Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-10 / 186. szám

1979. augusztus 10.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Együttműködők

fl főváros

és a megyék tanácsai

A gazdasági életben, a közművelődésben, oktatásban, a települések fejlesztésében, gyarapításában, a

munkaerőgazdálkodásban számos olyan föladat akad, amellyel sem Budapest, sem az ország más tájegysége önállóan nem birkózhat meg. Az előbbrelépés feltétele az összefogás, a teendők egyeztetése, egybevetése, az erők egyesítése. Ezért is kötött szerződést a közelmúltban a főváros és hat megye — Fejér, Győr-Sopron, Komárom, Pest, Veszprém és Vas megye — tanácsa, összegez'- vén a sürgető tennivalókat, s a távolabbi jövőben valóra váltandó terveket. Az együttműködési megállapodás a korábbi közös munka tapasztalatai alapján a közigazgatási határokat ezernyi szállal átszövő kapcsolatok további erősítését szolgálja. Az együttműködés, méginkább együttélés jeleivel, jelenségeivel, eredményeivel úton-út- félen találkozhatunk; mindezek talán Budapesten a legszembetűnőbbek.

Változik a főváros arculata, régi negyedek tűnnek el, az omladozó vizes-dohos házak, a földszintes Világ, a kopott bérkaszárnyák helyén tágas új lakótelepek épülnek, új otthonok ezrei kerülnek tető alá a Józsefvárosban, a Franz-Stadt-ban, Óbudán, Békásmegyeren, Kispesten, Újpalotán, Lágymányoson ... köztudott: a budapesti építőipari vállalatok dolgozóinak jórésze vidékről érkezik. A fővárosban kenyeret keresők, s hétvégeken, hazautazok mintegy félszázezres • serege zömében építőipari munkás. S az egyénenként elszegődőkön kívül számos vidéki vállalat is részt vállal Budapest építéséből : a Bács, a Vas és a Szolnok megyei állami építőipari vállalatok bölcsődék, óvodák, iskolák sorát építették a lakótelepeken, több vidéki üzem — például a Pest megyei Közúti Építő Vállalat — épít utat, csatornát, gondoskodik a szakipari munkák elvégzéséről alvállalkozóként.

Milliárdos értékű munkát vállalták például a győriek. — A megyei építőipari vállalat dolgozói XI. kerületi Rózsakertben építenek 1400 lakásos lakónegyedet. Az előkészületekhez tavaly ősszel kezdtek hozzá, eddig 350 lakást szereltek össze, s ebből 260-at az idén már át is adnak tulajdonosaiknak. Az építkezés itt 1981-ben fejeződik be. Bekapcsolódnak a győriek az őrmezei építkezésekbe is — 600 lakás átadására szerződtek —, elvállalták, hogy a Gazdagréten 4400 lakást,: ezenkívül bölcsődét, orvosi rendelőt, üzleteket építenek.

Ha a főváros az ország szíve — márpedig ez így igaz — a szívburok mindenképpen Pest megye. A főváros ellátásában főszerep jut a Pest megyei gazdaságoknak, akár jelölni lehetne a térképen azt a gyűrűt, amely a tej- és zöldségövezet határait jelzi. Csaknem az ország lakosságának egyharmada, hárommillió ember él Budapesten és Pest megyében, s e népes lakosság élet- és munkakörülményeinek jobbításában számos közös feladata akad a fővárosi és a megyei tanácsnak; összehangoltan fejlesztik például az aglomeráció és a peremkerületek kereskedelmi hálózatát, közlekedését; hasonló a munkamegosztás az ivóvíz-ellátásban, csatornázásban, a szennyvizek tisztításában.

Különösen szoros az együttműködés az egészség- ügyi ellátásban. A Pest megyei betegek gyógyításából igen jelentős részt vállalnak a fővárosi intézmények, amelyek pedig egyébként is túlterheltek. Ezért a megyei fejlesztést lehetőségei szerint támogatja Budapest. Példamutató munkát végeztek a fővárosi vállalatok a kerepestarcsai kórház építésében, kölcsönnel segíti a főváros a dabasi szakorvosi rendelőintézet építését, amely enyhítheti a budapesti rendelők zsúfoltságát is.

