Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-19 / 219. szám

1979. szeptember 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KéP€Rnyö előtt .Jegyzeteimben talán még sohasem beszéltem a tele­vízió könnyűzenei program­jairól, hogy ezúttal azt te­szem — most sem szakmai szempontból, csak az egy­szerű néző szemszögéből, ar­ra alapos okom van: meg­hódított a vasárnap esti, Eurovízión érkezett Diszkó. Pedig túl vagyok már azon, hogy a pop vagy a rock fel-feltörő divatjain 'belel­kesedjem, hogy lázba hoz­zon egy kemény ritmusú új nóta, hogy tizenévesek mód­jára rajongjak egy, az isme­retlenségből váratlanul elő­bukkanó együttesért. Diszkó, diszkó, diszkó... Az Egymillió fontos hang­jegyet is többnyire csak megszokásból nézem, szom­batonként, persze remény­kedve abban, hátha valami izgalmasan érdekes üti majd meg a fülemet. De mit ta­pasztalok gyakorta? S ez bizony elkedvetlenít (gon­dolom, másokat is): a kép­ernyőn, ha odakerül a dal és a dalos, nem ők játszák a főszerepet, hanem a mindent elöntő képi mutat­vány, azaz ilyenkor rendező és operatőr ereje szakadtáig azon igyekszik, hogy képi­leg ő is megszülje a maga prodúkcióját. Jönnek tehát a merész beállítások, a tor- zítóan gyors képvágások, az idegesítő képi bukfencek — az énekes akár a feje tete­jére is állítható — és so­rolhatnám. Magyar beteg­ség ez, máskor is tapasz­talható könnyűzenei prog­ramokban a túlburjánzó ké­pi ügyködés, az öncélúan hivalkodó televíziós maga­mutogatás. Érdekesebb len­ne így a zene? Ellenkező­leg. Érdektelenné válik, mert a lényeges elé tolak­szik a kevésbé lényeges, ahogy például szombat este is történt, amikor is Bódi Magdit szinte „körültáncol­ták” a kamerák, s a legter­mészetellenesebb pozíciók­ban mutatták, ami azután elidegenített énekestől, mű­sortól egyaránt. (Más kér­dés, hogy az ilyen hókusz­pókusz olykor jól jöhet; amikor például az énekes­nek se hangja, se egyéni­sége: csak mikrofonja van.) Pedig, ahogy mondani szo­kás: jó bornak — jó dal­nak — nem kell különösebb cégér. Lám, vasárnap este, a forró hangulatú diszkón, az énekesek, együttesek csak jöttek, daloltak és győztek. Elég volt látni és hallani a Baccarát, a varázs­latosan mozgó és éneklő Boney M-éket, a különleges mélyen zengő hangú Aman­da Leart (valóban királyi volt, akárcsak neve) és so­rolhatnám a többieket. Itt a kameráknak nem kellett helyettük vitustáncot járm­ok, ők maguk ropták, mert ugye egy sztárnak, mozog­ni, megjelenni is tudni il­lik. Hangjuk és egyéniségük valóságos varázslattá avat­ta a velük töltött másfél órát, anélkül, hogy képi va­rázslókra külön is szükség lett volna. Két dologban is megerősített ez a vérbeli sztárparádé, az egyik: nem az a fontos, hogy a néző hány éves, — egy régi slá­ger kifejezéseivel .— csak a nóta legyen fiatal, erős, vi­dám és kellemes. A másik: az igazán jó könnyűzene sohasem szorul rá holmi te­levíziós tupírozásra, helyt­áll az önmagáért. Remé­lem, ez a Nyugat-Berlinből sugárzott és a mostanában — úgy tűnik — mind gyak­rabban jelentkező jó külföl­di könnyűzenei programok televíziós alkotóinkat is már ami a tálalási módot illeti, némi önismeretre és még fokozottabban önmérséklet­re intik. És arra figyelmez­tetnek, hogy a mérce itt is kötelező. Ha arra gondolok, amit szombat este láttam és hallottam, Korda György Néhány őszinte