Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-05 / 182. szám

1979. augusztus 5.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

9

Cseres Tibor:

JFodrásznál

■— Elnézést, uram, háromszázat adnék a hajáért.

— Miféle háromszázat?

— Forintot.

— Hajszeszt kérek.

— Nem akartam megbántani, uram. Adom a szeszt.

— Mit akar maga az én hajammal?

— Pontosan erre a minőségre van szükségem. A szín is egyezik.

— S azt honnan tudja?

— Szemre is, tapintásra is rögtön láttam, s már össze is hasonlítottam a mintámmal.

— önnek mintája is van?

— Igen, uram. Tessék nézni. Ez az ön haja, s ez a kanadai magyar úré.

— Ki az a kanadai magyar úr?

— Szőrmekereskedő, de sajnos, vagy hát hogy is mondjam, kissé kopasz.

— Tehát kopasz.

— Nem egészen, csak homloktól középen a fejbúbig. De az üzlete nem teszi lehetővé neki a kopasz viseletét.

— S azért van szüksége az én hajamra.

— Spéciéi az ön minőségére. De ez már az én üzletem.

— Tehát paróka.

— lügen. Megszárítsuk?

— Meg. Az egész fejet befedi a paróka?

— Nem, nem. Csak a fejtetőn előre a homlokig, amint mondtam, milliméterre pontosan meghatározott méretben.

— És miért itt nálunk csináltatja ő a parókáit?

— Hát, kérem, az árviszonyok, az árkülönbözet és nem hencegésképpen, az én kezem munkája miatt.

— Értem. És szeretnék beszélni azzal a kanadaival.

— Sajnos, az nehezen fog menni, mert nem tartózkodik hazánkban, tehát idehaza. És miért kellene beszélnie vele?

— Hogy lebeszéljem a parókáról. Hogy felvilágosítsam.

— ön, akinek annyi haja van? Nehezen győzhetné meg.

— Hány éves a kanadai kuncsaft?

— önnél jóval korosabb, lehet úgy negyvenöt-ötven. És bocsánat, hogyan méltóz- tatna felvilágosítani ?

— Nagyon egyszerűen. Elmagyaráznám neki, legyen büszke a kopaszságára, viselje büszke jelként. Tud magyarul?

— Akár ön vagy én. Ami a büszke jelet illeti, nem egészen értem.

— A kopaszodás harmincöt év után az erős férfiasság jelképe és bizonyítéka.

— Hogy értsem?

— Az kopaszodik, akiben a férfihormon túlteng a női hormon fölött. Hallott már a hormonokról?

— Hogyne. Azok a belső serkentő izék.

— Igen.

— Szabad úgy értenem, akinek viszont hosszú haja van, az férfilag hát, szóval kevésbé?

— Nem szabad. A dús haj nem jelent feltétlenül kisebb nemi értéket, de a kopaszság majdnem biztos jel, ezt szeretném elmondani a kanadai úrnak.

— Mi a kedves vendég foglalkozása, ha meg nem sértem ?

— Orvostanhallgató vagyok.

— Ó, az egészen más. Fésüljek bele hullámot?

— Ne. A nők viszont azért nem kopaszodnak, mert bennük a női hormon természetszerűleg túlteng.

— Tehát a fej szőrzete ösz- szefügg a ...

— Igen. összefügg.

— Szabadna megtudnom a tudományos nevét ennek a hormonnak?

— Természetesen. Lediktálom betűnként. Vegyen papírt.

— Igen, megvan, leírtam, a végén tehát n? És az bizonyos. hogy minden nagy képességű férfi kopasz?

— Nem. Amint mondtam is. A kopaszság hajlam kérdése is, amely öröklődik. De mondom, a kopasz fej majdnem bizonyító erejű. Tehát olyan dísz, mint gímszarvasnál a szarv.

— Érdekes, én is szoktam mondani a kedves vendégeknek úgy beszélgetés közben, hogy a haj nem más, mint bőralakzat, (akárcsak a toll vagy a szarv. De azt, hogy a kopaszság is ilyesmi, még soha nem mondtam. Tehát hogy dísz.

