Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
1979. augusztus 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Észt sorsok, emberek Paul Kuusberg: Esőcseppek P aul Kuusberg neve nem ismeretlen a magyar olvasó közönség előtt. Néhány évvel ezelőtt megjelent regénye, a Forró nyarunk van érdekfeszítő képet nyújtott a fiatal Észt SZSZK első esztendeiről, az 1940-es évek elejétől. Űjabb regényének cselekménye — bár napjainkban játszódik — a háborús esztendőkig tekint vissza, felidézve azt. a kort is, amikor a politikai és fegyveres harcok idején az észt nép, az észt értelmiség történelmi válaszút előtt állott. A szerző mindenre úgy kerít sort, hogy hősét, Andreas Jallak pártmunkást infarktussal egy szanatóriumba utalja. A közösség szolgálatában szinte aszkéti'kus igyekezettel tevékenykedő embernek a gyermekkorát követően először itt, a kórházi ágyon lesz alkalma és ideje, hogy ismét megfigyelje egy délutáni zivatar szépségét. És ahogy észleli az esőcseppek kopogását az ablakon, úgy gondolja, értelmezi végig életét, mindazt, ami az elmúlt harminc esztendő alatt vele és körülötte történt. Segítségére válik ebben, hogy ugyanebbe a kórterembe kerül gyermekkori barátja, aki a háború idején ellenségévé vált, majd a fegyveres harcok során átállt a németekhez. E klasszikus helyzetből (magyar megfelelője Csurka István: Moór és Paál című kisregénye) bontakozik ki a történet cselekménye. Az író egyrészt a szereplők kórházi emléklképeinek, beszélgetéseiknek felelevenítésével másrészt a jelen hétköznapi eseményeinek, a családi, baráti kapcsolatoknak, a tevékeny életbe való visszailleszkedés gondjainak ábrázolásával nyújt összetett, sajátos képet hőseiről. Andreas Jallak életútja, ha úgy tetszik, nem tartozik a sikeres életpályák közé. Igaz, mint a helyi lakosság által Vasfejűnek becézett körzeti pártszervező személyesen fegyverezte le a bujkáló el- lenfarradaknárökat, s később mint vállalati személyzeti vezető sikeresen állta útját a felsőbbség által is támogatott korrupciónak. Azonban a nemcsak önmaga, hanem mások iránt is szigorú elvárásokat megfogalmazó, következetes pártmunkást közben sérülések is érik. Kiábrándítják a hivatalok packá- zásai — ezeknek nem egy esetben ő is áldozatául esik — a karrierizmus, a személyes önzés, a kicsinyesség, amelyek nemcsak barátait idegenítették el tőle, hanem lehetetlenné tették házasságát is. Az olvasó szinte már azt hinné, hogy mindezek az ellentmondások majd a súlyos beteg körüli közösségi gyáriról ításban oldódnak fel. E hamis megoldás helyett a szerző azonban — sokszínű szereplő- gárdájának kitűnő benső ábrázolásával — a múltat a jelennel is hitelesíti. Andreast elhagyja új szerelme, leánya a magas beosztásba került egykori kollégájának szeretője (s természetesen új lakástulajdonos) lesz. A kórházból hazatérve szinte végleg magára marad, de ígv, kapcsolatainak, tetteinek tisztázása, felismerése során lesz képes arra, ihogy betegsége ellenére is ismét vállalja az alkotó munkát, a jövőt, mindazt, amiért eddig élt. Paul Kuusberg kisregénye nemcsak nemzedékének politikailag elkötelezett izgalmas történelmi számvetése, hanem modem kifejező eszközökkel megvalósított, ugyanakkor olvasmányos írói munka is. Arató Antal Szegeden a Dóm téren augusztus 10-én bemutatták Szophok- lész: „Antigoné" című tragédiáját. Képünkön: egy jelenet a darabból, középen Szabó Sándor Kamaratárlat n régi szolnoki mttvésztelep alkotóinak műveiből A szolnoki születésű dr. Elek. István közel ötven esztendeig volt a város tisztiorvosa, különféle társadalmi szervezeteinek tisztség- viselője, fáradhatatlan közéleti érdeklődésű publicista, meggyőző előadó. A Verseghy Körben s a Szolnoki Művészeti Egyesületben tevékeny szerepet vállalt. A művésztelep alkotóihoz tisztelet és barátság fűzte, amelyről gazdag képgyűjteménye