC—Mezőtúr 9:7. Gy.: Bajcsi (3), Szegedi (2), Mohácsi, Vida. A Törökszentmiklósi SE férfi asztalitenisz-csapata vasárnap a listavezető Debreceni Biogált fogadta. Eredmény: Biogál—TSE 13:3. A TSE győzelmeit szerezték: Molnár (2), Boros. A ma este sorra kerülő Honvéd Kilián FSE—Budapesti Spartacus NB I-es asztalitenisz-mérkőzésen a fővárosiak csapatában játszik Jónyer István és Klampár Tibor, a világbajnokságot nyert magyar válogatott két erőssége is. Sakk Dalkó Nándor emlékverseny Hétfőn megkezdődött Szolnokon a megyei sakkszakszövetség első alkalommal kiírt Dalkó Nándor emlék- versenye. A megyében az utóbbi tíz évben — az 1975- ben megrendezett nemzetközi nagymesterversenyt kivéve — ilyen erősségű viadalra még nem került sor. A verseny átlag Elő-pontszá- ma 2114. A megyei sporthivatal székházának nagytermében tíz mesterjelölt és három első osztályú versenyző ült asztalhoz. A résztvevők: dr. Horgosi Ödön (Lehel SC), Cs. Szász János, Rithnovszky Antal, Lázár György, Bánczi László (mind Szolnoki MEZŐGÉP). Juhos Attila, Kiss Lajos, Takács Lajos (mindhárom Honvéd Kilián FSE). Lőrinczi László, Illés Dezső (mindkettő Alföldi Olajbányász), Monda László (Erzsébeti Spartacus, Bp), Gáti Károly (GÁZLÁNG, Hajdúszoboszló) és Borsos Dániel (Tipográfia, Kecskemét). Kosárlabda Á piros-kékek nem jutottak az MNK-döntőbe Székesfehérvárott rendezték meg a kosárlabda női Magyar Népköztársasági Kupa B csoportjának elődöntőit hat NB I-es csapat résztvételével. A csoport első két helyezettje szerzett jogot a döntőbe jutásra, a Szolnoki MÁV-MTE együttesének ez nem sikerült. A szolnokiak eredményei: MTK-VM—MAV-MTE 81:63, BEAC—MAV-MTE 75:51, ZTE—MAv-MTE 75:54, Bp. Spartacus— MAV-MTE 62:53, KSI— MÁV-MTE 91:64. Az MNK-elődöntő mérkőzéssorozata jó alkalmat adott a szeptember 28-i bajnoki rajt előtti erőfelmérésre. A szolnokiak eredményei azt mutatják, hogy a bajnokság tavaszi idénye óta valamelyest fejlődtek. Ezt bizonyítja, hogy míg a bajnoki mérkőzéseken ugyanezektől az ellenfelektől átlagban 30—40 ponttal kaptak ki, addig most a vereség aránya általában 20 pont volt. Az együttes a bajnoki rajtig hátralevő Időben hazai környezetben folytatja a felkészülést. A MAV-MTE első ellenfele szeptember 28-án a fővárosban a KSI, míg 29-én Szolnokon a Véső utcai sportcsarnokban a BEAC lesz. A Néplap 37. heti totótippjei 1. Gyula—Papp J. x x 2 2 2. Lehel—K.-barc. l x 1 x 3. Orosháza—Hmvh. lx lx lx lx 4. Balassagy.—Eger 1 x x 1 5. Szarvas—Nyeh. x2 x2 x2 x2 6. Pü.őr—Bp. V. Izzó 2 x2 x 2 7. 22. V.—K. KFSE x2 x2 x2 x2 8. Dunaújv. Ép.—Vác x2 1 X 1 9. Esztergom—Budaf. X 2x2 10. Ascoli—Napoli X 2 x2 x 11. Avellino—Lazio x2 x2 x2 x2 12. Cagliari—Torino 2 2 x x2 13. Roma—Milan lx lx lx lx Pótmérkőzések: x, 1 y 1 Asztalitenisz 25:0-ra győzött a Lehel A hét sportolója: POSTÁS BÁLINT A Lehel SC NB Il-es labdarúgó-csapata huszáros tettet hajtott végre Debrecenben: döntetlent ért el azzal az Universitassal szemben, mely az első fordulóban magabiztosan győzte le a Szolnoki MÁV-MTE-t. A 90 perc egyik hőse Postás Bálint, a mezőny legjobb játékosa volt. Délidőben, két edzés szünetében baráti römiparti közben zavartuk meg a hűtőgépgyári lakótelep egyik takaros házikójában. — Hogy került a jászberényi csapathoz? — Az ÉPGÉP SE az NB III-as osztályozón elbukott, ekkor hívott egyik katonacimborám, Lukácsi Antal a Lehelhez futballozni. Kapóra jött az ajánlata, és elmondhatom, hogy eddig nern bántam meg. A szakmám karosszéria-lakatos, a gyárban meós lettem a forgácsolóüzemben. — Bravúrnak tartja a debreceni pontszerzést? — Szó sincs róla! Már az újságban megjelent címmel sem értettem egyet, miszerint pontot raboltunk. Jól ment a játék, a mérkőzés előtt nem voltak túlzott reményeink, aztán egyszerre kezdtünk jóízűen focizni, és sokáig győztesnek is éreztük magunkat. Pontot vesztettünk, hiszen a hazaiaknak csak nyolc perccel a befejezés előtt sikerült egyenlíteni. — Az egyik bajnokaspiránst, a Nyíregyházát is megszorongatták idegenben. — Na látja, arra a mérkőzésre sem szívesen emlékszem, legalább