Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
i 12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. szeptember 30 A fegyveres erők napján Igazán nagy szerelem Mekkora legyen a tojás? Nem. dicsakedhetem különösebben házias természettel. mégis igyekszem segíteni a háztartásban. Legalábbis a bevásárlásban. A takarítást és a mosogatást már sokkal szívesebben átengedem a feleségemnek. Mivel a Kenőmájas úti lakótelep bolthálózata egyelőre még eléggé hiányos, élelmiszerben kizárólag a pócspusztai Réz Kalász Termelőszövetkezet árudájára vagyunk utalva. A bolt a környék vizenyős talajára való tekintettel egy kis magaslaton áll, anélkül, hogy a hivatása magaslatán is állna. Egyebek közt az is állandó panasz az üzlet ellen, hogy a galambtojás nagyságú — vagy inkább kicsiny- ségű? — tyúktojást is legalább olyan áron ad,iák ott, mint másutt a megszokott méretű tojást. Nemrég megkérdeztem az áruda teljhatalmú vezetőjét, Karmazsin Menyhért kartársat, hogy miért olyan apró náluk a tojás. A boltvezető válaszában ama kissé rneg- • lepő, ám szilárd meggyőződésének adott kifejezést, hogy a tojás méretének kicsinységéhez igen fontos mezőgazdasági, egyben tehát népgazdasági érdek fűződik. Hazánkban ugyanis — úgymond — igen gyakori a tavaszi és nyáreleji jégverés, ami mindig súlyos károkat tesz a mezőgazdaságban. Ezzel kapcsolatban gyakorta olvashatjuk is az újságokban, hogy itt vagy ott tyúktojás nagyságú jég verte el a vetést, illetve a termést. Na- mármost. minél kisebb a hasonlat alapjául szolgáló tyúktojás, annál jobb, hiszen akkor ennek megfelelően kisebb, illetőleg ugyanolyan apró a termőföldekre meg a gyümölcsösökre lehulló jégdarabok térfogatmérete is. Ezek tehát nem okozhatnak olyan nagy kárt. mint a nagyobb darabokból álló jégeső. Megértő ember vagyok, Karmazsin Menyhért magyarázata megnyugtatott afelől, hogy a Réz Kalász Termelő- szövetkezet árudáját a mezőgazdaság iránti jóindulat vezeti akkor, amidőn kizárólag szokványon aluli méretű tyúktojással látja el a vevőit. Csak azt nem értem, hogy a feleségem miért tiltotta meg nekem, hogy ebbe a boltba ezentúl betegyem a lábam. Heves Ferenc Az U-24-es léghajó pusztulása Ünnepélyesen megkondult a templom nagyharangja, amikor a szérűről a levegőbe emelkedett az U—24-es léghajó. A kosárból öt vakmerő légiutas intett búcsút a falunak, élükön Juraj Mi- rina parancsnokkal. A repülésnek, őszintén szólva, nem volt semmiféle tudományos célja. Egyedül a falunak hírnevét volt hívatva öregbíteni. Manapság szinte minden számottevő helységnek van repülőtere, csak a mi falunknak nincs. Pedig terepben nincs hiány — a szérű három repülőtérre is elegendő. Futballcsapatunk (tagjai gyakorta lábukat törik) már régen van, akadnak fontos intézményeink (például az örökké leltározó vegyesbolt) — már csak a repülőtér hiányzik a világhírhez. Mikor a léghajó eltűnt a távolban, szétoszlottunk — a nők haza, a férfiak az italboltba. Le kellett öblíteni ezt a nagy eseményt, és még egyszer szakszerűen megvitatni az U—24-es léghajó indulásának jelentőségét, amelynek akkora a hordereje, hogy falunkat minden bizonnyal városi rangra fogják emelni. A repülés eközben zavartalanul folyt. A legénység tagjai kíváncsian nézegettek lefelé, és kihajigálták a kiürült palackokat — ugyanis két láda sört vittek magukkal az útra. — Mi történt? — kiáltott fel váratlanul Talapka, az iskolás, aki azért repülhetett, mert szünidő volt. ,— Süllyedünk! — közölte Mirina parancsnok kikukucskálva a kosárból. — Vesszük észre — mondta Pokojny sekrestyés —de miért? — Minek azt neked tudni? — bosszankodott a parancsnok. — Talán akkor szebben fogunk süllyedni, ha tudod az okát? Vagy talán abbamarad a süllyedés? — Egyenesen Jozsó birkái közé esünk! — kiáltotta a félrészeg Janó, a községi pásztor. Jozsó Janó kollégája volt a szomszéd faluból. Mária