szavára, a kiábrándítóan vidékies és erőtlen bemutatkozásra, amikor a képernyőn még jobban kiütköztek az éne­kes kvalításbeli hiányos­ságai, azt mondhatom: in­kább kevesebbet, de jobbat hazai gyártmányból is. „Őneki meg van bocsátva” Az elmúlt hét emlékeze­tes programja lehetett vol­na egy dakumentumfilm, az „Őneki meg van bocsát­va” — a forgatókönyv és a rendezés Dobray György munkája — még ha a fel­tárt valóság nem is valami túl szivderítő, hisz a film­ben arról esik szó. hogyan is kerül az utcára egy idős asszony, akit tulajdon lá­nyai vernek ki oda, mint faluhelyen szokás, a rossz kutyát, mert megtakarított pénzét nem tudják kicsi­karni tőle. Szóval lehetett volna felkavaró és gondo­latébresztő ez a félórás do­kumentumfilm, ha túl a történték előadásán az em­bertelen helyzetet előidéző embertelenség mélyebb okait is kutatják; ha nem elé­gednek meg a jelenség rész­leteinek bemutatásával, ak­kor a téma egyedi érdekes­ségén túl fontos társadalmi igazságokat is kimondhat­tak volna. Így azonban mindvégig a felszínt pász­tázták. és az izgalmas téma kihasználatlanul maradt, a valósággal történő nyers szembesítés alkalmát elsza- lasztották. Éjszakák ós nappalok Egy másfajta valóság, a történelmi, annak is egy múlt századi, illetve század- eleji lengyel darabjának megismerését kínálja a kedd este indult sorozat, a drá­mává átalakított Éjszakák és nappalok. Már az első részből kiviláglott, hogy a tévéfilm széles társadalmi hátteret rajzol az esemé­nyek mögé, társadalomraji- zot ad egyéni sorsokkal „szí­nezve.” Tekintettel arra, hogy ezúttal jeles lengyel szerző, Maria Dotorowska je­lentős művének filmválto­zatáról van szó, nem ártott volna néhány okos bevezető mondat, akár frappáns dia­lóg formájában, szerzőről, korról, egy kis irodalmi is­meretterjesztés — módjával. Elvégre nem mindenki tud­ja leemelni polcáról a Vi­lágirodalmi Lexikont, hogy felüsse a D-betűnél, ha el­fogja a kíváncsiság. Ko­rántsem a hiány pótlására, csupán ízelítőül álljon itt néhány fontos ismeret lexi- koni tömörséggel. Dab- rowska a XX. századi len­gyel próza egyik legnagyobb alakja. Első műveiben, az 1920-as években, falun töl­tött gyermekkorát idézi. (A gyermekkor mosolya, A cse­léd,házak népe), elbeszélé­sei is falusi emlékekből táp­lálkoznak. Regényciklusán, amely 1933-ban jelenik meg, címe Éjszakák és nappalok, hét évig dolgozott. Ebben a családregényben a lengyel földbirtokosság 'válságát mu­tatja be; regényének anya­gát saját életéből, környeze­téből vette, de tipikus fej­lődési folyamatot ábrázolt. Válogatott elbeszélései — Falusi lakodalom — magya­rul is napvilágot láttak. A 12 részes sorozatban tehát egy jelentős lengyel író vi­liágával ismerkedhetünk meg, az első rész alapján: színvonalas filmen. V. M. flz új tanterv újdonsága A gimnáziumok elsősei ezekben a napokban talál­koznak a szeptemberben be­vezetett tanterv egyik leg­főbb újdonságával: megkez­dődött és a hónap végéig tart ismereteik, tudásszint­jük felmérésének intenzív szakasza. A diákok magyar nyelvből, oroszból és mate­matikából — s helyenként más szaktárgyakból is — mérőlapokat töltenek ki, ily módon is választ adva arra, hogy milyen előképzettséggel érkeztek a gimnáziumba. A tanulók személyiségének megismerése, ismereteik és gondolkodási képességük „ki­kutatása” a hagyományos módokon természetszerűen