Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-05 / 207. szám

1979. szeptember 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 í a IkíP< ■Rfiyő :3 i:s ■ ^ &...........mtiriilj „Megnőtt” a kisegítő iskola Nem. kötekedésből mon­dom, csomót keresve min­denáron a műsorok „káká­ján”, de megjegyzem: nem valami körültekintő szer­kesztésire vall az elmúlt hét programja — fő műsoridőben. Mert nézzük csak, mit is láthattunk esténként, nyolc órakor? Kedden Veszélyes nyomozás, szerdán Kék fény, csütörtökön Jogi ese­tek. pénteken Maigret felü­gyelő. Az említett művek, programok, bár más-más ár­nyalatát, oldalát mutatják egy bizonyos tartalomnak, kétségtelen, hogy kalapba rakhatók, s ez bizony egy­hangúvá „hangszerelte” a műsorhetet. Gondosabb szerkesztéssel legalább a Jo­gi eseteket „megspórolhatta” volna a televízió. Veszélyes nyomozás Egyik „eseményeként” könyvelhetjük el, hogy vé­get ért a Veszélyes nyomo­zás. Hét esténket „kötötte le”, illik legalább búcsúpil­lantást vetni rá, még egy­szer, utoljára. Bevallom, bár minden egyes folytatás után' azzal hagytam el a képernyőt, hogy ebből ne­kem elég, valami mégis visszahúzott. Nem a megszo­kás, hanem a kíváncsiság; érdekelt, hogy vajon ez a Toni Pleisner, ez a derék nyomozó a film készítői sze­rint egyszál magában, szem­ben egy mindenre elszánt, ravasz bandával, mire le­het még képes, szóval érde­kelt a film képtelensége. Hányszor akarták eltenni láb alól Tónit, vágy lega­lábbis szerették volna félre­állítani, de ő nem ismert ha­tárokat, még országhatárokat sem. Nyomozott rendületle­nül, tartozott ezzel apja emlékének, hajtotta igaz- ságérzete, hogy felfedez­ze, leleplezze az egykori há­borús bűnösök sötét üzel- meit. És még a hatóságok­kal is meg kellet, birkóznia, akik nem jó szemmel néz­ték magánvállalkozását. (Ezt persze krimikben így szok­ták.) így azután valóban kétszeresen is veszélyes cse­lekedetre vállalkozott Toni Pleisner. Veszélyt? Szerin­tem inkább hihetetlen, már így előadva, annyira leegy­szerűsítve, ahogy a film tet­te. s egyoldalúan vázolva fel a küzdelmet, a színek közül csak a feketét és a fehéret alkalmazva. Az emberi test Egy másik sorozat, ugyan­ezen az estén, épp a félide­jéhez érkezett; Szentágothai professzor negyedik alka­lommal beszélt (sorozata nyolcrészes) az emberi test­ről, ezúttal a táplálkozás szervrendszerét ismertetve. Szorgalmas diákként min­den egyes alkalommal he­lyet foglaltam az előadóte­remben, képzeletben, az al­kalmi hallgatóság soraiban. Szinte iszom a tudós pro­fesszor szavait, árgus sze­mekkel figyelek a segítő áb­rákra, a szemléltetés céljá­ból kirakott tárgyakra, le­gyen az akár egy valóságos szív, és mégis szomjas ma­radok. a látottak, hallottak nem csillapítják azt a szom­júságomat. amellyel szeret­ném megismerni a legtöké­letesebb szerkezet, az emberi test, testem titkait, rejtel­meit. Mikor „kilépek” elő­adás után a teremből, (mindezt képletesen) mint­ha fejbe kólintották volna, és sajnos. eszmélkedésem során sem maradnak meg bennem, a kétségtelenül okos tudnivalók. Csak zson- ganak bennem, de nem áll­nak össze szerves egésszé. Meglehet, az én készülé­kemben van a baj, de az is meglehet, hogy az. egy­másra halmozódó. sűrített ismeretanyag. az előadó gyors beszédtempója, a kellő tagoltság hiánya, a