Flaksnová, az expedíció szakácsnője rémülten futkározni kezdett. A kosár veszedelmesen imbolygott. A parancsnok sokáig bámulta tanácstalanul a léghajó műszereit. Janó eltolta onnan, és meghúzott egy meglazult csavart. — Szivárog a gáz! — konstatálta tömören. A léghajó tovább süllyedt, nyilvánvalóan már túl sok gáz illant el. Ekkor kihajították az erre a célra ódákéBERGENI ANEKDOTÁK * Mottó: Ahogy Nagy-Britan- niában közismertek a skótokról szóló viccek, vagy Bulgáriában a gabrovóiak- ról szóló tréfák. Norvégiában a bergeniekről szóló anekdoták járnak szájról szájra. íme néhány közülük: A HARAGOS A férj komor arccal érkezik haza a munkából. A feleség már terített asztallal várja. Ám a férj sötét tekintettel így szól: — Mama, szedd le a kását az asztalról. — Miért? — Szedd le. ha mondom. Rögtön az asztalra csapok az öklömmel, nagyon pipa vagyok. AZ ELLENŐR Egy oslói lakos, egy fontoskodó úriember, azt hallotta, hogy a bergeni gyerekek nem mennek a szomszédba a szóért, és amikor először járt Bergenben, elhatározta, hogy kipróbálja ezt. Odament egy újságos standnál árusító fiúhoz, és így szólt hozzá: — Idehallgass, nem holnapiak ezek az újságok? Annak a szeme sem rebbent, úgy felelt: — Persze hogy nem! Azokat én már tegnap eladtam, papa. ám mégiscsak jól tettem, hogy 1961-ben ti- zenhat nap fizetett szabadságomból tizenhat napon, valamint huszonhét vasárnapon társadalmi munkával segítettem fölépíteni vállalatunk balatonfényesi üdülőjét. Az idén megkaptam a megígért jutalmat : kéthetes családos beutalót. Igaza volt a feleségemnek, hogy kicsit elhúzták ezt az ügyet, de ugye, nagy vállalat vagyunk. Sok a főnök, a sok főnöknek sok titkárnője van, azonkívül a bizottságok, azok rokonai és barátai, valamint a fizikai dolgozók közül is kell turnusonként kettő-három. Én pedig tíz év óta már műhelyfőnök vagyok. A lényeg azonban, hogy megkaptam a beutalást, mégpedig családost, tehát vihethém a fiamat és alányomat is, ha időközben nem cseperedtek volna fel, nem alapítanak családot, és nincs fejenként két-két gyerekük. El akartam vinni az egyik unokámat, de megmagyarázta az üdülési felelősünk, hogy az túl távoli, és ne hivatkozzam mások uno- kahugaira és a szomszéd gyerekére, mert azokat olyan kulcspozícióban lévő dolgozók viszik, mint a diszpécser, a takarítónő és a futballcsapaltunk kapuA BERGENI ESŐ Egy Bergenbe érkező utas megkérdi a mellette elszaladó fiútól: — Hé, itt nálatok eláll valaha is az eső? — Nem tudom — feleli a fiú —, én még csak tízéves vagyok. A HALPIACON Halász: Friss a halam,asz- szonyom! Vevő: Azt mondta, friss? Hadd beszéljek csak én vele. A nő lehajol a halhoz, és valamit motyog magában. Halász: Mit motyog ott? Vevő: Azt kérdeztem, hogy mi a legújabb hír a tengerben? Halász: No és mit mondott? Vevő: Azt mondja, hogy nem tudja, mert már két hete elkerült onnan. Mondtam a feleségemnek- hogy legalább nászutazunk utólag. Annak idején úgyis csak a Hűvösvölgyben sétáltunk egy nagyot az esküvő után. szített homokzsákokat. A hajó újból megemelkedett. Jozsó juhai nagyon megriadtak a lebegő alkotmány láttán. Jozsó előkapta a parittyáját és megcélozta a léghajót. A lövés nyomán óriási lyuk keletkezett a ballonon. — Most mi lesz?! — kérdezte Janó. miután felülről jól lehordták az ostoba Jo- zsót. — Ki kell dobnunk valakit! — A sört! — javasolta Mária Flaksnová. — Azt már nem! — tiltakoztak egyhangúlag a férfiak. — Akkor igyátok meg! — mondta a szakácsnő. A férfiaknak nem kellett kétszer mondani — a szitko- zódástól amúgyis kiszáradt a torkuk. Ám a hajót ezzel alig-alig tehermentesítették, mivel a sör változatlanul fennmaradt, csakhogy most a hasukban kotyogott. — Valakinek fel kell áldoznia magát! — mondta Mirina parancsnok. — Nagy dologról van szó: a falunak dicsőségéről, a mi hírnevünkről és valamennyiünk életéről. .. Mindannyian a kövér Talapkára