Művelődésről esvén szó, említéát érdemel az oktatásban kibontakozott együttműködés a főváros és számos megye között. Budapest gimnáziumaiban 2100, szak- középiskoláiban 9000 vidéki diák tanul a szakmunkásképző iskolák tanulóinak fele — 14 000 gyerek — vidéki. A tatabányai együttműködési megállapodás szerint részben már ez év ősztől, az 1980— 81-es tanévtől pedig általánosan megszüntetik a párhuzamos képzést azokban a szakmákban. amelyekben egyéb megyékben kevés a jelentkező. Ezáltal. számottevő költséget takarítanak meg, s az oktatás is színvonalasabbá válik, ugyanis azokban a tanintézetekben sajátíthatják majd el a szakma rejtelmeit a tanulók, ahol ehhez a legjobbak az adottságok.

Tájékoztató

Művelődés

munkahelyeken

Megjelent a szolnoki Súgván Endre Szakszervezeti Művelődési Központ „Művelődés munkahelyeken” című kiadványsorozatának második füzete.

A kiadvány, mint címe is jelzi, elsősorban a munkahelyeken folyó közművelődési tevékenységhez kíván hasznos útmutatást, szakmai, módszertani segítséget nyújtani. Beszámol az 1978—79-es „Alkotó emberért” pályázat jelenlegi helyzetéről és ajánlásokat tesz arra is, hogy az üzemek, vállalatok miképpen tehetnék az eddigieknél eredményesebbé a pályázaton való részvételüket. Egy jó példa — a munkásszállókon élő dolgozók közelmúltban megrendezett kiállítása — ismertetésével ötleteket ad a szabadidő-programok megszervezéséhez.

Köztudomású, hogy a TIT Szolnok megyei Szervezete és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa az elmúlt évben első ízben rendezett közművelődési szabadegyetemet,

amelynek előadásain a munkahelyek művelődési bizottságainak tagjai vettek részt. A szabadegyetem tapasztalatait közreadó írás egyúttal a továbbképzés újabb lehetőségeit is ecseteli. Ugyancsak a képzés, de már a szakmai képzés a témája annak az írásnak, amely egy felmérés alapján a szakmunkástovábbképzés és az általános' műveltség olykor még ellentmondásos kapcsolatát vizsgálja.

A kiadvány végül ajánlásokat ad a munkahelyi művelődés jelenlegi formáinak újabbakkal való kiegészítéséhez.

fl harmadik évtized küszöbén

I

a Szegedi Nyári

_____________Tárlat?

ö

regszik vagy fiatalodik? Egykedvűen stagnál, vagy időről időre erőre kap? Egyáltalán: képes-e helytállni a szabadtéri játékok országos, nemzetközi forgatagában. a hazai képzőművészeti kiállítások feszes mezőnyében? A harmadik évtized küszöbére érkezett szegedi rendezvény a magyar képzőművészet egyik legidősebb, leglátogatottabb fóruma, így a visszatekintés mindenképpen indokolt.

Különös indukációja van a művészeti életnek. A szentendrei képzőművészet színházat, zenét, jókedvű komédiázást vonzott a kisvárosba, Szegeden meg a fordítottja történt. Az ünnepi játékok szomszédságában néhány év alatt országos seregszemlévé erősödött a nyári bemutató. És a szomszédság, a múzsák testvérisége itt szorosabbnak látszott, mint egyéb helyeken. Évről évre olvashatják a meghívott művészek: a színházi, zenei, irodalmi stb. ihletésű műveket kiemelt szívességgel fogadja a rendezőség. Azt gondolhatnánk tehát, ebben a tematikai, hangulati tendenciában kereshető a szegedi, kiállítások karaktere. Pedig nem így van. Legfeljebb egy-egy évforduló, idején sokasodnak meg a múzsái kötődésű alkotások, mint nemrégiben az Ady-, vagy Dózsa-jubileumon.