már a tanév első napján megkezdődött. A szaktaná­rok és az osztályfőnökök bi­zonyos képet alkothattak ta­nítványaikról az általános iskolai bizonyítvány és jel­lemzés, az egyes tantárgyak­ból kapott korábbi osztály­zatok, a szülőkkel való be­szélgetés, az egészségügyi törzslap, s nem utolsósor­ban a tanórákon nyújtott teljesítmény alapján, A mérőlapok kitöltése nem dolgozatírás, osztályza­tot sem adnak rá a nevelők, és sem pontozással, sem más módon nem rangsorolják a tanulók teljesítményét. s magukat a tanulókat, a fel­mérésnek az a célja, hogy mind a pedagógusok, mind a diákok minél pontosabban felismerjék az alapvető is­meretekben mutatkozó hiá­nyokat, hogy azokat a fel­zárkóztatás során megszün­tethessék. Egy-egy osztály diákjai ugyanis más-más színvonalú általános iskolá­ból érkezve többnyire más­más alapismerettel rendel­keznek. A tudásbeli hiányok okai gyakran a környezetük­ben, a különböző egyéni adottságokban, az eltérő ér- d,eklődésben és motiváció­ban, a fejletlen tanulási módszerekben, esetenként a kifogásolható viselkedésben lelhetők fel. Filmjeink a nagyvilágban Schiffer Pál „Cséplő Gyu­ri” és Mészáros Márta „Ök ketten” című alkotása képvi­seli a magyar filmgyártást a szeptember 30-ig tartó IV. kairói nemzetközi filmfesz­tiválon. Ugyanott a gyermekfilmek szekcióvetítésein Kardos Fe­renc és Rózsa János filmje „A gyermekbetegségek” sze­repel a ■ programban. A vénasszonyok nyarában az udvaron töltik a mun­kahelyi és iskolai testne­velés perceit a karcagi őyörffy István Általános Iskola diákjai - és taná­rai. E délelőtti mozgás színhelye nemsokára a vá­ros felszabadulásának év­fordulójára elkészítendő sportudvar lesz Gyorsmérleg a TIT nyári egyetemeiről Évek óta fejlődik a TIT nyári, egyetemeinek színvo­nala, emelkedik a rendezvé­nyek és a résztvevők szá­ma — ez tűnik ki abból az összegező értékelésből, ame­lyet a két hete lezárult ren­dezvénysorozatról a napok­ban készítettek el a TIT országos központjában. Az idén már 19 városban 23 nyári egyetem nyitotta meg kapuit a magyar és a kül­földi érdeklődők előtt. Elő­ször fogadott hallgatókat a budapesti állam- és jogtu­dományi, a szarvasi mező- gazdasági, a székesfehérvári számítástechnikai nyári egyetem. Ugyancsak első íz­ben indított magyar tago­zatot a soproni környezet­védelmi és természetvédelmi nyári egyetem. Harminchat országból ér­keztek vendégek a kurzu­sokra. Az 1848 magyar részvevő mellett 1135 ' szo­cialista, 380 nyugati, és 13 fejlődő országbeli hallgatója volt az előadásoknak és a kiegészítő programoknak. A legnagyobb érdeklődés évek óta az NDK-ból nyilvánul meg: ezúttal több mint öt­százan érkeztek Magyaror­szágra. Brigádok — Móricáról Móricz Zsigmond születé­sének centenáriuma alkal­mából szocialista brigádok vetélkednek ma a Hűtőgép­gyárban. Huszonhét jászbe­rényi, három árokszállási és három boldogházi brigád vesz részt az elődöntőn. Az elődöntő két részből áll. Csapatmunkában kell tesztfeladatokat megoldani, majd villámkérdésekre fe­lelni. Az elődöntőből nyolc csa­pat jut tovább az októberi döntőbe, ahol már értékes ajándékok várják a felké­szült csapatokat. Az aranyórától ___________ _____az aranydiplomáig F él évszázad a katedrán A Jászberényi Tanítókép­ző Főiskola idei tanévnyi­tó ünnepélyének kedves színfoltja volt az ötven év­vel ezelőtt diplomát