Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-25 / 198. szám
1 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus 25. Környezetünk, társadalmunk, civilizációnk A közömbösség és a felháborodás szélsőségei kísérik a környezet rongálásának legkülönbözőbb eseteit. Mert szemetelünk, szennyezzük a talajt és a levegőt, dobhártyánkba pedig belehasít a gépek és motorok szükséges és szükségtelen dübörgése. Egyre kevesebb a tiszta és csendes zug, a tiszta víz. A mai horgász lassan a modern donquijotéseg egyik legkarakterisztikusabb figurájává válik, amint a folyó reménytelenül piszkos és szennyezett vizéből még mindig fogásban reménykedik. Egyre többször érezzük, egyre gyakrabban eszmélünk rá: így nem mehet tovább sokáig. A problémák — hogy ezt a divatos szót használjuk —egyre inkább „begyűrűződnek”. o Persze, joggal mondhatja bárki: mindez csak felszín, a kisebbik rossz, hiszen a folyók vizét mégsem a kocsimosók festik barnára, agyakon halpusztulások, a gépi zajszintek többnyire a termelő szféra rovására írhatók; s egy lakótelep idevonatkozó jellemzőiért is a városrendezés hivatalos szerveinek kellene vállalnia a felelősséget. . A szaporodó, hangtompító nélküli gépkocsik számát is az immár egyre szélesebb körben propagált rally-szenvedély növeli egyre magasabbra. A dolgok forrása tehát túl van a privátszféra ellentmondásain. S valóban: kritizáljuk a környezetszennyező üzemeket, sőt, megbírságoljuk őket: régóta folyik a vita az építkezés és környezetrendezés elveiről és gyakorlatáról, s egyszer talán a motorizált hóbortokról is képesek leszünk lemondani. De mégis, mintha a végső következtetések levonásával, és gondjaink radikális végiggondolásával még mindig késlekednénk. Nyugaton viták voltak és vannak arról, ki fizesse a környezetkárosodás, illetve a kömyezetreha- bilitáció költségeit. A vállalat, illetve tulajdonosa, avagy az érintett terület közössége. Mivel többnyire magán- tulajdonról van szó, az egészet természetesnek vesszük. De hogyan értékeljük azt, hogy hasonló problémák nálunk is megfigyelhetők. Hiszen tucatjával olvashatunk, láthatunk és hallhatunk riportokat üzemekről, amelyek inkább bírságot fizetnek, mintsem hogy tisztítóberendezéseket építenének. S valójában nem mindig értjük, hogy állami tulajdon mellett miért nem alakult ki és érvényesült egy szabályozott és szigorúan számonkért normarendszer a kérdés rendezésére. Mert ettől a különböző vállalatok nagy szabadsága e téren, amikor az élet minőségi jellemzői általános romlásának, s így fontos közérdek hanyagolásának és megsértésének vagyunk a tanúi? Valaki — egy szerv, egy testület, egy vezérigazgató — sumákol? Ha igen, akkor valóban a csoport, a partikuláris érdek győzedelmeskedik a közösségi érdek felett. De mi van akkor, ha tettenéréseink nem igazolják a partikuláris érdeknek ezt a feltételezett győzelmét? Ha kiderül, hogy a közérdek nem egyszerűen a fejünkben és elképzeléseinkben élő valóság nélküli lényeg, hanem a rendkívül összetett és ellentmondásos különös érdekek egyfajta belső tartalma, amely ily módon nem különíthető el az utóbbiaktól egy könnyed absztrakcióval? Ha kiderül, hogy a közérdek maga is összetett és ellentmondásos, s ebben a sokrétű és összetett tartalomban a környezetvédelem szempontja csak egy a sok szempont között; mégpedig olyan egy, amely például ellentétbe kerülhet a növekedés és a teljesítmény szűkebb köz- gazdasági és szükségletkielégítő szempontjaival? Mert gondoljuk csak meg: a környezetvédelem mégis csak plusz költség, amely növeli az áruk előállítási költségeit, csökkenti a versenyképességet, s e csökkenést esetleg csak .más jellegű pluszteljesítménnyel, technológiai