túlságos statikusság (milyen jó lenne, ha a jelenlévő hallgatók közbekérdezhetnének, s nem csupán a tétlen hattér sze­repét töltenék be), szóval az említettek okozzák e fontos témát boncolgató sorozat mérsékeltebb sikerét. Egy jó előadásban a bonyolult is pofonegyszerűvé válik, s ki­tisztul, ami homályosnak tűnt. Az emberi testről szó­ló sorozat nem ilyen hatást gyakorol rám, jóllehet elis­merem, tiszteletre méltó vál­lalkozás. Gyerekjáték Egyébként ez a jelző, tisz­teletre méltó, ez illik rá a hét két tévéfilmjére is, a magyar Gyerekjátékra, és a csehszlovákok Mario és a va­rázslójára. Tisztes, becsüle­tes munka mindkettő, közös nevezőre ez hozza őket, jól­lehet témában és születésük idejében alaposan távoles­nek egymástól. A Polgár András írta Gyerekjáték na­gyon is felnőtt dolgokról kí­vánt beszélni, mégha gondo­latait egy serdülő kamasz érzelmi konfliktusaiba öl­töztette is. Arra a manap­ság erőteljesen és fájóan je­lentkező bajunkra hívta fel a figyelmet, ami az emberi kapcsolatok lazulásában, di­vatos kifejezéssel az elide­genedésben, az elmagányoso­dásban érhető tetten. Egy családi melegségre, bensősé­ges emberi kapcsolatokra vá­gyó fiatalembernek keserű­en kell rádöbbennie, — „állatira egyedül vagyok a világban” —hogy lényegében nem kell senkinek. Az inté­zetben, ahová bedugták, s ahonnan szüleihez visszavá­gyik, csak egy tétel, bár akad megértő, jóságos ember is a tanárok között (Végvári Tamás hálás szerepe). Ki tehát az intézetből, és be egy otthonosabb világba. Dehát otthonosabb-e az az ottho­ni világ, teszi fel a kérdést filmjében Gaál Albert ren­dező. Helyenként naiv és di­daktikus ez a Gyerekjáték, egy túlságosan is ártatlanra sikerült főszereplővel, hogy azonban mégis megérinti a szívet, az a főszerepet alakí­tó Fazekas István érzelem­gazdag játékának köszönhe­tő. Neki még azt is elhisz- szük, tőle még azt is elfo­gadjuk, amit felróhatnánk a film hiányosságaként, illetve felépítésének hibájaként. Hogy tudniillik minden ter­mészetesen érthető és logikus a Gyerekjátékban. A forgató- könyv szerint például — és ez a játékban is hiányos —, koránt sincs eléggé motivál­va a fiatalember szökése, hogy miért választja akár az illegális távollétet is, csakhogy ne az intézetben töltse idejét, mikor megígér­ték neki, hogy néhány hónap múlva, év végén egyébként is kiveszik. De más esetben is feltűnő az árnyalt jellem- ábrázolás hiánya. A Sinko- vits Imre játszotta Frici úr is, a maga jellembeli pál- fordulásával kissé érthetet­len és illogikus. A Mario és a varázsló ese­tében mi, akik Latinovits emlékezetes alakítását él­vezhettük, kétségtelen, kissé elfogultak lehetünk, hisz az ő Cipollája félelmetesen le­nyűgöző volt. Juraj Kukura varázslója sem volt azonban emlékeinkkel összevetve sem érdektelen. (Magyar hangja Fonyó István.) Thomals Mann elbeszélésének ez a televíziós feldolgozása: ízlé­sesen és stílusosan megvaló­sított adaptáció. Nem annyi­ra hátborzongató, mint pél­dául a magyar színpadi vál­tozat volt, de nyugtalanító­an szorongató érzést váltott ki, ahogy Kukura Cipollája kénye-kedvére játszadozott hallgatóságával, akár nevet­ségessé is téve, megfosztva emberi méltóságuktól, pusz­ta bábbá silányítva őket. A második világháború kitöré­sének évfordulóján felkava­ró mementónak bizonyult a csehszlovákok 