— Igen, bizony, mégpedig büszke dísz.

— Lehetséges, hogy a kanadai megrendelőm ezt önnek elhinné, mert ön nagyon meggyőzően beszél, de valószínűleg mégsem tudna változtatni elhatározásán, mert az egész üzletkörével, valamennyi tárgyalópartnerével s valószínűleg a vállalat főnökségével is kellene ilyen meggyőzőleg beszélnie önnek arról, hogy mi a valódi helyzet a fejtető körül s főként a férfiassággal. S ez viszont nagy útiköltség lenne, de ki fizeti ezt meg?

— A haj kőkori ruházati kellék. Meglátja, eljön még az idő, amikor a kopaszság lesz a divat. Alig győzik a

férfiak borotváltatni a fejüket. A fodrászok dolga csak annyi lesz, hogy a fejbőrt simán tartsák.

— Én attól nem félek, kérem. Annyi a tmegrendalé- sem, hogy nem győzöm hajjal. Valami jó kis krémet?

— Kérek. Tehát a kanadai szőrmekereskedővel nem beszélhetek.

— Ez idő szerint, sajnos, nem.

— Pedig szerettem volna megalkudni vele a hajamra.

— Azt megteheti velem is, bár én már beígértem az utolsó árat: háromszáz.

— Nekem többe van. De lehet, hogy ingyen adok belőle. Tekintve, hogy elszakadt hazánkfiáról van szó. De az egész tollazatról nehezen tudnék lemondani.

— Ó, az egész kiadna öt vagy hat parókát is. A kanadai úr mértéke szerint. Nem is szólva róla, hogy őszülő hajszálakat is kell vegyítenem, s az szaporít.

— Vegyíteni?

— No igen. Minden hatodik fűzésnél egy ősz szálat csípek fel.

— Nagyon érdekel a dolog. Az egész tehát nem nagyobb egy tenyérnyinél.

— Igen. Csakis a puszta felületre kell számítani. Ezt a különleges, tapadós szitafelületet Bécsből kapom. Mi ezt nem gyártjuk. Tessék nézni. Testszínű. Fejszínű. Itt már van is egy kis kezdemény. Különösen a szélén kell vigyázni, merthogy a hajszál hosszának és dőlési, növési irányának egyeznie kell a haj, a befogadó fej szőrnövésének irányával. Sőt dőlésével. A búbon ugyanis örvénylő növések, sarjadások vannak, s az én kis munkámnak utánoznia kell az örvényt is.

— És honnan tudja, hogy ez a bécsi szitaszövet pontosan illeszkedik majd a távollevő, világjáró, szőrmés hazánkfia tar koponyarészletéhez?

— Hát, kérem, a kanadai úr itthagyta nekem a fejét. Más megrendelőimmel is így szoktam. Van nekem egy bizalmas, ügyes műbútorasztalosom, aki méretet vesz és pontosait kifaragja. Idős mester nyugdíjban, otthon dolgozik. De a hagymák irányát nem tudja tökéletesen visszaadni. Ez a kanadai magyar úr megcsináltatta egészen különleges műanyagból a fejét Torontóban. Egy pillanat, kihozom ... Tessék nézni. Ez olyan finom munka, hogy az érintkezési felületek is tized- milliméternyire és a hajnövés is pontosan követhető. Még színezve is van a meglevő haj, hogy pontosan lássam a szálakat.

— És a fűzés hogyan történik?

— A fonákjára. És mindjárt rögzítem is. Ezért kell a dupla hosszú szál, mert U- alakban húzom át.

— Jó szeme van.

— Dehogyis, kérem. Nagyító szemüveggel csinálom, s amikor éjféltájt abbahagyom, úgy szédülök, alig találok az ágyamhoz.

— Milyen szerencse, hogy nálunk nincsenek ilyen szörnyű kényszerűségek.

— Halkan mondom, hazai megrendelőim is vannak. Csak hát nekem anyagilag kellemesebb, ha a vendég úgy érzi, ő is jól járt a fizetésnél. S ezt Csak nyugati urakkal tudom elérni.