fejlesztéssel, intenzitásfokozással lehet ellensúlyozni. Mondanunk sem kell, a nemzetek korábbi vetélkedőjében ezért nem is került előtérbe, hanem ehelyett a terr mészet gondtalan és gondatlan kihasználása uralkodott. Ám mihelyt össztársadalmivá, s ezzel nemzetivé nyilvánítunk egy problémát, egyúttal feltételezzük a nemzetközi összefüggések meghatározott körét is. Ki kell lépnünk tehát saját döntési és önrendelkezési szféránkból, és számot kell vetnünk a külső feltételek sajátosságaival. Márpedig ezek a sajátosságok mindeddig inkább a piacra kerülő végtermék szempontjából kényszerítenek teljesítményre, mintsem hogy környezetvédelemre serkentenének. Éppen ezért ezzel kapcsolatos alternatíváink is inkább egymást kizárónak, mint egymást feltételezőnek tűnnek. Mintha az életszínvonal és az általános szociális ellátottság, szükségletkielégítés, azaz a „bőség társadalma” melletti döntés környezeti feltételeinek stagnálásával vagy éppen további romlásával járhatna csak együtt. S valljuk be: alapos és mély igazság rejlik ebben. Még akkor is, ha a helyzet ennél jóval összetettebb. Még akkor is, ha az ellentétek sok szempontból közve- títhetőek. A közvetítés azonban maga is feltételekhez kötött. Nem választhatjuk a bőség társadalmát annak pazarló és önmagában is környezetszennyező módjaival, úgy, ahogy az Nyugaton megvalósult. Egyszerűen erre ma már objektíve sincs lehetőség, s egy tervszerűbb és végiggondoltabb társadalomfejlődési modell melletti döntés így már régen túl van azon, hogy pusztán különböző berendezkedésű társadalmi rendszerek közti ideológiai harc kérdése legyen. De nem dönthetünk mai feltételeink mellett egy, a környezetvédelemnek elsőséget biztosító politika mellett sem. Csak léphetünk ebbe az irányba, mégpedig akkor, ha a társadalom elsődleges és tömegeket érintő igényeinek határozott képviselete mellett teljesítményünket, modernségünket, modernizálási kultúránkat és szervezeti-intézményes kereteink ra_ cionalizáltságát is megújítjuk. Az idő ma egyértelműen egy ilyen következetesség javára dolgozik. o A kérdés ma már úgynevezett globális problémaként vetődik fel: válaszút elé állítja a civilizációt. A változások drámaiságát jelzi: súlyos összegek kérdése lett a tiszta levegő, a tiszta víz, a zajmentesség. Üj dolgok váltak nemcsak személyiségiéletminőségi értelemben, de , közgazdaságilag konkretizál- hatóan is értékké, s kérnek Az első kísérlet Hangosítják a diafilmeket A gyermekfantáziát benépesítő mesefigurák a képzeletből valósággá válnak a diavetítők fényében, az irodalmi alkotások képi megfogalmazása fejleszti a vizuális készséget és az esztétikai érzéket. A diafilm szórakoztat otthon, szemléltető segédeszköz az iskolákban, és élményszerüvé teszi az ismeretterjesztő előadásokat. Sok irányú igényt és érdeklődést elégít ki tehát a huszonöt éve alakult Magyar Diafilm Vállalat, ahol az elmúlt esztendőben százharmincegy filmet készítettek. A diafilm népszerűségét a következő ádatok is bizonyítják. Az elmúlt esztendőben 1 800 000 méter színes és 200 000 méter fekete filmanyagot használtak fel s 2 315 000 szalagos példány került forgalomba. Ebből 2 144 000 ■ volt a mesefilm, 148 000 az ismeretterjesztő és 23 000 az iskolai oktatófilm. Az elmúlt év árbevétele a vállalat negyedszázados fennállásának csúcseredménye volt. ötvenmillió forint értékű filmet vásárolt 1978- ban a lakosság. Az idén a nemzetközi gyermekévet köszöntve meglepetéssel szolgál a Magyar Dia- filmgyártó Vállalat. Üzletekbe kerül az első hangosított diafilmsorozat. A sorozathoz magnókazetta kapható minden mese hangulatához megfelelő aláfestőzenével, teljes illúziót keltő hangkulisszákkal és