egy pontot kellett volna szereznünk. Idegenben nagyon jól megy a játék, sajnos, hazai pályán egyre gyakrabban kikezd bennünket a közönség. Az egyik héten Vasas-meccsre járnak, és ilyenkor azt látják, hogy az aprítógépgyári együttes ontja a gólokat. Csakhogy azt elfelejtik: mindez a megyei bajnokságban történik. Kínkeservesen megvertük a Debreceni Kinizsit, erre a szemünkre hányták, miért csak egy góllal?! — Nemrég edzőváltozás történt a labdarúgó-szakosztályban. Jelentett-e ez valami hangulati változást? — Kóczián Antal éppen annyit követel, mint Czi- gony István követelt. Csakhogy ő halkabban adja elő a kérését. — AíiJc a tervei a csapatnak? összegyűjteni 38 pontot, és az első tíz között végezni. — És az ön személyes terve? — Huszonnyolc éves vagyok, még két esztendőt szeretnék eltölteni a pályán, és mindenképpen legalább tízet a gyárban. Utána majd meglátjuk. — Pb — w Az U. Dózsa vitte el a kupát Szép környezet és jó rendezés várta szombaton a Tisza Kupa országos serdülő kötött fogású birkózóverseny résztvevőit Szolnokon, a tiszaligeti sportcsarnokban. A Szolnok megyei Birkózó Szövetség által rendezett versenyen tizenhét egyesületből hetvenhárman indultak. A megyéből a Szolnoki MÁV- MTE, a Lehel SC és a Jászapáti SZSE birkózói léptek szőnyegre. Miután a vártnál kevesebb nevezés érkezett, a két naposra tervezett viadal szombaton este már befejeződött. A fiatalok ezúttal is nagy igyekezettel küzdöttek, sok szép akciódús összecsapást — és jónéhány leléptetést láttunk. Akik ott voltak, korcsoportjuk legjobbjai közé tartoztak, megérdemelten állhatták a dobogóra, s vehették át a szép tiszteletdíjakat. A megye versenyzői közül Pintér (SZMÁV-MTE) szerepelt a legjobban; 72 kilogrammban hat induló közül harmadik helyen végzett, összesítésben az Újpesti Dózsa versenyzői vitték el a pálmát, öt első helyet szereztek, s megnyerték a pontversenyt, amelynek élcsoportja: 1. Újpesti Dózsa 28, 2. Dunaújvárosi KSE 9, 3. Kiskunfélegyházi Vasas 8 ponttal. mai műsor Melyei Művelődési és Ifjúsági Kizpaat 10.00 órakor: Csengő-bongó napraforgó. Magyar népmesék óvodások számára. 10.00 órakor: Mesemozi: Molnár, a fia, meg a szamár. 19.00 órakor: Művészmozi: Két elhatározás. Magyar— NSZK dokumentumfilm. MCZI Szolnok Vörös Csillag: A vágy titokzatos tárgya (16. II. helyáron), Kert: Police Python (III. hely áron 16), Tisza: Sógorok sógornők (16), Tallinn: Száguldás gyilkosságokkal (14. Hl. helyáron), Reptér: Az erőd (16), Vegyiművek: szünnap. Szandaszö- lős Terv: szünnap. Abádszalők Petőfi: szünnap, Jászapáti Táncsics: szünnap, Jászberény Lehel: Egy csepp méz (16), Brúnó vándorlásai (16). Kert: A nagy balhé (Hl. helyáron), Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmár- ton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: A nő illata (H. helyáron 16), Szabadság: Félénk vagyok de hódítani akarok (III. helyáron), Arany- sárkány. Tiszafüred Tisza: szünnap, Tószeg Petőfi: szünnap, Törökszentmiklós Dózsa: Griffin és Phoenix (14. II. helyáron), Hunyadi: szünnap. Túr- keve: Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Fiatalok műsora. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: A tegnap slágereiből játszik a Sweet együttes. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsor- előzetes. KOSSUTH: 8.54: Beszélni nehéz. — 9.06: Nótacsokor. — 9.53: Tarka mese, kis mese. A nagyotmondő öreg huszár. — 10.05: csiribiri. Ezer- egy történet kicsiknek. — ix}.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Zenekari muzsika. — 11.30: Operettfinálék. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz perpben. — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Operaslágerek. — 13.20: örökzöld dzsesszmelódlák. — 14.18: Kritikusok fóruma. Mezei András: Az író álnevei. — 14.28: Egy ifjúsági zenei verseny történetéből. — iS.10: Bárdos Lajos népdalkórusaiból. — 15.25: Közvetítés a Magyarország—Csehszlovákia válogatott labdarúgó-mérkőzésről. — 17.27: Lipcsei mozaik. Tarnól Gizella riportja. — 17.52: Holnap köz-* vetítjük. Az MRT szimfonikus zenekarának Bach-hangverse- nye. — i8.15: Hol volt, hol nem volt. . . Réka a kréta. Krista Bendova meséje. — 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: Bruno Walter öröksége. — 21.30: Külpolitikai klub. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Romantikus kórusmuzsika. — 22.50: Turistaúton Indiában. I. rész. — 23.10: Barokk kamarazene — magyar előadó- művészek tolmácsolásában. — 0.10: Havassy Viktor táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Blaháné. Részletek Polgár Tibor daljátékából. — 8.20: Világtörténelem dióhéjban. — 10.00: Zenedélelőtt. — H.30: A Szabó család. — 12.00: Lakatos Mihály népi zenekara játszik, Juzbasa László nótákat énekel. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Egy kis figyelmet kérek! Darvasi István jegyzete. — 13.30: Színes szőttes. A királyfi elindul. — 14.00 Kettőtől hatig... A Petőfi Rádió zenés délutánja. — 14.00: Zeller operettdalaiból. — 14.25: Néhány perc tudomány. — 14.30: Hírek, körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.27: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót, Mersei Miklós énekel. — 15.42: Jeanette MacDonald filmdalokat énekel. — 16.00: Párbeszéd a novelláról Téma és feldolgozás. — 16.30: Hirek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Egészségünkért. — 16.40: Magyar íúvószene. — 17.05: Énekszóval, muzsikával. — 17^0: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra, telefonszám az adás ideje alatt: 130-020. — 18.33: Nyolc rádió nyolc dala. A bolgár, a csehszlovákj a finn. a lengyel, az NDK. a román, a Szovjetunió és a magyar rádió közös tánc- zeneműsora. — 19.03: Boccaccio. Részletek Suppé operettjéből. — 19.2'5: Tallózás. — 19.45: A beat kedvelőinek. Az Electric Light Orchestra felvételeiből. — 20.33: Szín — játék. Nagyitó alatt a zalaszentgróti tábor. n. — 21.25: Félóra a Kolinda együttessel. — 21.55: Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. — 22.27: Kellemes pihenést! Szórakoztató zene éjfélig. — 23.15: A szórakoztató zene folytatása. 3. MŰSOR: 8.08: Francia operákból. — 9.00: Katedra. Továbbképzés pedagógusoknak. — 9.30: Szimfonikus zene. — 10.40: Machaut vokális műveiből. — 11.05: Vonós kamarazene. — 11.50: A trubadúr. — 12.40: „ . . . miért nő a fő, hogyha majd leszárad?” — 13.07: Zenekari muzsika. — 15.02: Doráti Antal Bartók vokális zenéjéből vezényel. — 15.29: Dzsesszíelvételek- böl. A Santana együttes játszik. — 16.00: XIX. századi operákból. — 16.51: öt földrész. Kambodzsa. — 17.01: Meditáció — a manipuláció rejtelmeiről. — 17.11: Magnósok figyelem! — 17.56: Beethoven: A-dúr vonósnégyes. Op. 18. — 18.22: Pro Mu- sica. Nemzetközi rádióműsorverseny. Kim Borg operaénekes. — 19.05: Katedra. Továbbképzés pedagógusoknak. — 19.35: Hangfelvételek felsőfokon. — 20.32: Vietnam zenéje. Tran Van Khe előadássorozata. III. — 21.07: A Lipcsei Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Lipcsei Rádióban. — 21.57: Irodalomtudósaink fóruma. — 22.27: Petrovics Emil: C est la guerre. V PRODRflm SZEPTEMBER 12., SZERDA 8.05: Tévétorna. — 8.10: Iskolatévé. — 10.05: Éjszakák és nappalok. Magyarul beszélő lengyel tévéfilmsorozat. XII/1. rész. Bogu- mil és Barbara. — 11.00: Delta. Tudományos híradó. — 11.20: A Chick Corea együttes műsora. NSZK zenés film. — 16.10: Hírek. — 16.15: Reklám. — 16.20: Kuckó. — 16.50: Magyarország—Csehszlovákia labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Nyíregyházáról. — A szünetben: Reklám. — 18.45: Staféta. Tíz perc ifjúság. — 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Jövedelmező állás. Tévéjáték A. N. OsztrovszkiJ színművéből. — 21.45: „őneki meg van bocsájtva”. Örökbefogadás. Dokumentumfilm. — 22.15: Tv- hiradó. 3. — 22.25: Tv-tükör. 2. MŰSOR 20.00: Van képünk hozzá! Tévénézők vetélkedője. — 20.45: Kamerával hetedhét országon át. Francia filmsorozat. Thaiföld. — 21.00: Tv-híradó. 2 .— 21.20: Klsfilmek a nagyvilágból. Élet a Szahara peremén. — Francia dokumentumfilm. — 22.00: Kísérletek a korallzátonyon. NSZK ismeretterjesztő rövidfilm.