tanúskodik. Dr. Elek István 19J8-ban halt meg, hagyatéka íeánya- ihoz, majd egy része az unokákhoz került. Szabó Gyuláné Bozóky Agnes felajánlotta bemutatásra a Damjanich Múzeumnak nagyapja hagyatékát, így a régi szolnoki művészteíep alkotóinak válogatott anyaga az elmúlt évben a túrke- vei Finta Múzeumban, ma délelőtt 11 órai nyitással pedig a Damjanich Múzeum földszinti kiállítóhelyiségében kerül közönség elé. A rendezők arra törekedtek, hogy megközelítő képet adjanak dr. Elek Istvánról az orvosról, a publicistáról, az amatőr fényképészről is. Emellett kiállításra kerülnek hagyatékából az osztrák Tina Blautól, Koszta Józseftől, Fényes Adolftól Zádor Istvántól. Borbereki Kovács Zoltántól. Szlányi Lajostól festmények. A Damjanich Múzeum kamarakiállítása gazdagítja a szolnoki művésztelep múltjárói szerzett eddigi ismereteinket. — em — Versenytilmünk: Hz erőd Nemzetközi filmfesztivál Moszkvában A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál a közeljövő legfontosabb filmes eseménye. A minden páratlan évben megrendezett moszkvai filmes találkozó jelentősége idén túlnő az előző rendezvényeken is, mert a szovjet filmművészet létrejöttének 60. évfordulója megünneplésével kapcsolódik egybe. A fesztiválon természetesen a magyar filmgyártás is képviselteti magát. A magyar filmgyártás számára kétségkívül igen fontos a moszkvai filmfesztivál, amelyen a szocialista és más haladó filmművészek alkotásai a filmmonopóliumok kereskedelmi jellegű cenzúrájától mentesen . vehetnek részt. Az egyre nagyobb mezőnyöket vonzó filmfórumon — az előzetes hírek szerint — minden eddiginél több ország képviselői lesznek ott. Pozsgay Imre kulturális miniszter is részt vesz a fesztiválon. Az augusztus 14-től 28-ig tartó filmeseménnyel párhuzamosan Moszkvában nagyszabású tudományos és művészeti szimpozionra kerül sor. — Sokat gondolkodtunk azon — mondotta Szabó B. István, a filmfőigazgatóság vezetője, — melyik alkotást nevezzük a játékfilmek kategóriájában magyar versenyfilmként. A döntést, Szi- netár Miklós „Az erőd” című, a XI. magyar játékfilm — szemlén és azt követően a mozihálózatban nagy sikerrel vetített, a Kulturális Minisztérium nívódíjával is jutalmazott filmjének jelölését aktuális politikai mondanivalója, a fordulatos cselekmény, a széles rétegek szórakozási igényének művészi engedmények nélküli kielégítése indokolta. Az információs vetítéseken és a moszkvai mozikban további öt magyar produkciót — Mészáros Márta: Ők ketten, valamint Olyan mint Otthon, Rényi Tamás: K. O., Zsombolyai János: Kihajolni veszélyes és Sára Sándor: Nyolcvan huszár — láthatnak a nézők, a rövidfilmek versenyében is indulunk. Egy szenvedélyen a csépai Csetényi család Mőst a palóchagyományokat gyűjtik Az idősebb emberek még számos olyan vadontermő növényről tudnak, amely valami módon szerepet játszott mindennapjaikban; sokféleképpen, sok mindenre alkalmazták őket, festésre, gyógyításra és sorolhatnánk tovább. Ám a növényekhez fűződő régi szokásoknak nálunk jobb ismerői is vannak, például Csetényi Mi- hályné és Amália lánya, akik az elmúlt évben hirdetett országos néprajzi pályázaton a téma feldolgozásával kiemelt első díjat nyertek. Csetényiék csépai otthonának kapuja zárva, mint kiderült, jelenleg is. gyűjtő- útón vannak, a községben folyó néprajzi kutatásokban vesznek részt. Az idősebb lány, Amália dolgozik a nyárj szünidő egy részében, a kisebb kirándulni ment. Így hát most csak a szülők szentelik idejük jó részét a család közös hobbijára. Mert öt év óta mindannyian megszerették a néprajzot, szenvedélyes gyűjtői, kutatói lettek szűkebb hazájuk, a Tiszazug múltjának, hagyományainak. Azért öt év óta, mert Csetényiné — aki egyébként biológiát és földrajzot tanít a község általános iskolájában — ekkor találkozott olvasmányain és a múzeumi látogatásokon túl először a