Inkább a nyitottság, a legkülönfélébb művészeti törekvések jelenléte adta és adja a szegedi tárlatok sajátságát. Az indulás éveiben például a természetelvű,

II XX. Szegedi Nyári Tárlat

realista művek domináltak, két-három éve pedig majdnem átbillent a mérlpg a gesztusfestészet, a nonfigu- ráció oldalára. Ugyanakkor a résztvevő művészek köre is hullámszerűen változott. A hatvanas évek elején jóformán a magyar képzőművészet színe-java képviseltette magát a nyári kiállításokon, a későbbi időben aztán szűkült is, frissült is a szereplők gárdája.

És mit kínál a mostani, a huszadik kiállítás? Gazdagabb, változatosabb műveket, mint az utóbbi két esztendő- bemutatói. Közel se látványos, szembeszökő ez a változás, - de hát efféle csodákra nem . is igen számítunk. Jó felfedezni viszont, hogy az egyébként is szellemes, műves grafikusok most erősebbnél erősebb művekkel szerepelnek, így a műfaji összképben előkelő minőséget képviselnek. Észrevehető azután, hogy ezen a kiállításon megszaporodtak az érmek. Ráadásul a nemesen megmunkált, magvason fogalmazott érmek. Mintha a szobrászok gyakorló terepe eleven küzdőtérré alakult volna, foglalkozzunk bár kevesebbet ezzel a miniatűr ágazattal. Igaz. szám szerint továbbra is a festészet és a plasztika uralja a mezőnyt, de a színvonalbeli szélsőségek is főként ezekhez a műfajokhoz kötődnek.

Lehangoló például tapasztalni. hogy korosodó festőink egynémelyikét a kifulladás veszélye fenyegeti. RészElkészült a szobor...

Ragyogó felületek, árnyékok a testhajlatokban, az alig arasznyi szobor minden ízén érződik az alkotó tenyerének, ujja hegyének testmeleg simítása. Göm- bölyded az öregasszony, mint egy kiskemence, szikár, bajuszos, fölszántott homlokú, hatalmas tenyerű az öregember. Ülnek egymás mellett a pádon — mint ifjúkorukban.

Kik ők? Györfi Sándor, a Karcagon élő fiatal szobrász mondta, hogy tanyán élt néhai nagyszüleire gondolt, amikor újra és újra hozzáfogott, hogy éremben, agyagban, gipszben megfogalmazza a képzeletében, álmaiban megjelenő párt — keresve a legjobb megoldást. Most készült el a szobor. A szobrász bronzba öntve állította meg végül az öreg emberpár fölött a szertelen időt.

sz. j.

Fotó: T. K. L.

leteiben bármennyire mesteri Patay László nemzetközi eszmeiségű tablója, ám a „Négyzet” című kompozíció túlhangolt kidolgozottsága az ízléstelenség határát súrolja. Érdektelen és esetleges képekkel szerepel Szur- csik János, s Vecsési Sándor alig változó ismétléseivel is nehéz mit kezdeni. Ugyanakkor a szakmai elmélyülés vagy a festői megújulás jeleit is észre kell vennünk. Gazdagabb, * árnyaltabb lett Fontos Sándor, Baranyó Sándor és Illés Árpád színes nyelvezete, ösz- szefogottabbá, gondolatibbá alakult Zombori László pik- túrája, „Halász” című kompozíciója a kiállítás egyik legszebb darabja. Kéri László. Kárpáti Tamás. Kovács Péter és Váli Dezső karakteres egyénisége többletet ad a tárlatnak, további pályafutásukat érdemes lesz figyelemmel kísérni.

Többnyire figurális, természetelvű plasztikák sorakoznak a szobrászati anyagban. Most is itt vannak a különféle matériák egyeztetésével operáló törekvések, s mintha a faszobrászat is lendületet kapott volna. Meggyőző és tartalmas például Váró Márton „1919”-e vagy Balázs Eszter „Úti emlék”-e, nem is szólva Vigh Tamás „Vörös újság”- járól. Nikmond Beáta anyagszerű remekléséről. Egyedi, bájos színfolt Nagy István „Lépő maci”-ja s az érmesek közül elsősorban Várhelyi György és Csontos László jeleskedik.