— Nagy bolondság. Hiszen a haj csupán arra szolgál, hogy a hideg meg a tűző nap ellen védje a fejet. S amióta a kucsmát, a sipakot, a szalmakalapot meg a parafasisakot feltalálták, ez a kérdés haj nélkül is megoldható.

— Egy szaklapban olvastam, kérem tisztelettel, a következőt, s az engemet szakmailag nagyon feldobott: a hajon kívül semmi sincs az emberi testen, aminek esetében akkora lenne a különbség a feladat, melyet teljesít és a figyelem között, amelyet szentelnek neki.

— Szép mondás.

— És ezért nagyon szép ez a mi hivatásunk, vendég úr, kérem.

H

a egyszer eljutnak a világ végére, ne sajnálják a fáradságot és menjenek egy pár kilométerrel tovább. Arrafelé égbe nyúló hegyek és kaktusszal borított síkságok között fekszik Cunuel falu, a környékbeli ültetvények centruma, a civilizáció központja egyetlen kocsmájával, egyetlen szatócsboltjával és egy száll csendőrével. Annakidején, amikor Miguel, a kocsmáros még. kisgyermek volt, azt rebesgették, hogy a faluban iskolát fognak építeni — és ezt beszélik még ma is. A gyerekek azonban jól tudják, hogy akkor is, most is a szüleik repítették fel a hírt abbeli erőfeszítésükben, hogy az apróságokat megijesszék, és ezzel a fenyegetéssel engedelmességet csikarjanak ki belőlük.

Egyszer egy esztendőben megélénkül Cunuel: Mária mennybemenetelének napján fiesta van a községben. Az egész környékről idesereglik a nép, megjön a saliendei káplán, és nagy körmenet veszi kezdetét, a kocsma délelőtt zárva van, a gyerekeket kimosdatják, Perez csendőr pedig az előírásos nyakkendőben sétál a faluban. A délután a lovaké és a bikáké: az indiánok és a félvérek — ugyan ki tudná itt megkülönböztetni őket? — ekkor mutatják be bátorságukat, ügyességüket és művészetüket. Ilyenkor eljönnek a saliendei aréna ügynökei, mustrálgatják az állatokat, és eljönnek a fogadóiroda megbízottai is, akik az embereket mustrálgatják — vagyis olyan a fiesta, amilyennek lennie kell.

Tavaly a megszokott vendégeken kívül két izzadó úr is érkezett. A csendőrőrsön szálltak meg. A futótűzként terjedő hír szerint az adóhivatal küldte őket, hogy a fogadóiroda körmére nézzenek. Talán ezért volt a körmenet mél- tóságteljesebb, a gyermekek pedig tisztábbak, mint máskor.

Estefelé, amikor a napkorong r íár vöGonzales de Vedado:

Művészet és adóhivatal

rösen izzott, került sor a fiesta fénypontjára, egy szelídítetlen bika meglo- vaglására. Hét merész fickó pályázott a dicsőségre, és az ötezer pezetás első díjra, amit annak helyeztek kilátásba, aki a legtovább ül a bika hátán. Fél perc a minimum.

Megszólalt a csengő, és a hevenyészve összetákolt arénába belépett az első vállalkozó. A bika megölése nemcsak bátorságot követel; a lovasnak jó helyzet- felismerő képességgel is rendelkeznie kell, mivel nem tudhatja előre, mikor kezd a bika futni, mint az őrült, nem dobja-e fel a farát, nem ugrik-e mind a négy lábával a magasba, vagy nem rántja-e össze úgy a hátát, hogy még egy odaragasztott bábu is tíz méterre repülne.

Az első próbálkozó tizenkét másodpercig bírta, aztán rokonai támogatásával kisántikált az arénából. A többi öt sem teljesítette a feltételeket, és a fogadóiroda tulajdonosa már elégedetten mosolygott abban a reményben, hogy nem kell kifizetnie a jutalmat. Am ekkor a köpcös Ramón lépett az arénába. A bajúszos félvér halántékán lüktettek az erek, az arca ragyogott, a bika pedig hiába vonultatta fel csalafintaságainak gazdag arzenálját. Ramón csak harminchárom másodperc múlva huppant le a kiégett fűre, keresztülbukfencezve a bika fején. Ez a harminchárom másodperc ötezret jelentett.