néprajz gyakorlati oldalával is. A tiszazugi néprajzi kutatások során érkezett hozzájuk a kérés, hogy gyűjtsenek és készítsenek népi gyermekjátékokat. A tanárnő osztályával „sikerre vitte” a feladatot; olyannyiCsetényi Mihályné ö| éve foglalkozik a néprajzzal ra, hogy a járásban minden évben kiírt néprajzi pályázat első díját szerezték meg. A siker lelkesít és további munkára is ösztönöz, főleg akkor, ha olyan erős érdeklődés társul hozzá, mint amellyel Csetényiné végzi azóta is néprajzi gyűjtőmunkáját. Ám nemcsak az érdeklődés, a felelősség is hajtja, hiszen felbecsülhetetlen jelentősége van napjainkban is múltunk megismerésének, a hagyományok őrzésének, továbbadásának. Pedagógus lévén a gyerekek nevelésé ismereteik bővítése, szemléletük formálása sem közömbös számára. Ez utóbbihoz pedig elengedhetetlen, hogy a fiatalok tudják minek a folytatói, ismerjék szüleik, nagyszüleik múltját, szokásait. A néprajz azonban nagyon időigényes szenvedély. Éppen ezért csak nagyon jó munkamegosztással lehet művelni egy falusi pedagógus házaspárnak, akiknek ráadásul még számos társadalmi megbízatásuk is van. Az évek során azonban ez a munka- megosztás is jól kialakult. A férj matematika-kémia szakos tanár lévén szívesebben gyűjt anyagot és készít fotókat, mintsem fogalmazzon. Ez utóbbi a feleségére hárul. A lányok pedig mindenben segítenek sőt mint az országos pályázat legjobb helyezése jelzi, Amália már önálló munkát is végez. Ö egyébként a kecskeméti Katona József Gimnáziumban folytatja tanulmányait. s remélhetőleg a szülői házból kikerülve sem hagy alább néprajzos gyűjtő szenvedélye. Ösetényiék nevéhez már több kutatási téma feldolgozása fűződik, amelyeket a Tiszazugban folyó néprajzi gyűjtés részeként dolgoztak fel. Ilyen például a szőlőtermesztés, borászat, az állattenyésztés. ezen belül a tej- feldolgozás. a tiszazugi növények összegyűjtése vagy pedig a bábáskodás leírása. Jelenleg a csépai palóchagyományokat gyűjtik. A férj a ragadványnevek eredetét, felesége pedig a gyermekgondozásban kimutatható palócSzokásokat kutatja. Tehát a nyári szünidő sem telik munka nélkül. Igazi pihenést talán majd csak az a lengyelországi túra jelent, amelyet a nyár végére tervez a család. I T. E. NÉPMŰVELŐK - NYÁRON A tudatépítés is megtervezhető Vivaldi vonósai néhány másodperc szünetet tartanak, egy szék megreccsen, valaki a zsebkendőjébe köhög, a karmester lapoz a partitúrában, s a szabadtéri koncertpark villanyfény világította fekete-zöld lombjai alatt felhangzik a Nyár. Napsugár, búzakévék, mezei virágból kötött csokor, kergető- ző felhők, csillogó víztükör, öröm, kötetlenség, pihenés. A kép idillikus és valódi is. Bár a nyár szóra felmerülő kép igaz, az újjongásra késztető vakációnak is van másik oldala. A munkáé. A szántóföldé, á műhelyé, a terepé, a kórházé, a fűszerbolté, az íróasztalé, az autóbusz volánjáé, a kohászstangáé. Sztereotip és hiányos felsorolása ez ama bizonyos másik oldalnak, a másik oldal képsorának, tehát tetszés szerint bővíthető, kiemelhető belőle ez és az, kinek-kinek megítélése, s a dolgok társadalmi fontossága szerint. Válogatunk tehát, és válogatás közben kicsit irigykedve gondolunk azokra, hagyjuk ki azokat a munkaképek sorából, akik együtt vakációznak a már eleve kihagyottakkal, a színházzal és az iskolával. E most kihagyottak pedig nem mások, mint a művelődési intézmények, és azok, akik ott dolgoznak. Azok, akik a közművelődési évad idején nem a ma és a holnap, hanem a holnapután lehetőségeit teremtik meg a tudás, az ismeretek felnőtt embereknek való továbbadásával, s áttételesen bár, de végeredményben anyagi értékeket teremtenek a jövő számára, akárcsak a tanítók és a tanárok. o De helyes-e kihagyni a hivatásos népművelőket a nyári munka képsorából? Száz ember közül kilencvenkilenc azt mondaná, hogy igen. Ugyan mi dolga is lehet a népművelőnek, „uborkaszezonban?”