szer­zett pedagógusok köszönté­se. A fél évszázados peda­gógusi munkát elismerő arany diplomát Fejér Mária és Tóth Gyula kapta meg. A csöngetésre Mária né­ni fiatalos mozgással, ked­ves mosollyal nyitott ajtót. Amikor megtudta jövetelem célját, kissé zavarba jött. — Nincs az én életemben semmi különös. Nem tudok érdekeset, nagy dolgokat mondani. Igyekeztem be­csülettel dolgozni. Ezt az egyszerűséget, sze­rénységet árasztja a lakás berendezése is. ízlésesen ösz- szeállított bútorok, minden a legmegfelelőbb helyen. Csak az „komponálhatja” meg ilyen harmonikusan környezetét, akinek egyéni­ségére is jellemző a ki­egyensúlyozottság, az össz­hang. — Gyermekkori álmom volt a pedagógus pálya. Há­rom vagy négyéves lehet­tem, amikor már eltökél­tem magamban, hogy taní­tó leszek. Egy pillanatra sem tágítottam az elhatáro­zásomtól, bár amit a leg­jobban szerettem volna, ta­nyasi gyermekeket nevelni, nem sikerült. Ez a vágyam valószínűleg abból fakadt, hogy mi is szegények vol­tunk. Édesapám ennek elle­nére megígérte, — s meg is tartotta szavát — tanulá­sunkat támogatja. — A bizalmat meghálál­ta, hiszen jeles diplomával végezte ötven évvel ezelőtt a tanítóképzőt. — Szüleim és testvéreim is felutaztak Budapestre a diplomaosztó ünnepségre. Nagy meglepetésemre, s még nagyobb örömömre á gratulációk mellé kaptam egy aranyórát. — Mikor állt először diákok elé? — A pályakezdés nem ment zökkenő nélkül. Taní­tóként nem tudtam elhe­lyezkedni, ezért felvételiz­tem a Képzőművészeti Fő­iskolára. Ezután mint rajzta­nár álltam munkába. Először Zomboron tanítottam, majd Győrben a tanítóképzőben, ezt követően szülővárosom­ban, Keszthelyen kaptam katedrát. Jászberénybe 1946- ban kerültem. ,— Dunántúli lévén, ho­gyan barátkozott meg az Alfölddel? — Először csupán egy év­re szólt a jászsági megbíza­tásom, de a második tanév­ben sem kaptam állást másutt, így maradtam. Ne­héz évek voltak, hiszen szinte saját kezünkkel épí­tettük újjá a tanítóképzőt. A kemény munka közel hozta egymáshoz a pedagó­gusokat. jó kollektíva _ ala­kult ki. Pár év múlva’már úgy éreztem magam, mint­ha idevalósi lennék. — A pedagógia vagy a festészet az igazi szerelme? — Az előző. Jó ideig nem tudtam eldönteni, melyik pályát válasszam, melyik­nek szenteljem életemet. Végül is az döntött, hogy nem tudtam a Balatont úgy megfesteni, ahogyan láttam. szerettem volna. A Balaton mellett születtem, ott él­tem sokáig, de a tó gyö­nyörű színeit soha nem ta­láltam el. Hamarosan rá­jöttem, hogy fiatalokkal foglalkozni, nevelni, ^jktatni őket, legalább olyan szép és izgalmas, mint a színeket felvinni a vászonra. — Szigorú volt a diákjai­val? — Mindig sokat követel­tem a tanítványaimtól, és szigorú is voltam. Azt hit­tem, emiatt nem is kedvel­nek, de mint kiderült, ép­pen emiatt szerettek meg. Gyakran keresnek fel volt tanítványaim, ez végtelenül jólesik. — Mária néni nyugdíjas éveit sem tölti tétlenül.. — 1968 óta a Népművelé­si Intézet munkatársaként dolgozom, öt megyében ve­zetek kézimunka-. hímző szakkört. A főiskolán szak- klörvezetői szemináriumot tartok a hallgatóknak, így nem szakadtam el egy pil­lanatra sem a fiataloktól, a tanítástól. Nem is tudnám nélkülük elképzelni az éle­temet, ötven év alatt meg­szerettem, megszoktam a diákok közelségét. éltető erőmmé vált. — fekete —

Next

/
Oldalképek
Tartalom