Amikor felhangzott a hős Ramónt ünneplő ováció, az adóhivatal tisztviselői egymásra néztek.

— ötezer pezeta harminchárom másodpercért !

— Nekünk ennyiért egy egész hetet kell dolgoznunk ...

— És még nyolc százalék adót is levonnak belőle!

Papírt, ceruzát vettek elő. Harminc- három másodpercre ötezer, óránként 545 450 pezeta! Nyolc óra alatt 4 363 640!

— Négy és félmillió a napi keresete!

— És még ezekről mondják, hogy szegények !

A tisztviselők felálltak a helyükről, és Ramón után mentek; éppen a díjat vette át.

— A nyereség után adót kell fizetnie

— szólította meg az egyik hivatalnok.

— ötezret keresett harminchárom másodperc alatt, igaz?

A fülig poros Ramón, akinek a buk-f fene után alig maradt ép tagja, vidáman bólintott.

— Mégpedig progresszív adót — mondta a másik. — Utánaszámoltunk és megállapítottuk, hogy naponta több mint négymilliót keres. Kilencven százalékos adót kell fizetnie, vagyis négyezer-ötszáz pezetát...

Ramón arcáról lehervadt a mosoly.

— Ezt nem gondolhatják komolyan ... ez az én pénzem ... én...

A

tisztviselők a csendőr felé bólintottak, mire a fiesta hőse azonnal leszámolta a kívánt ösz- szeget. A bámészkodók lassan a kocsma felé vették útjukat, a káplán is felült az öszvérre, hogy visszainduljon Saliendébe. Az ügynökök a bevételt számolták, a gazdag Ramón pedig azzal vigasztalta magát, hogy egy év múlva ismét lesz fiesta Cunuelben ...

Zahcmszky László fordítása

összeállította: Rékasy Ildikó

Szepesi Attila:

Régimódi ének

hol jó Budában lesz lakásom szökésem után maradásom hej fa-la-la-la

kétségeimben erős társam arcom tüköré a múlásban hej fa-la-la-la

csavargót hol óvott az Isten elmerül minden kósza ösvény hej fa-la-la-la

lesz lámpám és lesz asztalom hol éjszakázom hasztalan hej fa-la-la-la

háznagy és szomszéd bekopog a küszöbön postás topog hej fa-la-la-la

vendég ha jön lábat töröl gyertyalángnál bornak örül hej fa-la-la-la

lapozgatunk rég-feledett egér-csipkézte könyveket hej fa-la-la-la

a vigalom éjfélre hűl asszonyom a füstért pöröl hej fa-la-la-la

majd szűnik az iszom-eszem s koboz pendül bár lemezen hej fa-la-la-la

„lakjatok vígan igyatok gyakran az idő mondja gazda kívánja

hej fa-la-la-la

nem vizet adnak inni torkodnak jó mádi borral ne ülj a gonddal

hej fa-la-la-la”

Antalfy István:

Domboldalon,

hegyoldalon

Domboldalon, hegyoldalon vigadalom, riadalom.

Hol az ember? Hol az asszony? Immáron ki kit válasszon?

Fut a Nap a forró égen? aki mesél, mit meséljen?

Rege fákon: seregélyek. Álmatlanok itt az éjek.

Túl a párán, égig érő tornyok között, messzenéző szemek fátylán át a tegnap fényei már itt maradnak.

Bókkon Gábor:

Népdal imitáció

Zuhanni melled égető havába Merülni öled kiszáradt tavába Éjszaka-szemedben lenni madárnak Holdarcú halottak kérdező árnyának Késből született vágtató csikónak Combod erdején tűznyomú patkónak Halálba ölelő hűséges indádnak Istent megsebző kisarjadt virágnak.

NEMETH ENDRE: FÄK