Művesség, ötletgazdagság és változatosság vibrál a grafikai lapok között. A gu- nyoros, szarkasztikus fogalmazások romantikus látomásokkal vagy intellektuális kísérletekkel váltakoznak, felvillantva a legérzékenyebb műfaj formai — és világlátásbeli tendenciáit. Igaz kevésbé meggyőző Rá- dóczy Gyarmathy Gábor barokkos forgatagú naturalizmusa vagy Kajári Gyula túlexponált szenvedélye. Annál inkább élvezetesek Banga Ferenc, Püspöki István, Szemethy Imre, Fábián Dénes Zoltán, Bállá Margit, Szabados Árpád, és Maracs- kó Gabriella egyéni hangolt- ságú, hiteles fogantatású

müvei.

II Szegedi

Nyári

Tárlatok

kollektív

anyagában majd mindig jelen voltak a magyar képzőművészet tisztességes, progresszív bizonyítékai. Most sincs ez másképpen. A harmadik évtized felé közeledve elsősorban ebben az irányban érdemes keresnünk.

Szuromi Pál

Karikó Imre eltervel- te, hogy csónakázni viszi Mártit, hadd legyen minél szebb a vasárnapjuk. De a lány hallani sem akart a Dunáról. Ehelyett a Sárga Csikóban dédelgette a nagyapját, udvaroltatott magának a nyugdíjasokkal, sört ivott és cigarettázott. Egyáltalán, bolondul viselkedett, amire semmi magyarázatot nem talált a szerszámlakatos legény. Amikor pedig ajánlották a nyugdíjasok, hogy jó lenne végre meginni az áldomást az egész Burján családdal a ház elkészültének örömére, Márti még furcsább lett. Ideges élénkséggel megragadta Karikó kezét. •

— Gyere... Most haza kell mennünk — és vonszolta maga után az udvarlóját.

Meg sem állt vele Editék lakásáig. A szögletes fejű, kerekszemű legény mit sem értve hebegett köszönés képpen.

— Csókolom, Editke... Jó napot Dezső bácsi...

Türelmetlenül, követelő élénkséggel kérdezte a lány:

— Hát Károly? Hova lett Károly?

Edit belülről is elhalkult a meglepettségtől.

— Jó napot, Imre ...

Márti annál, hangosabban követelte a tanárt:

— Hol van Károly?!

Dezső jól kiöltözött a ház iránti érdeklődők fogadására. Csillogó alpakka öltönyben feszített, hatalmas mellére ezüstmintás bordó nyakkendő terült. Mártira rivallt:

— Elcserélték malacért! Miféle házkutatás ez?! Mit akartok itt?!

Legkevésbé Karikó Imre ismerte ki magát a buta helyzetben. Masszív, összefogott lényével ellentétben elfogta a bizonytalanság, s ezt nehezen tűrte. S az sem tetszett néki, hogy kiabálnak a lánnyal, akit szeret.

— Nem akarunk semmit. Mártinak volt fontos, hogy feljöjjünk.

— Igen — dacoskodott a lány. — Imrének meg kell tudnia, hogy mire készültök. De ti mondjátok el neki! Különben is muszáj volt hazajönni. Nagyapa küldött bennünket.

— Igen? — gyanakodott Dezső. — Mi a szösz. Szóval az öreg pandúr- kodik fölöttetek?

— Csak üzenetet küldött. Itt söröznek a Sárga Csikóban azok az öregek, akik segítettek az építkezésnél. Áldomást akarnak inni veletek.

Hohó — ébredt fel a résenlét a kőfaragóban. Nem kevesebbet akart a lánya, mint azt, hogy zárt ajtók fogadják az apróhirdetésre jelentkezőket. Ravaszkodva köntörfalazott Mártinak, mert még mindig remélte,

hogy nem kell részletezniük az ügyet Karikó előtt.

— Áldomásra most nincs pénzünk. De a következő hónap első vasárnapján. Akkor majd kiteszünk magunkért. Mondjuk három darab százassal én is beszállhatok.

— Micsoda könnyelműség — ál- mélkodott gúnyosan Márti.

Noha még nem tudta pontosan a szerszámlakatos, miféle ellentét lappang a házbeliek rendellenes viselkedése mögött, afelől bizonyos volt, hogy botránynak néznek elébe, mégpedig az új házzal kapcsolatban. Nem csak szerelmi elvakultságból, de értelme sejtése szerint is a lányhoz húzott.

— Nem kell az öregnek az a három darab százas, Dezső bácsi, ők szeretnének fizetni. Meg akarják vendégelni az egész családot.

Színészies méltósággal tiltakozott Dezső.

— Hát erről szó sem lehet. Csóró nyugdíjasok, itt kuliztak hónapokon át, és akkor ők fizessenek’ Inkább nem megyek le.

Mintha érezte volna a piros gar- bós fiú, hogy nyomon van, következetesen hajtogatta:

— Mégis el kell menni az öregek közé. Egy pohár sör senkinek sem árt meg.

— De igen! — harsogta le mérgesen Dezső. — A jegelt sörtől mindig náthás leszek!

Márti támadott is, könyörgött is újabb rohamával. — Imrének tudnia kell az igazságot. Családtagként járt el ide dolgoini. Az én kedvemért!

Nem csaphatjuk be. Legalább vele legyünk becsületesek!

Elérkezettnek látta az időt Edit, hogy ne köntörfalazzanak tovább. Megelőzendő a nagyobb bajt, egyszerűen közölte Karikóval:

— Az én ötletem volt, hogy eladjuk a házat.

Hihetetlenül hangzott ez a sűrű legénynek, mégsem látszott rajta döbbentség, hanem inkább jókedélyű fölény.

— Mondom én, hogy le kell menni sörözni az öregekhez. Illő lenne nekik is elmondani ezt a meglepő ötletet. Vagy talán szemérmesek? Akkor majd mi. Gyere, Mártikám ...

— Helyes — mondta felvillanyozva a lány. — Érdekel a véleményük.

Máris indultak. Ám Dezső, aki mindeddig terhesnek érezte a fiatalok jelenlétét, váratlanul ragaszkodni kezdett a társaságukhoz.

— Az ifjúság marad. Kíváncsi lennék, mitől ilyen magabiztos, amikor jóformán még semmit sem tud.

— Hadd menjenek — szólt közbe Edit.

Karikó egyetértett vele:

— Úgy van. Az lesz a legjobb, ha most elmegyek. Azt hiszem, a részletek még jobban zavarba hoznának.

Dezső az ajtónál termett. Nagy testével elállta az utat.

— Tessék fékezni, gyermekeim. Azt mondtam, hogy maradtok. Ne avatkozzatok a felnőttek dolgába.

— Belátom, nincs jogom a család ügyeibe avatkozni, de megdöbbent az elhatározásuk. Van valami

halaszthatatlan ok, amiért meg kellene válniuk a háztól?

Imponált Editnek a szerszámlakatos tartása. Ehhez mérten komolyan vette és úgy szólt hozzá, ahogy tekintélyes emberekhez illik.

— Van rá okunk, Imre. A szegénység. Maga modern fiatal, meg kell értenie. Ezt a házat eladjuk, újra munkához látunk, újat építünk. Akkor aztán otthonunk is lesz, és anyagilag is rendbe jövünk. Ebben az egész dologban a maga jövője éppen olyan fontos, mint a miénk. Mit válaszol rá?

— Mentsen fel a válasz kötelezettsége alól. Senkit nem akarok megbántani.

Dezső harsányan rontott a fiúra:

— Csak nyugodtan sértegess bennünket! Nagyot röhögök rajta! Te is éppen olyan élhetetlen vagy, mint a többi proli!

Türelmes udvariassággal tüntetett Karikó a gorombaság ellen.

— Valóban nem fontos Dezső bácsinak, hogy az öregek sokszáz munkaórát dolgoztak a házépítésnél?

Elutasítón, mérgesen hadonászott a kőfaragó. Elegáns alpakka zakója mulatságosan összeráncolódott rajta.

— Édes fiam, kár az erkölcsiekre apellálni! Művezető vagyok, köny- nyen kiszámítom, hogy kinek menynyi munkabérrel tartozom a segítségért. Megfizetem. A legmagasabb órabért fizetem, amit valaha is kaphattak Magyarországon a nyugdíjas fusizók. Sőt a dupláját fizetem! Ehhez meg mit szólsz, kispajtás ? !...

(Folytatjuk)