1977-ben, Monte-Carlóban díjat nyert tévéfilmje. V. M. Űj tanterem, nevelői szo­ba és hivatalsegédi helyiség átadásával fejeződött1 be Jászberényben a Székely Mihály Általános Iskola Ár­pád úti kisegít" iskolájának felújítása. A másfél évvel ezelőtt elkezdett általános felújítás során aláfalazták, kőporozták, újra festették az oktatási intézményt, el­végezték a szükséges nagy­javításokat. A tegnap átadott három helyiség épülethozzátoldás- sal „született”. Az új tante­remmel ötre emelkedett a kisegítő iskolában a tanter­mek száma, és 65 tanuló számára szűnt meg a vál­tott tanítás. Az iskola felújítására a városi tanács 120 ezer fo­rintot költött. Meghaladja a 300 ezer forintot a társadal­mi munka értéke, amivel a munkahelyi kollektívák — különösen a Hűtőgépgyár Hajós Alfréd és Makarenko Szocialista Brigádja — se­gítettek. Megnyílt a moszkvai könyvkiállitás Magyarországot kétezerütszáz kiadvány képviseli Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között megnyílt a moszkvai nemzetközi könyv­kiállítás és vásár. A meg­nyitón jelen volt Pjotr Gye- micsev, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttag­ja, a Szovjetunió kulturális minisztere, Mihalik Zimja- nyin, a KB titkára, valamint a szovjet kulturális és poli­tikai élet számos más ki­emelkedő személyisége is. Ott voltak a diplomáciai tes­tület, a külföldi küldöttsé­gek és a sajtó képviselői is. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, a ki­állítás résztvevőihez és ven­dégeihez intézett üdvözlő levelében emlékeztetett rá: A Szovjetunióban szeretik és értékelik a könyvet, a fordítások számát tekintve a Szovjetunió a világ egyik első helyén áll. A helsinki záróokmányt figyelembe vé­ve a Szovjetunió az elmúlt években másfélszeresére nö­velte az idegen nyelvről le­fordított művek kiadását. Borisz Sztukalin, a szerve­zőbizottság elnöke, a kiadói állami bizottság elnöke mon­dott megnyitó beszédet. Majd a vendégek megte­kintették a kiállítást. A magyar pavilonban, amely — a Hungexpo rendezésé­ben 18 kiadó mintegy 2500 könyvét, a Zeneműkiadó kottáit és hanglemezeit, tér­képeket, postereket, és pla­kátokat mutatja be. égre megkaptuk az új lakást az új la­kótelepen. Igaz, ki­csit nehezen ment, már úgy értem, a kiutalás után is, mert az Építőipari Vállalat nagy ra­vaszul először azt mondta, hogy a Kukubenkó Lajos U, 7. szám alatti, tizedik eme­leti lakás a mienk. Felmász­tunk a tizedikre, megnéztük a lakást. Sajnos, a padlósző­nyeg helyén kukoricacsuhé volt, kicserélésére a vállalat népgazdasági szempontból nem tehetett ígéretet. így kicseréltük magunk. Hideg is volt a lakás, mert hiányzott az északi fal. Fölépítettük. Ekkor megjelent a vállalat embere, és röhögve közölte, hogy ez csak tréfa volt, la­kásunk ugyanis a szemközti Eszcájgfalvy Turul utcában van, de szintén a tizediken. Itt már nem tudtunk fel­mászni, mert a hetedik eme­lettől felfelé még hiányzott a lépcső, de ígérték, hogy az egyéves garancián belül megcsináljuk, vagy ha nem, akkor bőséges, körülbelül százötven forintos kártalani­Új, komputeres keverőpultot állítottak üzembe a zenei rendezők és a hangmérnökök mun­kájának könnyítésére a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Rottenbiller utcai stúdiójában. A korszerű berendezés előnye, hogy a hangfelvételeknél „megjegyzi” a pult egyes kezelő­szerveinek állását és egy későbbi időpontban élethűen visszaadja a felvett zenét és a ke­verés folyamatát is külső beavatkozás nélkül Életmódvizsgálatok az Mföldön Tudományos tanácskozás és kiállítás Karcagon Tegnap és ma tudományos tanácskozást tartanak a kar­cagi Győrffy István Nagy­kun Múzeumban a Magyar Munkásmozgalmi Intézet, az MTA Szociológiai Kutató In­tézet, az ELTE Szociológiai Tanszéke, a Népművelési In­tézete, az ELTE Szociológiai a makói, a szolnoki és a kar­cagi múzeum, valamint más intézmények életmódkuta­tással foglalkozó szakembe­rei. A tanácskozás keretében előadások hangzanak el — többek között — a paraszti munkaszervezet mai formái­ról, az utcaközösségek kiala­kulásáról, az emberek élet­módját alakító külső té­nyezőkről, az építészet, élet­mód és lakáskultúra össze­függéseiről. A tanácskozás első napján dr. Szikossy Ferencet, a Ma­gyar Munkásmozgalmi In­tézet főigazgató-helyettesét kértük, foglalja össze a ku­tatások és a tanácskozás lé­nyegét. — Miért van szükség élet­módkutatásra? — Kézenfekvő és szemlé­letes példával válaszolok: a témakörrel foglalkozó mú­zeumok. szakemberek köny- nyebben hozzájuthatnak ma­napság egy múlt századi díszmagyarhoz, mint az 1920- as. 1930-as években annyit reklámozott Guttmann-féle ceigruhához. de akár az 1950-es években kényszerű­ségből hordott zöld lódenka- bátot is említhetem. Mai használati tárgyaink 100—200 év múlva ugyanolyan mu­zeális értékűek lesznek, mint ma számunkra ükapáink, szépanyáink használati esz­közei. M-i, persze nehezebb helyzetben vagyunk bizonyos értelemben, mint muzeológus elődeink voltak, nekünk szá­molnunk kell a „felgyorsult idővel”. A városiasodás el­képesztő gyorsasággal cseré­li. tünteti el a mai, falusi életmód tárgyi emlékeit. Mú­zeumunk éppen ezért ki­emelt kutatási tervben ,— öt­éves ciklusban — foglalkozik a változó életmód kérdései­vel. — S -miért pont Karcagon tartják egyeztető, s összegző tanácskozásukat a különböző tudományos intézmények ku­tatói? ’ — Ez sem véletlen: a vá­rosban értékes hagyományai vannak az életmódkutatás­nak. A vizsgálatok egyik fon­tos kutatópontja Karcag. Ezek a kutatások az orszá­gos programok szerves ré­szei. A mostani alkalom kü­lön örvendetes: első eset ugyanis, hogy a történettu­domány, a néprajz és a szo­ciológia e témakörben dol­gozó kutatói közös tanácsko­záson egyeztetik vélemé­nyeiket, vagy éppen ütköz­tetik tapasztalataikat. Dr. Szabó Béla, a Magyar Munkásmozgalmi Intézet osztályvezetője a „városi „skanzen” terveiről tartott előadást. — Számunkra elég szokat­lan ez a fogalom: városi skanzen. Mit is takar való­jában az elnevezés? — Valóban, mi skanzenen többnyire az eredeti állapo­tában konzervált falusi há­zakat értjük. De kérdezem én: a városi életmód tárgyi emlékeit nem kell megmen­tenünk az utókor számára? Dehogynem, ahogy Norvégiá­ban, Finnországban, Svédor-. szágban és máshol is meg­teszik. Mi is pótolni akarjuk az eddigi mulasztást, s a közeljövőben létrehozzuk a fővárosban, az Angyalföldön, az ország első városi skan­zenjét. Mondhatom, a 24. órá­ban. A tervek szerint a szá­zadfordulón, az 1930-as és az 1950-es években alkalmi mun­kából, illetve segédmunkából élt család lakás- és életkö­rülményeit rekonstruáljuk, s ugyanígy bemutatjuk