/ Nos, hagyjuk a nyári programokat, ne beszéljünk most a szabadtéri koncertek, színielőadások megszervezéséről, végigügyeléséről, ne beszéljünk a beat-koncertek- ről, ahol — a szabadtéri színpad méreteihez, képest — nyolcszáz, vagy ezernyolcszáz fegyelmezetlen és aré- názó ifjú embert kell féken tartaniok. Ne beszéljünk arról, hogy sok városban a gyerekek szórakoztatására még a strandokon is ügyeletet tartanak, játszanak a kicsikkel, sportversenyeket rendeznek számukra, színes rajzfilmeket vetítenek — ne beszéljünk ezekről, hiszen az őszi-téli-tavaszi évad munkájához képest mindez csakugyan csekélység. Ám beszéljünk arról, hogy éppen ezekben a hetekben és hónapokban készül el gondolatban és papíron mindaz, amit az ifjú és az idősebb közönség ősztől nyár elejéig kapni fog színházban, hang- versenyteremben, kiállítási termekben, klubokban, szakkörökben, öntevékeny művészeti csoportokban. A nyár a következő évad előkészítésének ideje minden népművelő számára, nem pedig a gondatlan, kötetlen, végelát- hatatlanul hosszú vakációzásé. Illesszük csak a többi kör zé ezt a képet, a nyáron is dolgozó népművelő képét, és gondoljuk el, mi minden szükséges ahhoz, a tárgyi adottságokon túl persze, hogy egy város, egy község művelődési háza 'azt nyújtsa, s olyan mennyiségben és minőségben, ami egyrészt kielégíti a város vagy a község lakóinak igényét, másrészt igényt Ikelt a (közönségben, azaz egy lépéssel mindig előbbre jár a közkívánalomnál és a közízlésnél. o Sok év elmúlt már azóta, hogy a vidéki kultúrházak- ban megjelentek az első, még „nem szakmásított” népművelők. Azóta a kívánalmak megsokasiodtak, azóta megszületett az irányelveket és keretet adó közművelődési törvény — napjainkban már nemcsak a hídépítés technológiája más, mint volt, hanem a tudatépítés technológiája is. S változott a felhasználandó nyersanyag összetétele is: elavult formákkal éppúgy nem lehet ma már az emberek elé állni, mint elavult ismeretanyaggal. S éppen ilyenkor, a tervezés időszakában ébred rá a népművelő arra, hogy nehezebb dolgokra kell vállalkoznia, mint a megelőző nyáron. Gondoljuk csak meg: a tudományos forradalom hullámai csapkodják tudatunk partjait; tudományos és műszaki középkáderek tízezerszámra hagyják el az oktatási intézményeket. Mit ért és fogad be ebből az úgynevezett köznapi, a tudománynyal közvetlen kapcsolatban nem lévő hivatású, vagy munkakörű ember? Semmit, vagy legalábbis nem sokat, így gondolja az ember, pedig tudja azt, hogy az emberi ismeretek épületének egymástól legtávolabb eső szárnyai, falai, szobái is ösz- szefüggenek egymással, hogy az emberi kultúra egy és oszthatatlan. Kell tehát, hogy az embereket érdekelje, kell, hogy ne menjenek el közömbösen e dolgok mellett, s bár ma már polihisztor nem lehet senki, ugyanilyen lehetetlen, hogy bárki is tokba- bújt ember (módjára vegetáljon, rábízva a világ dolgát — minden tekintetben — a többiekre. Pontosan ez a felnőttekkel, az iskolán-szakiskolán túli- akkal foglalkozó népművelő elsődleges dolga, ennek a kíváncsiságnak, az általános, a minden iránti érdeklődésnek felkeltése, meghagyva, s ápolva persze a szakirányú érdeklődést is. o Művelődéspolitikánk ideálja a sokoldalúan képzett szakember, aki egyúttal társadalmi érdeklődésű is. Az az ember, aki nem emeli bálvánnyá sem az úgynevezett humán, sem a természettudományos műveltséget. Az az ember, aki zárt ismeretskatulyák helyett a teljességre, illetve a teljesség felé való nyitottságra, törekszik. Akinek van igénye mindarra, ami emberi vívmány, s aki az összefüggések felismerésére törekszik. Ilyen igénnyel lép fel, illetve ilyen igényt realizál ma már a népművelők képzése, s ez az igény realizálódik ma már minden jó népművelő munkájában. A nyári munkában, az előkészítésben is. Kemény Dezső