Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-16 / 217. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. szeptember 16. külpolItIkaJ * KORKÉP 1 .. ' < SVÉD VÁLASZTÁSOK ELŐTT ■■-M* h OLA ULLSTEN (Liberális párt) Pártok patthelyzetben LARS WERNER (Baloldali párt-kommunisták) GÖSTA BOHMAN OLOF PALME TORBJÖRN FÄLL(Konzervatív párt) (Szoc. dem. párt) DIN (Centrumpárt) Aki éppen most vállalkozik arra, hogy a svéd, politikai élet dzsungelj ében eligazodjék, az szinte a lehetetlennel próbálkozik. Nyu- gat-Európa második leggazdagabb országában vasárnap (szeptember 16-án) tartják a parlamenti és helyhatósági választásokat, és ahogy stockholmi beszélgető partnereim mondták, Svédországban még soha nem volt ilyen kiélezett a választási küzdelem, mint amilyen jelenleg. Lényegében két nagy politikai csoportosulás vetélkedik a hatalomért: az egyikhez a szociáldemokraták és a kommunisták, a másikhoz pedig a liberálisok, a centristák és a konzervatívok tartoznak. Hogy végülis melyik csoport szerez majd többséget a parlamentben és alakíthatja meg az új kormányt, a kérdés megválaszolására senki nem vállalkozott Stockholmban. A szavazók káröröme A 8,3 millió svéd némi elégtétellel szemléli a pártok harcát, és még most, a visszaszámlálás óráiban is óvakodik attól, hogy rokon- szenvét bármelyik irányában látványosan jelezze. Ennek oka, hogy a szavazók „káröröme” nagyfokú kiábrándultsággal párosul. Svédország lakói évtizedek óta először bizalmi válságot élnek át. 1976 szeptemberében, amikor megbuktatták a 44 éve kormányzó szociáldemokratákat. azért fordultak a polgári pártok felé, mert azt remélték, hogy a polgári politikusok közösen majd megoldják az ország társadalmi és gazdasági problémáit. Jóhiszeműségükért azóta nagy árat fizettek. A polgári kormányzás három éve alatt egy sor olyan kellemetlenséget voltak kénytelenek elviselni, amit addig csak hírből ismertek: a munkanélküliséget, amely ma több mint 200 ezer főt érint, az egyre feljebb szökő árakat, a magas lakbéreket, a lakáshiányt, a gazdasági bizonytalanságokat. Aligha meglepő tehát, hogy most már nosztalgiával emlegetik az „arany éveket”, amelyek során a tőkés világ egyik legsikeresebb gazdaságával dicsekedhettek. Abban szinte teljes az egyetértés, hogy a következő három esztendőben Svédországban csak egy erős kormány kerekedhet felül a súlyosbodó problémákon: a már télen fenyegető energiaínségen; az 1980-ban tetőző infláción; a szociális feszültségeken. A svédek okos gazdálkodást várnak az új kormánytól. Mindenekelőtt azt, hogy védje meg életszínvonalukat, köszörülje ki a „svéd csodán” esett csorbát, számolja fel a fizetési mérleg az idén várhatóan 45 milliárd koronás deficitjét, a munkanélküliséget, amely a felnövekvő nemzedéket fenyegeti igazán. (Svédországban ma 40 ezer fiatal van munka nélkül^ s további 20 ezer él szocialista segélyből.) Párt-politika A politikai pártok már a választási kampány kezdetén felismerték, hogy ha el akarják nyerni a szavazók kegyeit, elsősorban gazdasági programjukkal kell jeleskedniük. Az országot jelenleg vezető liberális kisebbségi kormány azzal nyugtatgatta a választókat, hogy a svéd gazdaság egyéves felelősségteljes irányítása eredményeként kezd kilábalni a válságból és a bruttó nemzeti termék már az idén 5 százalékkal nő. Ha kormányon maradhatnak — ígérik a liberálisak :—, a következő három esztendőben megbirkóznak a gazdasági gondokkal. (A Liberális Párt 1976 szeptemberében a szavazatok 11,1 százalékát szerezte meg, elsősorban a városi középrétegek támogatják.) A liberálisokkal közös gazdasági programmal állt a választók