az em­lített időszakokban élt szak­munkások, kiemelt szakmun­kások életmódját is, valamint a kolónia lakásokat, ugyan­csak a jelzett időpontok leg­fontosabb ismérveivel. A karcagi múzeum tudo­mányos munkatársa, Örsi Ju­lianna az utcaközösségek ki­alakulásának kérdéseiről tar­tott előadást, de ezen túl­menően is az életmódkuta­tás elismert szakembere. — Karcag esetében is igaz, amit dr. Szikossy főigazgátó- helyettes mondott az életmód változások ritmusának fel- gyorsulásáról? — De mennyire! Én is példával élek: 1976-ban még a legkülönfélébb búboske­mencéket fotózhattam szerte a városban. Azóta eltűntek. Erre tulajdonképpen a na­pokban kellett rájönnöm, amikor a ma megnyíló ki­állítás anyagához akartam új felvételeket készíteni. A parasztháztól a torony­házig című kiállítást ma dél­után 4 órakor dr. Dankó Im­re kandidátus, a Hajd.ú-Bi- har megyei múzeumi szerve­zet igazgatója nyitja meg. T. L. Szántó Péter: Filemile a liftben tással kifizetik a lakás ér­tékromlását, ami abból fa­kad, hogy lépcső híján, lak­hatatlan. Tovább csűrjem-csavar- jam a dolgot? Megcsináltuk a lépcsőt. Ekkor ismét megjelent a vigyorgó ember, és közölte, hogy sajnálatos félreértés folytán a Filemile Aranka utcában lakunk. Ekkor már szerettem volna a pofaleme­zét kissé elegyíteni az épület előtt található nagymennyi­ségű cementtel, de nem ug­rálhattam, hiszen végülis mi is sárosak vagyunk. Az tör­tént ugyanis, hogy különbö­ző álneveken összesen tizen­három OTP-gyereket vállal­tunk, így a beköltözéskor még az OTP fog nekünk tar­tozni a lakásért hatvanezer forinttal. Mentünk a Filemile utcá­ba. Kiderült, hogy itt maga Filemile Aranka a gondnok, mert e házban már gondnok is van. Mondta, hogy vár­junk egy kicsit, mert nem akarja bekapcsolni a liftet, míg össze nem gyűlnek a lakók, össze is gyűltünk, har­madnapra. Addig az ékesebb- je egymást ette. Filemile, mielőtt bekapcsolta a liftet, mozgalmi dalokat dalolt, a Bunkócskát többször is. Vé­gül feljutottunk a tizedikre. A sámlit és a táskarádiót, valamint a varródobozokat gyalog kellett felcipelnünk, mert a gondnoknő közölte, hogy a lift esetleges túlter­helése miatt a bútorokat — úgymint sámli, táskarádió, varródobozok — tilos az elektromos vezérlésű felvo­nón szállítani, amely csak háromszáz kilóra hitelesí­tett. Ehhez csak azt szeret­ném hozzátenni, hogy File­mile Aranka, a lift rendsze­res használója háromszáz­harminc kiló. Megmértem, mikor a lábamra lépett. No, felértünk a lakásba, kinyitottuk az ajtót, tokos­tul. Jött vele a fal is — masszívan beépítették. A lá­basokat, fazekakat becsoma­goltuk az előszobaszekrény­be, amelyről utóbb kiderült, hogy konyha volt. Ezek sze­rint az első ebédet viszont az előszobaszekrényben főz­tük meg. Különösebb rendeltetéssze­rűden hibát nem találtunk, legfeljebb ha annyit, hogy valahányszor kinyitjuk a fürdőszoba csapját, lehúzza magát a vécé. Hogy mi tör­ténik, ha lehúzzuk a vécét, nem tudom, még nem mer­tük kipróbálni. A másik érdekes megfigye­lésem. hogy balkon helyett levegő van. Tíz emelet ma­gas. Addig is, míg legköze­lebb elmesélem, milyenek a lakók, ne csodálkozzanak, ha hallanak rólam. Azt hi­szem, rövidesen megmutatom Filemile Arankának, milyen a panoráma a tizedik eme­leti balkonról.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom