Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-22 / 195. szám

Az alkotmányt ünnepelte az ország Nagygyűlések, színpompás légi és vízi parádé, tisztavatás, szövetkezeti fiatalok találkozója Az idén is gazdag, színes programokkal készültek országszerte az alkotmány ünne­pére. Sok helyen tartottak nagygyűléseket, munkás-paraszt találkozókat. Vasárnap Miskolcon Biszku Béla, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja mondott beszédet a Csanyik-völgyben tartott nagygyűlésen, Ráckevén pedig Romány Pál mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter volt a nagygyűlés szónoka. Hétfőn is több nagy­gyűlés és munkás-paraszt találkozó volt országszerte. Pusztaszeren Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Kiskunhalason Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára, Balassagyarma­ton pedig Borbély Sándor, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára szólt az össze­gyűlt, több tízezer résztvevőhöz. (Németh Károly, Sarlós István és Borbély Sándor beszédét lapunk 3. oldalán ismertetjük.) A világrekord után újra a Földön Lázár György Csehszlovákiába látogat Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke a közeli napokban hivatalos, baráti látogatást tesz a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban Lubomir Strougalnak, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság kormánya elnöké- nek meghívására, (MTI) Visszaérkezett a Földre a világrekorder szovjet űrpáros. Ké­pünkön: Valerij Rjumin (balra) és Vlagyimir Ljahov a leszál­lás utáni percekben (Telefotó - KS) Ára:1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 195. szám, 1979. augusztus 22., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Lenin-rend a két űrhajósnak — Ljahov és Rjumin első élménybeszámolója — Újra tanulnak járni Vasárnap délután moszkvai idő szerint 15 óra 30 perc­kor véget ért az űrhajózás történetének eddigi leghosz- szabb űrutazása: a Szál jut—6 űrállomás harmadik ál­landó személyzetének két tagja, Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin a világűrben töltött 175 nap után sze­rencsésen Földet ért a Szojuz—34 űrhajóval az előre megadott körzetben, a kazahsztáni Dzsezkazgantól 170 kilométerre dél-keletre. A 175 napos rekord-űrtar- tózkodás során Ljahov és Rjumin minden eddiginél összetettebb tudományos-mű­szaki és orvosbiológiai kuta­tó programot hajtott végre. Űrutazásuk nem volt mentes a nehézségektől: mint isme­retes, a szovjet—bolgár kö­zös űrexpedíció tagjai a kö­zelítő hajtómű hibája miatt nem tudták összekapcsolni űrhajójukat a Szaljuttal, így Ljahov és Rjumin együttese volt az első, olyan hosszú időn át dolgozó űrexpedíció, amelyet nem keresett fel lá­togató személyzet. Visszaté­résük előtt pedig problémát okozott az is, hogy a Szal- jut különleges rádiótelesz­kópjának antennája beakadt az űrállomás felületébe. A két kozmonauta azonban min­den nehézséggel megbirkó­zott, fegyelmezetten, jól és pontosan hajtotta végre fel­adatait. Meleg hangú, elismerő üd­vözletben köszöntötte a Szov­jetunió Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­ge és a Szovjet Miniszterta­(Folytatás a 2. oldalon.) Légi parádé Budapesten a Duna fölött bornok, honvédelmi minisz­ter, meghallgatta Paál György mérnök-ezredes pa­rancsnoki jelentését, majd ellépett a felsorakozott tisz­tek előtt, köszöntötte a ka­tonákat. A Himnusz elhangzása után felolvasták a honvédel­mi miniszternek a tisztava­tás alkalmából kiadott pa­rancsát. Az ifjú tisztek fo­gadalmat tettek nemes hiva­tásuk teljesítésére, majd Czi- nege Lajos mondott beszé­det. volt. A produkció főszerep­lői valóságos gombaerdőt al­kottak a víz fölött. A de- szant- és célbaugrásokat, a kupola- és csillagalakzatban megformált ugrásokat száz­negyvenen mutatták - be, 750—1300—2500 méter ma­gasból. A 82 perces prog­ram befejezését színes „sza­lageső” jelezte. Este színpompás tűzijáték kezdődött 9 órakor. Össze­sen mintegy tíz tonnányi robbanóanyagot — különbö­ző méretű és színű „bom­lisztből sült kenyeret adtak át Losonczi Pálnak. A nagy­gyűlést követően az Elnöki Tanács elnöke átadta ren­deltetésének a Szülök—Barcs közötti 11 kilométer hosszú új útszakaszt, amely Barcs­nál torkollik a 6-os főútvo­nalba. Losonczi Pál részt vett Barcson a Volán autó­busz-pályaudvar avatásán is. Az Elnöki Tanács elnöke megtekintette az új létesít­ményt, majd a vezetőkkel és választóival folytatott beszél­getést. Kunszentmártonban meg­rendezték a termelőszövetke­zeti fiatalok első megyei ta­lálkozóját. Az ünnepen a hagyományoknak megfelelő­en megtartották a tisztava­tó ünnepséget az Országház előtti téren. Majd színpom­pás vízi és légi parádéban gyönyörködhettek a buda­pestiek. Az alkotmány ünnepén, hétfőn az Országház épülete előtt — sok ezer érdeklődő