elé a Centrumpárt. (Három éve a szavazók 24,1 százaléka adta rá voksát, hívei magját a falusi középrétegek alkotják.) A polgári blokk harmadik tagja, a Konzervatív Párt, amely nevében a konzervatív jelzőt időközben „mérsékeltre” szépítette, a kevesebb adó, kisebb bürokrácia, jobb oktatási rendszer jelszavával csábítja a svédeket. (A Konzervatív [Mérsékelt] Párt 1976 őszén 15,6 százalékot ért el a választásokon, s főleg az „aranyklub”, a svéd felső tízezer támogatását élvezi.) Kommunisták szerepe A polgári pártok egyáltalán nem lebecsülhető ellenfelei a választási küzdelemben a szociáldemokraták és kommunisták. Svédország Szocialista Munkáspártja, amely az elmúlt három esztendőt az ellenzék soraiban volt kénytelen eltölteni, s amely nem tudta zökkenő- mentesen vállalni ezt a szerepet, választási programjában gazdasági biztonságot és igazságosságot, ésszerű energiapolitikát ígér. A szociáldemokraták a több mint száznapos kampány során nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy ráébresszék a svédeket: a burzsoá pártok hároméves ténykedése a dolgozó tömegek kárára kizárólag a tehetősebb rétegek érdekeit szolgálta. Olof Palme volt miniszterelnök nárt- ja ugyanakkor azt is bizonyítani kívánta, hogy a szociáldemokraták készek és képesek újra jól kormányozni az országot. S valóban: stockholmi beszélgető partnereim többsége maga is elismerte, hogy Svédországnak ma egyetlen erős pártja van és ez a szociáldemokratáké, akár nyernek, akár nem. A párt egymaga azonban aligha képes többséget szerezni a parlamentben, a kommunisták ezért már a választási kampány idején támogatásukról biztosították. A kommunistáknak a szavazatok legalább 4 százalékát kell megkapniuk ahhoz, hogy ez az együttműködés a svéd törvényhozásban, a Riksdagban létrejöjjön. A párt, amelynek teljes neve: Baloldali Párt-Kommunisták, legutóbb 4,8 százalékot ért el a választásokon, s a parlamenti támogatásért cserébe a dolgozók érdekeinek következetes képviseletét várja egy esetleges szociáldemokrata kormánytól. Akárhogy is alakuljanak a választási eredmények Svédországban, az már most bizonyos, hogy az új kormánynak — legyen az szociáldemokrata, vagy polgári koalíció, végső esetben a kettő ötvözete — nem lesz könnyű dolga. A gazdasági viharfelhők — a liberálisok optimista előrejelzése ellenére — nem oszlottak szét Svédország egén. A jóléthez szokott svédek pedig türelmetlenek, s ha az ország vezetése nem bizonyít röviddel hivatalba lépése után, akkor 1980 márciusában, amikor az ország energiaprogramjáról népszavazáson döntenek, újabb- politikai válságra lehet számítani. Etiópia ünnepe Fél évtizede annak, hogy Etiópia népe a saját kezébe vehette sorsa intézését. Akkor mindenki tudta, hogy az új, forradalmi rendszer útja tele lesz számtalan természetes és mesterséges akadály- lyal —, de azt is, hogy ezen az úton minden nehézség ellenére végig kell menni. Ez ugyanis az egyetlen lehetőség arra, hogy az ország leküzd je több évszázados elmaradását és „megérkezzék” a huszadik századba. Hailé Szelasszié császár személyére, udvartartására, idomított oroszlánjaira és hatalma jellegére nemcsak az idősebbek, hanem még a fiatalok is emlékezhetnek. Az ország még csak feudálisnak sem volt nevezhető egyértelműen, hiszen a latifundiumok — nagybirtokosok — rezzenetlen rendszerét átszőtték a rabszolgatartó (!) társadalom jellegzetes jegyei. A császári család, az egyház és az arisztokrácia valószínűtlen kiterjedésű birtokain nemcsak jobbágyok robotoltak, gyakran az éhhalállal küzdve. hanem rabszolgák is. Az új rend születése után a belső és a külső ellenforradalmi erők mindent megtettek a restaurációért. Céljaik elérésére nemcsak az eritreai szeparatizmust használták fel, hanem a szomszédos Szomália reguláris csapatát is. A Szovjetunió, a szocialista országok erkölcsipolitikai, anyagi támogatása azonban lehetővé tette, hogy az etióp nép minden nehézség ellenére sikérrel haladjon végig az első öt szabad esztendő rögös útján. Kocsi Margit A múlt évben az előzőekhez viszonyítva nagymértékben növelték az olajtermelést a Komi Autonóm Köztársaságban. Az olajkutatók mind északabbra jutnak el a tajgán és a mocsarakon át, új és gazdag lelőhelyeket találnak. Különösen kegyetlen az éghajlat ezen a tájon. A vad hidegek, hótorlaszok, az úttalan utak és a néha különösen mélyen fekvő olajrétegek alaposan próbára teszik az „olajosokat.” A Komi Autonóm Köztársaságban csak a közelmúltban kezdődött meg az olaj kitermelése, bár jelenlétéről már a múlt században is tudtak. Nem sokkal az Októberi Forradalom győzelme után Lenin javaslatára kezdődött meg itt az olajkutatás. Az első ötéves terv idején (1928—32) indult meg a több mint 413 ezer négyzetkilométer nagyságú terület meghóditása, de ennek az új iparágnak, az olajbányászatnak a fejlődése csak néhány éves. Ezekben az években új lelőhelyeket nyitottak, olajvezetékeket építettek, amely ösz- szeköti az olajkutakat az ország központjával. Jelenleg a Komi Autonóm Köztársaság az olaj, a kondenzátum és a földgáz termelésének összességét tekintve igen fontos szerepet tölt be a Szovjetunió népgazdaságában. Új NATO-tervek Fizetett hirdetés a nem látná az ember, nem hinné el. A francia Le Monde egy oldalának élén végigfutó cím így hangzik: „Megkezdődött a harmadik világháború.” Fizetett hirdetésről van szó, a Belfond Könyvkiadó ezzel a józannak aligha nevezhető ötlettel reklámozza most megjelent kötetét, Sir John Hackett tábornok művét, amely egy 1986-ban lejátszódó képzelt villámháborúról szól. S a támadó „természetesen” a Varsói Szerződés. Hackett könyve annak a kampánynak része, amely jó ideje tart a Nyugaton, de az utóbbi időkben fölerősödött. Az alapállás: a Varsói Szerződés államai katonai fölényben vannak Európában mind a középhatósugarú rakéták, mind a hagyományos fegyverek, a páncélosok tekintetében. Következésképpen a NATO-államoknak ki kell egyenlíteniük ezt a hátrányt, csak így érezhetik magukat biztonságban. Nem vitás, nagyon fontos, hogy minden állam biztonságban érezze magát, ne tartson attól, hogy közeli vagy távolabbi szomszédai fenyegetik, katonai nyomást akarnak gyakorolni rá. Ez a békés egymás mellett élés nélkülözhetetlen föltétele, amelyet a szocialista országok is megkövetelnek maguknak s nem akarják megfosztani ettől a másik oldalt sem Nézzük meg tehát, mi a valóságos helyzet. A Varsói Szerződ,és államai nem akarnak megtámadni senkit. A különböző társadalmi rendszerű államok viszonyában azonban az erőket és a szándékokat a tények alapján mérik. Meg kell vizsgálni a fegyverzet színvonalát, a gazdasági erőt, és sok minden mást, ami mind hozzájárul az egyes csoportok katonai potenciáljához. Szocialista vélemény szerint a világban és földrészünkön az erők hozzávetőleges egyensúlyban vannak. Maga a nyugatnémet Fehér Könyv, amelyet a napokban jelentettek meg, leszögezi: „A Kelet és a Nyugat általános katonai erői ma kiegyenlítettek.” Még sincs e könyv egy véleményen velünk, mert miután leszögezte ezt a tételt, tüstént kiemeli az egészből . Közép- Európát, ott is egy-két fegyvernemet, és azt mondja, hogy ehelyütt a Varsói Szerződés van túlsúlyban. Számítanunk kell tehát arra, hogy a NATO megkezdi az előkészületeket a