függesztették a tekintetüket. és a fiú máris repült a kosárból. Pokojny sekrestyés áldást küldött utána. A gáz azonban tovább ömlött. Akkor a szakácsnőt dobták ki. majd a parancsnok Janót áldozta fel. A pásztor volt annyira ostoba, hogy hagyta magát rábeszélni és önszántából ugrott ki. Már csak ketten maradtak: a parancsnok meg a sekrestyés. — Csak úgy menekülhetünk meg, ha befoltozzuk a lyukat — mondta Mirina. — Mássz ki a tartókötelekhez, kiad.om a foltot. A sekrestyés engedelmeskedett, d,e alighogy mászni kezdett, már repült is. Mirina a jól végzett munka érzésével ült le a kosár fenekén. Előhúzott egy eldugott palack sört, és az italt szopogatva ábrándjaiba merült. A dicsőségről álmodozott, amely rá vár, ha majd leszáll valahol a közeli város mellett. Hiszen a leleményességével minden akadály és veszély ellenére a célhoz vezette a léghajót! Teljesen egyedül, miután a legénység többi tagja cserbenhagyta. Így is mondhatja, ők már nem tudnak tiltakozni. Emlékükre levette a kalapját... .. .és ebben á pillanatban szörnyű detonáció rázta meg a levegőt. A léghajó egy diófába ütközött és felrobbant. .. .Mirina koporsója után csak négy volt alárendeltje lépdelt. El voltak nyomorod- va, kezük, lábuk bekötözve, de éltek... Hivatalból kísér-' ték a koporsót. A többi falubeli nem ment ki a temetésre. Repülőteret pedig egyelőre nem létesítenek náluk. Káló Uhrik Zahemszky László fordítása És valóban olyan volt az a két hét, mint egy csodálatos nászút, csak... Hát igen, étkezésnél az első turnusba osztot" tak. Reggeli fél 7-kor, ebéd 11-kor vacsora fél 6-kor, de tekintettel kellett lennünk a gyerekesekre, áz idősökre, a főnökökre, a titkárnőikre, a takarítónőkre, és a Vállalati üdülőben futballcsapatunk kapusára. Viszont így legalább mi azon frissiben kaptuk az tételt. A levest például olyan tűzről pattant forrón, hogy mire langyosra fújtuk volna már el is vitték az asztalról. A második fogást általában félkészen kaptuk, de így egészséges, habár a nyers hús rágása nem a legkönnyebb de ebben segített a következő turnus mögöttünk álló tagjainak bíztatása. A harmadik étket állva fogyasztottuk. A könyvelő bácsi ezzel kapcsolatban egy latin mondást idézett: „Ebéd után állj, vagy menj ezer lépést!” Így lettünk mi római jellemek ha akartuk, ha nem. Ámde a Balaton korlátlanul a miénk volt, csak... Hát igen, csónakhoz nem jutottunk, pedig volt öt is. Csakhogy a nagyfőnök, a titkárnő, a futballkapus és a tinédzserek az Edzett ifAbszolút telefonbeázás Szerény ember júságért mozgalom szellemében beeveztek vagy kétszáz méterre a tóba, és ott magnóztak a tűző napon. így növelték állóképességüket. Esténként azonban — hála első turnusbeli vacsorázásunknak — mi foglalhattuk el a legjobb helyet a tévé előtt, csak... Később illett átadnunk a nagyfőnöknek, a titkárnőnek, a futballkapusnak, a takarítónéninek, sőt azoknak is, akik gyermekükkel voltak. Mi pedig mehettünk sétálni, amerre akartunk, aztán megtérhettünk a szobánkba, ahol zavartalanul nyugovóra férhettünk, csak ... Hát igen, a jobb oldali szobában éjfélig szólt a nagy ihangerejű táskarádióból a zene, de nem akartam szólni, mert ott a közvetlen főnököm üdült, meg legalább elnyomta a bal oldali szobából áthallatszó kártyacsata hangzavarát, amely hajnali kettőkor kulminált, de oda nem szólhattam be, mert ott a beosztottam üdült, meg joggal mondták volna, hogy miért nem a felettem lévő rumlizót figyelmeztetem, vagy az alattam lévő dalolót. (Ha megsértem őket, ki védte volna a futball- kaput, és ki takarította volna az irodákat?) Szó, ami szó, minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, de a gyógyszerellátálsunk — egyenesen osztályon felüli. Annyi nyugtaiét és altatót kaptunk, ameny- nyí belénk fiárt, csak ... Csak tudnám, hogy fogunk leszokni, róla! Sólyom László Díszszemle a teljes leszerelés után