kísérő szöveggel, melyet a szerepek karakterének megfelelően neves színészek — Káldi Nóra, Detre Annamária, Bencze Ilona, Képessy József, Benkő Péter és Szokolay Ottó — tolmácsolnak. tézmény elsődleges kötelessége, hogy állományát megőrizze az utókor számára. Ennek érdekében gyűjt és feltár minden hungarikumot, vagyis a bel- és külföldi magyar szerző tollából származó, magyar nyelvű vagy magyar vonatkozású kiadványt. Emellett ellátja az országos könyvtárügyi feladatokat is: megjelenteti a Magyar Nemzeti Bibliográfiát, lebonyolítja a könyvtárközi külcsönzé- seket, és egyéb központi szolgáltatásokat nyújt. Természetesen fontos feladata olvasóinak kiszolgálása is. Az érdeklődők száma 1978-ban meghaladta a 64 ezret, a használt egységek száma pedig majdnem elérte a 400 ezret. bebocsátást az emberi értékelés és méltányolás birodalmába. Az iparosítás korszakának kapitalista kultúrája ezen a ponton válik elégtelenné. Természetesen, mi is egy világban élünk ezzel a kultúrával. Válsága és problémái ezért ránk is negatívan hatnak és még sokáig így is hathatnak. Perspektívában azonban az új helyzet számunkra előny forrása is lehet. A modern kapitalizmus további megreformálásának a kényszere történelmileg ma már egyre inkább csak a szocializmus felé tett lépésként, „strukturális reformként” képzelhető el. o Ha a társadalomtudományt a harag és elfogultság nélküli elemzés követelménye arra viszi is, hogy a dolgok és összefüggések mélyére lásson, ezt mindig azért teszi, hogy a kérdéseket az emberi cselekvés és felelősség megfelelő összefüggéseibe helyezze. Láttuk, a környezetszennyezés kérdésében is csak látszatnak bizonyul az a helyzet, hogy' könnyedén meghatározhatjuk és elhatárolhatjuk egymástól a környezetszennyezők és a környezetvédők táborát. A problémának valamilyen módon valamennyien címzettjei vagyunk. Mindez azonban nem old fel az egyéni felelőtlen, ség vétke alól. Ellenkezőleg: mélyebben megvilágítja a környezetszennyező magatartás közösség- és társada- lomellenességét, azt a magatartást, amely nagymértékben gátolja a társadalmi és egyéni értékrendszer társadalmi átrendeződését, a modern társadalom követelményeinek belsővé válását, emberi felelősséggé és elhatározássá érését. Ezért nem elégedhetünk hát meg azzal, hogy miközben növekszik a tisztaság, a csend, a kulturált emberi-társadalmi környezettel szembeni igényünk, rezignáltan nézzük, ami belső igényeinkkel és szükségleteinkkel szemben történik. Környezetünket és önmagunkat az egyéni szemeteléstől a globális problémákig védnünk kell. Mégpedig elsődlegesen és mindenekelőtt intézményesen. Hogy a parkok, lakótelepek és utak mindennapi vitáiban valóban az igazaknak legyen igazuk; hogy társadalmi terveinkben valóban a minőségi fejlődés ülje diadalát.. Hülvely István A könyvtár Apponyi-terme; amely Apponyi Sándor (1844-1925) egykori dolgozószobájának bútoraival van berendezve. Ma a Régi Nyomtatványok Tára található itt. II leggazdagabb gyűjtemény Részlet a Széchényi Könyvtárban őrzött Képes Krónikából (XIV. sz. második fele) A plakáttár A térképtárban Nemzeti könyvtárunk később keletkezett, mint számos európai ország hasonló intézménye. Nem mintha nálunk alacsonyabb szinten állt volna a szellemi élet, hanem a török invázió és a Habsburg-dinasztia nemtörődömsége tönkretette a korábbi élénk udvari kultúrát, amelyből egy országos könyvtár kifejlődhetett volna. Nemzeti könyvtárunkat, amely 1803. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a közönség előtt, gróf Széchényi Ferenc alapította a felvilágosodás és a közelgő reformkor szellemében. Ma a közel ötmillió könyvtári egységet számláló inOrszágos Széchényi Könyvtár