hadműveleti, vagyis az ezertől ötezer kilométerig terjedő hatósugarú atomrakétarendszer fölállítására. Ez derül ki egyebek között abból a NATO-szimpó- ziumból, amely most zajlott le Brüsszelben tudományostársadalmi keretek között. De mivel egyik vezérszónoka Henry Kissinger volt, s fölszólalt Lüns NATO-főtit- kár és a belga külügyminiszter is, nyilvánvaló, hogy az itt elhangzottak voltaképpen hivatalos véleményeket fejeznek ki. A volt amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy a NATO-nak mindenképpen el kell helyeznie a korszerű rakétákat Nyugat- Európa területén — függetlenül attól, hogy mikor indulnak meg az ezzel kapcsolatos kelet-nyugati tárgyalások. Különben — szerinte —, a nyolcvanas évek közepére „új válságok várhatók” földrészünkön. Mivel indokolja ezt a Cassandra-jóslatot? Nem vádolja támadó szándékkal a Szovjetuniót, d,e hozzáteszi: „Nem volt még a történelemben hatalom amelyik katonai fölényét ne használta volna ki politikai célokra.” Valamennyi nyugati kormány hangoztatja a „Varsói Szerződés fölénye” tételt, véleményeltérések mutatkoznak azonban közöttük — főleg a nyugat-európaiak és az amerikaiak között — a teendőket és a módszereket illetően. Mi várható tehát? A NATO decemberi miniszteri ülésén valószínűleg úgy döntenek majd, hogy megkezdik a nyugat-európai atomfegyverkezési program előkészítését, s ezzel párhuzamosan kezdenek tárgyalásokat a Varsói Szerződés államaival. A nyugatnémet hadügyminiszter, Fehér Könyvének bemutatásakor így fogalmazott: „Három évünk van a tárgyalásokra, de azért a NATO nem fog várni a fegyverkezési előkészületekkel.” érni ultimátum, legalábbis nyomás jellege van mindennek. A Varsói Szerződés álláspontja szerint viszont a teendők sorrendje a következő kellene hogy legyen: ratifikálni Washingtonban a SALT— II. megállapodást, s ez bizonyos fokig biztosítja a hadászati fegyverrendszerek világméretű egyensúlyát. Tüstént ezután, le kell ülni tárgyalni a SALT—III-ról, ennek keretébe be lehet vonni az Európában levő nukleáris fegyverek témáját is. Ezen túlmenően a szocialista államok készek a fegyverzetkorlátozás bármely kérdéséről tárgyalni. De éppen mert egészében véve a Kelet és a Nyugat között katonai egyensúly van. a szocialista államok elítélik azokat a terveket, amelyek alapján a NATO egyoldalú atomfegyverkezésbe akar kezdeni Nyugat-Európában. Minden jel szerint ennek a tervnek a lélektani előkészítését szolgálja a maga módján a Le Monde-ban megjelent fizetett hirdetés. Lehet, hogy Bonnban vagy az Elysée-palotában röstellik az ilyen módszereket, de bizonyos, hogy nem tiszták az ügyben. Tatár Imre II Duna a barátság folyama Jól fejlődik a Dunatrans szovjet—bolgár víziszállítási vállalat tevékenysége. A közös vállalat a gazdasági együttműködés egyik igen jó példája. A bolgár és a szovjet hajósok célul tűzték ki, hogy ebben az évben a két baráti ország külkereskedelmi forgalmának mintegy 30 százalékát fuvarozzák a Dunán az 1978. évi 19 százalékkal szemben. A hajósok mozgalmat indítottak a hajók kikötőkben eltöltött várakozási holtidejének 5 százalék alá történő csökkentésére is. A nehéz navigációs feltételek ellenére — sűrű köd, kiadós hóesés, erős szelek — az év első negyedében mintegy 85 hajókaraván ért célhoz bolgár, illetve szovjet zászló alatt. 1977 nyara, a Dunatrans megalakulása óta igen nagy munkát végzett mind a Bolgár Folyami Hajózási, mind a Szovjet Dunai Hajózási Igazgatóság. Az elmúlt időszakban a vállalat mintegy 700 vegyes hajókaravánt indított útnak, a 3160 uszály pedig mintegy 1.5 millió tonna árut szállított. Összeállította: Majnár József