jelenlétében — tartották meg a hagyományos tisztavató ünnepséget: a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, a Zalka Máté Katonai Műszaki ^Fő­iskola, a Kilián György Re­pülő Műszaki Főiskola, a Karikás Frigyes Katonai Kollégium, valamint a Szov­jetunió katonai tisztképző főiskoláin, s a hazai egyete­meken, főiskolákon idén végzett hallgatók tettek tisz­ti esküt. Az Állami Zászló előtt • díszőrség sorakozott fel. a térre bevonultak néphadse­regünk új tisztjei, az emel­vényen elfoglalták helyüket az ünnepség meghívottai, közöttük Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára és Ma- róthy László, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, Borbándi Já­nos, a Minisztertanács el­nökhelyettese. Pontosan 10 órakor kürt­szó harsant: megérkezett -Czinege Lajos hadseregtá­Tisztavatás a Kossuth téren Ezután a Parlament előtti Duna-szakasz nyújtott látvá­nyosságot. A budapesti hon­védelmi nap fő eseményét: a vízi és légi parádét zászló­val díszített motorcsónakok felvonulása nyitotta. Űszó kompokon hatalmas, transz­parensek köszöntötték alkot­mányunk törvénybe iktatá­sának és a KGST megala­kulásának 30. évfordulóját, a nemzetközi gyermekévet, a gazdasági építőmunkát. A nyitóképek fölött zászlós he­likopterek húztak el, nyo­mukban motoros és vitorlá­zó, valamint nagysebességű repülőgépekkel. Közben a Dunán megjelentek a nép­hadsereg úszó szállító jármű­vei. A demonstráció talán leglátványosabb színfoltja az ejtőernyősök bemutatója bát”, vízesés égőt, röppen­tyűt — lőttek a levegőbe. Ä „tűzesés” látványosságát több fényszóró színes játéka fokozta. * • * A Somogy megyei Szülök községben hétfőn megrende­zett nemzetiségi napon meg­jelent Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, az Elnöki Tanács elnöke, á megye országgyű­lési képviselője is. Losonczi Pál részt vett a délszláv- német nemzetiségi nap nagy­gyűlésén, ahol Réger Antal, a Magyarországi német dol­gozók demokratikus szövet­ségének főtitkára méltatta augusztus 20. jelentőségét. Az ünnepi beszéd után nép­viseletbe öltözött fiatalok» új A Szigligeti Színházban tegnap délelőtt tartották meg az évadnyitó társulati ülést. Kerényi Imre igazgató-főren­dező köszöntötte az ülés résztvevőit, majd ismertette az új évad műsortervét. A társulat a tervek szerint — tizenegy darabot mutat be. Az első bemutatóra szep­tember 14-én kerül sor, a művészek Jurij Petrovics Ljubimov, a világhírű moszk­vai Taganka Színház művé­szeti vezetője rendezésében Jurij Trifonov: A csere című színművét adják elő. A dísz­let David BorovsZkij a Ta­ganka díszlettervezőjének munkája. Az előadás próbái már a társulati ülés után el­kezdődtek. A második bemutatót Dale Wassermann—Mitch Ligh musicaljét, a La Mancha lo­vagját október 5-én tartják meg. A továbbiakban Alfred Jarry rémbohózata, A lánc- ravert Übü, december 31-én, szilveszter este pedig Ábra­hám Pál operettje, a Bál a Sa­voy ban kerül színre. Jövőre mutatják be Garas Dezső fő­szereplésével Csurka István: Deficit című drámáját, ezt követi Jároslav Hasek: Svejk című komédiájának előadá­sa, s végül a Legenda az em­ber fiáról című passiójáték zárja a sort. Közben november 4-én új gyermekdarabot láthatnak a színház legifjabb nézői. A művészek Ivánka Csaba ren­dezésében Horváth Péter, a Kulturális Minisztérium drá­mapályázatán díjat nyert művét, a Kamarambó, a sen­ki fiát adják elő. A társulat az új évadban birtokába vehette az új gaz­dasági épületet, amelynek próbatermében a „szobaszín­házban” is bemutató előadá­sokat tartanak. Az első be­Évát, Győry Franciskát, Györfalvay Pétert, Jakab Csabát, Jeney Istvánt, Kato­na Jánost, Nagy Sándor Ta­mást, Somody Kálmánt, Ta­kács Gyulát, Varga Károlyt és Téri Sándort. Szolnokon dolgozik az új évadban Szur- di Mihály rendező, Szlávik István díszlettervező, Balogh Elemér és Magyar Fruzsina dramaturg is. Az ülés záróakkordjaként Lengyel Boldizsár, a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyának helyettes vezetője, majd Bőgel József, a Kultu­rális Minisztérium főelőadó­ja köszöntötte a társulatot, s kívánt sok sikert, jó mun­kát az új évadban. nyei. A műsorterv ismertetése után Kerényi Imre bemutat­ta az új évadra Szolnokra szerződött művészeket. A Szigligeti színpadán láthat­juk az idén Antal Anettát, Basilides Barnát, Egry Ka­tit, Fehér Ildikót, Ferenc mutatóra Samuel Beckett: A játszma vége című művének előadására szeptember 29-én kerül sor. Majd Schwajda György: Csoda, Verebes Ist­ván: Üzenet és Csehov: Pla­tonov szerelmei című drá­máját nézhetik meg az ér­deklődők az új épületben, a „szobaszínházban” amelynek létrehozásával ' javultak a művészek munkakörülmé­flz első bemutató: szeptember 14-én Évadnyitó társulati ülés a színházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom